Napunk newsfilter: Úgy tűnik, a pozsonyi gyilkosságok ügyében nem a rendőrség vallott kudarcot, hanem mindenki más

A híreket válogatta és kommentálta Hegedűs Norbert

1. Terrorizmussá minősíthetik át a pozsonyi gyilkosságokat

Ma délután a rendőrség megtartotta az első nagy sajtótájékoztatóját a szerdai esti pozsonyi gyilkosság kapcsán, mely során a 19 éves Juraj K. hidegvérrel agyonlőtt két fiatal férfit a Tepláreň nevű szórakozóhely előtt.

Terrorizmus. Ľubomír Daňko, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetője megerősítette, hogy a gyilkosság motivációja a két fiatal szexuális orientációja volt. Elmondta, hogy a gyilkosságokat feltehetően át fogják minősíteni terrorcselekménnyé. Ennek nemcsak szimbolikus jelentősége van, hanem más jogi vonatkozásai is, például, ha kiderülne, hogy Juraj K. valakivel együtt dolgozott, akkor súlyosabb büntetéseket róhatnak ki rá.

Márpedig az elkövető kommunikált bizonyos személyekkel a gyilkosságok előtt, erősítette meg Daniel Lipšic speciális ügyész, bár további részleteket nem közölt.

A rendőrség nem tudott róla. Ami a megelőzést illeti, a rendőrök azt közölték, hogy Juraj K. egyáltalán nem volt a látókörükben, nem észleltek olyan jeleket, amelyek szerint bármilyen veszélyt jelenthetett volna a társadalomra.

A Twitter-fiókja egészen a gyilkosságok elkövetéséig nem volt nyilvános, álnévvel használta, ráadásul angolul kommunikált rajta – annak az esélye, hogy egy ilyen profilt a hatóságok kiszűrjenek, gyakorlatilag egyenlő a nullával.

Miután a gyilkosságok megtörténtek, az első járőr négy perc múlva a helyszínen volt – tudatta Branislav Kišš rendőrfőnök-helyettes. A titkosszolgálattal együttműködve nagyjából 3,5 óra múlva már ismerték az elkövető személyazonosságát. Mivel nem találták meg otthon, keresni kezdték, de már csak a holttestét találták meg.

Juraj K. a gyilkosságokat egy 45-ös kaliberű pisztollyal követte el, melyet az apja legálisan tartott. Az öngyilkosságot egy másik fegyverrel követte el, ezt is az apja páncélszekrényéből szerezte, melynek feltehetően ismerte a kódját.

Mit lehetett volna tenni? Az ilyen tragédiák kapcsán mindig felmerül a kérdés, hogyan lehetett volna megakadályozni őket, mit kellett volna jobban csinálni. Az természetes, hogy a rendőrség feladata a megelőzés, de mint láttuk, ebben az esetben tényleg egy tűt kellett volna keresniük a szénakazalban. Más viszont a helyzet az elkövető szűkebb környezete esetében, mert figyelmeztető jelek azért voltak.

Nyilvánvaló, hogy a fegyvereket nem tárolták biztonságosan az elkövető otthonában, ahogy az is biztosnak tűnik, hogy már korábban kipróbálta őket – épp az apja társaságában. Az is erős kétségeket vet fel, hogy a szülők miért nem értesítették a rendőrséget, mikor a fiuk hazatért a gyilkosságok után és hátrahagyott egy búcsúlevelet, melyben azt is jelezte, hogy öngyilkosságra készül.

Az iskola, amelyet Juraj K. látogatott, “kivételes tehetségű” diákokkal foglalkozik. A közleményükben azt írták, hogy a diák csendes, készséges és konfliktusmentes volt, nem tapasztaltak nála radikális megnyilvánulásokat.

Ennek azonban ellentmondanak azok az információk, melyeket a Denník N Juraj K. tanáraitól szerzett. Szerintük igenis problémás viselkedésű volt, a szüleinek pedig azt tanácsolták, vigyék pszichiáterhez vagy pszichológushoz. Ezt erősítik meg Juraj K. korábbi osztálytársainak megszólalásai is.

Utólag persze könnyű okoskodni és ujjal mutogatni. Nyilvánvaló, hogy Juraj K. egy súlyosan zavart fiatalember volt, aki nem egyik napról a másikra jutott el odáig, hogy ártatlanok vérét ontsa. Voltak jelek, csak a közvetlen környezete következetesen ignorálta ezeket, míg meg nem történt a tragédia.

Lehet, hogy a rendőrség többet is tehetett volna ennek megakadályozása érdekében, de egyre inkább úgy tűnik, hogy itt nem ők vallottak kudarcot, hanem mindenki más az elkövető környezetében.

---

2. Tüntetés a gyűlölet ellen

Péntek délután tüntetés zajlott Pozsonyban az LMBTQI-személyek elleni gyűlölet elutasításáért. A tüntető menet a Tepláreň nevű szórakozóhely elől indult, ahol a kettős gyilkosság történt.

Immunreakció. Egy átlagos ember nem túl sokat tehet akkor, ha úgy érzi, nem jól mennek a dolgok az országban. Persze példát mutathat a saját cselekedeteivel a közvetlen környezetében, esetleg kifejezheti a véleményét a közösségi hálón, de vannak helyzetek, mikor az ember úgy érzi, ennél többre van szükség. Ilyenkor szoktunk kimenni az utcára, hogy tüntessünk.

Nagyon sajnálatos, hogy ismét egy kettős gyilkosságnak kellett történnie ahhoz, hogy a társadalom felébredjen. De ha bárkinek lettek volna kétségei afelől, hogy Szlovákia súlyos betegségben szenved, akkor itt a pofon, ami remélhetőleg már mindenkit felráz. A gyűlölet olyannyira elharapódzott a közbeszédben, hogy már tényleges emberéleteket követelt. Ezért kell kimenni az utcára: hogy jelezzünk, vannak még, akik tudják, hogy ez nem normális.

Gyűlöletpolitizálás. A ma délutáni tüntetésen számos politikus is részt vett. Ez alapvetően jó hír, főleg azok után, hogy tegnap Zuzana Čaputová köztársasági elnök volt az egyetlen, aki érthetően és világosan képes volt elítélni a gyilkosságot és kiállt azok mellett, akik a valódi áldozatok.

Mindenképp pozitívum, hogy a kormánypártok képviselői is ott voltak, mert ezzel elítélik a bűncselekményt és kiállnak az LMBTQI-közösség mellett. A tegnapi nyomorúságos nyilatkozatok után legalább erre futotta. Ez az érem egyik oldala.

A másik oldalon viszont felvetődik a kérdés: talán ha eddig nem melengették volna a keblükön a gyűlöletkeltőket, akkor talán nem is került volna sor erre a tragédiára. Mert az nem lehet, hogy délután részt veszek a kettős gyilkosság áldozatainak emlékére rendezett meneten, másnap délelőtt pedig már teljes vehemenciával védem azt a minisztert, aki szinte napi szinten az LMBTQI-közösség ellen uszít. Hogy lehet komolyan venni ezektől bármilyen részvétnyilvánítást, mikor az ő soraikból érkezett a képviselő, aki be akarta tiltani a szivárványos zászlókat?