Napunk

A Smer visszavenné Kassa megyét, a magyar pártok más jelölteket támogatnak (+országos térkép a jelöltekről)

Kassa. Fotó: Wi
Kassa. Fotó: Wi

Kassa megyében az október 29-én tartandó választáson tizenketten méretik meg magukat a megyeelnöki posztért, közülük tizenegy férfi és egy nő. A fő kérdés az, hogy sikerül-e a Smernek visszavenni a megyét.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Összeállításunkból megtudhatja, kik a legesélyesebb indulók, milyen szerepet töltöttek be eddig a társadalomban és nem utolsósorban azt is, ki mindenki áll mögöttük. Emellett nem feledkeztünk meg a két magyar párt, a Szövetség és a Magyar Fórum jelöltjeinek bemutatásáról sem.

Ha kíváncsi, ki mindenki indul a megyei választásokon az ön városából vagy községéből, érdemes megtekinteni az alábbi, Denník N és a Študentské voľby szervezet által összeállított térképet, mely településekre, nemzetiségre és politikai irányzatokra bontva mutatja be a megyeelnök- és képviselő-jelölteket.

A 2017-es megyei választásokon nagyon alacsony, csupán 26,78 %-nyi volt a részvételi arány. Ez viszont elég volt a győzelemhez a politikai újonc, függetlenül induló Rastislav Trnkának (az OĽaNO, az SaS, a KDH, a Šanca, Nova támogatta) a legesélyesebbnek tartott Richard Raši (Smer) akkori kassai főpolgármester ellen. Trnka és Raši párharca szoros volt (37,8 % – 37,2 %), harmadikként pedig a Most-Híd által jelölt Pataky Károly királyhelmeci polgármester végzett. Raši nehezen fogadta a vereséget, még az Alkotmánybírósághoz is panaszt nyújtott be a választás érvénytelenítését kérelmezve.

Rastislav Trnka nevéhez számos dolog fűződik a megyében, a legnagyobb médiafigyelmet kapó túlárazott hőmérőket illető botránya után viszont jelentősen csökkent a támogatása az országos jelentőséggel bíró pártok körében. A Szövetség mellett most csak a Šanca, a Demokratická strana és a Starostovia nezávislí kandidáti tömörülés támogatja.

Megválasztása óta több projektbe is belefogott, ami legfőképpen a megye félreeső, kevésbé ismert úti céljait érintő turizmus fellendítését eredményezte. Nemzetiségi szempontból meg kell jegyezni azt is, hogy Trnka az egyetlen jelölt, akinek weboldala magyar nyelven is elérhető, sőt a megye történetében először, Kassa megye Facebook-oldalán is megjelentek a kétnyelvű bejegyzések, amennyiben magyarok által lakott régióról vagy településről van szó.

Elnöksége alatt az önkormányzat környezetvédelmi projekteket is megvalósított, többek között az esővíz felfogása, esőkertek kialakítása volt ilyen, amibe középiskolásokat is bevontak. A közlekedés terén az IDS Pozsony megye mintájára megalakult az IDS Kelet integrált közlekedési rendszer, amely Kassa és Eperjes megye tömegközlekedésének járatait hivatott koordinálni és az utasok kényelmét növelni.

Az utolsó választáson az akkor még önálló pártként funkcionáló MKP Richard Rašit támogatta, a Híd pedig Királyhelmec polgármesterét, Pataky Károlyt indította a megyeelnöki címért (a harmadik helyen végzett 9,4%-kal). Most viszont változott a széljárás, és a Smer jelöltje, illetve saját helyett a Szövetség Trnka mögé állt be.

A Magyar Fórum ezzel szemben Juraj Sinay egyetemi professzort támogatja, aki eredetileg függetlenként indult. Sinay a Kassai Műszaki Egyetem volt rektora, 2015 és 2017 között a SzK Autóipari Szövetségének elnöke volt, jelenleg pedig országos hidrogéntechnológiai koordinátorként dolgozik, ezzel a funkcióval még Richard Sulík volt gazdasági miniszter bízta meg.

Programjának legfőbb tíz pontja közé tartozik a megye megerősítése, a turizmus fejlesztése, az oktatás minőségének növelése, valamint a biztonságos és minőségi közlekedés mindenki számára. A megye jövőjét az IT-technológiákban, az autóiparban és a hidrogénben látja. Azt szeretné elérni, hogy az ukrajnai háború befejezésével a megyén keresztül áramoljon a hidrogén Németországba. Ezen kívül nagy jelentőséget tulajdonít a geotermikus energiának is.

2006-ban indult a kassai helyhatósági választásokon a főpolgármesteri címért, függetlenként. Ezt megelőzően, 2005-ben ismerte be, hogy a szocializmusban együttműködött az akkori csehszlovák titkosszolgálattal, állítása szerint viszont ezzel a tevékenységgel nem ártott senkinek. 1992-ben neve felbukkant a lehetséges oktatásügyi miniszterek között.

