Az év irodalmi slágere: szépség és a szörnyetegek egy magyar faluban
Az év magyar regényszenzációjában a gonosz megelevenedik és beköltözik egy Duna-parti magyar faluba.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Bizony az embert néha megszállja a gonosz – mondja Nádas Péter legújabb, Rémtörténetek című regényéről Károlyi Csabának a Jelenkor folyóirat nyári számában. A gonosz az bizony vastagon valóságos, teszi hozzá Nádas. Ebben a regényben pedig megelevenedik, és beköltözik egy vízparti magyar faluba.
Ez a magyar falu a Duna-kanyarban van, és a regényben épp fullasztó nyár van – a tikkadt parti táj és a fenyegető víztömeg ellentéte megadja az alapfeszültséget, amely végig ott vibrál a történetben.
Nádas azt is elárulja a Jelenkorban megjelent interjúban, hogy a regényben egész pontosan 1967 nyarán járunk. A hatvanas évek társadalmi átalakulásainak nyomai is megfigyelhetőek a szereplők viszonyrendszereiben, ahogy a múlt árnyai is felbukkannak az ötvenhatos emigráltak emlékképeiben. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, az a magyar falu időtlen, pusztító közege.
Miért lett szenzáció a Rémtörténetek?
Nádas regénye két okból válhatott az idei év magyar irodalmi szenzációjává.
Egyrészt senki nem várta, hogy az idén októberben 80. évét betöltő szerző egy ilyen nagyszabású regénnyel áll még elő. Az utolsó nagy fikciós Nádas-mű tizenhét éve, 2005-ben jelent meg: ez volt a háromkötetes, monumentális Párhuzamos történetek, amely megjelenése pillanatában klasszikussá vált, és megerősítette szerzője helyét a világirodalom élvonalában.
A Rémtörténetek a rövidebb Nádas-könyvek közé tartozik. Persze nem zsebkönyvre kell gondolni, mert Nádasnál egy rövidebb regény is lehet 460 oldalas, nagy formátumú, sűrűn szedett könyv. Ami pedig még sűrűbbé teszi, hogy nem oszlik fejezetekre vagy más egységekre, hanem egy nagy szövegmassza az egész. Nádas belevet minket a magyar falu rémséges tudatába.
Ez pedig a másik oka annak, hogy a Rémtörténetek rendkívüli érdeklődést váltott ki: a magyar vidék ábrázolásának a remekei közé sorakozott be Nádas könyve. Az évek óta Nobel-várományosként emlegetett író annak ellenére nem nyúlt ehhez a témához egész eddigi munkássága során, hogy az ott hevert az orra előtt: 1968, huszonhat éves kora óta vidéken él, közben pedig szinte végig nagyvárosokról, elsősorban Budapestről írta nagyszabású prózai munkáit.
Miről szól a Rémtörténetek?
A legutóbbi nagy Nádas-regény, a Párhuzamos történetek egyszerre volt krimi és antropológiai fejtegetés, történelmi thriller és tudatregény, miközben radikális és olykor egészen félelmetes módon újította meg a testtel és az érzékiséggel kapcsolatos magyar irodalmi beszédmódot.
A Rémtörténetekre is sok minden illik ebből a jellemzésből, ám mintha ezt a regényt az idős Nádas egy kicsit fricskának szánta volna: sokkal könnyedebb hangvételű, mint a megrendítő háromkötetes monstrum volt.
Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyű nyári olvasmányról van szó. A Rémtörténeteknek nincs egyszerűen elmesélhető cselekménye, ám kissé leegyszerűsítve azt mondhatnánk, Nádas „a szépség és a szörnyeteg” klasszikus témáját meséli újra.
Az egyik központi szál ugyanis egy szépséges diáklány, a gyógypedagógus-hallgató Piroska, valamint a szellemileg sérült, állati erejű óriás, Imre bizarr és tragikus végű kapcsolata. Ehhez társul Piroska másik, furcsa szerelmének a története, amelyet egy szellemileg ép, ám testileg sérült fiú iránt érez – ez a kapcsolat pedig szintén drámába torkollik.
Piroska és sérült kedvesei sorsát további tragikus sorsok egészítik ki, amelyek közül a legmélyebben Várnagy (további nevein Szipirtyó, Banya, Bánya) Terézét ismerhetjük meg. Teréz a nyolcvan felé közelítő öregasszony, aki máig fiatalkori terhességének súlyát cipeli a vállán, amiért kiközösítették őt a falusiak. Ő az, aki kapocs a paraszti és az úri világ között, ám igazából egyik közeg sem fogadja be őt.
Nádas gazdag tablóját rajzolja meg a Duna-parti falu lakóinak és látogatóinak, a napszámosoktól a papokon át a révészekig, akik mind egymás kiszolgáltatottjai, támaszai és végső soron gyilkosai. A mindvégig lassan csordogáló elbeszélés ugyanis az utolsó oldalakon krimiszerűvé válik, habár tettesek nevei nem íródnak le.
Mit mond el a magyar faluról Nádas?
A regény egyik érdekessége, hogy olyan, mintha „a falu szája” mesélné a történetet. A faluban mindenki tud mindenkiről mindent, nincsenek titkok, és az információk keringése (a pletyka) megállíthatatlan.
Nádas elbeszélője a falu, ám itt ne valamiféle folklorisztikus magasztosságra gondoljunk. Ez a falu a valódi magyar paraszti világ a maga nyerseségével, keménységével és erőszakával.
