Napunk

Forró Krisztián Berényi jelöléséről: a közösség érdekében döntöttem

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke. Fotó N - Vladimír Šimíček
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke. Fotó N – Vladimír Šimíček

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke azt mondja, felelősségteljes döntést hozott, mikor nem vállalta a megyeelnökjelölti posztot, ehelyett Berényi József indítását támogatta. Szerinte az, aki nem támogatja Berényi jelölését, nem a magyar közösség sikerében érdekelt. Márpedig a jelölést a pártvezetésbeli kollégái is óriási problémának tartják.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Sólymos László, az Országos Tanács elnöke, és Mózes Szabolcs, az ön összefogásos alelnöke sem tartja legitimnek Berényi József jelölését. Rájuk értette, hogy aki ezt nem tartja legitimnek, az a magyar közösség ellen cselekszik?

Nem azt mondtam, hogy a magyar közösség ellen cselekszik, hanem azt, hogy nem a magyar közösség sikerében érdekelt.  Az egyértelműen legitim jelölt Berényi József volt. Voltak olyan hangok, hogy esetleg ne legyen megyei elnökjelöltünk, de ezt a közösség szempontjából elfogadhatatlannak tartom, és megoldottam ezt a problémát összhangban az alapszabályunkkal. Berényi Józsefet a galántai járási konferencia jelölte, ő volt az egyetlen, és aláírtam a jelölését.

Az alapszabály szerint azonban a megyei tanács hagyja jóvá a jelölést, egy lépcsőfok kimaradt.

Igen, sajnos a kerületi tanács nem hozott ezzel kapcsolatban döntést. Ahogy említettem, voltak olyan hangok, hogy akkor ne legyen megyei elnökjelöltünk, viszont úgy érzem, hogy a közösség szempontjából ez óriási hátrány lenne. Ezért, mivel az alapszabály lehetővé teszi az elnöknek, hogy a párt működését segítse, ezzel összhangban aláírtam Berényi József indulását, tekintettel arra, hogy egyetlen jelölt volt, és jelöltet az alapszabály értelmében csakis a járási konferenciák állíthatnak.

A megyei tanács viszont nemet is mondhatott volna Berényi Józsefre, de ezt már sosem tudjuk meg. A pártokhoz hasonló döntéshozó szervezetek általában úgy működnek, hogy az olyan jóváhagyó-ellenőrző jogkörrel bíró instanciák, mint a megyei tanács döntése, csak akkor igen, ha ezt ki is mondja. Minden más nemet jelent, az is, ha nem dönt. 

A megyei tanács hozhatott volna döntést, de nem hozott, tekintettel arra, hogy a másik két platform (az Összefogás és a Híd, a szerk.) úgy gondolta, hogy a Galántai járás képviselete nem kell, hogy megjelenjen a kerületi tanács ülésén. 8-2 volt az arány, ahol két tag volt jelen a Galántai járásból, ez pedig nem tükrözi a járás súlyát.

Erről viszont az alapszabály nem rendelkezik, kizárólag platformkvóták vannak. 

Ez így van, a területi kvótákról csak szóbeli megegyezés volt annak idején, s ez valóban nem került rögzítésre. Viszont a kerületi tanácstagok egy része úgy érezte, hogy a Galántai járásnak is a súlyának megfelelő arányban kell részt vennie a kerületi tanács ülésén. Ez nem történt meg, így nem született döntés sem arról, hogy elutasítják Berényi József jelölését, sem arról, hogy támogatják. Ugyanakkor így csak az lehetett volna az eredmény, hogy a Szövetség nem indít megyeelnök-jelöltet – ezt viszont elfogadhatatlannak tartom, és a közösség szempontjából is hátrányos lett volna.

Azt pedig túlzásnak tartom, ha azt mondja valaki, hogy az Összefogás- és a Híd-platformnak az a véleménye, hogy Berényi József nem megfelelő jelölt. A galántai konferencián az 51 jelenlévő küldöttből 50-en Berényi József mellett szavaztak – köztük pedig ugyanúgy voltak hídas és összefogásos, mint MKP-s képviselők. Nem igaz tehát, hogy a Híd- és az Összefogás-platform nem támogatná Berényi Józsefet, ez néhány személyre vonatkozik.

Ezek a személyek viszont a Szövetség és a platformok választott képviselői. Rigó Konrádot például a Híd-platform választotta meg, a platform érdekeit ő képviseli. Ez legitimitási kérdés, nem?

Én azt mondom, hogy mikor valaki azt mondja, hogy a Híd- és az Összefogás-platform nem támogatja Berényit, ez így en bloc nem igaz. 14  megyei képviselőjelöltből 12 támogatja Berényi indulását, köztük vannak olyanok, akik a Híd- és az Összefogás-platform tagjai.

Ahhoz mit szól, hogy azzal vádolják, erőpolitikát folytat?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Berényi József

Forró Krisztián

Szövetség

Választások 2022

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak