Napunk newsfilter: Már Kuciakék is megüzenték Matovičnak, hogy elég a jóból

1. Jozef Kuciak is lemondásra szólította fel Matovičot. 2. Fico megtapsoltatta Mečiart és Gačparovičot. 3. Berényi József a világ ellen.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
A híreket válogatta és kommentálta Hegedűs Norbert
1. Kakasok a szemétdombon
Igor Matovič előszeretettel hivatkozik a 2018-ban meggyilkolt Ján Kuciakra és menyasszonyára, Martina Kušnírovára, leginkább abban a kontextusban, mely szerint ő lenne az a politikus, aki folytatja Kuciak oknyomozó munkájának „hagyatékát”, vagyis felveszi a harcot a „maffia” ellen.
Ebből annyi biztosan igaz, hogy a fiatal újságíró meggyilkolása felett érzett társadalmi felháborodás volt az egyik oka az OĽaNO 2020-as földindulásszerű győzelmének, és azt sem vitathatjuk, hogy a rendőrség azóta is szabadon dolgozik.
Matovič viszont – a rá jellemző módon – nem egy esetben vissza is élt már Kuciakék nevével, hiszen gyakorlatilag bárkit képes „Ján és Martina hagyatékának” ellenségeként beállítani, aki pillanatnyilag nem szimpatikus neki. Járt már így a PS és a koalíciós partnerből gyűlölt ellenséggé vált SaS is.
Akárhogy is, Matovič és kormánya számára Ján Kuciak és Martina Kušnírová tragédiája mindenképp egy alapvető hivatkozási pontnak számít, ezért is különösen érdekes Monika Tódová mai cikke, aki megkérdezte az elhunyt fiatalok szüleit, hogy mit gondolnak a permanens koalíciós krízisről. Ezt a választ pedig Matovič nem fogja kirakni az ablakba.
Alfahímek és egók. Idősebb Jozef Kuciak, Ján Kuciak édesapja szörnyűnek nevezte a politikusok produkcióját, miközben meglehetősen pontos látleletet nyújtott az eseményekről. Mint mondja, „alfahímek rendszere” alakult ki, ahol két kakas viaskodik egy szemétdombon: „Nem lép hátra egyik sem, keményfejűek, és épp ez bizonyítja, hogy itt nem Szlovákiáról, hanem a saját egóikról van szó.”
Éppen ezért Jozef Kuciak úgy véli, hogy Matovičnak is le kellene mondania, mivel Richard Sulík ezt már megtette. „Mindenkinek saját magával kell kezdenie. Talán már nem történik semmi, de inkább azt szeretném, ha az emberek elkezdenének gondolkodni. Térjenek vissza négy, öt évvel korábbra és hasonlítsák össze Robert Fico szavait akkor és most, mert nem értem, hogyan nőhet a támogatottsága” – mondta ki Jozef Kuciak, mitől tart a legjobban.
Ugyanezt mondta Zlatica Kušnírová, Martina Kušnírová édesanyja is, aki roppant sajnálatosnak nevezte a helyzetet, hiszen a magukat korrupcióellenesnek mondó kormány tagjai „mindent megtesznek azért, hogy a kormány megbukjon és Fico ismét hatalomra jusson”. Ő is úgy véli, hogy a politikusoknak félre kellene tenniük az egójukat, mivel munka az lenne elég.
A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe. Jozef Kuciak és Zlatica Kušnírová azt fogalmazták meg, amit feltehetően számos állampolgár érez Szlovákiában a koalíciós válságot figyelve. Már csak az a kérdés, hogy az ő kijózanító szavaik eljutnak-e Igor Matovič füléig, és ha igen, akkor ott találnak-e bármi fogadókészséget.
Jelenleg ugyanis úgy tűnik, az OĽaNO vezetője egyetlen véleményre kíváncsi, az pedig a sajátja. Miközben pedig az ország a szakadék felé rohan, ő a szabadságáról visszatérve teambuildingre viszi a képviselőit a liptói hegyekbe.
2. Fico újabb mélypontja
„Robert Fico újabb mélypontja” címmel heti vagy akár gyakrabban is frissülő rovatot is indíthatnánk, mivel a Smer elnöke láthatóan elvesztette minden szemérmességét és aktívan dolgozik azon, hogy kiderítse: felháborító megnyilvánulásaival egyre mélyebbre süllyedve, képes lesz-e elérni a Föld izzó magját.
Ha ebben az ütemben folytatja, akkor ez még karácsonyig megtörténhet, jövőre pedig talán felbukkan valahol Kínában, a bolygó másik oldalára érve.
Ünnepeljünk méltósággal. A Smer elnöke ezúttal szeptember elsején, a 30 éves szlovák alkotmány tiszteletére rendezett ünnepi parlamenti ülésen produkálta magát. A gyűlésen ugyanis a legfőbb közjogi méltóságokon kívül a parlamenti frakciók vezetői is felszólalhattak, Fico pedig élt a lehetőséggel, és meghekkelte az ünnepélyt.
„Értékelhetik, ahogy akarják, de két embernek szeretnék tapsot kérni. Az akkori parlament elnökének, Ivan Gašparovičnak és az akkori kormányfőnek, Vladimír Mečiarnak, hogy kézbevették a dolgokat” – mondta Robert Fico, a felszólítást pedig tényleg taps követte, bár messze nem minden jelenlévő részéről.
Ezen a ponton komolyan el kell gondolkodnunk a lehetőségen, hogy Fico egyszerűen trollkodott egyet az ünnepélyen, hosszas gondolkodás után kiválasztotta a legnagyobb ökörséget, amit ember mondhat ilyen helyzetben, és aztán lenyilatkozta, tudván, hogy minden újságíró ezen fog szörnyülködni.
Ezzel a cselekvéssel lényegében tökéletesen idomul a megcélzott választójához, aki semmivel sem elégedett, viszont érthetetlen nosztalgiát érez egy sosemvolt fiktív múlthoz, melyben minden jobb volt, mint ma.