Pozsonyi lövöldözés: terrorcselekményként vizsgálhatják a kettős gyilkosságot

A rendőrség megerősítette, hogy Vár úti szerda esti kettős gyilkosság motivációja a két áldozat szexuális orientációja volt. A bűncselekményt terrorcselekménnyé minősítheti át a rendőrség.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Juraj K., a mindössze 19 éves gimnazista nyolc lövést adott le a Tepláreň bár előtt, két limonádézó fiatalt gyilkolt meg szerda este.
Ľubomír Daňko, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója elmondta, hogy 19:12 órakor jelentették be lövöldözést. „Az elsődleges helyszíneléskor kiderült, hogy két férfit gyilkoltak meg. A privigyei Juraj V. 26 éves, a Dunaszerdahely környéki Matuš H. 23 éves volt, egy 28 éves nőt, Radoslava T.-t lábon lőttek, őt kórházba szállítottak” – közölte Ľubomír Daňko.
A NAKA nyomozója a Vár úti lövöldözés jogi minősítését, személyek egy csoportja és egy egyén elleni, valós vagy vélt szexuális irányultságuk miatt elkövetett előre kitervelt emberölés különösen súlyos bűncselekményében határozta meg.
A nyomozásból nem derül ki, hogy a gyilkos ismerte volna az áldozatokat. Az utcában található kamerafelvételek tanúsága szerint félórát várt a bár előtt, mielőtt tüzet nyitott volna.
Ľubomír Daňko, a NAKA vezetője kijelentette, hogy az eddig begyűjtött bizonyítékok elemezéséből kifolyólag nem lehet kizárni, hogy a bűncselekményt később terrorcselekménnyé minősítik át.
Daňko megerősítette az eddigi feltételezéseket, melyek szerint az elkövető Juraj K. 19 éves pozsonyi lakos. A gyilkosságot egy 45 ACP típusú, lézeres célzással ellátott rövid lőfegyverrel követte el. A legálisan tartott fegyver az elkövető apjának tulajdonában volt, melyet a rendőrség a lakhelyén lefoglalt. Az elkövető búcsúlevelet hagyott hátra.
A szülők hallgattak
A rendőrök négy perccel a bejelentést követően a helyszínen voltak. A rendőrségnek az SIS-szel együttműködve 3,5 órával a gyilkosságot követően sikerült kinyomozni az elkövető kilétét. „Ezt követően igyekeztünk felderíteni a tartózkodási helyét” – mondta Ľubomír Daňko azzal, hogy Juraj K. a gyilkosságot követően hazament, majd távozott az otthonából.
A rendőrség egész éjjel kereste az elkövetőt, a hatóságnak volt tudomása arról, hol mozoghat. Reggel egy járókelő jelentette, hogy megtalálta a holttestet, melyre olyan területen bukkant rá, ahol a rendőrség is kereste. A férfi minden bizonnyal öngyilkos lett, fejbe lőhette magát. Részleteket a hatósági boncolást követően árul el a rendőrség.
Daniel Lipšic speciális ügyész szerint vannak olyan információik, melyek szerint a gyilkosságot követően Juraj K. hazament, és hozzátartozói akkor már tudtak a Vár úti gyilkosságról. Sejthették, hogy azt Juraj K. követte el, ennek ellenére nem értesítették a rendőrséget. Sőt, az öngyilkossággal kapcsolatos tervével is tisztában voltak. A speciális ügyész megerősítette, hogy a rendőrség vizsgálja a szülők felelősségét ebben az ügyben.
Branko Kišš rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy az elkövető gyakorolta a fegyver használatát, nem először lőtt. A hatóságoknak van információja arról is, hogy az elkövető több alkalommal járt az apjával lőtéren. Kiderült az is, hogy az öngyilkosságot egy másik fegyverrel követhette el, melyet apja szintén legálisan tartott. A fegyvereket egy széfből vette el.
A rendőrség nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a fegyverrel kapcsolatos külföldi szálat firtatták.
A rendőrfőkapitány-helyettes kijelentette, hogy minden elérhető egységet bevontak az elkövető felkutatásába, és ma sem változtatna a rendőrségi eljáráson.
Nem figyelték a szélsőséges támadót
Branko Kišš leszögezte, a rendőrségnek nem volt információja az elkövetőről, sem az iskolájából sem más forrásból, hogy szélsőséges nézetek támogatója lenne, de elismerte azt is, hogy nem került a rendőrség látókörébe sem tevékenysége nyomán. Ebben az ügyben mind az FBI, mind az Interpol segítségét igénybe veszik.
Daniel Lipšic speciális ügyész szerint csak illúzió, hogy a rendőrség a zárt internetes fórumokon minden gyűlöletbeszédet elemezni tud. Csak a Twitteren 500 millió fiók működik, ezért a rendőrségnek különösen nagy szüksége van a radikalizálódott személyek hozzátartozóitól és barátaitól származó információkra. A különleges ügyész visszautasítja, hogy a Vár úti támadó ügyében figyelmen kívül hagyták volna a közösségi oldalakon érkező komoly jelzéseket.
Úgy tűnik azonban, nem az elkövető kiáltványa az egyetlen szélsőséges anyag, amely nála volt – erősítette meg Daniel Lipšic azzal, hogy az eddig elvégzett házkutatások során további bizonyítékokat találtak jegyzetek formájában, elektronikus hordozókon, melyeket a bűnüldöző hatóságok vizsgálnak és elemeznek.
Ezek segíthetnek kideríteni, mi motiválta valójában az elkövetőt. Daniel Lipšic szerint az egyik lehetséges motiváció a társadalom destabilizálása lehetett, kiáltványában az is elolvasható, ezt milyen formában lehetne megvalósítani, milyen célpontok és tettek segíthetnek ennek elérésében. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy terrorcselekménnyé minősíthetik át a bűncselekményt.
A rendőrség számos kérdésre nem válaszolt, nem árulta el azt sem, kivel kommunikált az elkövető, nem ismertették halálának pontos idejét, sem pedig azt, hogy valóban tervezett-e támadást például a kormányfő ellen. Azt viszont elárulták, tettek lépéseket az LMBTQI- és a zsidó közösség tagjainak védelmében.
Megemlékezés
Civil szervezetek ma délután 17 órától megemlékezést tartanak az előre eltervezett gyilkosság áldozatai előtt tisztelegve a fővárosban, így szeretnék elítélni az LMBTQI-emberek elleni erőszakot. Az akció a Vár úti bár előtt veszi kezdetét, majd a Sznf téren folytatódik.
A megemlékezésen megszólal Roman Samotný, a Tepláreň tulajdonosa, Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere, Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, Silvia Porubänová, az SNSĽP-től, Vladimír Šucha, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletében, Michal Šimečka, az Európai Parlament alelnöke, Zlatica Maarová, az LMBTQI-emberek szüleinek és barátainak szövetségétől, Misha Kapustin rabbi, Sandra Polovková a Post Bellumtól, Fero Joke humorista és Anna Polcková evangélikus lelkész.