A szegénység konzervál: ezért maradtak fenn nagy számban, de ezért is pusztulnak el a szemünk láttára a történelmi épületek Gömörben

Egy lenyűgöző, elfeledett világ. Ha az ember akár csak átutazik is Gömörön, az egyik dolog, amit biztosan észrevesz a gyönyörű táj és a szemmel látható szegénység mellett, az az, hogy gyakorlatilag bárhol láthat lenyűgöző régi épületeket: gótikus erődtemplomokat, többszáz éves lakóházakat, tornácos parasztházakat, amelyek homlokzatai a 19. század végi, 20. század eleji városi építészetet másolják.

Mintha Gömörben több lenne ezekből az épületekből, mint máshol, ugyanakkor a többségük – főleg a nem műemlék státuszú, de arra érdemes házak – általában siralmas állapotban vannak. Szászi Zoltán gömöri íróval, költővel, publicistával és David Raška műépítésszel, a Gótikus Út csapatának tagjával jártuk körbe az okokat.

Cikkünkből kiderül:

• mi az oka, hogy olyan sok történelmi emlék maradt fenn Gömörben,
• miért pusztul mégis ezeknek az épületeknek a többsége,
• milyen történelmi események vezettek a régió mostani nehéz helyzetéhez,
• vannak-e pozitív példái az értékmentésnek.

Gótikus emlékek

Az elszegényedés oka és módszere a konzerválódásnak, mondja Szászi Zoltán. Ennek köszönhetően maradt fenn századokon keresztül a sok késő középkori, kora újkori emlék, ami inkább az észak-gömöri bányavidékre jellemző, de a 19. század végi, 20. század eleji épületek is így maradtak fenn nagyobb számban.

Ami a gótikát illeti, ezt a különleges építészeti kultúrát a tatárjárás után IV. Béla király által Bajoroszágból, Szászországból, Pomerániából betelepített német bányászcsaládok alakították ki, ők építették a maguk kis templomait, meséli a gömöri író.

A török kor, majd – a vasércet leszámítva – a bányák kimerülése elszegényedést hozott: tulajdonképpen ez konzerválta a sok gótikus templomot, a freskók pedig az ágostai evangélikusoknak kmöszönhetően maradtak meg, akik „nemes egyszerűséggel a hitük puritánsága okán lemeszelték a freskókat, és ezzel megvédték őket a pusztulástól”, fogalmaz Szászi.

Így maradtak fenn kisebb-nagyobb módosításokkal ezek a főleg egyházi épületek egészen a 19. századig, amikortól a kialakuló műemlékvédelem már célzottan foglalkozott és foglalkozik azóta is a megóvásukkal.

A világi építészetet is a szegénység konzerválta

De Gömörben nemcsak több száz éves egyházi épületből látni sokat, még feltűnőbb a régi lakóépületek nagy száma.

Gömör kisnemesi vidék volt, nagyon sokáig tagozódtak a nemesi birtokok, ha valakinek hét gyereke volt, akkor hétfelé osztódtak, mondja Szászi Zoltán. Ez az építészetben úgy jelent meg, hogy a kisnemesek is egyre kisebb házakat építettek, háromablakos kis tornácos lakóépületeket. Gömörben sokkal ritkábban az olyan fényűző nagy kastélyok, mit amilyenek például a Csallóközben vannak, inkább a kisebb kúriák a jellemzőek.

A 19. században Gömörben is volt egy gazdasági fellendülés, ami polgárosodást hozott magával: a parasztházak homlokzatain megjelennek az eklektikus, majd a szecessziós jegyek. Ezekből a díszes homlokzatú tornácos házakból is rengeteg látható Gömörben. Az 1920-as évektől pedig rendes polgárházak is épültek a gömöri településeken.

Perifériára szorulva

Gömör a Magyar Királyság fejlett ipari régiói közé tartozott a bányászatnak és a fémfeldolgozásnak köszönhetően, és előnye származott Budapest közelségéből, a Kassával és a Szepességgel való összeköttetéséből is, írta a Napunknak David Raška műépítész, a Gótikus Út egyesület tagja.

Bár a Gótikus Út Gömör és Szepesség legfontosabb szakrális emlékeinek a népszerűsítésére koncentrál, a világi építészet emlékeire is felhívja a figyelmet: nemrég a hagyományos gömöri falusi jelleg eltűnését tematizálták.

Gömör egykori fejlettsége megmutatkozott a népsűrűségben, a régió gazdag kultúrájában és a helyi építészeti kultúra változatos formáiban is. Mint Raška fogalmaz, bár a vasércbányászat mérséklődött a 20. század elejére, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása volt a lényegi törés a régió életében: megszakadtak a mai Magyarországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok, amiket a határmenti térséggé váló Gömör nem tudott pótolni.

Miközben a két világháború között Szlovákia más területei, például a Vág-mente fejlődésnek indult, Gömör már ekkor „de facto periféria” volt, magyarázza az építész. Ez az állapot csak elmélyült 1989 után, amikor az állam által fenntartott cégek nem tudtak helytállni a piaci környezetben. A munkanélküliség a szociális feszültségek és a gazdasági elvándorlás növekedéséhez vezetett, ami csak újabb problémákat generál, mutat rá Raška.

Gömör lefejezése

Trianon Szászi Zoltán szerint is nehéz helyzetbe hozta a régiót, de ez szerinte igaz az 1938-as visszacsatolásra is – Gömörben jelentek meg az első „Minden drága, vissza Prága”-feliratok, és mivel sokan dolgoztak az iparban, az ottani emberek a Horthy-adminisztráció szemében „büdös vörösök” voltak.

De rettenetes károkat okozott az 1945-ös „dúlás” is, a kommunista hatalomátvétel 1948-ban és a szövetkezetesítés 1953-ban, az 1968 utáni szellemi szétzilálódás és apátiába esés is, sorolja Szászi.

Az író szerint azonban a legnagyobb csapás a rendszerváltás volt, ami „egyszerűen lefejezte Gömört”. A mečiari vadprivatizáció, a munkanélküliség, a gettósítás olyan súlyos károkat okozott a térségnek, hogy Szászi nem biztos benne, egyáltalán talpra tud-e állni a következő ötven évben.

Erre a gömöri író szerint akkor lenne esély, ha megváltozna a jelenlegi közigazgatási felosztás, Gömör és a hasonló helyzetben lévő Nógrád összekapcsolódna és különleges státuszt kapna.

Szászi szerint a Nagykürtösi, Losonci, Rimaszombati, Poltári, Rozsnyói és Nagyrőcei járásnak egy megyének kellene lennie, amely a szegénysége és az elmaradottsága alapján kiemelt státuszt kaphatna az EU-tól, mint az unió egyik legszegényebb régiója. Most is az, csak a Besztercebányai és a Kassai kerület osztozik rajta, miközben ezeket a járásokat szerinte az azonos problémáik okán egyben kellene kezelni.

A szegénység tükre

Annak tehát, hogy ilyen sok a megmaradt régi épület, és annak, hogy ezek általában nagyon rossz állapotban vannak, ugyanaz az oka: a szegénység. A lenyűgözően szép, de düledező és lassan elenyésző régi házak Gömör súlyos szociális-gazdasági helyzetének a tükrei.

A rendszerváltás után megkétszereződött a munkanélküliség, hatalmas elvándorlás volt, Magyarország elszippantja a fiatalokat, nemcsak magyar fiatal nem lesz, lassan már roma se, mondja Szászi Zoltán.

Az elöregedés, az elnéptelenedés, az elszegényedés pedig kivetül az építészeti kultúrára is.

„Nincs megélhetés, csak az öregek maradnak, nincs pénz a felújításra, jó esetben a lakók úgy-ahogy karbantartják, óvják a régi házat, viszont mikor kihalnak belőle, egy-két évtizeden, vagy akár egy-két éven belül összeomlik” – fogalmaz Szászi.

Nem túl szép kilátások