Blokád: közepes film kiemelkedő alakításokkal és kényelmetlen aktuálpolitikai áthallásokkal
Az Antall Józsefnek emléket állító új magyar mozi nem a legjobban sikerült alkotás, de szórakoztató és szerethető, és bár nem akart az lenni, a jelenlegi magyar kormány politikájának számonkérő lelkiismerete lett.
Eleged van a propagandából, és több igazi hírt olvasnál? Támogasd a Napunk.sk-t, ahol csak valós híreket közlünk, és a hírek hátterét is feltárjuk. 2024-es költségvetésünkből legalább 30 ezer euró hiányzik, kérjük, adományoddal járulj hozzá, hogy változatlanul végezhessük a munkánkat jövőre is. Köszönjük, hogy a független újságírás oldalán állsz!
Antall József a Blokád nyitójelenetében egy kioktató, idegesítő bácsi, a film végére viszont már a száját elhagyó patetikus mondatokon sem akadtunk fenn. Ha az embernek nem alapbeállítása a kilencvenes évek magyar közéletének mára még súlyosabb és a fene sem emlékszik már, hol gyökerező megosztottsága – ami egyébként a filmből kimarad –, könnyen a rajongójává válhat Antall Józsefnek – ahogy a forgatókönyvíró, Köbli Norbert nyilvánvalóan az –, vagy legalábbis annak az Antall Józsefnek, akit Seress Zoltán alakításában a vásznon látunk.
A Blokád nem túl jó film, de nem is rossz. Tulajdonképpen egy óda Antall Józsefhez, amit csak Seress Zoltán, Ifj. Vidnyánszky Attila és Végh Zsolt alakítása miatt is érdemes lenne megnézni, de a kiemelkedő alakításokon túl is vannak erényei, amik valamennyire elhalványítják a hátrányait.
A taxisblokád csak ürügy
1990-ben – már a politikai rendszerváltás után – Magyarország nehéz helyzetben volt: át kellett állni a tervgazdaságról a piacgazdaságra, aminek az első nagy próbatétele a benzinár hozzáigazítása volt a világpiaci árhoz. Ez nem sikerült túl jól: a hatalmas és váratlan áremelés miatt a felháborodott taxisok megbénították a fővárost, vidéken a fuvarozók is csatlakoztak hozzájuk. Ez volt a rendszerváltás utáni első nagy tömegtüntetés és az első demokratikusan választott kormány nagy próbatétele is. A kormány pedig nem volt a helyzet magaslatán, négy tagja is külföldön tartózkodott, Antall miniszterelnök pedig kórházban volt.
Abba nem is érdemes belemennünk, hogy Tősér Ádám filmjében mennyire hiteles az egyes karakterek ábrázolása és az, hogy mire került hangsúly, és mire nem a történetben. Sokkal régebben élt történelmi személyek megítéléséről is folyik a mai napig a vita, így a rendszerváltás közelmúltjáról sincs még konszenzus.
Így nem csoda, hogy sokaknak nem tetszik a Gáspár Tibor alakította Göncz Árpád figurája, akit a film egy népszerűséghajhász pojácaként ábrázol, sőt még arra a Göncz Árpáddal kapcsolatos vádra is van egy finom utalás – vagy legalábbis egy akként értelmezhető jelenet –, mely szerint a későbbi elnök jelentett volna az szocialista állambiztonságnak. (A filmben elmesélt történet hitelességéről itt lehet olvasni.)
A taxisblokád történetének elmesélésében a forgatókönyv a jobboldali narratívát követi, ez alapján az SZDSZ keresztbe tett a kormánynak, hogy politikai tőkét kovácsoljon az eseményből, egy ponton az utalás szintjén felsejlik annak az értelmezésnek a lehetősége is, hogy Antall József kicsinálása a magát a rendszerváltáson átmentő korábbi politika folytatása. De a Blokád ezekkel együtt sem kurzusfilm.
Hanem egy játékfilm, ami elmesél egy nagyívű történetet, aminek a taxisblokád tulajdonképpen csak az ürügye. Talán ez az oka, hogy magának a blokádnak az ábrázolása eléggé suta: archív felvételek váltakoznak archívnak látszó felvételekkel és „rendes” jelenetekkel, utóbbiak azonban nehezen hitetik el velünk, hogy tényleg a taxisblokádot látjuk a vásznon. A rendőrségi csapatszállítók és a katonai teherautók haladásának zaklatott kézi kamerával fényképezett és drámai zenével aláfestett dinamikus képsorai pedig már-már nevetségesen erőltetett próbálkozásoknak tűnnek a feszültség fokozására.
A Blokád története azonban nem a blokádról szól, hanem arról, hogy hogyan élte meg a fiatal Antall József azt, amikor 1956-ban a szovjetek eltiporták Magyarország szuverenitásért folyó harcát, és neki hogyan sikerült azt mégis elérnie 35 évvel később.
A kamarajelenetek működnek, a játékfilm kevésbé
Ennek a történetnek az elmesélése vizuálisan jobban sikerül, mint a taxisblokádé, bár az utóbbinak a nem az utcán játszódó jelenetei is meggyőzően mutatják be, hogy a háttérben a kormány miért és hogyan hozta meg a döntést a benzináremelésről, hogyan csúszott félre az ezzel kapcsolatos kommunikáció, amit az is súlyosbított, hogy Antall közben komoly műtéten esett át, és egy kórházi ágyból próbálta menedzselni a káoszt.
Ezek a kamarajelenetek jól működnek, ami nem is csoda, hiszen a történelmi kamaradráma a forgatókönyvíró Köbli Norbert specialitása. Köbli – mint azt már számtalan, főleg tévés alkotásban bizonyította – képes arra, hogy egy-két helyszínen játszódó jelenetekben, akár csak néhány szereplő párbeszédein keresztül, nyisson ablakot a 20. századi történelem fontos eseményeire, ráadásul olyan érdekfeszítően teszi ezt, hogy nem hiányzik sem a látványos akció, sem a tömegjelenetek, sem a nagy történelmi tablókat jellemző többi kulissza.
A Blokád is akkor erős, amikor nem látjuk a taxisblokádot, és talán az 1956 körüli flashbackekben a legerősebb, amely korszak megint csak Köbli specialitása. A jól megírt kamarajelenetek azonban nem mindig állnak össze történetté. Az egyik legerősebb jelenet az, amiben Antall József és Göncz Árpád először találkoznak:
