„Addig beszél a magyarok ellen, amíg fel nem kötik” – a dualizmuskori magyar nemzetiségi politika alulnézetből
A Zólyom vármegyei szolgabírók 114 nevet gyűjtöttek össze a megye kisebb városaiból és falvaiból, s többségükről viszonylag részletes jellemzést készítettek. A szlovák nemzeti mozgalomhoz való kötődésükre, vagyis a jelentések szóhasználata szerint „pánszlávizmusukra” és „magyarellenességükre” fókuszáltak.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
A szerző történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi
Intézetének és az NKE Közép-Európa Kutatóintézetének kutatója
Az államigazgatási, közigazgatási dokumentumok ritkán tartoznak az izgalmas, érdekes történelmi források közé. Más a helyzet persze, ha szigorúan bizalmas anyagokról, titkos jelentésekről van szó, amelyek ráadásul olyan helyen bukkannak fel, ahol egyáltalán nem kellene lenniük. Ilyen például a hírhedt zólyomi alispán, Grünwald Béla (1839–1891) hagyatékában található, de valójában a magyar belügyminiszter által a helyi közigazgatási apparátusoktól megrendelt bizalmas háttéranyag a magyarországi nem magyarok nemzeti mozgalmairól.
Grünwald Béla 1871 és 1878 között Zólyom vármegyei alispán volt, majd 1878-tól 1891-ben bekövetkezett haláláig magyar parlamenti képviselő – rövid ideig a kormánypárt, majd az ellenzék padsoraiban.
A magyar és a szlovák emlékezetben azonban nem az általa viselt tisztségek miatt maradt fenn a neve, hanem szlovákellenes akciói révén, hiszen az ő kezdeményezésére záratta be a magyar kormány 1874-ben az ország három, szlovák tannyelvű gimnáziumát és függesztette fel 1875-ben a Matica slovenskát (sőt, a legnagyobb szlovák politikai lap, a Národné noviny is a célkeresztjébe került, amelynek betiltásához azonban már nem volt meg a kellő politikai akarat).
Épp ezért egyszerre meglepő és magától értetődő, hogy Grünwald Béla hagyatékában megtalálható egy, a Magyar Királyi Belügyminisztérium vízjelével ellátott, bizonyosan Grünwald által egybekötött iratcsomó 1885-ből, amelyben a különböző, nem magyar lakosságú vármegyékből származó bizalmas jelentések vannak.
Ez egyrészt szinte magától értetődő, hiszen a nemzetiségek elleni határozott fellépés ügyét a magyar politikában Grünwald Béla képviselte, s e kérdésben olyan óriási informális hatalma volt, hogy az aktuális miniszterelnökök (először Bittó István, majd Tisza Kálmán) nemcsak átengedték neki a kezdeményezést ebben az ügyben, de sokszor úgy referáltak neki, mintha (legalábbis ebben a kérdésben) a beosztottjai lennének.
Az is jellemző, hogy amikor a Matica slovenská elleni vizsgálatot végző hivatalnok a jelentését vonattal személyesen vitte Turócszentmártonból Budapestre, a biztonság kedvéért leszállt Besztercebányán, és megmutatta Grünwald Bélának is, hogy csak olyan iratot vigyen a kormánynak, amelyre a zólyomi alispán is rábólintott – aki egyébként meglehetősen unottan vette ezt tudomásul. Ahogy egy levelében írja: „Ma volt nálam Csepcsányi Ferencz, a Matica zárgondnoka, a ki elhozta hozzám jelentését, melyet személyesen visz le a miniszternek. Valahára tehát vége lesz már ennek az affaire-nek is.”
Ugyanakkor mégis rendkívül különös ez a helyzet, hiszen mégiscsak egy egyszerű vidéki tisztviselőről, illetve ebben az időben a hatalom, a döntéshozatal közelébe sem jutó ellenzéki képviselőről van szó, akinek a nemzetiségi kérdésben kimondott szavára nemcsak összerezzentek a miniszterelnökök, hanem még a titkos belügyminisztériumi iratanyagot is – gyakorlatilag saját használatra – hazavihette, hogy aztán halála után a hagyatékában maradjon.
Hogy érzékeltetni lehessen, olyan ez, mintha ma egy vidéki, provinciális kisváros alpolgármesterétől tenné függővé a miniszterelnök a legfontosabb belpolitikai kérdés rendezését, amelynek a legfontosabb iratanyagait is átadná.
Ezzel a hihetetlenül nagy informális hatalommal persze tisztában voltak a kortársak is, nem véletlen, hogy az 1885-ben a belügyminisztériumnak készített jelentések közül épp Grünwald egykori vármegyéjének, Zólyomnak a hivatalnokai voltak a legalaposabbak – valószínűleg sejtették, hogy egykori főnökük belenéz majd a jelentésükbe. A többi, jellemzően feljegyzés formátumú jelentéssel szemben ugyanis a zólyomi szolgabírók településenként táblázatba gyűjtötték a nemzetiségi kérdés kapcsán a látókörükbe került személyeket, méghozzá a „magatartás és működés veszélyességének mérve” szerint.
A Zólyom vármegyei szolgabírók 114 nevet gyűjtöttek össze a megye kisebb városaiból és falvaiból (különös módon a megyeszékhelyről, Besztercebányáról nem található jelentés itt), s többségükről viszonylag részletes jellemzést készítettek. Természetesen nem a megfigyelt személyek teljes életrajzát írták meg, hanem a szlovák nemzeti mozgalomhoz való kötődésükre, vagyis a jelentések szóhasználata szerint „pánszlávizmusukra” és „magyarellenességükre” fókuszáltak.
Zólyom városában az első helyen szerepel Samuel Štefanovič, aki az 1848-as szlovák önkéntesek egyik kapitánya volt Jozef Miloslav Hurban oldalán, és aki a jelentés szerint ekkoriban is „a legnagyobb demagógok egyike, ki korcsmákban és kávéházakban dühösen kifakad minden ellen, ami magyar, azzal dicsekszik, hogy soha magyar könyvet nem vett, a magyart szíve mélyéből gyűlöli s ahol lehet, lázít ellene.” Hermann József mészáros ugyanennek a szolgabírónak az értékelése szerint „a T. Sz. Mártonban gyártott panszláv lapok buzgó olvasója és terjesztője. Ez az ő bibliája. Dühös és rakoncátlan. Nagy agitátor és veszélyes egyén.” Terezia Vansová (született Medvecký) írónő számos családtagja is megjelenik a táblázatban.
A jelentés szerint bátyja, Samuel Medvecký „Művelt, sima, megnyerő tulajdonságú egyén, ki a polgárságnál előzékenységével behízelgi magát”, ellenben öccse, Karol Medvecký „Dühös minden ellen, ami magyar.” Sőt, „kijelentette egyszer, hogy addig beszél a magyarok ellen, amíg fel nem kötik.” De a női családtagok is szerepelnek (bár az írónő éppen nem): Samuel Medvecký neje eszerint „még dühösebb, mint férje”, míg a testvérek édesanyjáról megtudhatjuk, hogy „ő nevelte gyermekeit panszláv szellemben s ő lázítja most is őket.”
Dobronán egy házaspár kerül a célkeresztbe.
