Napunk

Kovács Balázs publicista: Az orosz felfogás, hogy ukrán nemzet nem létezik, arra emlékeztet, hogy mi „elmagyarosodott szlovákok” vagyunk

Kovács Balázs. Fotó - Kovács Balázs archívuma
Kovács Balázs. Fotó – Kovács Balázs archívuma

Igaz, hogy a kisebbségi jogok nemzetközi védelme elégtelen, de erre nem megoldás, hogy egy ország lerohan egy másikat, mondja Kovács Balázs.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Ha egy olyan világban akarunk élni, ahol a nemzetközi szabályok helyett az ököljog  érvényesül, miért várjuk az EU-tól, hogy aktívabb legyen a kisebbségi ügyekben, kérdezi Kovács Balázs publicista, aki rendszeresen kommentálja a szlovákiai magyar közélet eseményeit. Kovács szerint a szlovákiai magyar politikusok gyakran anélkül veszik át a Fidesz véleményét, hogy elvégeznék a rájuk háruló szellemi munkát.

Interjúnkban szóba kerül:

  • milyen értékrendi kérdéseket kellene rendezni a Szövetségben,
  • kik a szlovákiai magyar elit csoportjai – a „gáborok”, a „konrádok” és a „lacik”,
  • alapíthat-e saját pártot Gyimesi György,
  • miért reagált rosszul a szlovákiai magyar politika az ukrajnai háborúra.

Jó hír a szlovákiai magyaroknak, hogy van egy egységes pártjuk?

Ha eltávolodunk a hétköznapok politikai konfliktusaitól, és megpróbáljuk megfogalmazni, mi az a szlovákiai magyar társadalom, azt látjuk, hogy minden kisebbségi nemzetépítésnek az a célja, hogy egy önálló, teljes értékű, ha úgy tetszik, párhuzamos társadalmat építsen ki. Ennek több feltétele is van: oktatási rendszer, kulturális élet, sajtóélet, de ilyen az önálló, saját párt megléte is. Ez egy kulcsfontosságú mozzanat.

Az alapkérdés, hogy a szlovákiai magyarok egy folklórközösség vagy egy önálló entitás. Ahhoz, hogy az utóbbi vízió testet öltsön, kell egy szlovákiai magyar párt. Sommásan azt mondanám: igen, szerintem jó. A teljesítménye az, ami már vitatható: nem jó, hogy a párt bennragadt a 2–4 százalék közötti tartományban.

Más funkciói is vannak egy kisebbségi pártnak, mint a többség pártjainak?

Ha sikeres akar lenni, akkor igen. Az MKP esetében gyakran hallottuk, hogy a hanyatlás legfőbb oka az, hogy a magyarok identitástudata megváltozott, és ehhez jönnek bizonyos álszociológiai okoskodások. Én ebben nem hiszek. Az alapvető zavart szerintem az okozza, hogy a magyar politikusok valóságértelmező kapacitása legyengült. A múltban túl sokszor kértek biankócsekket, most pedig nem reflektálnak a valós társadalmi igényekre. Mondhatok erre egy példát?

Halljuk.

Megismerkedtem most egy ír politikussal, aki a Sinn Féin, a nagy történelmi párt politikusa volt, de kilépett, mert a párt szerinte túlságosan megengedő az abortusz kérdésében, ami nála mindennél fontosabb téma. Tisztában volt vele viszont, hogy az ír választóknak csupán a három százaléka szavaz az abortuszkérdés figyelembe vételével. Ahhoz tehát, hogy ezt a kérdést hatékonyan képviselhesse, mindennapi – ahogy ők mondják, „kenyér és vaj” ügyekkel foglalkozik. Ezen keresztül pedig az értékelvi pozícióját – a magzati élet védelmét – is jobban el tudja fogadtatni. Ő ezt nem szociális demagógiaként fogja fel, vagyis úgy, hogy beeteti az embereket, hanem arra való törekvésként, hogy a mindennapi élet átfogóbb területein is valós hatást fejtsen ki.

Ez egy egészen más mentalitás, mint amivel a felvidéki magyar politikusoknál lehet találkozni.

Hogyan csinálják ehhez képest a hazai magyar politikusok?

Rezignáltsággal veszik tudomásul, hogy a kisebbségi érdekvédelem jelszava nem mozgósít. A politikai felemelkedés viszont a szellemi szférában kezdődik. Amellett, hogy a pártot gépezetként kell működtetni, meg kell alkotni a saját arcélt is. Ami jelenleg van, az egy azonosítatlan massza, mert mindenki a legkisebb közös többszöröst próbálja keresni. Anélkül, hogy lefolytatnák azokat az értékrendi, szellemi vitákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ne csak hatalomátmentési kísérletnek tűnjön az egész.

Ez az egyik oldala a kérdésnek, a másik oldalon viszont ott van egy elmérgesedett konfliktus, amelynek az eredete már a homályba vész, de meghatározta az elmúlt jópár évet. Az egyik legfontosabb kérdés jelenleg, sikerülhet-e túllépni ezen az MKPHíd konfliktuson. Ezt hogy látod?

Nemrég beszéltem egy szereplővel, aki nagyon aktív a Szövetségben, és ő azt panaszolta, hogy az egyik probléma, ami nehezíti az együttműködést, az az, hogy a sajtó rendszeresen olyan témákról kérdezi a különböző platformokat, amelyekben eltérőek az álláspontok. Ez pedig akaratlanul is felszínre hozza a különbségeket. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy ha megalkotod a magad fogalomkészletét, a magad narratíváit, és előállsz egy olyan ajánlattal, amely túlmutat a korábbi nézeteltéréseken, és kijelölsz egy irányt, ez a dolog menet közben formálódik. Ahhoz, hogy egy biciklivel eljuss valahova, tekerni kell.

Részben strukturális ez a kihívás, és borítékolható volt, hogy amint létrejön az egység, mindenki törekedni fog a maga pozíciói maximalizálására. Ez nem magyar sajátosság, minden párt így működik. A különbség talán annyi, hogy ezek a pozícióharcok a nyilvánosság előtt zajlanak.

Forró Krisztián (középen) Furik Csabával (balról az első) és Pataky Károllyal (jobbról a második) tart sajtótájékoztatót. Fotó – TASR

Melyek azok a legfontosabb értékrendi kérdések, amelyeket a Szövetségben nem tettek helyre?

A szlovákiai magyarokról úgy szokott beszélni a politika, hogy a legfontosabb törésvonal náluk az identitás megtartása kontra asszimiláció kérdése, illetve hogy ki hol helyezkedik el ezen a skálán. Az a leegyszerűsített kép él sokakban, hogy a Híd jobban eléri azokat, akik vegyesebb közegben élnek, az MKP pedig azokat, akik magterületen. Viszont egy közösségnek vannak más dimenziói is. Például hogy gazdasági-társadalmi tekintetben milyen a szlovákiai magyarság belső szerkezete. Ez összefügg a polarizációval és populizmussal, amiről mindenki sokat beszél.

Hogyan?

A 90-es évek globalizációs optimizmust hozott abban a tekintetben, hogy a globális gazdaságba való belépés általános felemelkedést fog hozni. Azt látjuk, hogy a globális gazdasági rendszerbe való integráció számos feszültség forrása lett. Óriási az önmagukat vesztesként megélők aránya, amit a járványkezelés tovább súlyosbított, illetve komoly turbulenciákat okoz a háborús helyzet is. Ha a szlovákiai magyar képviselet ki akar lépni a szűk kisebbségi érdekvédelmi keretből, akkor elkerülhetetlen, hogy a korszakos gazdasági-társadalmi kihívásokra valamiféle ajánlattal rendelkezzen.

Van elég szellemi potenciál a szlovákiai magyar politikában, hogy ezeket a kérdéseket napirendre tűzzék és akár válaszokat kínáljanak rájuk?

Ha komolyan akarja venni magát egy párt, és a napi ügyeken túlmutatóan akar ajánlatot megfogalmazni, akkor ezt a munkát nem lehet megspórolni. Ez sem szlovákiai magyar szabadalom. Hasonló problémákkal küzd a magyarországi ellenzék, de a szlovák kormánykoalíció is. A koalícióban amellett, hogy gyerekes személyi ellentétek feszítik, az is probléma volt, hogy nem volt más kapocs az antikorrupciós agendán kívül. Sőt, a nyugati világ egésze hasonló problémákkal küszködik: a nyugati baloldal például nem tud mit kezdeni azzal, hogy a termelőkapacitások kiszervezése és a felemelkedési csatornák beszűkülése erodálta a hagyományos munkásosztály bázisát.

Mi lesz akkor, ha nem sikerül túllépni a jelenlegi acsarkodásokon, és a Szövetség megmarad a marakodók egyletének? Mit fog ez jelenteni a szlovákiai magyar politika és társadalom számára?

Politikai szempontból szétforgácsolódást, azt, hogy ha összeálltunk, de mégsem ment közösen, akkor kár is erőlködni. Hasonló ez, mint a magyarországi ellenzék helyzete – amikor összeálltak, mindenki azt gondolta, egy kockás füzetben össze lehet adni a különböző pártok támogatottságát, de kiderült, hogy ez az automatizmus nem működik.

De a kérdés arra vonatkozott, mi történhet. Számomra nagyon komoly veszélyforrásként tételeződik, hogy megszűnhet az önálló politikai cselekvés, és a különböző magyar politikusok az országos pártokhoz lesznek bekövetve. Ez pedig az önálló társadalommal szemben a folklorizáció felé vezet. Folklorizáción azt értem, hogy a magyar közösség nem fogja belülről szervezni önmagát, és az identitás megélése az elöregedő nemzedékek hétvégi hagyományőrzésére korlátozódik, az anyanyelvét a nyilvánosságban nem használja. Ez most távolinak tűnhet, de mondanék erre is egy példát.

Rendben.

Van egy ismerősöm, aki egy fríz professzor. A frízek egy hollandiai regionális közösség, és volt bennük egy erős potenciál, hogy önálló nemzetté alakuljanak. Ez a folyamat a történelem során megakadt, a nemzetépítés befejezetlen maradt és ma már a hollandok egy néprajzi csoportjaként léteznek. Ezt ők nem önfeladásként élik meg, de a fríz elitek képtelenek voltak arra, hogy az önálló alanyiságot képviseljék. Sokan keresik a gyökereiket, és tanulnak frízül, de nincs éles határ a fríz és a holland öntudat között – hasonlóan, ahogy nálunk például a gorálok sem úgy élik meg magukat, mint önálló közösség, hanem mint a szlovákok egy néprajzi alcsoportja.

A nemzeti közösség nem egy olyan képződmény, amit egyszer létrehoznak, hanem azt nemzedékről nemzedékre kell újraalkotni. A folklorizáció az a rémkép, ami ha nem is tíz vagy húsz, de ötven–százéves távlatban nézve nem hagy nyugodni.

Kovács Balázs

Publicista, közéleti aktivista. Történelemből az ELTE-n, nemzetközi kapcsolatokból a Groningeni Egyetemen diplomázott. A Pozsonyi Magyar Szakkollégium társalapítója. A szlovákiai magyar szervezetek népszámlálási kampányának koordinátora a 2021-es népszámlálás előtt és alatt.

Írtál nemrég egy bejegyzést a szlovákiai magyar politikai elitekről – három csoportot megnevezve: a gáborok, a konrádok és a lacik. A gáborok a félig-meddig asszimilálódott politikusok, akik a szlovák liberális közegben keresik a boldogulásukat, a konrádok megmaradtak a magyar közegben, de mindent a nyitás szempontjából értelmeznek, a lacik pedig a Budapesttől való függést helyezik előtérbe. Ez is a szlovákiai magyarság rezervátumosodásáról szólt?

A rezervátum kifejezést nem szeretem, mert szerintem ez egy hidas bélyeg, amit rásütöttek az MKP-ra. Ez egy nagyrészt igaztalan vád, mert az MKP mindig törekedett arra, hogy részt vegyen az országos közpolitikák formálásában: ennek tényleg nincs jobb bizonyítéka, minthogy rendre igyekeztek a parlamentbe kerülni. A Híd ezt azért állította, hogy ők tűnjenek az érdekképviselet egyetlen szalonképes letéteményesének. Az MKP a 2010-es években azért is fordult befelé, mert ostromlott várként léteztek, és állítom, hogy ebben nagy szerepe volt annak, hogy tudatosan igyekeztek a pártot a perifériára szorítani. Tudatosan állították be őket egyfajta gettópártként.

Sokan mondják, hogy az MKP valójában megelégszik az erős regionális párt szerepével, amit meg tud tartani a magyarországi támogatásoknak köszönhetően.

A regionális jelenlét is feltételezi a demokratikus szabályokba való bekapcsolódást. De ami az eredeti kérdést illeti, ez a poszt egy gúnyirat volt, amiben humorosnak szánt kísérletben a szlovákiai magyar elitek típusait hasonlítottam össze.

Az egyik típus, amely a folklorizáció irányába visz, abban a keretben gondolkodik, hogy a szlovákiai magyarok ennek az országnak a néprajzi sajátossága. Ők nem is értik a kisebbségi diszkrimináció problémáját, hiszen személyes életükben nem szembesültek hátrányokkal. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy ez a problémakör egy meghaladott dolog, az etnikai politizálás a nosztalgiákra játszó nacionalisták pályája. Grendel Gábor ennek eklatáns példája – anélkül, hogy az ő személyét konkrétan problematizálnám –, aki a magyarságát nem tagadja le, de nem látja úgy, hogy ebből bármilyen feladat következne a számára.

A származásból magától adódóan következnek feladatok, ha valaki magasabb politikai tisztségbe kerül?

Nem állítom azt, hogy ezt számon kellene kérni rajta, csak próbáltam leírni, milyen pozíciókat látok. A másik példám a hidasok esetében arra mutatott rá, hogy fals dilemmának tartottam, hogy a szlovákokkal való együttműködést szembeállították a magyar identitás megtartásának a kérdésével. A kettő nem zárhatja ki egymást! Az elmúlt évtizedben maradandó károkat okozott, hogy a magyarok másodrangúságát természetesnek és magától értetődőnek tüntették fel, a hiányzó nyelvhasználati előrelépésekért a felelősséget pedig a hétköznapi emberekre hárították.

Térjünk át a harmadik csoportra.

A harmadik csoport azoké, akik a magyarországi kormány legelszántabb és leghitelesebb helyi képviselőiként lépnek fel. Ezzel az a probléma, hogy ez önmagában se nem teljesítmény, se nem program. Én elfogadom, hogy valakik számára a magyarországi kormány a lehető legjobb válaszokat adja a kihívásokra, de számos olyan problémánk van, amiket nem lehet egy az egyben lemásolni. Ilyenek a kisebbségi léthelyzetből adódó kérdések.

Gyimesi György (OĽaNO) és Mózes Szabolcs (Szövetség). Fotó – FB/Szövetség

Nem kellene ezeket a kategóriákat kiegészíteni egy negyedikkel – a gyurikkal?

Biztosan. Felmerült ugye Gyimesi György részéről egy új párt alapításának a kérdése. Egy párt megszervezéséhez viszont olyan kvalitások kellenek, amilyeneket az ő részéről még nem láttunk. Az egy dolog, hogy van egy vákuum, amit kitöltött, de egy párt nyolcvan százalékban a struktúrák építéséről szól. Könnyen lehet – de tényleg csak találgatok –, hogy a pártalapítással egy olyan alkualapra törekszik, amit beáldozhat a közös pártba történő előnyösebb pozíciókért. Így tett Simon Zsolt is, amikor az MKP-val megegyezett – úgy gondolta, többre mehet, ha van mögötte egy szerveződés.

Mit gondolsz Gyimesiről mint politikai jelenségről? Milyen hatással lesz a szlovákiai magyar közéletre?

Volt egy érdekes fordulata.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Fidesz

Gyimesi György

Magyar Szövetség

Orosz–ukrán háború

Szlovákiai magyar

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak