Napunk

Jana Ashford pszichológus: Jó ember abból a gyermekből válik, aki érett szüleitől elegendő megértést és szeretetet kap

Jana Ashford pszichológus és pszichoterapeuta. Fotó N – Vladimír Šimíček
Jana Ashford pszichológus és pszichoterapeuta. Fotó N – Vladimír Šimíček

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A másság iránti tisztelet nem kezelhető külön témaként a gyermeknevelésben. „Amikor arról beszélünk, hogyan neveljünk gyermekünkből olyan embert, akinek nincsenek kifogásai a másság ellen, akkor tulajdonképpen arról beszélünk, hogyan neveljünk gyermekünkből jó embert” – állítja Jana Ashford pszichológus és pszichoterapeuta.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a gyermekünket meg kell értenünk, el kell fogadnunk és szeretnünk kell. Ha ez hiányzik, a gyerek nem érzi jól magát a bőrében, és ez elhintheti a gyűlölet első írmagjait.

„Megfelelő mértékben jó szülőknek kell lennünk, kezdettől fogva megfelelő mértékben ki kell elégítenünk a gyermek fizikai és érzelmi szükségleteit, jó példát kell mutatnunk neki. Ha később érik is őt rossz hatások, ideális esetben már olyannyira beoltottuk őt  jósággal, hogy nemigen lesz befolyásolható” – mondja a pszichológus.

Jana Ashforddal többek között arról beszélgettünk,

  • miként érzékelik a gyerekek a másságot, szülőként milyen módon hívhatjuk fel erre a figyelmüket;
  • hogyan nevelhetünk gyermekünkből jó embert;
  • milyen esetben tudja jelentősen befolyásolni gyermekünket a külső környezete;
  • miért gúnyolódnak egymás között a gyerekek, mi ágyazhat meg a gyűlöletnek;
  • vezethet-e brutális, agresszív cselekedethez, ha valaki gyerekkorában nem kapott elég szeretetet.

A négyéves lányommal olvastunk egy könyvet a másságról, melyben az egyik állatka különbözik a többitől, és ő maga sem tudja, hogy kicsoda, ezért igyekszik ezt kideríteni, miközben a többi állat kibeszéli a háta mögött. A lányom sehogy sem értette, hogy miben is más ez az állatka, ahogy azt sem, mit jelent másnak lenni, ezért aztán azon kezdtem gondolkozni, hogy a kisgyerekek addig talán nem is érzékelik a másságot, amíg mi, felnőttek „meg nem fertőzzük őket” a normálisságról és a másságról alkotott sztereotípiákkal. Vagy tévedek? A kisgyerekek is érzékelik már a másságot?

Sok függ attól, hogy a gyermek milyen környezetben él, milyen mértékben találkozik valmiféle másságtípussal. Minél sokszínűbb a környezet, a másság annál normálisabb számukra. Ha a környezet túlságosan egyforma, hamarabb észreveszi, ha valaki más, tehát a környezet befolyásolja ebben, valamint az is, ahogy a szülei az adott másságot érzékelik, ahogy beszélnek róla, hogy azt gondolják-e, a másság rendben van, netán tiszteletlenül beszélnek azokról az emberekről, akik valamiben mások. De ebben a konkrét esetben azt gondolom, hogy a történet túlságosan absztrakt lehetett, és a lánya képtelen volt a másságot az állatokról szóló történetből a valós életbe vetíteni.

Igen, ez lehetséges, mert azt hajtogatta, hogy a tehén is más, mint a macska, és mi ezzel a gond. Nem látta benne az embereket és az ő sokszínűségüket. Csakhogy amikor a történetet az emberekre akartam vetíteni, rájöttem, hogy először tulajdonképpen valamiféle sztereotípiát kellene neki mondanom arról, mi a normális, és mi a más, hogy aztán hozzátehessem, nincs gond azzal, ha valaki más, ezt pedig nem akartam megtenni. Fel kell hívnom a gyermek figyelmét a másságra? Nem hozok létre ezáltal előítéletet? 

Nézzünk egy konkrét példát. Mondjuk sétálok a gyerekemmel az utcán, szembe jön kézenfogva egy leszbikus pár. Szükségét kellene éreznem annak, hogy felhívjam erre a gyerekem figyelmét, hogy nézd, ez más, de ez is rendben van? Nem. Csupán abban az esetben tenném meg, ha a gyermekem meglepődne és rákérdezne. Ilyen esetben lenne értelme azt mondanom, hogy az is teljesen rendben van, ha két nő alkot egy párt. Mert ha csak úgy felhívnám rá a figyelmét, a gyermek fölöslegesen felfigyelne rá, és úgy tekintene a leszbikus párra, mintha az valami furcsaság lenne.

Vagyis nem kell felhívni a figyelmét a másságra, de ha a gyermek rákérdez, el kell mondanunk, hogy a másság rendben van?

Pontosan. Az élete során a gyermek egyszer magától is találkozik  a mássággal. Ha kíváncsi lesz rá, magától rá fog kérdezni. Megtehetjük, hogy egy kicsit körbevesszük őt a mássággal, hogy normálisnak érezze, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes alkalommal, ha kapcsolatba kerülünk valakivel, aki más, akkor fel kell rá hívnunk a figyelmét.

És ha nem tudom a gyereket körülvenni mássággal? Minden szlovákiai faluban nincs lehetőség más bőrszínű, más vallású vagy LMBT+-emberrel találkozni. Ilyenkor csak arra lehet hagyatkozni, ahogy a szülők viszonyulnak ehhez a kérdéshez? 

Így van, a kutatások azonban azt mutatják, hogy mivel hajlamosak vagyunk afelé húzni, ami közel áll hozzánk, amit hasonlónak találunk, azokkal a gyermekekkel is beszélni kell erről a témáról, akik ki vannak téve a másságnak. Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk nyitott legyen erre a témára és pozitív dologként tekintsen rá, mindenképp helyénvaló, ha beszélünk neki erről, például olyan gyermekek történetén keresztül, akik valamiben különböznek a miénktől. Választhatunk ilyen témájú könyveket, esetleg meséket a tévében, de beszélhetünk olyan emberekről is, akikről hallottunk, vagy akiket ismerünk.

Nem ártana a szülőknek is jó példával elöl járniuk, ugye? A szülő határozza meg a gyermek viselkedésmodelljét?

Igen, kétségtelenül. Ha én rasszista vagyok vagy gyalázkodva beszélek egy adott embercsoportról, a gyermekem azt automatikusan átveszi tőlem. Ha ez egyszer megváltozik, vagyis például a szülők rasszisták, de a gyermekük a későbbiekben már nem lesz az, akkor egy bizonyos ponton más hatás érte, és eléggé érett volt ahhoz, hogy válasszon, ő másképp fog ehhez a kérdéshez viszonyulni, mint a szülei. De elsőként úgy fog reagálni, ahogy a szüleitől látja.

Jana Ashford pszichológus. Fotó N – Vladimír Šimíček

Mire kellene szülőként törekednem? Én valami olyasmire gondolok, hogy arra, a másság a gyerekem számára ne létezzen, hiszen minden normális, és nagy általánosságban arra – hogy a gyerekemből tisztességes ember legyen.

Igen, ez a téma sok mindent magába foglal, mert ahogy a gyermek a mássághoz viszonyul, az csupán a jéghegy csúcsa. Ez nem egy mindentől különálló dolog. Véleményem szerint mikor arról beszélünk, hogyan neveljünk a gyermekünkből olyan embert, akinek egyáltalán nincsenek fenntartásai a mássággal szemben, akkor tulajdonképpen arról beszélünk, hogyan neveljünk belőle jó embert. Az, hogy miként viszonyul a sokféleséghez, csupán a jó ember egyik ismertetőjegye.

Létezik erre valamiféle recept?

Nekünk kell jó embereknek lennünk, tisztelnünk, szeretnünk kell őt, és nagyon egyértelmű értékrenddel kell rendelkeznünk. Megfelelően mértékben jó szülőknek kell lennünk, a kezdettől fogva megfelelő mértékben ki kell elégítenünk fizikai és érzelmi szükségleteit, jó példával kell elöl járnunk. És ha a későbbiekben éri is őt negatív hatás, ideális esetben már annyira beoltottuk őt jóval, hogy nem fogja túlságosan engedni, hogy külső tényezők befolyásolják. Amennyiben ugyanis a szülő–gyermek kapcsolat biztos alapokon nyugszik, és a szülők biztos értékrenddel rendelkeznek, ez a gyermek számára nagyon erős kiindulópontot jelent.

Mikor kerülnek képbe a külső hatások, és megváltoztathatják ezek a gyermek értékrendjét? Mikortól nem tekintenek a szülőkre tévedhetetlenekként?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

LMBT+

Pszichológia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak