Hol lesznek a legnagyobb csaták Dél-Szlovákiában? Térképen a nagyobb települések polgármesterjelöltjei

A Szövetség ádáz harcot fog vívni a függetlenekkel a tömbmagyar településeken, szórványban inkább koalíciókban indulnak a magyar pártok jelöltjei.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Komárom, Dunaszerdahely, Ipolyság, Bős, Gúta, Ógyalla – ezeken a magyarlakta településeken lehet a legélesebb harc a Szövetség jelöltjei és a függetlenek között az október 29-i önkormányzati választásokon. A tömbmagyar településeken alig akad olyan jelölt, aki pártszínekben indulva komoly kihívója lenne a Szövetség helyi jelöltjének.
Lesz viszont néhány olyan település is, ahol csupa független jelölt között bontakozhat ki komoly küzdelem – az egyik legbizarrabb ilyen helyszín Nagymegyer, ahol visszatérne a korrupcióért elítélt, majd újraválasztott egykori városvezető is.
Magyar–magyar párharc
A magyarlakta járások központjaiban csak két helyen indít önálló jelöltet a magyar egységpárt, a két tömbmagyar járásban, Komáromban és Dunaszerdahelyen.
Koalícióban Losoncon és Nagykürtösön állt be egy-egy jelölt mögé a Szövetség – előbbiben egy jobbközép koalícióhoz csatlakozva, utóbbiban a Smer, a Sme rodina, az SMS és a Starostovia – nezávislí kandidáti társaságában. Pozsonyban és Kassán is van koalíciós jelöltje Forró Krisztiánéknak.
A Magyar Fórum egyetlen járási székhelyen indít koalíciós jelöltet: Érsekújvárban álltak be egy részben helyi, részben jobboldali koalíció mellé.
Érdekesség, hogy a Szövetség és a Magyar Fórum egyetlen nagyobb dél-szlovákiai településen sem indít közösen jelöltet. Van néhány hely, ahol megmérkőzik egymással a két párt, Somorján a Szövetség győzelme valószínűbb, míg Ipolyságon a jobboldali koalíció (benne a Magyar Fórummal) által támogatott, jelenleg is regnáló Štefan Gregor tűnik valamivel esélyesebbnek.
Magyar pártjelöltek számokban
2018-ban a Híd 127, az MKP pedig 115 polgármesteri helyet szerzett önállóan indulva, vagyis a két párt összesen 242-t. A Híd a 4., az MKP pedig az 5. legerősebb pártként zárta a voksolást a polgármesteri helyeket illetően, a Smer, az SNS és a KDH mögött. Az MKP 1678, a Híd pedig 915 képviselői pozíciót szerzett önállóan indulva. A Szövetség idén 330 polgármesterjelölttel és 2451 képviselőjelölttel vág neki a voksolásnak, a megyei testületekbe 94 jelöltet küldenének, és két megyében, Nagyszombatban és Nyitrán van saját elnökjelöltjük.
A két kulcsfontosságú város
A Szövetség számára kulcsfontosságú azoknak a tömbmagyar területeken fekvő városoknak a megtartása, ahol hagyományosan erősek a magyar pártok. A legfontosabb Dunaszerdahely, ahol Hájos Zoltán a Szövetség jelöltjeként a legfőbb esélyes, és négy független, valamint egy, a Sme rodina által indított kihívója van. Legerősebb kihívója alighanem Horváth Zoltán, akitől viszont a többi független jelölt is csábíthat át szavazókat.
Szintén a függetlenek és a Szövetség harca várható Komáromban, ahol viszont fordított a felállás: a független Keszegh Béla próbálja megtartani pozícióját legerősebb kihívója, a Szövetség indította Bauer Ildikóval szemben, miközben azt szinte lehetetlen megjósolni,