Napunk

Balázs Vataščin Emese dúla: A szülés egy önismereti terápiás folyamat

Balázs Vataščin Emese. Fotó - BVE archívuma
Balázs Vataščin Emese. Fotó – BVE archívuma

A dúlák segítenek, hogy az anya anyává, a család családdá, illetve bővebb családdá váljon. Szlovákiában még kialakulóban van a dúlaság intézménye, a szlovákiai magyarok között azonban már elindult a folyamat.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Balázs Vataščin Emese a Vajdaságból származik, ahol sokat tett a dúlaság intézményének az elfogadásáért. Mikor várandós lett, szembesült azzal, hogy sem a környezete, sem ő maga nem úgy áll állapotához, mint ahogy azt ő jónak gondolta volna. Ezért fordult tapasztaltabb segítőkhöz, dúlákhoz és bábákhoz, akik végül segítettek neki a szülései során, s ezzel párhuzamosan maga is aktívan vett részt szüléseken, segítve a kismamákat, majd dúlaképző tanfolyamot szervezett.

Később Magyarországra költöztek, ahol szintén kiépített egy kis közösséget, akik a szülésre nem a Kelet-Európában megszokott módon tekintenek, tavaly pedig már a szlovákiai Komáromban szervezett tanfolyamot, aminek jövő tavasszal lesz folytatása.

Az interjúból megtudható, hogy

  • mivel foglalkozik a dúla,
  • miben különbözik a szülésznőtől,
  • milyen körülmények felelnek meg szüléshez az anyának és a kisbabának,
  • mivel tudja segíteni a dúla a szlovák egészségügyben is meglévő emberhiányt,
  • vannak-e férfi dúlák.

Mi a dúla szerepe, munkája, feladata, miért van rá szükség a várandóság, a szülés alatt, illetve után?

Ha definíciókat szeretnénk, akkor a dúla egy asszonytársi segítő. Leggyakrabban így írják le. Használják azt is, hogy laikus segítő, de ezt mi nem szeretjük, mert ha a laikusságot a medikális segítséggel állítják párhuzamba, akkor igaz, hiszen ez nem kompetenciája a dúlának, de a laikusság azt is jelentheti, hogy nem értünk hozzá, ami nem vet ránk jó fényt.

Ha meg akarjuk határozni ki is az a dúla, talán jobb azzal kezdeni, hogy mit nem csinálunk, így könnyebben meg lehet érteni a különbséget a dúla, illetve a bába és a szülésznő között. Mi nem olyan jellegű várandósgondozást végzünk, mint az egészségügyben, nem figyeljük az anya élettani funkcióit, a kisbaba fejlődését, nem is adhatunk gyógyszerre vonatkozó tanácsot vagy orvosi vizsgálatra vonatkozó javaslatot.

A szülés során sem veszünk részt azokban a tevékenységekben, ami egy orvos vagy szülésznő szerepköre. Nem nézzük a baba szívhangját, a tágulást, az anya vérnyomását, nem végzünk belső vizsgálatot. Mi nem „szülesztünk”, az a szülésznők és orvosok feladata. Mi kísérjük az anyát és folyamatosan reagálunk az érzelmi és fizikai szükségleteire. Otthonszülésnél a dúla bába nélkül nem is lehet jelen, mert nincs arra kompetenciánk, hogy az anya egészségéért, vagy akár az életéért feleljünk.

Mindez tehát nem a dúlák feladata, mi az, ami igen?

Semmiképpen sem vagyunk laikusok, mert a ránk eső részhez értenünk kell, és ebben folyamatosan képezzük is magunkat. Felhasználjuk az összes skillünket, ami minden dúlánál más. Annyiféle probléma felmerül, hogy kommunikációs készségeinket is fejleszteni kell, a szoptatás támogatása is feladatunk, a kezdeti nehézségekre mindenképp tudnunk kell reagálni, mások masszázstanfolyamokra járnak, vagy illóolajakkal és homeopátiával is dolgoznak, de van köztünk jogász is, aki szülészeti jogi kérdésekben is naprakész.

Én a mozgástudomány világából érkeztem, a vajúdástámogatás holisztikus megközelítése a szívügyem, különböző bodywork módszerekkel dolgozom, de folyamatosan bővítem a természetes gyógymódokkal kapcsolatos tudásomat is, melyekkel komplementer módon tudom kiegészíteni a várandósgondozást. Talán ezért is nehéz definiálni a dúlaságot, mert annyiféle lehet, az anya pedig kiválaszthatja, hogy milyen dúlára van szüksége.

Mi az, ami közös a dúlákban?

Ami közös bennünk az, hogy minden tudásunkat és tapasztalatunkat az érzelmi, a pszichés és a fizikai támogatás szolgálatába állítjuk, ami az egész perinatális időszakot lefedi (várandósság, szülés, hat hét gyermekágy), nem csak a szülés idejére korlátozódik. Ez idő alatt a lehetőségekhez képest minden segítséget megadunk.

Az asszonytársi segítő mintha tiszta női dolog volna, de férfi is lehet dúla?

A legtöbb dúla nő, de vannak férfiak is, bár nagyon kevesen. Nem igazán tudok olyan férfi dúláról, aki oly módon lenne jelen a szülésnél, mint egy nő. Ez azért is lehet így, mert abban a klasszikus modellben, ahol az anyát bába, dúla és apa támogatja, az egyetlen férfiszerep az apának jut, és úgy gondolom (ez a szubjektív véleményem), hogy a férfi energia legjobb, ha az apa érzelmi támaszaként van jelen. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy egy férfi van az anya mellett szülésénél dúlaként.

Vannak férfiak, akik elvégzik a dúlaképzést. Dézsi Réka, a mentorom, aki Komáromban is tartotta a dúlaképzést, azt mondja, hogy egyre több férfi jelentkezik, de általában nem lesznek gyakorló dúlák. Vagy szakmai okok miatt jönnek, vagy azért, mert a párjukat szeretnék támogatni a szülés során.

Nyilván más kapcsolat alakul ki két nő, illetve egy nő és egy férfi közt.

De vannak olyan esetek is, mikor a nő el tudja képzelni, hogy egy férfi legyen a dúlája, hogy egy férfi adja meg neki az érzelmi támogatást, ha például időközben az apa kilép az életéből vagy meghal.

De az asszony az asszony mellett egy nagyon ősi minta, a történelem során ez hosszú ideig így is volt, sőt voltak olyan korok, amikor a férfiaknak tilos volt jelen lenni a szülésnél, volt, hogy a férfi orvos beöltözött nőnek, hogy láthasson szülést, amiért egyébként súlyos büntetés járt.

Nagyon rövid az az időszak, amit most élünk, amikor több a férfi nőgyógyász, mint a nő, akik a női reproduktív egészséggel kapcsolatos döntések meghozatalában szinte kizárólagos szerepet töltenek be. A szülésznői szakma még mindig női szakma annak ellenére, hogy némileg a férfiak is képviseltetik magukat, azonban a kórházi hierarchikus rendszer miatt, a szülésznők kompetenciái alulbecsültek, a lehetőségeik pedig igencsak korlátozottak. Ősi igényünk, hogy nő legyen mellettünk, ami lehet, hogy egyszer megváltozik, de még korán sem tartunk ott.

Ősi igényünk, hogy nő legyen mellettünk. Fotó – BVE archívuma

Térjünk vissza ahhoz, hogy mi a dúla feladata. Miben tudja támogatni a folyamatot?

Ha már a férfiakról beszélünk, mondjuk el, hogy a dúla az apának is segít, akár a felkészülésben, akár a szülés alatt. Tehát minden érintettet tud támogatni a folyamatok megértésében, megélésében és feldolgozásában, vagy az apák szerepeinek alakításában.

Emellett a folyamatos jelenléttel biztosítjuk az érzelmi stabilitást, azonnal tudunk reagálni a szükségletekre, fájdalmat csillapítunk természetes módszerekkel, mint amilyenek a meleg borogatás, a masszázs, a tehermentesítő pozíciók, vagy az akupresszúra, feszültséget oldunk virágesszenciákkal, illóolajakkal, beszélgetéssel stb.

Nagyon szeretjük, ha komplikációk nélkül születik meg a kisbaba, hiszen ez egy élettani, természetes folyamat, de történhetnek komplikációk, amik traumatizálóan is hathatnak akár az anyára, akár az apára, akár a kisbabára.

Mi egy család születésénél vagy bővülésénél vagyunk jelen, ezért mindenkire figyelünk és mindenkivel törődünk.

Amit egyébként a szakma normatív krízisként ír le. Vagyis olyan krízisként, ami elér mindenkit, aki gyereket szül. Miben áll ez a krízis?

A perinatális időszak egy átmeneti állapot, ami hatalmas változás az ember és a család életében. Sok a bizonytalanság, nem tudja az anya, sem az apa, hogy pontosan mi fog történni vele. Azt tapasztalom, hogy a mai „control freak” korban nehezen veszik az akadályokat a fiatal nők. Főleg az első foganásnál, még akkor is, ha vágyott gyerekről van szó.

Fel kell dolgozni, át kell gondolni, hogy hogyan fogja végigcsinálni, és jönnek a kérdések: Tudom én, hogy mit kell tennem? Kihez kell fordulnom? Mi a helyzet a párkapcsolatommal? Mit fog hozzá szólni? S a tágabb családom, az anyám? Akinél első alkalommal bekapcsolhat akár az is, hogy „Istenem, hát én ilyen öreg vagyok már, hogy nagymama/nagypapa legyek?” Milyen nagymamának, nagypapának lenni egyáltalán? Tapasztalatom szerint sokan nincsenek erre felkészülve.

Ez a sok probléma az anyán és a családján csapódik le. Sok esetben ilyenkor jönnek elő a családi konfliktusok. Az új családtag megváltoztatja a család dinamikáját, mindenkinek új szerepet kell felvennie, elengedni egy régi mintát, ami sokak számára jár nehézségekkel és kihívásokkal. S azért mondjuk normatív krízisnek, mert ez elől nincs kibúvó, ezt meg kell mindenkinek oldani.

Mit tehet ilyenkor a dúla?

Itt jön képbe a dúla, aki amellett, hogy érzelmi támasz tud lenni ezekben a folyamatokban, információval is tud szolgálni. Nagyon sokféle téma merül fel ilyenkor az anyákban. Az egészségi állapotától kezdve addig, hogy milyen a kapcsolata az anyjával, az apjával, vagy az anyósával.

Ilyenkor a dúla olyan, mint a coach. Lássuk, mi az, ami nehéz számodra, milyen problémáid vannak, merre tudlak hangolni? Vagy egyszerűen csak elbeszélgetünk az anyával. S ehhez nagyon jól jön a saját tapasztalat.

Miközben mindegyik várandóság mást hoz fel, mások lesznek a kihívások, sosem vagyunk igazán felkészülve, és minden alkalommal az ismeretlenbe megyünk – ezt tudja, akinek több gyereke van.

Számomra az okoz örömet, amikor látom a házaspáron a fejlődést. Hatalmas átalakulások, személyiségfejlődések, érési folyamatok elevenednek meg előttem, miközben egy új élet a csíra állapotából életképes világszép gyermekké érik az anya méhében.

Balázs Vataščin Emese. Fotó – BVE archívuma

Eddig a várandósság időszakáról volt szó, most jöjjön maga a szülés, és az azt követő időszak…

A szüléshez érve már látom, hogy mi az a probléma, amit esetleg nem tudtunk végigbeszélni, ami még mindig az anyával van, és amit majd talán a szülésbe is belevihet. Erre mindig éberen figyelek.

A szülés tulajdonképpen egy önismereti pszichoterápiás folyamat. Rengeteg minden jön fel, miközben sokat tanul magáról a nő, főleg a megküzdési stratégiákról. Elsősorban a fájdalommal kapcsolatban, de ettől sokkal több mindenről van szó.

Nincsenek ugyan kutatások, amik alátámasztják, de megfigyeltük, hogy a szülés különböző szakaszai különböző tematikát rejtenek magukba. A vajúdás kezdetén inkább az anyjával való viszony hangosodik fel a kismamában, az aktív szakasz – amikor 4 és 8 centi közti a tágulás – pedig a leginkább a párkapcsolatról szól. Ez az a szakasz, mikor már intenzívek az összehúzódások, az anya tudja, hogy „ ez már nem tréfa”, szüksége van fájdalomcsillapításra, több bátorításra és nagyobb támaszra, rájön, hogy innen már nincs menekvés, és ekkor a párjának nagy szerep juthat.

Miben áll ez a szerep?

Nagy szükség lesz a jelenlétére, mintha azt várnánk ilyenkor a párunktól, hogy osztozzon velünk a terheken, mutassa meg, hogy jelen van, számíthatunk rá ebben a folyamatban, ami kezd egyre embert próbálóbb és nehezebb lenni. Vagy éppen az ellenkezőjét éljük meg, idegesít, zavar minden, amit csinál, amit és ahogyan tesz.

Én például az egyik szülésemnél kiborultam, hogy a férjem miért abban a nadrágban van, amit már kidobásra ítéltem. Úgy éreztem, ez a nadrág nem méltó ahhoz a folyamathoz, amiben akkor voltunk. Látszólag hülye dolgok, de ott és akkor az anyának jelentéssel bírnak. Az apákat erre külön fel szoktuk készíteni, hogy ez nem személyeskedés és legyenek elnézőek. De nemcsak konfliktusok jönnek elő ilyenkor, hanem nagy egymásra találások is, ölelkezések, csókok. „Ugye szeretsz?”, „Gyere ide szeress”, „Szeretkezzünk”, és hasonlók.

Ebben a szakaszban az apa nagyon sokat tehet a szülés folyamatához, azzal, hogy ott van, hogy megbeszélnek dolgokat, hogy ad egy csókot, hogy lehet rá számítani, abszolút képes megerősíti a kapcsolatukat.

S mi történik a következő szakaszban?

A kitoláskor pedig, az utolsó szakaszban az saját anyasággal kapcsolatos félelmek mutatkozhatnak meg. Itt már a vajúdás végén járunk, megváltozik a folyamat dinamikája és a hormonok is, tudatosul bennünk az, hogy most már végérvényesen el kell engedni a várandósságot, világra kell szülni a kisbabát, ami nagyon félelmetes, olyan, mintha élet és halál egyszerre lennének ott a pillanatban. Ezzel együtt felmerül a kétség: hogyan fogok én megbirkózni a gyerekneveléssel, jó anya leszek? S ezek mind gátolhatják is a folyamatot, ha nincs kivel megosztani, megbeszélni a félelmeinket.

Ezért kell egy lelki támasz, akinek van ezekre a kihívásokra szenzora, füle, és ha kell, át tud segíteni a kríziseken. Mert a vajúdáskor már nincs visszaút, a baba valahogy meg fog születni, akár természetes úton, akár császárral, s ez egy olyan folyamat, ami formálja az anya személyiségét. Erről viszont nagyon sok tanulmány jelent meg, tudjuk, hogy a szülés minősége és élménye kihat az anya önértékelésére, a párkapcsolatára, a szexualitására.

Tudjuk azt is, hogy a női szexualitás kifejeződési formája a szülés. Ugyanazok a hormonok vannak jelen, ugyanolyan környezetben tudja igazán átélni a nő, mint egy szerelmes együttlétet. Az oxytocinszint az orgazmusnál és a szülésnél a legmagasabb a nő szervezetében, a szoptatásnál is megemelkedik, de ilyenkor van a csúcson.

Mi kísérjük az anyát és folyamatosan reagálunk az érzelmi és fizikai szükségleteire. Fotó – BVE archívuma

A születés után mit tud tenni a dúla?

Miután megszületett a kisbaba, a krízis oka az lehet, hogy a nőben tudatosul, a testéből kell életben tartania egy élőlényt, vagyis szoptatni kezd. Ez a biológiai norma és ez a legjobb a kisbaba számára. Bekapcsolhat egyfajta félelem, „vajon menni fog ez nekem?”

Sok tényező befolyásolja egy szoptatás sikerességét, például, hogy a szülés alatt kapott-e gyógyszereket vagy érzéstelenítést az anya, létrejött-e a bőrkontaktus, pszichés szálon akár az is számíthat, hogy az anya szoptatott gyermek volt-e, vagy sem. Első babánál a mellbimbó is lehet érzékenyebb, de mindezek mellett óriási jelentősége van a segítők szemléletének, és a kórházi személyzet felkészültségének a szoptatástámogatásban.

De ez ösztönös folyamat, vagy nincs így?

Nem teljesen.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Egészségügy

Szülés

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak