Impozáns kolostor volt, ma a szellemvadászok törzshelye. Az Érsekújvári járás rendkívüli műemlékét lassan teljesen visszaveszi az erdő
Alig néhány kilométerre az Érsekújvári járás egyik leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetességétől, az erdőben található egy méretes, elhagyatott romos épület. Az egykor a pálos rend kolostoraként funkcionáló Máriacsalád a járás egyik legjelentősebb műemléke lehetne, jelenleg azonban egyre gyorsuló ütemben pusztul. Ugyanakkor még vannak, akik nem tettek le az épületegyüttes megmentéséről.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Cikkünkből kiderül:
- mikor élte fénykorát a hányattatott sorsú máriacsaládi pálos kolostor;
- mire lehet használni egy leégett templombelsőt;
- segítette-e a rendszerváltozást követő restitúció Máriacsalád megmaradását;
- tervez-e bárki bármit tenni az épületegyüttes teljes pusztulása ellen.
Máriacsalád-puszta az Érsekújvári járás északkeleti részén, Újlót (Veľké Lovce) határában található: a szántókkal szabdalt erdőben még ma is állnak az egykor híres, mára elfeledett pálos kolostor és a hozzá tartozó templom romjai.
A műemlék státuszú kolostorrom a faluból csak gyalogszerrel, erdei utakon közelíthető meg, de legegyszerűbben a termálfürdőjéről nevezetes Bellegszencse (Podhájska) irányából a Komáromcsehibe (Čechy) vehető aszfaltúton lehet eljutni a 250 éve még barokk pompájú kolostorhoz.
Ha az erdőn keresztül, gyalog közelítjük meg a romokat, már a fák közül kikandikáló téglaszínű falakat megpillantva sejthetjük, hogy egy nem mindennapi, különleges helyen járunk. Az autóval érkező utazónak sajnos nem lesz része hasonló élményben: ő azonnal szembesül a növényzettel egyre sűrűbben benőtt romok és törmelékhalmok lehangoló látványával.
Nem volt ez mindig így, a török hódoltságot követő évtizedekben még úgy tűnt, hogy az újra erőre kapó pálosok, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend kiemelt központjává válhat Máriacsalád, azonban a rend és az épület számára is kedvezőtlen történelmi fordulatok végül a teljes enyészet szélére sodorták a helyet.
A kezdetek
Máriacsalád már 1075-ben lakott volt: egy I. Géza király idején kiadott oklevél a garamszentbenedeki bencés apátság birtokaként említi. Első konkrét írásos említése „Solad” alakban 1210-ből maradt ránk, ekkor állítólag már egy népes, földműveléssel és kézműveskedéssel foglalkozó település volt, valamint állt itt egy kápolna is.
A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi remete szerzetesrend, amely a mai napig működik. A Remete Szent Pálról elnevezett rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította 1250 körül a Patacs-hegyi és a pilisi remeték egyesítésével. A rend mai központja a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van. A pálos a középkori Magyarország egyik legvirágzóbb szerzetesrendje volt, a 15. századra az országban több száz fehér barát élhetett. Jelenleg világszerte 54 rendházban nagyjából 400 pálos szerzetes él.
Azt sajnos nem tudni, hogy a pálosok pontosan mikor érkeztek Máriacsaládra, de maga a kolostor alig több mint egy évtizeddel a mohácsi vész előtt létesült. Sztyahula László Máraicsaláddal foglalkozó tanulmányából megtudhatjuk, hogy Haraszthy Ferenc és sógora, Lévay Zsigmond személyesen jelentek meg a budai káptalan előtt, és az 1512. május 23-án kelt birtokadomány-levelük szerint nagy alapítványt tettek Remete Szent Pál szerzetesei számára. Nekik adományozták a Belleg és Mikola falvakban lévő összes birtokukat, valamint a Család nevű pusztájukat.
Ezáltal a szerzetesek kezére terjedelmes művelt és műveletlen föld, erdő, rét, legelő került, valamint megkapták a szintén a Lévayak és Haraszthyak birtokának számító Lótot.
Haraszthyék adományát II. Lajos király 1517-ben jóváhagyta. A pálosok az adomány következtében nekiláthattak első máriacsaládi templomuk és kolostoruk építésének. A korszakban népszerű rend kolostorának felépülését és gyarapodását az is segítette, hogy a környék földesurai előszeretettel adományoztak birtokaikból és javadalmaikból a kolostorépítő szerzeteseknek.
A török kor idején
Buda 1541-es török kézre kerülését követően hosszú, majdnem két évszázados hanyatlás várt a kolostorra, amiben az oszmán expanzió mellett a reformáció gyors magyarországi elterjedése is szerepet játszott.
A szerzetesek a 16. század közepére kénytelenek voltak elhagyni az alig pár évtizede megépült kolostort. „Néhány évvel ezelőtt Balassa Menyhért a Családon felépített kolostorból a szerzeteseket kiűzte, a kolostort pedig leromboltatta, és annak három birtokát magának tartotta meg” – idézi a már említett tanulmány az I. Ferdinánd király és Oláh Miklós érsek által 1550. január 31-én Pozsonyban keltezett oklevelet.
A Máriacsaládról a főúri agresszió, valamint a török portyáktól való félelem miatt távozni kényszerülő pálosok a Nyitra megyei Felsőelefánt pálos kolostorába távoztak. Onnan lehetőségeikhez mérten igyekeztek igazgatni máriacsaládi birtokaikat is, jogi szempontból ugyanis a kolostor továbbra is létezett. A következő másfél évszázad jórészt arról szólt, hogy a pálosok megpróbálták visszaperelni, illetve megtartani az itteni birtokaikat.
Újjáéledés
Buda visszafoglalása és a török kiűzése után megindult az ország elnéptelenedett részeinek újratelepítése, lerombolt helységeinek újjáépítése. Mozgásba lendültek a pálosok is, fokozatosan újra lakhatóvá tették a hódoltság idején elnéptelenedett kolostoraikat, beleértve Máriacsaládot is.
Sztyahula László kutatásai szerint a török kiűzését követő évtizedekben a szerzeteseknek nagyon sok kellemetlen ügyük volt: ökreiket elhajtották, szénájukat ellopták, fájukat kivágták, embereiket megverték, megkötözték és fogva tartották, de az is sok zavart okozott, hogy a környék lakói a földjeiken keresztül-kasul utakat nyitottak. A határkérdés végül 1763-ban rendeződött.
Azt a lóti református emlékezet is megőrizte, hogy a helyieknek nem volt teljesen harmonikus kapcsolata a ruházatuk alapján fehér barátoknak is nevezett pálosokkal. 1712-ben állítólag még virágzó kálvinista gyülekezete volt a falunak, saját templommal. Az ellenreformáció azonban szétszórta azt: a lelkipásztort elűzték, a templomot a máriacsaládi szerzetesek felügyelete mellett lebontották, több család az Alföldre költözött, mások katolikus hitre tértek át.
Máriacsaládon a kolostor teljes újjáépítésére volt szükség, mivel a visszatérő szerzeteseknek azzal kellett szembesülniük, hogy a korábbi épületek a török háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc következtében rendkívül rossz állapotba kerültek.
Végül 1749-ben vette kezdetét az új templom és kolostor építése. Az alapkövet augusztus 12-én Forgách Pál nagyváradi püspök tette le. Az épületegyüttes viszonylag elzárt, nehezen megközelíthető elhelyezkedése miatt a munkálatok lassan haladtak, a templomépület 1773-ra készült el. A barokk stílusban épült templom és kolostor felszentelésére 1781. február 9-én került sor. Különös jelentőséget adott az épületegyüttesnek, hogy falfestményeit a korszak egyik híres freskófestője, az osztrák Johann Bergl készítette el.
A szerzetesrendek feloszlatása
A nem sokkal korábban befejezett máriacsaládi kolostor 1784. május 29-én még otthont adott egy, a szerzetesrend számára kiemelt fontosságú eseménynek, a magyar rendtartományi főnök megválasztásának, amire összesen 27 magyarországi kolostor küldöttje érkezett. Ekkor még nem sejtették, hogy hosszú időre ez volt az utolsó ilyen összejövetel a Magyar Királyság területén.
Két év sem telt el, és 1786. február 7-én az uralkodó, II. József rendeletet adott ki az ország területén lévő pálos kolostorok megszüntetéséről. Ennek következtében a szerzeteseknek másodjára is, most már véglegesen el kellett hagyniuk Máriacsaládot; a több mint ezer kötetes könyvtárat elszállították, a kolostor és a hozzá tartozó birtokok pedig a Vallásalap tulajdonába kerültek.
Máriacsaládra március 20-án érkeztek meg a királyi biztosok, akik a rendelet kihirdetése után összeírták a kolostor ingó és ingatlan vagyonát, az ott élő hét szerzetesnek pedig öt hónapos haladékot adtak az épület elhagyására. Volt, aki ezután tanítóként vagy plébánosként helyezkedett el a szomszédos falvakban, de állítólag 1847-ben még mindig élt négy aggastyán szerzetes a környék erdeiben.
A funkcióját vesztett kolostor
A pálosok távoztával a kolostort többé nem lakták szerzetesek, a templomban a következő évtizedekben már csak évi egy misét tartottak augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján. A kolostorhoz tartozó birtokokat bérlők sora igazgatta egészen a második világháborúig.
Az épületegyüttes iránt a 19. század második felében mutatkozott némi érdeklődés, 1860-ben felkereste Szokoly Viktor, aki a Vasárnapi Újság hasábjain emlékezett meg a látottakról.
„A zárda roppant négyszögű, négyszárnyú kétemeletes épület, mintegy 150 ablakkal. A földszinti első emelet egyes czellái s termei jó állapotban vannak s talán még több század lassú rombolásának ellentállanak, azonban a második emelet falai a rossz, az eső s szél dúlásainak szabad bemenetet engedő tetőzet miatt omladoznak, hasadoznak. Az első emelet egy részét a mostani bérlő s családja lakja. (…) Az emelet többi része szemtárul (granarium), s a második emelet a tetőzettel együtt baglyok s denevérek tanyájául szolgál” – írta le a pusztulásnak indult Máriacsaládot Szokoly.
Az újságcikkből az is kiderült, hogy két évvel korábban a hercegprímás ugyan fontolgatta az épületek rendbetételét, ám nem rá elég pénz. A szerző Szcitovszky Jánosra gondolt, aki 1858-ban valóban meglátogatta a kolostort, majd később tárgyalást is folytatott a pálosokkal azok esetleges visszatéréséről, ám 1866-ban meghalt, utóda pedig már nem támogatta ezirányú terveit.
Szokoly Viktor gyakorlatilag látnoknak bizonyult, mivel sorait azzal zárta, hogy meglátása szerint „villámcsapás vagy égiháború bármikor romokká teheti e művészi emlékünket”: 1863 júniusában valóban egy villámcsapás következtében égett le az épületegyüttes teljes tetőzete, valamint a templom két tornya.
A tűzvészt követően a kolostor második emeletét, valamint a templom boltozatait is lebontották. A templom ezzel végleg elvesztette egyházi funkcióját, a későbbi teljes lerombolásáig gazdasági épületként szolgált – magtárként használták.
A megrongálódott épületrészek lebontásából nyert téglát később részben a lóti katolikus, majd református templomok építésénél is felhasználták.
Az épületegyüttes esetleges megmentése legközelebb csak az első bécsi döntést követően merült fel: 1939-ben a budapesti lapokban egy bizonyos Szabó László nevű tanár több cikket is szentelt Máriacsaládnak, szorgalmazva a templom és a kolostor helyreállítását.
Aktivizmusa nyomán végül megtörtént az objektum építészeti felmérése, tervek is készültek a felújítására, a Műemlékek Országos Bizottsága műemlékké nyilvánította és védelmébe vette a máriacsaládi kolostort, sőt a pálos rend is nyitottnak mutatkozott a kolostor újbóli birtokbavételére. Közben kitört a világháború, majd jött az újabb impériumváltás, a pálosok pedig már sosem tértek vissza Máriacsaládra.
Érdekes adalék, hogy a néhány évig tartó magyar uralom idején 14 naszvadi magyar család is élt Máriacsaládon, akik azonban nem vertek gyökeret, 1945-ben távoztak.
A rosszkor jött rendszerváltás
A második világháborút követő évtizedben a máriacsaládi templom megmaradt falait gyakorlatilag teljesen lebontották, az így nyert téglát pedig állítólag a környező falvakba hordták szét a háború során megrongálódott házak rendbetételére.
Az új rendszerben, 1949-től Máriacsalád előbb a tótmegyeri, majd 1960-tól a szentmiklóspusztai állami bortokhoz került. Ebben az időszakban mintegy 25 család lakott Máriacsaládon, részben a kolostorépületben, részben a mellette emelt lakóházakban. A szebb napokat látott rendházban egyebek mellett élelmiszerbolt és egy egyosztályos szlovák iskola is működött.
