Orosz dezinformációs szakértő: az elit az arcunkba hazudott a médián keresztül, ezért omlott össze a bizalom
Ilja Jablokov a Sheffieldi Egyetem tanára, médiaszakember és dezinformációs szakértő – azt mondja, a Közép- és Kelet-Európai országok lakói azért sokkal kitettebbek a társadalmat a médián keresztül uraló spin diktátoroknak, mert a demokratizálódási folyamatok még nem értek véget. Ráadásul a bizalmi válság is tombol: az elitek az emberek arcába hazudtak, és ennek a média issza meg a levét.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Nyugaton sincs minden rendben a dezinformációs, félrevezető narratívák terén, nézzük csak meg a brexitet. De a közép-európai országok két világ közt tartanak épp, míg a berendezkedésük nyugati, a mentalitásukra még rányomják a bélyegüket a totalitárius rezsimben töltött évtizedek – mondja Ilja Jablokov médiakutató, a Sheffieldi Egyetem tanára.
Beszélgetésünkből megtudhatják:
- mi az a spin diktatúra, mely egyre divatosabb Közép- és Kelet-Európában,
- mi az alternatívája a szigorúbb tartalmi kontrollnak,
- miben más Ukrajna és Oroszország helyzete, ha a polgári társadalmat nézzük,
- miért a média itta meg az elitek hazugságának levét,
- és elhiszik-e az orosz propagandisták, amit mondanak.
Egyre több új kifejezés bukkan fel arra, hogy leírja, hogyan működnek a 21. századi tekintélyelvű rezsimek. Az egyik ilyen kifejezés a „spin diktatúra”. Mit jelent ez pontosan?
Ez Szergej Gurijev orosz közgazdász kifejezése. A politikai idea mögötte arról szól, hogy a hatalom az információkat, az információs teret használja fel ahhoz, hogy irányítsa a társadalmat, és maximalizálja az erejét. A spin diktatúrák formálisan demokráciák, a vezetőiket választásokon választják meg a lakosok. Ám ezek a politikusok elfoglalják és manipulálják az információs teret, és egy új típusú, modern diktatúrát hoznak létre, mely merőben különbözik a régi típusúaktól. Ezekben a diktatúrákban a félelmet és az erőszakot az öncenzúra, a cinizmus váltja fel, az ellenfeleket pedig bebörtönzés helyett ellehetetlenítik és marginalizálják.
Közép-Kelet Európában egyre több vezetőről tartják azt, hogy spin diktátor, Putyintól kezdve Orbán Viktoron át Alekszandar Vucsicsig. A hatalmukat pedig sok elemző szerint azért tudják ilyen eredményesen megtartani, mert ezek a társadalmak sokkal sérülékenyebbek a propagandával szemben, mint a nyugatiak. Mi lehet ennek az oka?
Nem idealizálnám a nyugati társadalmakat. Nézzük csak meg a brexitet. Ettől függetlenül persze igaz, hogy a közép-kelet-európai társadalmak sérülékenyebbek, hiszen még mindig az átalakulás fázisában vannak – a totalitárius rendszerek demokráciává alakulásának folyamata még nem zárult le. Közép-Európa jobb helyzetben van, mint Oroszország vagy Ukrajna.
A közép-európai országok számára ugyanis fontos cél volt az 1980-as évek végén, hogy a civilizált nyugati demokráciák közé tartozzanak. Ezt pedig végeredményben teljesítették is. Ezt a célt szem előtt tartva építették fel a kapcsolatrendszerüket, a törvénykezésüket, a fékek és ellensúlyok rendszerét. Így hozták létre a polgári társadalmat – az Európai Unió külső hatása nyomán pedig sikeresen kikristályosodtak és megerősödtek a demokratikus alapelvek is.
Ugyanakkor az emberek mentalitása nem változik meg egyik napról a másikra. Évtizedekig egy totalitárius rendszer formálta őket, megtapasztalták a cenzúrát, a mindent elnyomó ideológia súlyát. A kommunista rezsim sérültté tette őket.
S mikor arról beszélünk, miért eredményesebbek a spin diktatúra módszerei keleten, mint nyugaton, figyelembe kell venni azt is, mennyire fontos szerepet játszik a nemzeti identitás. A spin diktátorok a dicső múltra mutogatnak, mely szerintük a dicső jövő alapja lehet. A társadalmakban pedig eközben tombol az identitásválság, szenvednek az átalakulástól, a piacgazdaság nehézségeitől – így természetesen sokan vannak, akik fogékonyak a spin diktátorok narratíváira. A demokratikus hagyományok egyszerűen nem olyan erősek, mint Nyugat-Európában.
A média gyakran terjeszt fals narratívákat, az emberek pedig nehezen birkóznak meg ezzel, nincs rá érdemi válaszuk, gyakran nem tudják távolságtartással szemlélni ezt az egészet. Az a társadalmi és gazdasági átalakulás súlya, az identitásválság, felszorozva a gyorsan terjedő hamis narratívákkal tehát olyan környezetet eredményez, ahol könnyen zavart lehet okozni az emberek fejében.
Említette, hogy a nyugati társadalmakban is vannak problémák. A hamis narratívák megjelennek a nyugati sajtóban is?
Végeredményben igen, egyes sajtótermékek hajlamosak ilyesmit terjeszteni. Elsősorban a szélsőjobb és szélsőbal média nyúl ilyen eszközökhöz, hogy fenntartsa a közönsége érdeklődését és lojalitását. Nagy-Britanniában tipikus ez a módszer a bulvársajtóra. Mindez összefüggésben van a médiafinanszírozás válságával is – és ennek köszönhető, hogy olyan sajtótermékek, melyek tíz, húsz vagy harminc éve hitelesek voltak, beleesnek a hamis narratívák terjesztésének csapdájába. Sok múlik azon, ki finanszírozza ezeket a sajtótermékeket, és mi határozza meg a szerkesztőségi alapelveket, milyen etikai kódexeket követnek a newsroomok.
A sajtószabadságot törvények garantálják és formálják is, Nyugaton pedig ennek súlya volt. Kudarcot vallottak a törvények? Újra kéne gondolni a keretrendszert?
A törvények nagyon fontosak, de ehhez nagyon óvatosan kell hozzányúlni. A cenzúra és az erősebb tartalmi kontrollt szem előtt tartó jogalkotó szándék között nagyon nagyon vékony a határvonal. Szerintem ebben az esetben a leghatékonyabb az lenne, ha a célközönségre, a fogadó félre összpontosítanánk. A tartalomfogyasztókra – mert nekik van szükségük megfelelő oktatásra. Fel kell őket világosítani, hogyan szúrják ki a hamis narratívákat, hogyan kezeljék kritikusan az információkat.
A másik fontos dolog, hogy az emberek hajlamosabbak befogadni a dezinformációkat, ha rossz gazdasági és társadalmi körülmények között élnek. Ez pedig hatalmas probléma, és nem lehet megoldani médiatörvényekkel, mert egy sokkal tágabb problémahalmaz része. Ez azon áll vagy bukik, hogy az állam mit képes tenni ezen a területen.
Összességében úgy gondolom, hogy a nagy médiacégeket és a közösségi médiát üzemeltető techvállalatokat szabályozni kell – de nem szabad őket túlszabályozni, az veszélyes lenne. A törekvésben mindenkinek részt kell vennie, a cégektől kezdve a közönségig.
Az egyes társadalmi csoportok világlátása, és az, hogyan magyarázzák a körülöttük lévő dolgokat, gyakran függ attól, mennyire húznak a hatalomhoz, mennyire akarnak az „erősebb oldalhoz” tartozni. A hamis narratívák pedig általában az „erősebb oldal” hatalmának megsokszorozására szolgálnak. Hogyan lehet meggyőzni a közönséget, hogy ennek az oldalnak a narratívái nem mindig igazak, hogy lehetnek hamisak, embertelenek, és szembemennek a demokrácia alapértékeivel?
A demokratikus alapértékek hangsúlyozása fontos, de ez borzasztóan elméleti szint. A demokrácia folyamat, és az embereknek meg kell tanulniuk értékelni a vívmányait. Vegyük például Oroszországot vagy Ukrajnát. Ezek az országok nem lettek demokratikusak 1991-ben. Nem jött létre egy olyan horizontális hálózat az egyes közösségek között, melynek tagjai segítették volna egymást a nehéz pillanatokban.
Oroszországban az emberek örültek, hogy növekedett és erősödött a polgári társadalom, s hogy nagyobb felelősséget kapnak az életükért. Ám a Kreml mindent megtett azért, hogy ezt megakadályozza. Az ezt szorgalmazó aktivistákat elrabolták, bebörtönözték, ügynöknek nevezték. S csak most értünk el odáig, hogy
