Napunk

Impozáns kolostor volt, ma a szellemvadászok törzshelye. Az Érsekújvári járás rendkívüli műemlékét lassan teljesen visszaveszi az erdő

Máriacsalád templomának megmaradt fala és a kolostorépület északi szárnya. Fotó - Napunk/Papp Attila
Máriacsalád templomának megmaradt fala és a kolostorépület északi szárnya. Fotó – Napunk/Papp Attila

Alig néhány kilométerre az Érsekújvári járás egyik leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetességétől, az erdőben található egy méretes, elhagyatott romos épület. Az egykor a pálos rend kolostoraként funkcionáló Máriacsalád a járás egyik legjelentősebb műemléke lehetne, jelenleg azonban egyre gyorsuló ütemben pusztul. Ugyanakkor még vannak, akik nem tettek le az épületegyüttes megmentéséről.

Cikkünkből kiderül:

  • mikor élte fénykorát a hányattatott sorsú máriacsaládi pálos kolostor;
  • mire lehet használni egy leégett templombelsőt;
  • segítette-e a rendszerváltozást követő restitúció Máriacsalád megmaradását;
  • tervez-e bárki bármit tenni az épületegyüttes teljes pusztulása ellen.

Máriacsalád-puszta az Érsekújvári járás északkeleti részén, Újlót (Veľké Lovce) határában található: a szántókkal szabdalt erdőben még ma is állnak az egykor híres, mára elfeledett pálos kolostor és a hozzá tartozó templom romjai.

A műemlék státuszú kolostorrom a faluból csak gyalogszerrel, erdei utakon közelíthető meg, de legegyszerűbben a termálfürdőjéről nevezetes Bellegszencse (Podhájska) irányából a Komáromcsehibe (Čechy) vehető aszfaltúton lehet eljutni a 250 éve még barokk pompájú kolostorhoz.

Ha az erdőn keresztül, gyalog közelítjük meg a romokat, már a fák közül kikandikáló téglaszínű falakat megpillantva sejthetjük, hogy egy nem mindennapi, különleges helyen járunk. Az autóval érkező utazónak sajnos nem lesz része hasonló élményben: ő azonnal szembesül a növényzettel egyre sűrűbben benőtt romok és törmelékhalmok lehangoló látványával.

Ma már csak méhek lakják az omladozó épületegyüttes környékét. Háttérben a kolostor. Fotó – Napunk/Papp Attila

Nem volt ez mindig így, a török hódoltságot követő évtizedekben még úgy tűnt, hogy az újra erőre kapó pálosok, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend kiemelt központjává válhat Máriacsalád, azonban a rend és az épület számára is kedvezőtlen történelmi fordulatok végül a teljes enyészet szélére sodorták a helyet.

A kezdetek

Máriacsalád már 1075-ben lakott volt: egy I. Géza király idején kiadott oklevél a garamszentbenedeki bencés apátság birtokaként említi. Első konkrét írásos említése „Solad” alakban 1210-ből maradt ránk, ekkor állítólag már egy népes, földműveléssel és kézműveskedéssel foglalkozó település volt, valamint állt itt egy kápolna is.

pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi remete szerzetesrend, amely a mai napig működik. A Remete Szent Pálról elnevezett rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította 1250 körül a Patacs-hegyi és a pilisi remeték egyesítésével. A rend mai központja a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van. A pálos a középkori Magyarország egyik legvirágzóbb szerzetesrendje volt, a 15. századra az országban több száz fehér barát élhetett. Jelenleg világszerte 54 rendházban nagyjából 400 pálos szerzetes él.

Azt sajnos nem tudni, hogy a pálosok pontosan mikor érkeztek Máriacsaládra, de maga a kolostor alig több mint egy évtizeddel a mohácsi vész előtt létesült. Sztyahula László Máraicsaláddal foglalkozó tanulmányából megtudhatjuk, hogy Haraszthy Ferenc és sógora, Lévay Zsigmond személyesen jelentek meg a budai káptalan előtt, és az 1512. május 23-án kelt birtokadomány-levelük szerint nagy alapítványt tettek Remete Szent Pál szerzetesei számára. Nekik adományozták a Belleg és Mikola falvakban lévő összes birtokukat, valamint a Család nevű pusztájukat.

Ezáltal a szerzetesek kezére terjedelmes művelt és műveletlen föld, erdő, rét, legelő került, valamint megkapták a szintén a Lévayak és Haraszthyak birtokának számító Lótot.

Haraszthyék adományát II. Lajos király 1517-ben jóváhagyta. A pálosok az adomány következtében nekiláthattak első máriacsaládi templomuk és kolostoruk építésének. A korszakban népszerű rend kolostorának felépülését és gyarapodását az is segítette, hogy a környék földesurai előszeretettel adományoztak birtokaikból és javadalmaikból a kolostorépítő szerzeteseknek.

A török kor idején

Buda 1541-es török kézre kerülését követően hosszú, majdnem két évszázados hanyatlás várt a kolostorra, amiben az oszmán expanzió mellett a reformáció gyors magyarországi elterjedése is szerepet játszott.

A szerzetesek a 16. század közepére kénytelenek voltak elhagyni az alig pár évtizede megépült kolostort. „Néhány évvel ezelőtt Balassa Menyhért a Családon felépített kolostorból a szerzeteseket kiűzte, a kolostort pedig leromboltatta, és annak három birtokát magának tartotta meg” – idézi a már említett tanulmány az I. Ferdinánd király és Oláh Miklós érsek által 1550. január 31-én Pozsonyban keltezett oklevelet.

A kolostorépületet lassan teljesen birtokba veszi a természet. Fotó – Napunk/Papp Attila

A Máriacsaládról a főúri agresszió, valamint a török portyáktól való félelem miatt távozni kényszerülő pálosok a Nyitra megyei Felsőelefánt pálos kolostorába távoztak. Onnan lehetőségeikhez mérten igyekeztek igazgatni máriacsaládi birtokaikat is, jogi szempontból ugyanis a kolostor továbbra is létezett. A következő másfél évszázad jórészt arról szólt, hogy a pálosok megpróbálták visszaperelni, illetve megtartani az itteni birtokaikat.

Újjáéledés

Buda visszafoglalása és a török kiűzése után megindult az ország elnéptelenedett részeinek újratelepítése, lerombolt helységeinek újjáépítése. Mozgásba lendültek a pálosok is, fokozatosan újra lakhatóvá tették a hódoltság idején elnéptelenedett kolostoraikat, beleértve Máriacsaládot is.

Sztyahula László kutatásai szerint a török kiűzését követő évtizedekben a szerzeteseknek nagyon sok kellemetlen ügyük volt: ökreiket elhajtották, szénájukat ellopták, fájukat kivágták, embereiket megverték, megkötözték és fogva tartották, de az is sok zavart okozott, hogy a környék lakói a földjeiken keresztül-kasul utakat nyitottak. A határkérdés végül 1763-ban rendeződött.

Azt a lóti református emlékezet is megőrizte, hogy a helyieknek nem volt teljesen harmonikus kapcsolata a ruházatuk alapján fehér barátoknak is nevezett pálosokkal. 1712-ben állítólag még virágzó kálvinista gyülekezete volt a falunak, saját templommal. Az ellenreformáció azonban szétszórta azt: a lelkipásztort elűzték, a templomot a máriacsaládi szerzetesek felügyelete mellett lebontották, több család az Alföldre költözött, mások katolikus hitre tértek át.

Máriacsaládon a kolostor teljes újjáépítésére volt szükség, mivel a visszatérő szerzeteseknek azzal kellett szembesülniük, hogy a korábbi épületek a török háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc következtében rendkívül rossz állapotba kerültek.

Fotó – Napunk/Papp Attila

Végül 1749-ben vette kezdetét az új templom és kolostor építése. Az alapkövet augusztus 12-én Forgách Pál nagyváradi püspök tette le. Az épületegyüttes viszonylag elzárt, nehezen megközelíthető elhelyezkedése miatt a munkálatok lassan haladtak, a templomépület 1773-ra készült el. A barokk stílusban épült templom és kolostor felszentelésére 1781. február 9-én került sor. Különös jelentőséget adott az épületegyüttesnek, hogy falfestményeit a korszak egyik híres freskófestője, az osztrák Johann Bergl készítette el.

A szerzetesrendek feloszlatása

A nem sokkal korábban befejezett máriacsaládi kolostor 1784. május 29-én még otthont adott egy, a szerzetesrend számára kiemelt fontosságú eseménynek, a magyar rendtartományi főnök megválasztásának, amire összesen 27 magyarországi kolostor küldöttje érkezett. Ekkor még nem sejtették, hogy hosszú időre ez volt az utolsó ilyen összejövetel a Magyar Királyság területén.

Két év sem telt el, és 1786. február 7-én az uralkodó, II. József rendeletet adott ki az ország területén lévő pálos kolostorok megszüntetéséről. Ennek következtében a szerzeteseknek másodjára is, most már véglegesen el kellett hagyniuk Máriacsaládot; a több mint ezer kötetes könyvtárat elszállították, a kolostor és a hozzá tartozó birtokok pedig a Vallásalap tulajdonába kerültek.

Tetőzet híján a falak állapota is egyre csak romlik. Fotó – Napunk/Papp Attila

Máriacsaládra március 20-án érkeztek meg a királyi biztosok, akik a rendelet kihirdetése után összeírták a kolostor ingó és ingatlan vagyonát, az ott élő hét szerzetesnek pedig öt hónapos haladékot adtak az épület elhagyására. Volt, aki ezután tanítóként vagy plébánosként helyezkedett el a szomszédos falvakban, de állítólag 1847-ben még mindig élt négy aggastyán szerzetes a környék erdeiben.

A funkcióját vesztett kolostor

A pálosok távoztával a kolostort többé nem lakták szerzetesek, a templomban a következő évtizedekben már csak évi egy misét tartottak augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján. A kolostorhoz tartozó birtokokat bérlők sora igazgatta egészen a második világháborúig.

Az épületegyüttes iránt a 19. század második felében mutatkozott némi érdeklődés, 1860-ben felkereste Szokoly Viktor, aki a Vasárnapi Újság hasábjain emlékezett meg a látottakról.

Máriacsaládról készült rajz. A képen még látható a kolostor eredeti, kétemeletes formájában. Forrás – Vasárnapi Újság

„A zárda roppant négyszögű, négyszárnyú kétemeletes épület, mintegy 150 ablakkal. A földszinti első emelet egyes czellái s termei jó állapotban vannak s talán még több század lassú rombolásának ellentállanak, azonban a második emelet falai a rossz, az eső s szél dúlásainak szabad bemenetet engedő tetőzet miatt omladoznak, hasadoznak. Az első emelet egy részét a mostani bérlő s családja lakja. (…) Az emelet többi része szemtárul (granarium), s a második emelet a tetőzettel együtt baglyok s denevérek tanyájául szolgál” – írta le a pusztulásnak indult Máriacsaládot Szokoly.

Az újságcikkből az is kiderült, hogy két évvel korábban a hercegprímás ugyan fontolgatta az épületek rendbetételét, ám nem rá elég pénz. A szerző Szcitovszky Jánosra gondolt, aki 1858-ban valóban meglátogatta a kolostort, majd később tárgyalást is folytatott a pálosokkal azok esetleges visszatéréséről, ám 1866-ban meghalt, utóda pedig már nem támogatta ezirányú terveit.

Szokoly Viktor gyakorlatilag látnoknak bizonyult, mivel sorait azzal zárta, hogy meglátása szerint „villámcsapás vagy égiháború bármikor romokká teheti e művészi emlékünket”: 1863 júniusában valóban egy villámcsapás következtében égett le az épületegyüttes teljes tetőzete, valamint a templom két tornya.

A tűzvészt követően a kolostor második emeletét, valamint a templom boltozatait is lebontották. A templom ezzel végleg elvesztette egyházi funkcióját, a későbbi teljes lerombolásáig gazdasági épületként szolgált – magtárként használták.

Mára ez a fal maradt a kéttornyű barokk templomból. Fotó – Napunk/Papp Attila

A megrongálódott épületrészek lebontásából nyert téglát később részben a lóti katolikus, majd református templomok építésénél is felhasználták.

Az épületegyüttes esetleges megmentése legközelebb csak az első bécsi döntést követően merült fel: 1939-ben a budapesti lapokban egy bizonyos Szabó László nevű tanár több cikket is szentelt Máriacsaládnak, szorgalmazva a templom és a kolostor helyreállítását.

Aktivizmusa nyomán végül megtörtént az objektum építészeti felmérése, tervek is készültek a felújítására, a Műemlékek Országos Bizottsága műemlékké nyilvánította és védelmébe vette a máriacsaládi kolostort, sőt a pálos rend is nyitottnak mutatkozott a kolostor újbóli birtokbavételére. Közben kitört a világháború, majd jött az újabb impériumváltás, a pálosok pedig már sosem tértek vissza Máriacsaládra.

Érdekes adalék, hogy a néhány évig tartó magyar uralom idején 14 naszvadi magyar család is élt Máriacsaládon, akik azonban nem vertek gyökeret, 1945-ben távoztak.

Máriacsalád a tűzeset után. Forrás – Uj Nemzedék

A rosszkor jött rendszerváltás

A második világháborút követő évtizedben a máriacsaládi templom megmaradt falait gyakorlatilag teljesen lebontották, az így nyert téglát pedig állítólag a környező falvakba hordták szét a háború során megrongálódott házak rendbetételére.

Az új rendszerben, 1949-től Máriacsalád előbb a tótmegyeri, majd 1960-tól a szentmiklóspusztai állami bortokhoz került. Ebben az időszakban mintegy 25 család lakott Máriacsaládon, részben a kolostorépületben, részben a mellette emelt lakóházakban. A szebb napokat látott rendházban egyebek mellett élelmiszerbolt és egy egyosztályos szlovák iskola is működött.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Helytörténet

Szlovákia

Történelem

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak