Napunk

Zoboralja: szinte biztosan lesz két polgármestere a Szövetségnek, a Magyar Fórum nem létezik

Fotó - Andrzej Otrębski, Wikipedia
Fotó – Andrzej Otrębski, Wikipedia

Zoboralján szinte biztosan visszaszorul az önkormányzati választásokon az elődpártokhoz képest a Szövetség – főleg polgármesterek terén, de a képviselőtestületekben is fog kelleni a szerencse az eddigi pozíciók megtartásához. Gyűjtésünkből az is kiderül, hogy a Nyitra környéki falvakban a Simon Zsolt fémjelezte Magyar Fórum sem polgármesterjelölteket, sem képviselőjelölteket nem támogat.

Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!

Összegyűjtöttük, hogy Zoboralján milyen arányban képviseltetik magukat a Szövetség jelöltjei az október végi önkormányzati választásokon. Cikkünkhöz a Nyitrai járás azon településeinek adatait vettük figyelembe, ahol a magyarok számaránya a 2021-es népszámlálás adatai szerint legalább 10 százalékos volt, valamint ide soroltuk az Aranyosmaróti járás egyetlen, nagyobb számban magyarok által is lakott települését, Barslédecet. Fontos megjegyezni, hogy a magyarok számarányának kiszámításánál figyelembe vettük azt is, hogy a népszámláláson hányan jelölték meg a magyart mint második nemzetiséget.

Függetlenedő polgármesterek

A jelöltlistákat böngészve hamar szembetűnővé válik, hogy nagyon sok a pártfüggetlenként induló polgármesterjelölt: a most is hivatalban lévő, újrainduló településvezetők mintegy felét nem támogatja semmilyen formáció, de kihívóik esetében is inkább kivétel a pártlogó. Az is igaz, hogy lévén nem túl nagy települések, ez nem kirívó jelenség.

A három többségében magyarok által lakott község közül kettőben indul jelölt a Szövetség színeiben. Alsóbodokon a korábban függetlenként is sikeres Paulisz Marián kezdené meg harmadik ciklusát a független Nagy Albert ellenében. Az alig négyszáz lelkes Nyitragesztén a párt a kihívó nélkül induló, így már biztosan győztes Miroslav Brath polgármester mögé állt be, akit négy éve még a Híd–Smer koalíció támogatott.

A Nyitrai járásban számszerűleg Nagycétényben él a legtöbb magyar, a község mintegy 60 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, azonban a faluban sem a Szövetség, sem a Magyar Fórum nem próbálkozik saját jelölttel. A községet 2002 óta szinte folyamatosan - négy év kihagyással - Mészáros Ferenc vezeti függetlenként. Négy éve még az MKP-s Tóth Klára indult ellene, most Roman Kiác személyében lesz független kihívója.

A 20 százaléknál nagyobb, de 50 százaléknál kisebb arányban magyarlakta hét település (Kolon, Pográny, Zsére, Nyitracsehi, Barslédec, Kalász, Gímes) közül ötben függetlenként méretteti meg magát a jelenlegi polgármester. Érdekes jelenség, hogy őket korábban jórészt pártszínekben választották meg.

Ilyen például a koloni Balkó Róbert, aki 2014-ben még MKP–KDH jelöltjeként lett polgármester, de már négy éve is függetlenként indult; vagy a gímesi Molnár Gyula, aki 2018-ban Híd–MKP jelöltként lett képviselő (polgármester csak a tavalyi időközi választáson, de már függetlenként).

Nyitracsehit 2014 óta Kupeček Róbert irányítja, végig függetlenként, igaz, korábban már indult az MKP színeiben megyei választásokon.

Zsérén Zsebi József 2018-ban még az aktuális koalíciós pártok (Híd–Smer–SNS) jelöltjeként mérettette meg magát, azt megelőzően - mint most is - mindig pártfüggetlenként lett településvezető.

Pártszínekben a hét falu közül Barslédecen Alžbeta Lacziková (Smer–Hlas), Kalászon Ján Balázs (Hlas–Sme rodina–Smer) jelenlegi polgármesterek szeretnének újrázni.

Azokon a településeken, ahol már a 20 százalékot sem éri el a magyarok aránya, alig található magyar pártokhoz köthető jelölt. Peter Ďurica babindáli polgármester 2018-ban még Híd–Smer támogatással lett a község első embere, most azonban a Starostovia a nezávislí kandidáti jelöltje.

Nyitragerencséren idén új polgármestert választanak, a jelöltek között pedig ott van Július Czako is, aki - hacsak nem egyszerű névazonosság - 2014-ben még az MKP színeiben lett önkormányzati képviselő, de 2018-ban már függetlenként szerzett mandátumot, és településvezető is ilyen minőségben lenne.

Függetlenedő képviselők

A vizsgált 16 településen összesen 122 önkormányzati képviselői mandátumot osztanak ki. 2018-ban ebből 22 helyet MKP-s, 15-öt Híd-jelölt nyert el, 3 képviselő pedig hivatalosan az MKP–Híd pártkoalíció színeiben került a gímesi testületbe. Ezen a 40 képviselői helyen felül pedig Babindálon hatan a Híd–Smer koalíció jelöltjeként lettek önkormányzati képviselők.

Idén októberben a Szövetség színeiben összesen 42 képviselőjelölt indul az önkormányzati választásokon, így legfeljebb 34,43 százalékát nyerhetik el az összesen megszerezhető mandátumnak.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Választások 2022

Zoboralja

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak