Napunk

Börtön járt a magyar himnuszért. A pogrányi Tóth Borbála mesél arról, hogyan hurcolták meg az édesapját 1956-ban

Tóth Borbála a pogrányi tájházban. Fotó - Napunk/Szalay Zoltán
Tóth Borbála a pogrányi tájházban. Fotó – Napunk/Szalay Zoltán

A szlovákiai magyarok nem kapcsolódtak be az 1956-os magyar forradalomba, ám voltak, akiket így is börtönnel sújtottak, amiért kiálltak a forradalmárok mellett.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Tóth Borbála hároméves múlt, amikor egy őszi napon eljöttek az édesapjáért a nyitrai rendőrök. Senki nem értette a családban, miről van szó, de amikor az apja felfogta, hogy el akarják vinni, megpróbált elbújni a konyhában a kredenc mögé. Ez volt minden, amivel védekezni próbált.

A koloni Sándor Istvánt kéthónapos letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mint kiderült, államellenes tevékenysége miatt. Az volt a bűne, hogy a magyarországi forradalmat éltette és a magyar himnuszt énekelte a koloni kocsmában.

További négy férfit vittek el vele együtt a rendőrök a zoboraljai Kolonból: Balkó Józsefet, Bencz Mihályt, Szlovák Józsefet és Vraniák Károlyt. Vraniák egy hónapot kapott, a többiek kettőt.

Tóth Borbála Sándor István lánya volt, és az első gyerekkori emléke édesapja letartóztatásáról szól. Ez az emlék mostanáig kísérti, és azt állítja, épp emiatt maradt máig bizalmatlan a politikával és a politikusokkal szemben.

A Napunk felkereste Tóth Borbálát Pogrányban, ahol ma él, hogy felidézze a hatvanhat évvel ezelőtt történteket.

Nem volt nyílt kiállás

A szlovákiai magyarok nem kapcsolódtak bele aktívan az ötvenhatos forradalom eseményeibe, és a korabeli csehszlovákiai viszonyok között nem állhattak ki nyíltan a forradalmárok mellett. Ahogy Simon Attila írja, a nyílt kiállást „nem­csak a rend­őri ter­ror és a ha­tár­szél­re fel­vo­nu­ló ka­to­na­ság je­len­lé­te aka­dá­lyoz­ta meg, de az a bé­nult­ság is, amely a ma­gyar ki­sebb­sé­get a hon­ta­lan­ság éve­i­nek jog­fosz­tott­sá­ga után pár év­vel még min­dig jel­le­mez­te”.

A szimpátiájukat viszont sokféleképpen kifejezték: fel-felcsendült a magyar himnusz a templomokban, nemzetiszín szalagot helyeztek a világháborús hősök sírjaira, vagy gyászszalagot tűztek ki november 4. után.

Ezekről a cselekedetekről viszont nem számolt be a sajtó, így sokáig a feledés homálya övezte őket.

A korabeli magyar sajtó a kommunista államhatalom mellett állt ki, az Új Szóban egymás után jelentek meg azok a levelek, amelyekben a szlovákiai magyarság különböző csoportjai hitet tettek a kommunista hatalom mellett, elítélve az „ellenforradalmi reakciós erők garázdálkodását”.

Megmaradt viszont néhány történet arról, hogy a szlovákiai magyarok valójában nagyon is szimpatizáltak a forradalommal, és kiálltak a szovjet invázió sújtotta Magyarország mellett. Még akkor is, ha ezzel szabadságukat tették kockára.

„Megbélyegzettek voltunk”

Az első gyerekkori emlékeim nem a legjobbak, sokat szenvedett a családunk, kezdi beszámolóját Tóth Borbála, akivel a pogrányi tájházban találkozunk.

„Négyen voltunk testvérek, két bátyám és egy öcsém volt, ő épp 1956 januárjában született. Apám, aki 1909-ben született, társasági ember volt, és akkoriban mindig a kocsmában találkoztak.”

Azt is a kocsmában vitatták meg azokban az októberi napokban, hogy Magyarországon kitört a forradalom. „Valaki ezt meghallotta – besúgók minden faluban voltak, az úgynevezett új kommunisták, akik jó pontot akartak szerezni ezzel. Feladták őket, és én csak arra emlékszem, amikor jöttek a rendőrök érte Nyitráról” – meséli Tóth Borbála.

„Nem voltam még négy éves akkor, de arra élesen emlékszem, amikor jöttek a rendőrök, és ő elbújt. A rendőrök egyenruhája is a szemem előtt van. Apám és a társai nem akarták elhinni, hogy bezárhatják őket, amiért valamit énekelnek, azt hitték, ez csak vicc. A konyhában próbált elbújni a kredenc mögé, vékony ember volt.”

Ez persze nem segített, Sándor Istvánt letartóztatták, és megkezdődött az eljárás. „Még az volt a szerencse, hogy Nyitrán volt egy Dombai nevű ügyvéd, aki képviselte a magyarokat” – mondja Tóth Borbála, aki szerint a védőügyvéd azzal állt elő, hogy a férfiak nem voltak beszámíthatóak, amikor a forradalmi Magyarországot éltették, így nem vádolhatóak tudatos államellenes tevékenységgel.

Tóth Borbála szerint őket, gyerekeket nem avatták be, mi történt, de édesanyjuk kétségbeesett, és egyfolytában sírt. „Négy gyerekkel egyedül maradt, ami nem volt mindegy. Megbélyegzettek voltunk.”

Sándor István a korábbi állásába nem került vissza, máshol dolgozott tovább, és semmi más, mint munkás, már nem lehetett.

Hangosan többet nem lázadt

Tóth Borbála arról nem tud, hogy Zoboralján bárki más elítéltek volna hasonló dologért apján és négy társán kívül, akik között egyébként két szlovák is volt, bár ők is tudtak magyarul. „Kolon akkor még színmagyar falu volt, szlovák szót nem is hallottunk. Amikor egy magyar faluba bekerült egy szlovák, az magyarrá vált. Ők is énekelték a magyar himnuszt akkor” – meséli Tóth Borbála.

Miután apja hazatért a börtönből,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Helytörténet

Magyarország

Történelem

Zoboralja

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak