Baráti visszaemlékezések: Matúš állandóan poénkodott, Jurajjal mindenki barátkozni akart
Juraj Vankuličra és Matúš Horváthra négy barátjuk emlékezik. Szórakoztatóak voltak, stílusosak, de hajlamosak voltak elmélyülni is egy-egy dologban – Juraj szerette a költészetet, Matúš pedig festett.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Az utolsó könyv, amit Juraj Vankulič (26) megvásárolt, Rupi Kaur verseskötete volt. Jurajt a Tepláreňben egy igazi showmanként, extrovertált ikonként tartották számon, a közeli barátai viszont tudták róla, hogy sokszor szeretett csendben bezárkózni, és olvasni. Legtöbbször Maya Angelou amerikai költő egy versének kezdő sorait idézte.
„I am grateful to have been loved and to be loved now and to be able to love, because that liberates. Love liberates. It doesn’t just hold – that’s ego. Love liberates.“
Juraj szájából mindig angolul hangzott el az idézet, kiválóan bírta a nyelvet. Szabad fordításban ekképpen hangzik a részlet: „Hálás vagyok, hogy szerettek, és hogy most is szeretnek, és hogy szerethetek, mert ez felszabadít. A szerelem felszabadít. Nem csak rövid időre tart meg – ez az ego. A szerelem felszabadít.”
Matúš Horváth (22) egy ilyen idézetre valószínűleg ironikus választ adott volna, amin mindenki jót nevet. Bár ő maga is a versben megfogalmazottak szerint élt. Nehéz időszakon ment keresztül, csak az utóbbi hónapokban kezdte magát jobban érezni. Pincérként kezdett el dolgozni a Tepláreňben, ahol jó barátokra talált. A hétvégén Budapestre utazott volna, de összepakolni már nem volt ideje.
Szerda este a 19 éves Juraj K. agyonlőtte Matúšt és Jurajt, a gyilkos fegyverrel pedig megsebesítette egy barátnőjüket is. Mindez pontosan amellett a pad mellett történt, ahol Juraj nemegyszer szórakoztatta a barátait azzal, hogy Whitney Houston-dalokat énekelt nekik. A rendőrség terrorcselekményként vizsgálja az esetet, a gyilkos egy manifesztumot is közzétett, abban bízva, hogy tettével a hírhedt jobboldali szélsőségesek közé „emelkedhet”.
Dušan Ondrušek pszichológust bosszantja, hogy a gyilkos nagyobb figyelmet kap az áldozatainál. „Igyekeznünk kellene minél jobban kiemelni az áldozatok nevét, a fényképeiket, a történetüket, hogy érzékenyítsük magunkat” – mondja. Éppen ezért beszélgettünk az áldozatok barátaival, akik nem szeretnék, ha Juraj és Matúš emléke feledésbe merülne.
Matúš, a Tiger King
Iva Fodorová, Matúš egyik barátja nem tudja eldönteni, mikor nevettette meg őt Matúš a legjobban. „Ötpercenként mondott valami remek viccet” – mondja Iva, aki pincérnőként dolgozik a Tepláreňben.
Nemrég, amikor Matúš beteg volt, a boltba igyekezett, hogy zöldséget vásároljon, és útba ejtette a Tepláreňt is. Az őrületbe kergette, hogy magányra van ítélve otthon, rögtön felvidult a barátai társaságában. „Egy videó is készült, ahogy Matúš fel-alá járkál a bár előtt és azt mondja: Csak paprikáért indultam a boltba, és a Tepláreňben kötöttem ki” – emlékszik vissza egy másik barátnő, aki neve elhallgatását kérte. Nevezzük Evának.
Matúšnak rendkívül bensőséges kapcsolata volt a Tepláreňben egy nagyon különleges „személlyel” – egy próbababa fejével, akit a vendégek Zdenának hívnak. Zdena sokat köszönhet Matúšnak, aki különféle turkálós kiegészítőket, sapkákat, szemüvegeket vitt neki. „Ahányszor csak betértünk a Tepláreňbe, Zdena mindig megújult külsőben pompázott. Mindenki azonnal tudta, hogy Matúš keze van a dologban” – idézi fel Eva.
Matúš nemcsak Zdenát halmozta el ajándékokkal, a barátaival is figyelmes volt. Egy dizájn cuccokat árusító boltba, a Tigerben dolgozott, és ha munka után megállt a Tepláreňben, mindig hozott édességet vagy valami apróságot a barátainak. „Az egyik barátnőjének nagyon tetszett egy pohár a boltban, Matúš félretette, és megvette a lánynak” – mondja Iva.
Eva nevetve mondja, hogy Matúšt Tiger Kingnek hívta, utalva egy ismert amerikai dokumentumfilmre, amely egy rendkívül különc tigristenyésztőről szól. Nem csak a munkája miatt, néha az öltözködési szokásain is gúnyolódott. „Gyöngyöket viselt a nyakában, az ingeit félig kigombolva hordta” – emlékszik vissza.
Matúš ugyan kínait tanult, de Iva úgy gondolja, nem szeretett volna ezzel foglalkozni a jövőben. Azt tervezték, hogy közösen költöznek Spanyolországba, mert Matúš rajongott a napsütésért és utálta a ronda időjárást.
Juraj egy ikon volt
Amikor a barátai Juraj Vankuličra emlékeznek vissza, az olyan, mintha egy filmsztárról beszélnének. Karizmatikus volt, vicces, öntudatos, stílusos. Egy olyan típusú ember, akivel mindenki barátkozni akar. Amikor Niko az első héten meglátta őt a Tepláreňben, eléggé szégyenlős volt, és össze kellett szednie a bátorságát, hogy beszéljen Jurajjal. „Nagyon ideges voltam, amikor bemutattak neki. Mindig kifogástalanul öltözött, kifogástalanul ápolt volt. Mindig kacéran mosolygott, érezni lehetett, hogy egy igazi egyéniség” – mondja.
Jurajnak egészséges önbizalma volt, nem volt kellemetlen, agresszív vagy harsány. Éppen ellenkezőleg. Eva szerint az önbizalma mintha átragadt volna a körülötte lévőkre, az emberek szerettek a társaságában lenni. „Lehet, hogy sokszor belül szomorú volt, olykor mondta is. Ennek ellenére mindig pozitív volt körülötte a légkör” – mondja Eva.
Mindenki tudta, hogy Juraj kiváló táncos, hogy énekel és performanszokat csinál. A Tepláreňben kétszer is szervezett kvízestet. Nem kellett neki a színpad ahhoz, hogy szerepeljen, elég volt a Tepláreň előtti pad egy kis műsorhoz. „Amikor megkérdeztem tőle, milyen zenét hallgat mostanában, nem válaszolt. Rögtön a telefonja után nyúlt, lejátszotta a dalt, és énekelt” – mondja Eva.
Juraj főként „lip sync”-elt, azaz tátogott a zenére, közben pedig táncolt. „Mindig is táncolni akartam vele, látni akartam, milyen egy buliban” – mondja Eva, aki hálás azért, hogy legalább egy emléke van arról, ahogy Juraj „twerkelni” tanítja őt a Tepláreň előtt – ez egy fenékrázós táncmozdulat.
A divat volt Juraj mindene, szerette a szokatlan holmikat, saját magának varrta vagy alakította át a ruháit. Nem félt kirívóan öltözködni és a divat határait feszegetni. A Pride-ra egy rózsás kabátot készített, amit mindenki irigyelt. A H&M üzletlánc egyik boltjában dolgozott, ő rendezte a kirakatot.
Eva mindig csodálta a bátorságát, ahogy viselte az egyes darabokat – Jurajnak sosem okozott problémát végigsétálni az Óváros utcáin. Nem félt, mindenből viccet csinált. „Teljesen mindegy volt neki, mit gondolnak róla az emberek. Nem vette a szívére, ha megnézték vagy beszóltak neki” – mondja Niko.
Egyszer egy barátnője posztolt egy képet kettejükről, amin Juraj szoknyát és csillámokat visel, valaki pedig írt hozzá egy becsmérlő kommentet. A lány félénken mutatta meg a kommentet Jurajnak, de ő csak legyintett. „Jól van az úgy, engedd el. Hozzá vagyok szokva” – mondta.
Juraj boldog volt, hogy a nagyszülei elfogadták
Juraj nem bináris személy volt. Egyszer úgy öltözött, mint a férfiak, máskor női szoknyát vett fel, megint máskor pedig olyan ruhát választott, amit a két kategóriából egyikbe sem lehetett beskatulyázni. Niko sokszor beszélt a nem binárisságról Jurajjal, mivel ő is így határozta meg magát.
„Amikor coming outoltam nem bináris személyként, Juraj az egyik első ember volt, aki elfogadott.
