Napunk

Valós félelmek mozgatták a prágai kormányellenes óriástüntetést, de vastagon benne volt az orosz propaganda is

Fotó – KSČM / Facebook
Fotó – KSČM / Facebook

A szervezők között egy Oroszországnak dolgozó cseh propagandista is feltűnt. Sokak szerint azonban Petr Fiala kormányfő reakciója sem volt helyénvaló.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Szombaton óriási tömeg, a rendőrség szerint 70, a szervezők szerint 100 ezer ember tüntetett Prágában a Vencel téren a kormány Ukrajna- és energiapolitikája ellen, és követelte Petr Fiala kabinetjének lemondását.

A tüntetés nagy feltűnést keltett a szlovák, szlovákia magyar és magyarországi közvélemény Ukrajnával szemben kritikus, illetve Oroszországnak szurkoló részében. Ugyanakkor az ilyen méretű tüntetések nem egyedülállóak Prágában.

Február 27-én, az ukrajnai invázió megindulásának másnapján 70–80 ezer ember tüntetett a Vencel téren az orosz agresszió ellen.

Ezek a demonstrációk eltörpülnek az Andrej Babiš elleni 2019-es tüntetések mellett: június elején 90 ezren, június végén már 250 ezren, novemberben 250-300 ezren tüntettek az akkori kormány ellen.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szombati tüntetést el lehetne bagatellizálni, a 70 ezer ember hatalmas tömeg, amiben, mint arra politikusok, kommentátorok és politológusok is figyelmeztetnek, valós társadalmi elégedetlenség és félelmek öltenek testet.

Oroszország az első helyen

A tüntetésen EU- és NATO-ellenes rigmusok is elhangzottak, a szónokok az energiakrízis megoldását az Oroszországgal való kiegyezésben látták.

A Cseh Köztársaság az első helyen elnevezésű akciót két magánszemély, Jiří Havel és Ladislav Vrábel szervezte. A Hospodařske noviny összefoglalója szerint az esemény szónokai között több olyan ember is volt, akik a koronavírus-járvány alatt hívták fel magukra a figyelmet, de volt köztük szélsőjobboldali és kommunista politikus is, a pódiumon a szervezők között pedig feltűnt egy konkrétan Oroszországnak dolgozó propagandista is. A tüntetésen többek között felszólalt

  • Petra Rédová Fajmonová, aki oltásellenes összeesküvés-elméletekkel vált ismertté, emellett ezoterikus e-shopot vezet.
  • Vladimíra Vítová szélsőjobboldali oroszpárti politológus, a Nemzeti Erők Szövetsége nevű párt elnöke.
  • Zuzana Majerová Zahradníková, a szélsőjobboldalinak tartott Trikolora párt jelöltje; a párt támogatja Oroszországot. Maga Zahradníková visszautasítja, hogy oroszpárti lenne, béketárgyalásokat sürget Oroszországgal.
  • Josef Skála, aki Csehszlovákia Kommunista Pártjában kezdte politikai karrierjét még 1970-ben, a rendszerváltás óta Csehország és Morvaország Kommunista Pártjában tölt be különféle funkciókat, jelenleg a párt jelöltje az államfői posztra.
  • Lubomír Volný korábbi parlamenti képviselő, egy ideig a szélsőjobboldali SPD tagja, aki a képviselősége alatt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Képviselőházban (azaz a cseh parlamentben) nem tartotta be a járványügyi intézkedéseket. Csodálja Vlagyimir Putyint, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pedig tömeggyilkosnak tartja.
  • Jindřich Rajchl korábbi futball-menedzser, a Trikolora párt korábbi tagja, aki szintén a járványügyi intézkedések kritikájával hívta fel magára a figyelmet. Szerinte az ukrajnai háborút nem Oroszország, hanem az EU kezdte, Petr Fiala miniszterelnököt pedig hazaárulással vádolta a tüntetésen.

A tüntetésen nem szólalt fel, de a pódiumon a szervezők között volt Žarko Jovanovič ismert oroszpárti aktivista is. Jovanovič nemcsak terjeszti az orosz propagandát a TV Raptor nevű internetes oldalon – gyakran maga is orosz katonai egyenruhában pózolva –, hanem emellett munkatársa az orosz hadsereg tévécsatornájának, a Zvezdának és az orosz állami tévének is.

Az eseményről több orosz sajtótermék, köztük az állami hírügynökség, a TASZSZ és a Ria Novoszty is tudósított.

Petr Fiala miniszterelnök szerint a tüntetés az orosz propaganda és a dezinformációs kampány eredménye, amit a szónokok és a szervezők személye is alátámaszt, Fiala szavai azonban nagy felháborodást váltottak ki, és nemcsak a tüntetés résztvevői, támogatói és a Fiala politikai ellenfelei bírálták miattuk a kormányfőt.

Valós félelmek

Jan Hrnčíř, az SPD képviselője szerint a kormányfő kijelentése „arrogáns és hülye”, az ANO parlementi képviselője, Jana Mračková Vildumetzová pedig Fiala szavait szerencsétlennek nevezte, mint mondta, bár ő maga nem értett egyet minden felszólalóval, a tüntetők élvezik a támogatását.

Az ANO elnöke, Andrej Babiš szerint a kormány miniszterei kinevetik az embereket. Ő is bírálta Fiala szavait: a volt kormányfő azt mondta, a szombati tüntetésen olyan emberek voltak, akik féltik a jövőjüket, félnek, hogy nem lesz pénzük a számláik fizetésére, ételt venni a gyerekeiknek vagy benzint tankolni. Babiš szerint

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Csehország

Energiaválság

Tüntetés

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak