Napunk

Zsélyi Katalin kultúraszervező: Értékeket őrzünk, mintha elfogadtuk volna, hogy nincs jelen, nincs jövő, de van egy múlt, amelyet felmutatunk

Zsélyi Katalin. Fotó - ZsK archívuma
Zsélyi Katalin. Fotó – ZsK archívuma

A kulturális életet erős központok irányítják, melyek meghatározzák a támogatások irányát is. Rimaszombatban sok ugyan a kulturális esemény, de igazi progresszió nincs, ahogy közönség sem. Zsélyi Katalinnal beszélgettünk.

Zsélyi Katalin a rimaszombati kulturális élet meghatározó alakja, kultúraszervezőként nemcsak a városban, hanem a környéken is ismert. Sok projekt fűződik a nevéhez, melyek közül leginkább a gyerekprogramok és a komolyzene áll hozzá a legközelebb. Aggódva figyeli a régióban is tapasztalható kulturális jelenségeket, miközben megpróbálja a legtöbbet kihozni a közönségből.

Az interjúból megtudható, hogy

  • miért volt sikertörténet a komolyzenei sorozat, a Zenei Tavasz és a Zenei Ősz,
  • milyen problémákkal küszködik a rimaszombati kulturális élet,
  • miért fontos a közművelődés és a magas művészet egy régióban,
  • milyen projektek kapnak támogatást és miért Rimaszombatban,
  • miért van annyi kulturális rendezvény a régióban.

Időnként nagy hangsúlyt kap a szlovákiai magyar kulturális életben a közművelődés és a művészet megkülönböztetése. Hogy látod, melyik fontosabb a kettő közül egy régió kultúrája számára, szét lehet ezt a kettőt választani egyáltalán?

Szétválasztani szét lehet, de nem biztos, hogy el kell dönteni, melyik a fontosabb. Mind a kettő más miatt fontos.

Rimaszombat környékén, ahol tevékenykedsz, milyen lehetőségei vannak a művészetnek, és milyenek a közművelődésnek?

Ha a művészetre erősen intellektuális tevékenységként tekintünk, ami a magasabb értékteremtésről szól, akkor arról nincs értelme helyi viszonylatban beszélni. Ismerek itt élő művészeket, mondjuk Balázs István képzőművészt, Szabó István gitárművészt, akiknek a jelenléte nem nagyon érezhető, vagy mondjuk csak egy nagyon szűk rétegnek.

A közművelődésnek a régió szempontjából az a jelentősége, hogy az a legalsó szint, annak minden házba utat kellene találnia. Jelen kellene lennie a mindennapjainkban. Innen nézve a művészet egy ünnepi, a közművelődés pedig hétköznapi esemény.

Még egy problémakör erejéig maradnék ennél a megkülönböztetésnél. A Kisebbségi Kulturális Alap indulásától két évig te is tagja voltál az egyik tanácsnak. Ott ez a megkülönböztetés a pénzelosztásban is megnyilvánul. Melyik az a terület szerinted, amelyik több támogatást érdemelne?

Az első üléseken abban állapodtak meg a döntnökök, hogy a minőségi kultúrát kell támogatni. Számomra nem volt evidens, hogy mi az a minőségi kultúra. Mert azt éreztem, elmegyünk egy elitista irányba, de ebben az esetben kérdés, hogy kinek fog ez szólni, ki igényli. A kultúrtörténet szempontjából az a fontosabb, persze, arra fognak emlékezni, de ki az, aki azt a kortársak közül nézi?

Most a régióban, én azt látom, értékeket őrzünk. Konferenciák zajlanak, értéktárakon dolgoznak… Mintha ezzel elfogadtuk volna, hogy nincs jelen, nincs jövő, de van egy múlt. Erre építünk, hogy ezt a múltat tetten érjük, felmutatjuk, leírjuk. Ez messze van az egyensúlytól.

A rimaszombati Aranymetszés Festőklub idei kiállításmegnyitója. A festőklub munkáit rendszeresen kiállítják a kultúrházban, de más rendezvényeket is segítenek, például a Márai évfordulót vagy a Divertimento musicalet. Fotó – ZsK archívuma

De hát a művészet épp a jelenről szól és a jövő építése volna.

Erről van szó. De ha nem lesz, aki ezt a művészetet értse, értékelje, akkor mi lesz? Nagyon sok művész kétségbeesetten harcol a figyelemért, megpróbál érdekes lenni. Ami nyilván kompromisszumokkal jár.

Ez általános jelenség, kortünet, nem csak a régióra érvényes.

Ez így van. Az egész terület válságban van. Másik munkahelyemen, az iskolában irodalomórán azt tanítom a gyerekeknek, hogy a művészet reagál valamire, ami a társadalomban történik. Ha ismered a társadalmi folyamatokat, érted azt is némileg, miről van szó az irodalomban, vagy a művészetben. Látjuk, mi folyik ma a társadalomban. Mi lehet így a művészetekben és a közművelődésben?

Másrészt mintha a KKA-ban nem lett volna elég az a pénz, ami a művészetre ment. Talán át kellene gondolni az egész rendszert…

A mostani rendszer végül is különbséget tesz a magas művészet és a közművelődés közt, külön tanácsok kezelik a pályázatokat.

Ez így van, de egyre jellemzőbb, hogy fura helyekre mennek a támogatások. Egy író-olvasó találkozón az egykori képviselő, író, Jozef Banáš arról beszélt, hogy egy képviselő csak egy cikluson át lehet tisztességes. A jó szándék meglehet az emberben, de elkezdődnek a kompromisszumok.

A régióban nagyon fontos lenne a kultúra, nevezzük hétköznapi kultúrának, mint a kórusok, a színjátszó csoportok és néptáncegyüttesek léte, vagy hogy eljárjanak rendezvényekre az emberek. Azt gondolom, hogy az a jó kultúrszervező, akinek van helyismerete, ismeri a célcsoportját. Ha szervez, látja, hogy hol tartanak, és milyen magasra lehet emelni a lécet, mi az, amit ezek az emberek be tudnak fogadni. De mintha ez nem működne.

Miért?

Az emberek sokféle kifogással állnak elő, de ami mögötte van, az az, hogy beszivárgott a mindennapjainkba az ingyenkultúra. Már mindenki kultúrát csinál a maga területén, ami egyrészt pénzforrás is a szervezőknek, másrészt érvényesülés, önmegvalósítás is a számukra. Ugyanakkor nincsen egyeztetés, nincs az egész mögött koncepció.

Itt, Rimaszombatban még mi, magyarok jól vagyunk ezzel, figyeljük egymást, mit lép a Csemadok, a könyvtár, a Pósa Társaság stb. Próbálunk helyezkedni, hogy hol van az a fehér folt, ami betölthető. De még ez sem egészséges.

A Mátyás sípja című előadás után a nézőkkel. A gyerekek busszal jöttek faluról és egy órát vártak az előadásra. „Ez a réteg olyan hálás tud lenni.” Fotó – ZsK archívuma

Miért nem egészséges?

Az emberek mostanra megszokták, hogy ingyen kapnak programokat. Ezt várják. Sokszor az a gond, hogy nincs az egésznek értéke, csak a jelenlét a fontos. „Gyere el, legyél ott!”

Úgy gondolod, hogy felhígult a kulturális kínálat?

Nehéz kérdés. Voltaképpen igen. Nagyon sok lett. Minden szervező elkezdett harcolni a közegért, azokért, akiket megszólíthat. Mindenkinek kell néző, akikért dolgozik, ha csak nem akar „papíron megrendezni egy eseményt”.

Rimaszombatot ezek szerint úgy lehet elképzelni, hogy hatalmas kulturális pezsgés van ott?

Igen, és még színvonal is van, de közönség már nem annyira. Mindig az a kis csoport, 30–50 ember jár a rendezvényekre. Ma szerda van, hétfőn könyvbemutatón voltam, kedden a zsidó hitközség szervezett egy akciót, azon vettem részt, ma pedig az Ilosvai lép fel a kultúrházban. És ezt folytathatnám. Nem csoda, hogy az emberek nem bírják, inkább kihagynak sok mindent. Több a program, mint amire lenne érdeklődés.

Az is ott van emögött, hogy kicsi az a réteg, akit a kultúra megszólít?

Sokszor aszerint írjuk a pályázatot, hogy mire lehet pénzt szerezni, és nem aszerint, hogy mire van igény a régióban. És fontos megkülönböztetni, hogy nem szükség van-e rá, mert szükség még lehet, volna is rá, de igény nem biztos. És nem érünk rá kifejleszteni azt az igényt, felhúzni az embereket.

Mégiscsak az lenne a közművelők feladata, hogy egy kicsivel magasabb kultúrát vigyenek, amihez az emberek alkalmazkodnak. Ezek szerint ez azért nem működik, mert túl nagy a választék, és az emberek inkább a könnyebb szórakozás mellett döntenek?

Sok ember mondja azt, hogy nekünk nem komoly program kell, már szórakozni szeretnénk, mert nehéz minden más. És ez érthető igény, hisz nagy nyomás alatt vannak az emberek. Természetesen a szórakoztató kultúra is lehet minőségi, de nem biztos, hogy az jön el Rimaszombatba. Főleg a szlovák színházak esetében van így, de a szlovákiai magyarok részéről is volna hová fejlődni.

Persze, covid volt, ez érthető kifogás, de gyorsan élünk, gyorsan letudunk dolgokat, gyorsan szervezünk és gyorsan továbblépünk. Nincs idő megélni az élményt. Számomra az az egyik legnagyobb öröm a munkám során, ha valamilyen rendezvény után beszélgetek a gyerekekkel. De nincsenek ehhez hozzászokva. Nem megszokott a számukra, hogy megkérdezzék tőlük, hogy hogyan tetszett, és mit gondolnak róla. „Hát már lement, menjünk tovább…”

A Pressburg Piano Trio Fekete Tamással a zongoránál. Fotó – ZsK archívuma

És a felnőttek? Ők beszélgetnek?

A felnőttek is nagyon gyorsan továbblépnek. Vagy a felszínen maradnak. Milyen szép lenne, ha ünnep lenne a kultúra… A görögök megkülönböztették az apollóni és a dionüszoszi szakaszt. Felkészülsz, megadod a méltóságát, utána pedig levezeted. Nincs ilyen, nincs felkészülés, levezetés, a szórakozás a legtöbb esetben előbbre való manapság. Mindamellett van egy réteg, amelyik nem ezt kívánja, s ezeket nem is nagyon lehet látni a városi rendezvényeken. Mintha bezárkóztak volna.

Nem járnak el máshová?

Lehet, de amit az ilyen utakról én tudok, azok inkább nagy koncerteket, vagy budapesti zenés színházi produkciókat érintenek.

Nemzetiségi vagy nyelvi szempontból tekintve: hogyan él egymás mellett a városban a szlovák, a magyar, a roma és a zsidó kultúra? Ezek inkább párhuzamos világok, vagy van átjárás?

Inkább párhuzamos világokként jellemezném, bár van némi átjárás is. A zsidó hitközség a legkisebb, s az ő részükről van a legnagyobb nyitottság. Ez egy fontos eszköz náluk. Két-három évente szerveznek egy tolerancianapot, ahol megszólítják a többi nemzetiséget. Idén is lesz, október 18-án, amikor a magyar és a szlovák diákoknak minőségi programot biztosítanak, például a Nové divadlo Nitra színház játssza majd díjnyertes darabját, az Anna Frankovát, lesz klezmer roma zenészekkel kiegészülve, illetve a Szántó T. Gábor 1945 című novellája alapján készült, hasonló címet viselő filmet vetítik, és az író is eljön beszélgetni.

És a többi nemzetiség?

A romák sokkal inkább magukba zártan élnek. A maguk mentalitásának és kultúrájának megfelelően. Jobbára inkább a szórakoztatóipart űzik.

A szlovákságnak pedig inkább a kommersz az, ami eladható. Ezért is ilyet szervezünk a számukra, például Ján Ďurovčík darabjait, vagy habkönnyű haknikat olyan társulatokkal, melyek egy-egy tévéből ismert celebre építenek.

A másik oldalon ott van például a könyvtár, ahol új vezető dolgozik, ott izgalmas pályázatokat bonyolítanak, értékes programokat hoznak, akár magyar vonalon is, például Écsi Gyöngyit, Bárczi Zsófiát, Mészáros Andrást, Balázsy Pannát. Bár ott is megjelentek az utóbbi időben a könnyedebb dolgok, mert fogy a közönség.

Zsapkaék nevelési koncertje, akik rendszeresen járnak többféle felállásban. Fotó – ZsK archívuma

Ahogy leírtad a rimaszombati helyzetet, úgy tűnik, teljes mértékben érvényes rá a régi sztereotípia, ahogy a kisvárosi kulturális életet le szokták írni. Így látod te is?

Ez most még rosszabb.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Kultúra

Rimaszombat

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

A komáromi Agel kórház új MR-készüléket szerzett be. Az intézmény tájékoztatása szerint a diagnosztikai eszköz a következő évtől fog a páciensek rendelkezésére állni. (tasr)

Véget ért a rendes játékidő a Japán-Horvátország mérkőzésen. A két félidő során minkét csapat egyszer talált be az ellenfél kapujába. Ha a hosszabbítás során sem dől el a meccs, tizenegyesek következhetnek.