Megyei képviselőjelöltek

A Magyar Fórum képviselőjelöltjei származásukat tekintve főleg a Kassa-környék, illetve a Rozsnyói járásból származnak. Mindössze egy nő indul a színeikben, Erdélyi Török Melinda menedzser személyében (Tőketerebesi járás). Rajta kívül a Krusinszky Norbertet, Szepsi alpolgármesterét (Kassa-vidék), Danko Lászlót, Kenyhec alpolgármesterét (Kassa-vidék), és Csefo László közgazdászt (Rozsnyói járás) indítják. A párt nyilatkozata szerint viszont egyiküknek sincs még politikai tapasztalata.

A három platformot tömörítő Szövetség jelenleg 30 jelöltet támogat, köztük többen származnak a Nagymihályi és a Tőketerebesi járásból. Azonban tradicionálisan most is a férfiak vannak létszámfölényben. Tartoznak közéjük ismertebb személyiségek is, mint Furik Csaba kisgéresi polgármester, Pataky Károly királyhelmeci polgármester, Hack László iskolaigazgató Nagyszelmencből, Gergely Papp Adrianna debrődi polgármester és a Szövetség Nőtagozatának elnöke. A többiek Ján Juhász, Kocsis László, Kopasz József, Pandy Péter, Gejza Sačko, Želinský József, Beke Beáta, Burdiga Pál, Huďár Zoltán, Nagy György, Kozsár Miklós, Bráz Tibor, Alexander Képes, Ladislav Molnár, Norbert Pecze, Karol Ištván, Múdry Péter, Jana Nováková, Daniel Rišian, Ján Sekáč, Boldi Attila, Mária Ivanecká, Uršula Ambrušová, Filipko József, Tomáš László, Vladimír Vágási.

A most leköszönő, 56 tagú képviselő-testületben a Hídnak hat (Želinsky József, Pataky Károly, Pandy Péter, Burdiga Pál, Jozef Horváth, Gejza Sačko), az MKP-nak csupán egy helye (Furik Csaba) volt.

A megyeelnöki pozícióért indulók listáján található tizenkét személy közül van néhány, a nyilvánosság számára már ismert név is.

Ide sorolható például a Szilvásújfaluról (Slivník – Tőketerebesi járás) származó OĽaNO-s parlamenti képviselő, a pénzügyi és költségvetési, valamint további három bizottság tagja, Erik Ňarjaš is, aki a 2020-as parlamenti választásokat megelőzve nem folytatott semmilyen politikai tevékenységet.

Az OĽaNO mellett jelenleg még a Nova, a Kresťanská únia, a Zmena zdola, a Za ľudí és a Demokratická únia Slovenska pártok támogatását élvezi. Korábban a Let´s Dance nevű táncműsorban szerepelt az egyik kereskedelmi tévécsatornán.

2020 novemberében azzal került be a hírekbe, hogy az országos Covid-tesztelés idején energiaitalt osztogatott az önkénteseknek, majd feltűnt az energiaital gyártójának reklám-bejegyzésében is. Erre akkor a Transparency International szlovákiai szervezete hívta fel a figyelmet és felülvizsgálatot is indítványozott a Nemzeti Tanács összeférhetetlenségi bizottságánál is, valamint a Denník N is foglalkozott vele. Az eljárást a bizottság végül beszüntette.

Ezt követően egy tavalyi interjúban Ňarjaš azt nyilatkozta, hogy olyan módon változtatná meg a koalíciós szerződést, hogy az lehetővé tegye a szabad szavazást a koalíciós képviselők számára.

Prioritásai a kutatás és a beruházások támogatása, az idősek gondozása, a gyermekekkel és fiatalokkal való foglalkozás, valamint a turizmus és a közúti infrastruktúra támogatása.
A választóknak nála ismertebb lehet Stanislav Mizík neve, aki a Kotleba-féle ĽSNS párt tagjaként jutott be a parlamentbe és a párt képviseletében indul a megyeelnöki posztért is.

A képviselőt egy 2017-es Facebook-bejegyzés tette országosan ismertté, mely a zsidó származású személyek ellen irányult. Az Andrej Kiska akkori államfő által kitüntetett személyeket kritizálta akkor Mizík, és tettét követően a rendőrség szélsőséges anyagok gyártásának, azok terjesztésének, valamint rassz-, nemzet-, és meggyőződés gyalázásának bűncselekményével vádolta meg.

Noha a bejegyzés az ő oldalán jelent meg, tagadta, hogy annak szerzője lett volna. Pártbéli kollégái védelmükbe vették, állítván, hogy a képviselő nem tud számítógépen dolgozni. Ennek ellenkezőjét később több, a parlamentben készült fotó is bizonyította.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Kassa megye

Választások 2022

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak