Napunk

Rastislav Káčer bízik benne, hogy Magyarország végül megkapja az EU-s forrásokat

Fotó - N/Tomáš Benedikovič
Fotó – N/Tomáš Benedikovič

Az új külügyminiszter erről is beszélt az első sajtótájékoztatóján, amin az ENSZ-közgyűlést értékelte. Szerinte Putyin részleges mozgósítása a kétségbeesés aktusa.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Pénteken ért véget New Yorkban az ENSZ 77. közgyűlése, ezzel kapcsolatban tartotta meg első külügyminiszteri sajtótájékoztatóját Rastislav Káčer.

Mielőtt Káčer rátért volna a témára, megindokolta, hogy miért vállalta el a külügyminiszteri posztot. Mint elmondta, fontos a folytonosság a külügy élén Szlovákia érdekeinek képviseletében, szuverenitásának és területi egységének megőrzésében. Ivan Korčok remek munkát végzett, Rastislav Káčer ezt szeretné folytatni.

Káčer az ENSZ-közgyűlésen Zuzana Čaputová kíséretének tagja volt, de külügyminiszterként részt vett egy sor külön programon is, például találkozott az EU-s külügyminiszterekkel, részt vett több NATO-tárgyaláson, a Világgazdasági Fórum találkozóján, illetve kezdeményezett egy találkozót a V4 külügyminisztereivel is.

Káčer elmondta, hogy mindegyik megbeszélésen az ukrajnai konfliktus volt a domináns téma. Megemlékezett arról, hogy Vlagyimir Putyin pont a béke nemzetközi világnapján jelentette be a „bámulatos” népszavazásait, a részleges mozgósítást, és fenyegetőzött atomfegyverekkel. Ezen a napon folyt az ENSZ-közgyűlés legfontosabb tárgyalása, aminek a témája a biztonság és a konfliktusok megelőzése volt. Mint Káčer elmondta, az EU-s külügyminiszterek közösen reagáltak, elfogadtak egy kemény állásfoglalást, és további szankciókat helyeztek kilátásba Oroszország ellen

Az ukrajnai konfliktus mellett az ENSZ-közgyűlésen több globális témáról is szó volt, mint a fenntartható fejlődés, a klímaváltozás, a globális gazdasági problémák, az energia- és élelmiszerválság.

A külügyminiszter újságírói kérdésekre válaszolva elmondta:

  • A V4-es találkozó leginkább egy ismerkedős találkozó volt, amin tájékoztatta a V4-es kollégákat, hogy folytatja Ivan Korčok munkáját. Szlovákia V4-elnöksége is folytatódik, és a Korčok leváltása miatt elszalasztott külügyminiszteri találkozóra is hamarosan sor kerül Bazinban. A külügyminiszter megemlítette a szerinte a V4-hez hasonlóan nagyon fontos slavkovi hármas együttműködést is. Ennek Szlovákia, Csehország és Ausztria a tagja, és eredetileg a koronavírus-járvány kezelésének összehangolása miatt jött létre. A munka ebben az együttműködési keretben is tovább folyik.
  • Az oroszországi részleges mozgósításról azt mondta, azt a „kétségbeesés aktusaként” értékeli, ami szerinte gyors változást nem fog hozni a fronton.
  • Szlovákia moszkvai nagykövetsége a szokásos ügymenetben kezeli a vízumkérelmeket.
  • Az olasz választás eredményéről azt mondta, megvárja az új kormány felállását és a programját, nem akar előre értékelni, de Olaszország mindenképp fontos partner marad.

Az uniós források Magyarországot fenyegető megvonásáról szintén újságírói kérdésre válaszolva Káčer azt mondta, az a megindított jogállamisági mechanizmusból következik, amit konszenzusosan fogadott el az unió. Káčer meg van győződve arról, hogy Magyarország igyekszik teljesíteni az összes feltételt és elhárítani az akadályokat a megegyezés elől.

Szerinte meg fogják hosszabbítani az erre megszabott határidőt, ő maga pedig bízik benne, hogy végül sikerül megegyezni Magyarországnak a Bizottsággal, és nem fog sor kerülni a szavazásra a források megvonásáról.

ENSZ

Magyarország

Rastislav Káčer

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Sulíkék Matovič elmozdításának sikertelen kísérlete után a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal próbálkoznak, és előfordulhat, hogy ezúttal bejön nekik. A Denník N számítása szerint 72 képviselő biztosan támogatja majd a kormányt, 71 pedig biztosan ellene szavaz. A maradék 7 képviselőn múlik majd, hogy meglesz-e a bizalmatlansági indítvány megszavazásához szükséges 76 képviselő, írja Renczes Ágoston a szerdai Napunk newsfilterben.