Érdemes-e lelkiismeret nélkül élni? A Komáromi Jókai Színház Külváros című bemutatójáról
A Komáromi Jókai Színház jubileumi, 70. évada egy emblematikusnak szánt nagybemutatóval folytatódik. František Langer cseh drámaíró, novellista egyik legtöbbet játszott darabját, az 1925-ben írt Külvárost Martin Huba, a neves szlovák színész, rendező, a pozsonyi Színművészeti Főiskola egykori professzora állította színpadra.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Hubának ez a tizedik rendezése Komáromban. A darabban, amely egyfajta tisztelgés a színház múltja előtt, a társulat csaknem minden tagja szerepet kapott, akik közül többen is a tanár úr osztályában végeztek. “Martin Huba rendezései mind a társulatépítés szempontjából, mind színháztörténetileg nagyon fontos produkciók voltak. Vendégelőadóként visszatér Tóth Tibor, a színház előző igazgatója is” – utalt korábban a darab múltidéző jellegére Varga Emese dramaturg, a Jókai Színház művészeti vezetője.
A történet főhőse, Franci (Béhr Márton) éppen a börtönből szabadul: haverjai belerángatták egy rablásba, ő pedig elvitte a balhét. Jobb híján régi albérletébe tér vissza, ott viszont már Anna (Kiss Szilvia) lakik. Neki sem szeplőtlen a múltja: volt egy férfi, aztán egy másik, most éppen prostitúcióból tartja fenn magát.
A két külvárosi fiatal egymásba szeret, ám egy alkalommal Franci féltékenységből rátámad Anna egyik ügyfelére, akit véletlenül megöl. A gyilkosságot sikerül balesetnek álcázni, és valójában senki sem sajnálja az áldozatot, egy arrogáns, iszákos gazembert, aki a feleségét is rendszeresen megcsalta és megalázta, de Franci lelkiismerete nem nyugszik meg. Újra és újra beszélnie kell, szembesülnie kell a bűnnel, amit elkövetett.
Langer darabját szokták a cseh Bűn és bűnhődésként is emlegetni. Bizonyos motívumok és részben az alapkonfliktus is rokonságot mutat Dosztojevszkij lélektani regényével, de a tálalás, a főhősök karaktere és a végkifejlet teljesen más. Szembeötlő Langernél a politikai-ideológiai áthallások szinte teljes hiánya is.
Hangsúlyos viszont a társadalomkritika, és itt nem csupán arra gondolok, hogy a külvárosi nyomornegyedben tengődő fiatalok kizárólag szándékosan vagy véletlenül elkövetett bűnök, esetleg önmaguk áruba bocsátása által tudnak feljebb kapaszkodni a ranglétrán, a mű ugyanis aktuálisabb kérdésekkel is szembesíti a nézőt.
A Külváros az 1920-as éveket, a ma már alig ismert masaryki Csehszlovákiát idéző díszlet, kosztümök, miliő és atmoszféra ellenére aligha nevezhető anakronisztikusnak. Olyan, a 21. századba átörökölt problémák vannak a középpontjában, mint a bűnüldöző szervek abszurd méreteket öltő bürokratizmusa és az igazságszolgáltatás tehetetlensége, vagy a nők társadalmi osztályokon átívelő patriarchális elnyomása, amely ráadásul részben egy “showman” szexuális ragadozó gátlástalanságában nyilvánul meg.
Ebből a szempontból az sem mellékes, amit a darabnak az akkori korszellemhez igazodó befejezése sugall. Eszerint a szerelem
