Napunk

Szodoma a fasizmus árnyékában – a Piargy című filmről

Bárdos Judit mint Juliša a Piargy című filmben. Fotó - piargyfilm.com
Bárdos Judit mint Juliša a Piargy című filmben. Fotó – piargyfilm.com

Már játsszák a mozik a Piargy című szlovák filmet, amelyet a bámulatos képi világa mellett Bárdos Judit és Mokos Attila meggyőző erejű alakítása predesztinál akár a nemzetközi sikerre is.

1952-ben jelent meg Martin Buber filozófus A jó és a gonosz képei (Bilder von Gut und Böse) című munkája, melyben a talmudi hagyományokból kiindulva arról értekezik, hogy minden emberben egyszerre munkálkodnak a „jó” és a „rossz” ösztönök. A filozófus szerint ez utóbbiak a fontosabbak, hiszen a vágyak, testi késztetések nélkül a homo sapiens nem szaporodna, tehát nem is maradhatna fenn.

A másik oldalon viszont a megzabolázatlan ösztön erőszakot, haragot, hisztériát, sőt gyilkolást eredményezhet. Ezért a „rossz” ösztönöket elegyíteni kell a jóra való hajlammal, hogy ezek együttesen fejtsék ki a hatásukat. Nem ellentétes, csak más természetű erőkről van szó. Egyensúlyba kell hozni a szenvedélyt és az önzetlen szeretetet, mert csak így kerülhetünk közelebb a paradicsomi ősállapothoz.

Ez a fejtegetés hatással volt František Švantner (1912–1950) szlovák íróra is, elsősorban a legismertebb művére, a Nevesta hôľ (A havasok menyasszonya) című regényre. Ez utóbbit már 1971-ben megfilmesítették.

Most egy mindössze pár oldalas Švantner-novellából forgatott filmet Ivo Trajkov cseh-macedón rendező, bemutatva, hová vezet, ha szabad folyást engedünk a „rossz” ösztönöknek, az ezekből fakadó hatalomvágynak, paráznaságnak, erőszakosságnak és a gyengébbek elnyomásának. Bár a film a Tiso-féle szlovák állam, a klérofasiszta diktatúra születésekor játszódik, fájdalmasan ismerős nemcsak a történet magját adó családi dráma, hanem az erőszakot toleráló, sőt kultiváló társadalom fenyegető réme is.

Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van

A forgatókönyvet Jana Skořepová és Ivo Trajkov írták, a nyersanyagot, Švantner azonos című novelláját tartalmilag meglehetősen lazán kezelve. A film főszereplője, Juliša (Bárdos Judit) az irodalmi műben csupán egy villanás erejéig tűnik fel, tragikus sorsa balladai homályba burkolózik. Az író csupán két-három mondatot szán a karakternek, de ennyi is elég, hogy beindítsa az olvasó fantáziáját.

A Piargy című mozifilm Juliša ismeretlen történetét meséli el, mégpedig úgy, hogy a képi világ visszaadja vagy legalább érzékeltesse a természetközeliségre fókuszáló naturalizmus, a lírai-balladai próza Švantner írásművészetében domináló stílusjegyeit.

Gyönyörű, festményszerű tájképek oldják a szereplők közötti drámai feszültséget és a baljós próféciák miatti szorongást, amely egyre csak fokozódik, ahogy haladunk az elkerülhetetlen végkifejlet felé. A meghökkentő kamerabeállások, az éles kontrasztok (a falu előtte-utána látképe: az élettel teli, idilli házikók a nyári természet ölelésében és a téli, katasztrófa utáni romhalmaz) magába szippantják, és egy pillanatra sem engedik el a nézőt.

Peter Bencsík operatőr részéről jó döntés volt, hogy végül az egész filmet fekete-fehérben forgatták, mert ez a képi világ még hangsúlyosabbá teszi a sejtelmes, balladai hangulatot, de egyben segít jobban beleélni magunkat a korba is. Néhány hónappal a második világháború kitörése előtt játszódik a történet, amikor Selmecbánya utcáin már Hlinka-gárdisták masíroznak és törik be a zsidó üzletek kirakatait, a hirdetőoszlopokról pedig ádáz tekintettel figyel az újonnan hatalomra került „Vodca” („Vezér”).

A diktatúrák fojtogató légkörét, amely mindent és mindenkit körbefon, a városra és a vidékre egyaránt rátelepszik, valahogy mindig fekete-fehérben látjuk magunk előtt. Ráadásul ez a megoldás lehetővé teszi a metaforák felerősítését is – a filmben csupán a vért, Krisztus vérét és a „pokol tüzét” látjuk színesen, vörösen és sárgán.

Jelenet a Piargy c. filmből. Fotó – piargyfilm.com

A metaforáknak, szimbólumoknak egyébként is hangsúlyos szerep jut a filmben – a kanca betörése az idősebb Roháč gazda (Mokos Attila) által a nők elnyomására, a családon belüli erőszakra, az Antikrisztus-prófécia pedig arra a katasztrófára utal, amely nem csupán egy falut, hanem az elkövetkező néhány évben az egész világot kimozdította a sarkából.

A Piargy legfontosabb üzenete éppen ezeken a jelképeken keresztül ragadható meg:

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Film

Kultúra

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak