Berényi jelölése a döntőbizottság elé kerül, Nagyszombat megyében továbbra sincs béke

Két hét után sem rendeződött a helyzet a Szövetségen belül a Nagyszombat megyei elnökjelölt ügyében.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Másfél hónappal a megyei és helyhatósági választások előtt továbbra sincs egység a Szövetségen belül annak kapcsán, legitim volt-e Berényi József jelölése Nagyszombat megye megyeelnöki posztjára.
Miközben a párt fontos regionális politikusai Berényit jó jelöltnek tartják, ők is kiemelik, hogy hiba volt a kampány idején személyeskedő vitákba belemennie a vezetésnek.
A párt országos vezetésében két hét után sem csillapodtak a kedélyek: az MKP-platform továbbra is vitában áll a másik két platformmal, amelyek nem fogadják el Berényi jelöltségét. A Napunk annak járt utána, milyen lépések várhatóak az elégedetlenkedő platformoktól, és milyen hatással lesz a párt kampányára a viszály.
Jöhet a döntőbizottság
A vitatott jelölés bejelentése után a Híd- és az Összefogás-platform jelezte, megfontolják, hogy a párt vitarendező szerve, a döntőbizottság elé terjesztik az ügyet. Ebben a szervben 3:3:3 a platformok aránya, a Híd és az Összefogás képviselői tehát együtt többséget alkotnak az MKP-platform képviselőivel szemben. Ez a testület hivatott dönteni arról, hogy a pártszervek határozatai összhangban vannak-e a párt belső előírásaival és az alapszabállyal.
Rigó Konrád, a Híd-platform elnöke megerősítette a Napunknak, hogy a döntőbizottsághoz fognak fordulni. Ugyanerről a lépésről döntöttek az Összefogás-platform tagjai is. „A párt döntőbizottsága meg fogja vizsgálni a jelölés módját, mivel ez egy precedensértékű lépés volt, ahogy a pártelnök átlépett az illetékes szervek hatáskörei fölött és mandátum nélkül jelölt” – mondta a Napunknak Mózes Szabolcs alelnök.
Nem sokra mennek vele
Kérdés, mi következhet, ha a döntőbizottság kimondja, hogy megsértették az alapszabályt. Valószínűleg semmi, már csak azért is, mert a döntőbizottság határozata ellen fellebbezni lehet, a fellebbezésről pedig az országos elnökség dönt, ahol a platformok aránya már 5:3:2. Vagyis az 5 tagot delegáló MKP-platform blokkolni tudja a másik kettőt. Így a döntőbizottság igazából nem jelent Berényi József jelöltsége számára komolyabb fenyegetést, a két elégedetlen platform inkább csak formálisan juttathatja kifejezésre a tiltakozását ezen az úton.
Berényi József így szinte biztosan a párt Nagyszombat megyei elnökjelöltje marad, a fő kérdés tehát inkább az, hogyan befolyásolja a szereplését, hogy a két platform nem támogatja őt.
Elmarad a pártszakadás
A párton belüli viszonyokat leginkább a hidegháborús jelzővel lehetne leírni – a platformok vezetői az első napok erős kijelentései után tartózkodnak a nyíltabb véleményektől, de továbbra sem rendeződött a vita.
„A jelöltjeink kampányát nem szeretnénk gyengíteni azzal, hogy a médiában veszekedünk egymással” – mondta a Napunknak Rigó Konrád, hozzátéve, a szabályokat muszáj betartani, ezért az ügy végére kell járni.
Berényi ügye viszont nem fog pártszakadáshoz vezetni, mondta Rigó. „Berényi jelöltsége nem olyan súlyú kérdés, hogy pártszakadáshoz vezessen, de ezt a kérdést le kell tudni zárni.”
Nem állnak ki Berényi mellett
A megyei kampány előnye, hogy a regionális politikusok kerülnek előtérbe, így az országos viták a nyilvánosság előtt nem kell hogy látszódjanak. „A megyei jelöltek természetesen a Szövetség színeiben fognak kampányolni” – mondja erről Rigó.
A Híd-platform elnöke azt mondja, külön nem fog kampányolni Berényi mellett, de az eddig sem volt jellemző, hogy megosztotta volna a posztjait a Facebookon. „A világlátásommal eléggé ellenkezik, amit ő képvisel. Ezért a kampányért ő a felelős, neki kell biztosítania, hogy sikert érjen el.”
A kérdésre, ő maga Berényire fog-e szavazni, Rigó azt válaszolta,