Ez a háború a mi háborúnk. Hogyan válnak az orosz propaganda áldozataivá a kisebbségi magyarok?

Úgynevezett népszavazást tartanak a szakadár orosz területeken – így adták hírül a román hírügynökségek a szeptember közepén, orosz megszállás alatt lévő ukrán területeken zajló népszavazást. Az ügydöntés illegális, megtévesztő, érvénytelen – csak úgy repkedtek az eseményhez fűzött negatív jelzők a híradós blokkokban. Főhetett a feje a hírszerkesztőnek, a megfogalmazás módja viszont visszaadta azt a feszültséget, félelmet, fenntartást, aggodalmat, amelyet az ukrajnai események keltenek a romániaiakban.

Ez a háború, bár az ország határain kívül zajlik, sok szempontból a mi háborunk. Etnikai kisebbségek érintettek benne, olyan területekről van szó, amelyeknek hovatartozását hosszú ideje vitatják. Évtizedeken át kezeletlen konfliktusok eszkalálódtak. Mindaz, amit összefoglaltam, lehetne akár a román nemzetállamért aggódók rémálma is. Az orosz–ukrán konfliktust Kelet-Európának ebben a felében elrettentő és fenyegető példaként figyelik.

Több, mint fél éve zajlanak az összecsapások, és ezalatt a hét hónap alatt több felmérés is napvilágot látott arról, mit gondolnak az emberek errefelé. Romániában, közvetlenül Ukrajna lerohanása után, az állampolgárok több mint hetven százaléka azt gondolta, hogy Oroszország háborús bűnt követ el az ukrajnai lakosság ellen , és nyolc százalék nyilatkozott úgy, hogy a háború kiterjedhet az országra.

Ahogy teltek a hónapok, a romániaiak is hozzászoktak bizonyos mértékig a háborús hírekhez, nőtt a közömbösség, csökkent a figyelem. Augusztusra húsz százalékkal csökkent azoknak a megkérdezetteknek a száma, akik rendszeresen követték, mi zajlik a háborús övezetekben. De még ilyen körülmények között is hetven százalék fölötti azoknak az aránya, akik közvetlen veszélyként tekintenek mindarra, amit Oroszország Ukrajnában művel.

A számok mögött nem csak a háború percepciója sejlik fel, de tulajdonképpen minden olyan szempont megjelenik, amely befolyásolja a közéletet. A médiakontrolltól a gazdasági és szocilális biztonságon át a többség–kisebbség viszonyáig.

Kezdetben csökkent azoknak a szélsőjobb pártoknak, szervezeteknek a támogatottsága, amelyekről évek óta tudni, hogy orosz támogatottsággal, az orosz információs háború eszközeit használva jutottak népszerűséghez Romániában. Aztán, nyilván – ilyenek a nemzetállamok – ezek a pártok is megtalálták a módját annak, hogy elmismásolják az orosz érintettséget, egyszerre tudják védeni az orosz szövetségesek érdekeit, ismételni az orosz háborús agresszió érveit, és ugyanakkor képviselni mindazt, amit a (ruszofób) román többség hallani akar.

Valahogy így zajlik lépésről lépésre a háború domesztikálásának, elfogadásának a folyamata. Nem egyedi jelenségek ezek. Szlovákiában hasonló, Oroszország háborús politikája iránt egyre elfogadóbb tendenciát mutatott egy júniusi felmérés. Nyilván folyik az információs háború a megszállt területeken kívül, s ezek tényleg kiterjednek a saját, békésnek hitt övezeteinkre, hatással is vannak a lakosságra.

És nem csak arra, hogy Oroszországot vagy Ukrajnát hogyan ítélik meg az emberek, hanem arra is, hogy a helyben korábban megoldottnak vagy kellően visszafogottnak, kezeltnek gondolt konfliktusok, feszültségek jövője mi lesz.

Romániában rendszeresen mérik közvélemény-kutatásokon a román–magyar viszony alakulását. Az utolsó ilyen felmérést az orosz–ukrán háború előtt negyed évvel tették közzé azzal a címmel: csak az erdélyi magyarok tíz százaléka gondolja saját hazájának Romániát.

Képzeljük el ezt a felmérést az ukrán–orosz háború hónapjaiban. Milyen hatást váltana ki, ha ekkor publikálnák? A kérdés annyira kockázatos, hogy bár az elmúlt években rendszeresen mérték az interetnikus viszony alakulását ebben a többnemzetiségű térben, most, különösen a háborúval kapcsolatban, hasonló adatok nem látnak nyilvánosságot.

Pedig a tendenciák érzékelhetőek és riasztóak: a román többség elítéli Oroszországot és a háborús agressziót, még akkor is, ha a közömbösség némileg csökken. Az erdélyi magyarok a magyar közmédiából, és a magyar kormány által támogatott médiából tájékozódnak többnyire.

Ha csak az erdélyi magyar kommentelők hozzászólásait kutatjuk, akkor is abba futunk bele: jelentős részük Oroszország- és Putyin-párti. Visszhangozzák a magyar kormány békepropagandáját, ami tulajdonképpen háborús propaganda: igazolják az agresszort, elfogadhatónak tartják a háborús erőszak sok-sok következményét (az ukránok a hibásak! – olvasható számos erdélyi magyar véleménye a háborús témájú cikkek alatt).

De nem vagyunk arra utalva, hogy esetlegesen és szakszerűtlenül kövessük a tendenciákat. Felmérés(ek) készültek a magyar–román közösség háborús percepciójáról, e sorok írójához is jutott el ilyen bizalmas háttéranyag. Ám ezek a közvélemény-kutatások (egyelőre) nem sajtónyilvánosak. Miért nem? Mert abban a pillanatban, hogy