Bárdos Judit: Van, aki szégyelli a magyarságát, engem gazdagít
Három országban forgat párhuzamosan, és három nyelven játszik az egyik legismertebb és legsikeresebb szlovákiai magyar színésznő, Bárdos Judit. Magyar identitására lehetőségként és gazdagságként tekint, ugyanakkor egyáltalán nem zavarja, hogy Magyarországon senki sem ismeri fel az utcán. Korábban el sem tudta képzelni, hogy valaha Prágában fog élni, vagy hogy sorra kapja majd a felkéréseket Csehországban is. Ma már a legjobb cseh rendezőkkel dolgozik együtt.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Aktuális munkái mellett arról is kérdeztük:
- mit gondol a nők társadalmi helyzetéről;
- zavarja-e, ha szlovák színésznőként emlegetik őt;
- van-e olyan díj, elismerés, amit még nem kapott meg, de vágyik rá;
- és hogy mennyire követi a közéletet, mit gondol a politikáról.
Ismét főszerepben láthatjuk egy szlovák filmben, a Piargy szeptember 22-én debütál a hazai mozikban. Mit árulhat el a filmről, illetve Juliša karakteréről?
Drámai, ugyanakkor kicsit humoros is ez a film. A falusi karakterek kicsinyesek, foggal-körömmel ragaszkodnak a hagyományokhoz, ami egy idő után nevetségessé válik. Juliša, akit alakítok, egy árva, akinek tulajdonképpen az élete függ attól, hogy jó férjet találjon, jó családba kerüljön. Ebben a korban – az 1930-as évek végén -, falusi környezetben egy ilyen lánynak ez volt az egyetlen túlélési esélye.
A főszereplőnek végül sikerül megházasodnia, de arról nincs tudomása, hogy a házasság hátterében valójában egy biznisz van, amit a háta mögött kötöttek. Ráadásul egy bizarr szerelmi háromszögbe kerül, miközben igyekszik beilleszkedni az új családba. Más szereplők kapcsán megjelenik a filmben családon belüli erőszak témája is.
Számomra az a legfontosabb, hogy a Piargy nem moralizál. A karakterek nem egysíkúak, nem abszolút jók vagy rosszak, és egyik szereplő sem idealizált, a gyarlóságukkal együtt alkothatunk képet róluk. Nagyon várom a bemutatót, kíváncsi vagyok, hogyan fogadja majd a közönség a filmet.
A Piargy egyik témája a nők elnyomása, alávetett szerepe a patriarchális társadalomban. Ez a probléma részben a Fair play-ben is megjelenik, hiszen abban is meglehetősen kiszolgáltatott a női főszereplő.
A Piargy František Švantner novelláján alapul. A nők alávetett szerepe csak az egyik szegmense a történetnek, ennél azért jóval több rétege van.
Ami a Fair play-t illeti, az abban ábrázolt „edzésprogram” a 80-as években teljesen általános gyakorlat volt. Legalábbis ezt mesélte az edző, aki Pozsonyban készített fel engem a forgatáskor. Akkoriban az volt a jelszó, hogy ha egy nőt bajnokká akarsz tenni, pasit kell csinálnod belőle.
Szerintem pedig ez pont fordítva van. Vezető pozícióban is fontos, hogy egy nő megőrizze a nőiességét, az érzékenységét, mert éppen ennek köszönhetően tud másként tekinteni a dolgokra, mint a férfiak, más megvilágításba helyezni azokat.
Szlovákiában és Csehországban is az egyik legkeresettebb színésznő, most hány projektben vesz részt egyszerre?
Háromban, ráadásul három különböző országban. Csodával határos módon sikerült ezt összehangolni, egymáshoz igazítani a forgatási napokat.
A napokban egy történelmi sorozatot forgatunk Pozsonyban és környékén, például Éberhárdon és Tallóson is. A produkciót várhatóan 2023 őszén mutatja be az RTVS. A munkacíme „Niekde v Európe„, vagyis „Valahol Európában„, és egy szlovák család történetét követi nyomon nyolc részen keresztül, 1914 és 1951 között.
Többnyelvű sorozatról van szó, a szlovák mellett csehül, németül és magyarul is beszélnek majd benne, és az akkori szlovák-magyar kapcsolatokkal is foglalkozik. Ján Sebechlebský rendezi, akivel egyszer már dolgoztam együtt, a Tajné životy című sorozat forgatásakor.
Emellett Magyarországon is szerepelni fogok egy történelmi sorozatban, de erről a projektről egyelőre nem árulhatok el többet. Jövő héten pedig Csehországban kezdünk forgatni egy filmet, amelynek a munkacíme „O vodě a lidech„.
Nemrég Prágába költözött. Szeret ott élni?
Igen, nagyon. Már évekkel ezelőtt is volt úgy, hogy tartósan több hónapot töltöttem ott különböző munkák miatt. Egyszer egy apartmant is kaptam, saját konyhával, ahol annyi cuccom gyűlt össze, hogy mikor véget ért a forgatás, kellett vennem egy nagy bőröndöt a költözéshez.
Mindig nagy örömmel utaztam Prágába, de korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy valamikor ott fogok élni. Először a Fair play bemutatója után kérdezte tőlem egy újságíró, hogy ide költözöm-e, de akkor még ez teljesen irreálisnak tűnt. Talán azért, mert nem gondoltam volna, hogy további felkéréseket fogok kapni Csehországban.
Azzal megbarátkozott már, hogy Szlovákiában és Csehországban ismertebb, mint Magyarországon?
Persze, egyáltalán nem zavar. Akik Pozsonyban végzik el az egyetemet, általában ebben a nyelvi közegben mozognak a legbiztonságosabban.
Ugyanakkor mindig szerettem volna magyar filmekben is játszani. Jelentkeztem casting ügynökségeknél, hívtak meghallgatásokra, volt, hogy hangreklámok készítésére is. Így kerültem be Nemes Jeles László Napszállta, illetve Deák Kristóf Az unoka című filmjébe is.
Mindenesetre a legkevésbé sem vágyom arra, hogy felismerjenek az utcán. Ha Csehországban vagy Szlovákiában néha felismernek, akkor is mindig zavarban vagyok. Sokkal jobban szeretem, ha észrevétlen maradhatok, és én figyelhetem, „kukkolhatom” az embereket, a viselkedésüket, a gesztusaikat.
Az nem zavarja, ha a cseh és a szlovák média „szlovák színésznőként” emlegeti?
Azért legtöbbször hozzáteszik, hogy magyar gyökerekkel rendelkezem, magyar származású vagyok. Ha meg nem, ez akkor is látszik a nevemen. Néha egyébként ezzel is gondban vannak, nem mindig tudják helyesen leírni, voltam már például Judith Bardós is.
Aki rámkeres, az úgyis látja, hogy magyar filmekben is játszom, ez szerepel a csehszlovák filmes adatbázisban is. A legjobban egyébként annak örülnék, ha azt írnák: európai színésznő.
A cseheknek kicsit egzotikus az, hogy magyar nemzetiségű vagyok, hogy otthon magyarul beszélünk, vagy hogy magyar alapiskolába jártam, hiszen Csehországban nincsenek jelentős, nagyszámú kisebbségek, ott ez nem igazán téma. Emiatt néha hosszabban kell magyaráznom ezt a helyzetet, de nem csak Csehországban, hanem például Magyarországon is. Ott is sokszor rácsodálkoznak, hogyan vagyok képes három nyelven játszani.
Én azt vallom, hogy mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mit jelent számára a szlovákiai magyar identitás: örömöt, terhet vagy valami mást. Van, aki büszke rá, van, aki látja és élvezi is az előnyeit, és sokan vannak olyanok is, akik szégyellik, még ha nem is vallják be.
Szerintem ez az identitás kulturális gazdagságot jelent,
Szerencsés napod van!
Az ehhez hasonló cikkeket máskor csak előfizetőink olvashatják. Most viszont az e-mail címed megadása után ingyen elolvashatod! És ne aggódj, nem adjuk oda senkinek az e-mail címed.
