Nem a beteget kellene ide-oda tologatni, a sürgősségi osztályok rendszere reformra szorul, mondja Gányovics Attila mentőorvos

A szlovák egészségügy egyik legjobban működő része a mentőszolgálatok rendszere, a sürgősségi ellátást viszont úgy kéne átalakítani, hogy ne a beteget tologassák ide-oda az osztályok között, hanem az orvosok menjenek oda hozzá.

Gányovics Attila az interjúban arról is beszél:

• hogyan alakul a Covid-helyzet, milyen őszre számít,
• hogyan nehezíti meg a politika az egészségügyi rendszer jobbá tételét,
• milyen biztató előrelépésre lehet számítani mégis,
• a régiók közötti szociális-gazdasági különbségek meglátszanak-e az egyészségügyi ellátáson,
• miért lenne fontos, hogy az orvosi egyetemeken oktassák a kommunikációt is.

Mentőorvosként miben látja a szlovákiai egészségügyi rendszer legnagyobb hiányosságát?

Én úgy látom, hogy a mentőszolgálat jelenleg az egyik legműködőképesebb része az egészségügyi rendszernek. Bár a havi juttatások nagy részét elviszik a bérek, de elegendő forrás jut a mentőszolgálatoknak. Szerintünk inkább a sürgősségi osztályok működésével, működtetésével van probléma.

Szlovákiában a sürgősségi osztályok működése nagyon messze van az ideálistól. Nem felelnek meg sem a nemzetközi elvárásoknak, sem annak, ahogy a szakma szerint működniük kellene.

Ez miben nyilvánul meg?

Ideális esetben az történne, hogy beérkezik egy beteg, lefektetik egy ágyra, és az összes szakorvos, akinek el kell tudnia őt látni, odajön hozzá, a beteg pedig nem mozdul. Ehhez képest a szlovákiai rendszerben a legtöbb helyen – tisztelet a kivételnek – a rendelőből küldözgetik a beteget a belgyógyászatra, onnan a sebészetre, a sebészetről a belgyógyászatra, onnan esetleg a neurológiára.

Nagyon sok helyen nincs központosítva a sürgősségi osztály. Ennek az egyik oka a kórházak infrastruktúrája lehet: sok kórházban van pavilonrendszer, azaz a kórház területén a különböző osztályok különböző épületekben vannak.

Úgy kéne működnie a sürgősségi ellátásnak, hogy behoz egy akut ellátásra szoruló beteget a mentőszolgálat, van egy triázs-rendszer, azaz a jelenlévő kompetens nővér vagy orvos besorolja a tünetek alapján a beteg állapotát, és eszerint alakul az ellátás. Minél súlyosabb a beteg állapota, annál gyorsabban jut ellátáshoz. Ha a beteg minden paramétere stabil, akkor ő várni fog a diagnosztikára, amíg a súlyosabb eseteket ellátják.

Szlovákiában ez a rendszer nem nagyon működik. Abban a sorrendben látják el a betegeket, ahogy érkeznek, és néha a súlyos betegnek kell sokat várnia az ellátásra a sürgősségi osztályon.

Van más probléma is? 

A másik nagy probléma az akut ellátáson belül az, hogy Szlovákiában nincsenek specializált központok. Nincsenek meghatározva és nincsenek jogilag alátámasztva a traumaközpontok, azaz a súlyos sérültek ellátására specializálódott kórházak vagy osztályok.

Tavasszal erről tárgyaltunk a minisztériummal, persze ha valamiben sikerül megállapodnunk, mindig jön egy új miniszter, új államtitkár vagy új minisztériumi hivatalnok, akivel aztán az elejétől kell kezdenünk a tárgyalásokat. A kollégák a sürgősségi ellátásból, a baleseti sebészetből és az intenzív ellátásból évek óta kopognak a minisztérium ajtaján, hogy kell a központosított súlyossérült-ellátás, mert az ilyen központokban egyértelműen hatékonyabb az ellátás, és nagyobb a túlélési ráta, mint amikor a súlyos sérült egy kisebb járási kórházba kerül, és ott próbálják ellátáni a saját lehetőségeikhez mérten.

Ezek szerint az elmúlt három évben az egészségügyi miniszter cseréje, illetve a mostani miniszter vitája a pénzügyminiszterrel is így csapódik le a szakmánál?

Általában nem miniszteri szinten tárgyalunk, hanem államtitkári szinten vagy valamilyen beosztottal, és igen, ha miniszterváltás van, akkor változnak az államtitkárok és az ő beosztottjaik is. Nehéz végigvinni egy folyamatot, ha változnak a tárgyalópartnerek.

De lesz előrelépés is: a hálózat optimalizálása. Most népszerűsíti a minisztérium, hogy melyik kórházban milyen szintű ellátást fognak engedélyezni, melyik beteg milyen sérüléssel hova fog kerülni. Ez a rendszer, ha jól lesznek specifikálva az egyes kórházak, bizonyos mértékig talán képes lesz helyettesíteni a traumaközpontokat.

Az ilyen újítások nem keltenek felháborodást az emberek között? Nem nehéz kommunikálni, hogy esetleg ezután egy másik, akár messzebb lévő kórházba kell menniük a betegeknek?

A mentőszolgálat részéről ezt egyértelműen le tudjuk kommunikálni, és ezen rengeteg múlik. Hogy ne csak a rosszról beszéljünk, jelenleg is viszonylag jól működik az agyi katasztrófák, a stroke ellátása, és az akut infarktusok speciális ellátása, a szívkatéterezés is.

Például az infarktusos beteget ma sem a rimaszombati kórházba visszük, hanem felvesszük a kapcsolatot a legközelebbi szívkorházzal – ez vagy a besztercebányai, vagy a kassai, a legközelebbit tehát idézőjelesen kell érteni, 110–120 kilométerről van szó –, és ha a tünetek és az EKG alapján ők is úgy látják, hogy a betegnek akut infarktusa van, akkor egyenesen hozzájuk visszük, nem pedig a legközelebbi kórházba.

Egyébként a mentőszolgálati törvény is azt mondja ki, hogy a beteget nem a legközelebbi kórházba kell szállítani, hanem oda, ahol komplexen el tudják őt látni. Lehet, hogy a szállítási idő 15–20 perccel hosszabb, de ha a beteg a megfelelő kórházba kerül, akkor utólag rengeteg időt spórolunk ahhoz képest, hogy egy kis kórházban ide-oda tologatnák, és végül egy-másfél órás csúszással úgyis felküldenék Besztercebányára vagy Kassára.

Gömör, benne a Rimaszombati járás az ország egyik legrosszabb szociális-gazdasági helyzetben lévő régiója. Ez meglátszik az egészségügyi ellátáson is? Rosszabb helyzetben van a Rimaszombati járás, mint mondjuk a Dunaszerdahelyi vagy más nyugat-szlovákiai járás? 

Lehetséges, de nagyon nehéz összehasonlítani a különböző járásokat. Mindegyiknek megvan a saját specifikuma.