Napunk

Hogyan tanuljunk? Egyáltalán nem hatékony, ha újra meg újra elolvassuk a szöveget, és aláhúzzuk a lényeges részeket

Fotó - Deník N/Ludvík Hradilek
Fotó – Deník N/Ludvík Hradilek

Olyan diákok jönnek az egyetemekre, akik azt várják, hogy a kulcsfontosságú információkhoz a prezentációkból hozzájutnak. A szövegekben, tankönyvekben nem tudják megtalálni a lényeges részeket, mondja Kamila Urban kutató.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Hogyan tanuljunk hatékonyan? Amennyiben ön azt válaszolta, újra és újra el kell olvasni a szöveget, és aláhúzni a lényeges részeket, akkor a lehető legkevésbé hatékony tanulási módszert választotta.

Kamila Urban, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociális Kommunikációkutatás Intézetében a hatékony tanulási módszereket vizsgálja. Nem tartja helyesnek, hogy a gyerekeket az iskolában nem tanítják meg a metakognícióra, vagyis arra, hogy megismerjék,  figyelemmel kísérjék a saját gondolkodásukat. Ha ezt a készséget elsajátítanák, akkor megtanulnának hatékony tanulási módszereket választani.

Egyúttal egészségesebb önképük lenne. „Ha a gyerek valóban ellenőrzi a teljesítményét, képes különféle tevékenységekbe egészségesen belefogni, elégedettebb lesz, nem fog szorongani az iskola és a tanulás gondolatától” – mondja Urban.

Cikkünkből kiderül:

  • melyek a hatékony tanulási technikák,
  • hogyan közöljük tapintatosan egy óvodással, hogy tévedett,
  • miként tudjuk kérdésekkel építeni a gyermek egészséges önképét,
  • hogyan tanuljunk felnőttként új dolgokat.

Elkezdődött az iskola, sok gyerek számára első alkalommal. Meg tudnak birkózni ezzel a feladattal?

Nem. Az elsősök eddig nem tanultak iskolában, nem tudják, mi vár rájuk. Az óvónők erre az utolsó év folyamán készítik fel őket, például asztalnál ülve kell munkalapokat kitölteniük, összpontosítaniuk kell a munkára, és csak ezután játszhatnak. Magáról a tanulásról azonban csak naiv elképzeléseik vannak. Mivel a gyerekeknek nem magyarázzuk el, hogyan kell hatékonyan tanulni, természetes, hogy más stratégiák után néznek, melyeket aztán az egyetemig alkalmaznak. Így aztán nem nagy meglepetés, hogy sok egyetemista sem tud tanulni.

Gyakran találkozik azzal, hogy valaki 13 évet tölt az iskolarendszerben, de a végén még mindig nem tud hatékonyan tanulni?

Pedagógiai pszichológiát tanítok. Amikor az első órán a témával kapcsolatban kérdezem őket, azt a választ kapom: „Szeretnénk végre megtanulni, hogyan kell tanulni.” Amikor aztán a hatékony stratégiákat tanuljuk, minden évben ugyanazt a visszajelzést kapom: „Miért nem tanultunk erről korábban?”

Mely tanulási stratégiákat sajátítják el a gyerekek a leggyakrabban?

A hazai és külföldi kutatások egyaránt azt mutatják, hogy a leggyakrabban alkalmazott tanulási stratégia, ha újra meg újra elolvassuk a tananyagot. Van, aki még fel is veszi és hanganyagként hallgatja körbe-körbe. Ez a legkevésbé hatékony tanulási módszer. A másik leggyakrabban alkalmazott módszer a szöveg aláhúzása, itt az a lényeg, hogy a diák képes-e a kulcsszavakat kijelölni.

Ezt hogy érti?

Ha a diák képes aláhúzni a megfelelő szavakat, képes lesz az emlékezetéből előhívni a fontos információt, például egy csata helyszínét, egy uralkodó nevét vagy egy évszámot. A gond az, hogy a diákok nem tudják, mit kell aláhúzni.

És mindent aláhúznak.

Az interneten egy időben vicces mémek keringtek az orvostanhallgatók tankönyveiről, amelyekben egész oldalak alá voltak húzva. Ez valóban így működik – mivel a diákok nem tudják, mit kellene kiemelni a szövegből, mindent aláhúznak.

A középiskolában nem tanítják meg őket arra, hogy a szövegből csak a fontos információkat emeljék ki, és jegyzeteket készítsenek hozzájuk, így aztán a gimnáziumokból olyan diákok jönnek egyetemre, akik elvárják, hogy a prezentációkból megkapják a fontos információkat, amelyeket aztán megtanulhatnak. A szövegekből, tankönyvekből képtelenek kiválasztani a fontos információkat, aztán pedig panaszkodnak, hogy nagyon sokat kell tanulniuk.

Miért okoz nekik gondot megtalálni a szövegben a fontos részeket?

Mert senki se tanítja meg neki. Michael Pressley az 1990-es években USA-ban végzett kutatásában arra kereste a választ, miben különböznek egymástól a jó és a rossz tanulók.

Megállapította, hogy a jó tanulók más stratégiákat alkalmaztak, ilyen  volt az elaboráció, ami azt jelenti, hogy képesek voltak a már elsajátított tudást összefüggésbe hozni egy újonnan tanult információval. Ennek köszönhetően tudtak az adott információról beszélgetni, képesek voltak az oktatási anyagokat kombinálni.

A gyengébb tanulók azonban erre nem voltak képesek – ők csupán fejből megtanulták az információt. Amikor Pressley részletesen vizsgálni kezdte ezeket a stratégiákat, a leendő tanárok elkezdtek róla tanulni az egyetemen. A mi tanárainknak ezt senki se tanítja meg, ezért aztán a diákjaiknak sem tudják átadni.

Fotó – Deník N/Ludvík Hradilek

Tehát a nem hatékony tanulás azzal kezdődik, hogy a gyerek nem képes felismerni a fontos részeket egy szövegben?

A tanár feladata, hogy olyan stratégiákat kínáljon nekik, amelyek segítségével képes lesz azonosítani ezeket az információkat a szövegben. Ez nem olyan bonyolult. Ha a gyerek olvassa a szöveget, elsőként azokat a szavakat azonosítja, amelyeket nem ért. Az alapvető kérdés: „Mely szavakat nem ismered?” Miután megkereste őket, a tanár megkérdezi: „Rendben, próbáld meg megállapítani a jelentésüket a környező szövegből.” A gyerek megtanulja kikeresni a számára idegen szavakat és kikövetkeztetni a jelentésüket, egy jó iskolarendszerben ez a folyamat már az óvodai nevelésben is működik.

Valóban?

Igen, az óvónő történeteket olvas és már a felolvasás előtt kérdéseket tesz fel, hogy a gyerekek kikövetkeztethessék, hogy nagyjából miről fog szólni a történet. Az olvasás közben megkérdezi: „Mi történt éppen? Mit gondoltok, ez miért történt, mi fog most következni? Volt valami, amit nem értettetek?” A végén megkéri őket, hogy foglalják össze a történetet. A gyerekek ezáltal megtanulják ellenőrizni, hogy mennyire értik a szöveget. Ez nagyon fontos, hogy majd az iskolában is képesek legyenek hatékony tanulási stratégiákat választani.

Ez miért fontos ennyire?

Ha a gyermek már óvodás korban el tudja mondani, mi és miért történt a mesében, az iskola első évfolyamában képes lesz az olvasott szöveget röviden összefoglalni, ezáltal megtanulja azonosítani a szöveg kulcsfontosságú részeit és a többit figyelmen kívül hagyni. Szóval, ha a fotoszintézisről olvas, felismeri és aláhúzza a szövegben a kulcsfontosságú részt, vagyis a fotoszintézis definícióját. Tudja, hogy a többi szöveg csak arra szolgál, hogy még jobban megértse magát a definíciót.

Ha tehát a szülő vagy a tanár meseolvasás közben látszólag banális kérdéseket tesz fel, valójában segíthet abban, hogy a gyermek az iskolában jól tanuljon?

Igen. Fontos, hogy már kiskoruktól kezdve kérdezzünk tőlük: „Megértetted, amit olvastunk? Mi történt a mesében?” Ha ismerem a gyermeket, valószínűleg tudom, mely szavakkal nem találkozott még, és azokra rákérdezhetek. A szülő vagy a tanár az elején aktívan segíti a gyermeket a tanulásban.

Amennyiben a gyerekek nem képesek azonosítani a számukra nem világos szavakat, a tanár választja ki őket. „Tudjátok, hogy mik azok a csapok? Hogyan képzelitek el őket? Én így képzelem el őket.” A tanár a folyamat elején aktív, megmutatja, hogyan gondolkodik ő, ezáltal modellezi a diákoknak, hogyan kellene gondolkodniuk az adott problémáról. Az elején tehát a tanár megmutat többféle tanulási módszert, idősebb korban pedig a gyermek már maga választja ki, hogy melyik hatékony stratégiát alkalmazza majd.

Mondana ezekre példát?

Az iskola első évfolyamaiban a gyerek azokat a szavakat keresi, amelyeket nem ért, és igyekszik őket megérteni. Később aztán rájön, hogy ha bonyolultabb definíciókat tanul, más stratégiákat kell alkalmaznia. A felső tagozaton már bonyolult tananyagot kell megértenie, hiszen például a kémia egy absztrakt és összetett tantárgy, amelynél nem elég, ha csupán megtanulja a képleteket, meg kell értenie a mögöttük rejlő elveket és folyamatokat is.

Vagyis eleinte a gyerekek megtanulnak kulcsszavakat keresni, ez azonban idővel nem lesz elég, és más tanulási módszereket kell találnia.

Így van. Fejlődési szempontból a gyerekek az általános iskola 3. évfolyamáig még nem képesek túl sok új információt feldolgozni, ezért a tanáraikra támaszkodnak, hogy ők majd megmutatják nekik ezeket az információkat. Már ilyenkor meg kellene fokozatosan tanulniuk ellenőrizniük a szövegértésüket. A gyerek azt tanulja figyelni, mit tett helyesen és mit nem. A kutatócsoportunkban egy ilyen szempontból specifikus csoportot, óvodásokat vizsgálunk.

Miben specifikus ez a korosztály?

Nagyon optimisták – azt gondolják, mindent helyesen csinálnak és mindent tudnak. Ha az óvodapedagógus nem hívja fel a figyelmüket arra, amikor tévednek, az negatív hatással lehet rájuk. Az ilyen korú gyerekeknek is meg kell mutatni, hogy néha tévedhetnek, és ez rendben van. Ha valamit nem tudnak, kérdezzenek. Ez a mi iskoláinkban hiányzik, a gyerekek a legalapvetőbb tanulási stratégiát sem tudják alkalmazni.

Miért nem kérdeznek a gyerekek?

Jártam az USA-ban, és láttam, hogy a gyerekek folyamatosan kérdeznek, egész idő alatt beszélni akarnak. Nálunk azt tanítják, hogy amíg dolgozunk csöndben kell maradni, és csak a munka befejezése után van lehetőség kérdezni. De ekkor már késő, a kérdéseknek természetesen, a tanulási folyamat során kell érkezniük. A tanárnak már a tananyag magyarázása előtt kérdeznie kell. Én is ezt teszem, az első órán megkérdezem a diákjaimat, mit várnak ettől az órától, így megismerem az elképzeléseiket, de a téves meggyőződéseiket is. Ez is gond a mi iskolarendszerünkben.

Fotó – Deník N/Ludvík Hradilek

Micsoda?

Sok gyerek azt gondolja, mindent tökéletesen ért, holott az ismereteik teljesen helytelenek – ez főleg a természettudományoknál fordul elő. Ha tanárként rögtön az elején kiderítem ezeket a téves meggyőződéseket, tudok velük foglalkozni. Megkérdezem: „Ki tudja, mi a fotoszintézis? Találkozott valaki ezzel a kifejezéssel? Ki tudja, miért zöldek a növények?” A tanár kideríti, mire alapozhat, mit kell korrigálnia.

Miért fontos, hogy megcáfoljuk ezeket a téves meggyőződéseket?

A metakognícióval kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy amint valaki úgy gondolja, ért egy konkrét problémát, a tanulás során már nem fordít rá annyi figyelmet és erőfeszítést. Hiszen ezt már tudja, minek tanulna róla?

A diák magabiztosan és lelkesen kijelenti, hogy tud valamit. De a tanár leszidja, hogy téved. Ez rendben van? Hogyan kellene megcáfolnia ezt a téves meggyőződést?

Érzékenyen. Mondhatja, hogy – ez nem egészen helyes. Én éppen ezt a szókapcsolatot használom, hogy „nem egészen helyes”, mert a diák válaszában mindig van egy szilánknyi igazság, amelyből kiindulhatunk, és elmagyarázhatom, hogy a válasz mely része volt helytelen. A diák ilyenkor azt érzi, nem tévedett teljesen. Ilyenkor egyúttal megteremtem annak lehetőségét, hogy aktívan hallgasson és megtanulja, miként változtathatja meg a nézőpontját. Erről szól a metakogníció: „Te úgy gondoltad, hogy ez így van. De valójában máshogyan van. Próbáljunk meg ezen elgondolkodni.” Ezáltal megtanul gondolkodni a témáról.

Tematikus elemzésében a metakognícióról ír – vagyis arról, hogy a diáknak először a saját gondolkodásával kell megismerkednie, például azt kell megismernie, hogyan gondolkodik egy adott feladatról. Ezt hogyan kell elképzelni? Képesek erre a kisgyerekek is?

Minél kisebb a gyerek, annál nehezebben magyarázza el, hogyan gondolkodik, hiszen egyrészt nincs meg a szókincse, és még nem gondolkodik a dologról aktívan. A kisgyerekeknél a viselkedésükből lehet erre következtetni, például ha úgy rakja ki a puzzle-t, hogy egyáltalán nem nézi meg a képet, látszik, hogy nem gondolkodik arról, amit éppen csinál, vagyis semmiféle stratégiát nem alkalmaz, csak a próba-szerencse elvét követi.

De ha a gyerek először megnézi a képet, amelyet ki kell raknia, akkor látszik, hogy tervezi a tevékenységét. Ez az első lépés a hatékony tanulás felé. Figyeljük, hogy mit tesz a gyerek, amikor a kezébe vesz egy puzzle darabot. Megnézi-e a képet, hogy hová tartozhat az említett darab? Hogyan monitorozza a viselkedését? Mit tesz, ha az adott rész nem illik a többihez? Megnézi a képet, és keres egy másik darabot?

Miként fejleszthetjük a gyermek metakognícióját?

A tanár ezt kérdésekkel teheti meg. „Hogyan jutottál erre a megoldásra?” A gyerek azt feleli: „Tudtam.” A tanár visszakérdezhet: „Értem, és hogy nézett ki a megoldásod?” Megtudja, hogy itt és itt utánanézett, így rakta össze a megoldást. Fontos, hogy a tanár kérdései tartalmazzák a gondolkodik, tud, emlékszik, elfelejt igéket. Minél többet használ belőlük a szülő vagy a tanár, annál jobb. Például mondhatja: „Én azt gondoltam, hogy ez a rész passzolni fog ide, de aztán megnéztem a képet, és rájöttem, hogy máshova illik.” Az összes kutatás azt mutatja, hogy ha ezeket a szavakat használjuk, a gyerek elsajátítja őket.

Tulajdonképpen miért jó, ha a gyerek megismeri a gondolkodásmódját?

Ha egy elsősnek legelső alkalommal kell valamit megtanulnia, honnan tudja, hogy valóban megtanulta-e? A tanító néni azt mondja: „Olvasd el ezt a szöveget kétszer.” A gyerek megteszi, de nem tudja, hogy ez mit jelent. Minek kellett elolvasnia? Ez azt jelenti, hogy már érti? Teljesen más, ha úgy adja ki a feladatot: „Olvasd el a szöveget, és mondd el, miről szól. Hogyan folytatódna?” A gyereknek ekkor már monitoroznia kell, mit kell tennie ahhoz, hogy meg tudja oldani a feladatot. Meg kell ítélnie, hogy a válasza összefügg-e azzal, amit a tanító néni kérdezett. Hogyan találjam ki, hogyan folytatódik a történet, ha nem tudom, miről szól?

Tehát a metakogníció nemcsak abban segít, hogy a gyerekek jobban tudjanak tanulni, hanem abban is, hogy kialakíthassa a képet saját magáról – valós képességeiről és tudásáról. Az elemzésben ezt self-efficacy-nek nevezi.

Mindenkinek van elképzelése arról, miben vagyunk jók és miben nem. Ez az elképzelés már az óvodában kezd formálódni annak alapján, hogy mit mondanak rólunk, például hogy átlagosan ügyes vagyok, de nagyon igyekszem. Az igyekezetet az óvodában képességként értékelik. Már öt betűt ismersz? Már le tudod írni a nevedet? Olyan ügyes vagy! De ezáltal hamis önképet alakítunk ki a gyerekekben. Ezzel már a disszertációmban is foglalkoztam. Hogyan mutassuk meg az óvodásoknak, hogy tévedhetnek? Erre az összes elmélet azt kérdezi: akarjuk mi ezt egyáltalán? Hiszen a gyerekek ennek köszönhetően boldogok és motiváltak.

Valóban szükség van erre?

A problémák akkor kezdődnek, amikor a gyerek bekerül az iskolába. Úgy ül a padba, hogy mindent tud, majd hirtelen jön a visszacsatolás, hogy ez nem teljesen igaz, az önképe konfrontálódik a valósággal, és összezavarodik – amíg az oviban mindenben jó volt, most semmiben se. Az önbizalma rohamosan csökken, és meg lesz győződve arról, hogy nem tud se olvasni, se írni, se számolni. Olyannyira csökkenhet a motivációja, hogy más semmilyen tevékenységet nem fog akarni folytatni.

Az önképünk tehát jelentősen meghatározza a tanulás iránti motivációnkat?

Szorosan összefügg azzal, hogy milyen tevékenységekbe fogunk bele. Ha azt gondolom, jó vagyok valamiből, akkor azt kipróbálom, ha úgy gondolom, nem megy, nem is kezdek bele. Ha a gyerek valóban monitorozza a tevékenységét, képes lesz belevágni különböző tevékenységekbe. Tudja majd, hogy matematikából nem olyan ügyes, de valamilyen szinten képes megoldani a feladatokat.

Kap egy kettest, ez megfelel a saját magáról alkotott elképzelésének, megelégszik vele, és nem fog szorongani az iskola és a tanulás miatt. Egészségesebb lesz az önképe, és a tanulást is ehhez igazítja majd.

Az ön kutatásai arról tanúskodnak, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű csoportokból érkező gyerekeknek riasztóan alacsony az önbizalmuk. Miért van ez így?

Ezek a gyerekek a legtöbb feladathoz úgy fognak hozzá, hogy nem fogják tudni őket megoldani. Amikor mi adtunk nekik feladatot, ugyanez történt, és a tanuláshoz úgy álltak hozzá: „Én ezt nem fogom tudni, mert még csak kapacitásom sincs megbirkózni vele.”

Ez az elképzelés a tanáraiktól és a környezetükből származik?

Pontosan. A gyerekek egy bizonyos kortól kezdve természetesen hasonlítgatják egymást. Amikor rajzolnak, azt hallják a tanító nénitől: „Peti, neked nem sikerült olyan jól, színezésnél nem maradtál vonalon belül. Nézd, Katié milyen szép!” Peti azt a képet kezdi magáról kialakítani, hogy neki egyáltalán nem megy a rajzolás.

Fotó – Deník N/Ludvík Hradilek

Szóval miként tudjuk építeni a kisgyerekek egészséges önképét anélkül, hogy demotiválnánk őket, egyúttal valós visszacsatolást biztosítva nekik?

Hatékony módszernek bizonyul, ha nem az összes gyermek eredményét hasonlítjuk össze, hanem egy konkrét gyermek fejlődését. Megkérdezhetjük tőle: „Peti, mit gondolsz, hogyan sikerült a rajzod?” Mire ő: „Nem sikerült egyenesen lerajzolni a házikót, és egyetlen embert se rajzoltam.” Erre azt mondom:

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Iskolák

Oktatás

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak