Enni ad a hajléktalanoknak. Hihetetlen, de ezért bojkottálták a helyiek a komáromi vállalkozó boltját

Komáromban valószínűleg senkinek nem kell bemutatni Kollár Zoltánt. Van, aki vállalkozóként, mások a helyi zsidó hitközség aktív tagjaként, civil aktivistaként ismerik, sokan pedig olyan emberként, aki nem fordít hátat a társadalom peremére szorult, bajba jutott embereknek.

Sokan teljesen közömbösek az utcára került emberek iránt, miközben onnan már nincs  lejjebb, illetve többnyire csak az utolsó állomás, a végső nyughely.

Kollár Zoltán az egyik mozgatórugója annak a csapatnak, amelyik több mint tíz éve igyekszik heti több alkalommal élelemhez juttatni a fedél nélkül élőket a téli hónapokban a Duna-parti városban. Idén az energiaárak emelkedése és az infláció miatt komolyan aggódik azért, tudnak-e élelmet adni télen a hajléktalanoknak. Úgy véli, rendszerszintűen kellene gondoskodni az elesettekről.

Írásunkból kiderül, hogy:

• a fedél nélküliekkel szembeni ellenszenv a segítőjük ellen fordult,
• az infláció és az árvágta miatt több mint tíz év után idén télen először kerülhet veszélybe az élelmiszerosztás,
• egy közösségi központ létrehozása koordináltan és szervezetten segíthetné az elesettek rendszerszintű megsegítését.

Kollár Zoltán 13-14 évvel ezelőtt élelmiszerboltja előtt figyelt fel először a hajléktalanokra. Sokan rossz szemmel néznek rájuk vagy inkább elnéznek a fedél nélkül élők feje felett. Nem egyszer elkergetik őket, ha olyan területen tanyáznak, ahol többen megfordulnak. „Azon gondolkodtam, hová lehet elküldeni a hajléktalant, hiszen az utcáról már tényleg nincs hová menni. Beszélgetni kezdtem velük, élelmiszert adtam nekik, tudatosult bennem, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Nagyon sokukat ismertem, hiszen többen akkor kerültek nehéz helyzetbe, amikor egyre-másra szűntek meg a munkahelyek. Rengeteg embert bocsátottak el a hajógyárból. Számtalan történetet hallottam és sajnos, amikor egy ember nehéz helyzetbe kerül, jobbára mindig történik valamilyen újabb csapás, ami még inkább elindítja a lejtőn lefelé” – állítja Kollár Zoltán.

Személyes tragédiák, hasonló sorsok

A munkahely elvesztése, a válás, az adósságcsapda, csalás áldozata – csak néhány ok, melyek miatt egy-egy ember az utcára került. A legtöbb esetben sajnos az alkohol is szerepet játszik egy-egy személyes tragédiában. A sztereotípiákkal ellentétben Kollár Zoltán szerint sokan közülük nagyon intelligensek, nem egy hajléktalan olvasó ember, és tisztában vannak az aktuálpolitikai helyzettel.

Élelmiszerüzlete a város egy olyan részén működik, ahol korábban a legtöbb hajóágyári lakás volt, igazi munkásnegyed, itt gyűlt össze a legtöbb munkanélküli, a legtöbb roma.

Az évek alatt nem egy olyan ember okozott csalódást számára, akin segíteni próbált. Nagyon sokan megpróbálták átverni, eljátszották, például hogy megvakultak, vagy bajban vannak. De olyanok is vannak, akik ki tudtak jönni ebből a helyzetből, és ma rendezett családi életük van.  Belőlük van kevesebb.

Támadták, mert segített

„Nagyon sokan elítéltek, nem nézték jó szemmel, hogy segíteni próbáltam másokon. Ez odáig fajult, hogy az üzletem bojkottjára szólították fel a helyieket, azt kérték a környékbeliektől, ne vásároljanak nálam, mert a hajléktalanokat segítem. Sokan úgy vélték, csak azért vannak hajléktalanok azon a lakótelepen, mert enni adunk nekik, támogatjuk őket. Sajnos ez nem ezen múlik, minden városban sok a hajléktalan, hiszen a falvakból is a városban húzza meg magát egy-egy bajba jutott ember. Otthon szégyenli az ismerősei előtt, hogy nincs otthona. Sokakat helyben is megszánnak és nem jut el odáig, hogy az utcán éljen egy faluban” – részletezi tapasztalatait Kollár Zoltán.

Voltak, akik azt is kikezdték, hogy jobbára télen segítik intenzívebben a fedél nélkül élőket. A magyarázat egyszerű: télen, a hőmérséklet csökkenésével az ember szervezete is lehűl, ilyenkor az alultápláltak, bármikor megfagyhatnak, ezért fontos, hogy kapjanak meleg ételt. Kollár Zoltán szerint kevesen vannak, akik valóban az utcán töltik az éjszakát, többségük behúzódik egy garázsba, egy pincébe, vagy valamelyik közműhálózat elosztó épületébe. Többük helyzete akkor rendeződik, amikor sikerül elhelyezni egy nyugdíjasházban.

Szervezett segítség

A városban működő hajléktalanszálló 40 embert tud befogadni, a meleg mellett, főzési és tisztálkodási lehetőség is van. Rajtuk kívül további 40 kószáló emberről tudnak a város területén. Ők azért nem akarnak bemenni a szállóra, mert attól tartanak, meglopják őket, illetve ott tilos az alkoholfogyasztás.

Novemberben a városi hivatal szociális osztályának munkásai felmérik a hajléktalanok helyzetét. Második lépésben Kollár Zoltán megszólítja azokat a partnereket, akik korábban is segítettek. Ezt követően megszervezik, heti hány alkalommal tudják élelmiszerhez juttatni őket. Kollár Zoltán mellett több magánszemély, vállalkozó, étteremtulajdonos, civil szervezet és a városban működő történelmi egyházak – a katolikus, a református, az evangélikus, a baptista és a zsidó hitközség – közösen, koordináltan gondoskodnak a fedél nélkül élők élelemmel való ellátásáról. Készítenek egy beosztást, mikor ki főzi meg az ételt a rászorulók létszámától függően.

A koronavírus előtti időkben nem volt ritka, hogy naponta 50-60 adag meleg ételt osztottak ki a város különböző pontjain élő hajléktalanoknak. A járvány előtt mintegy 30 étterem működött Komáromban, közülük kb. 20 bekapcsolódott a hajléktalanok élelmezésébe. Kezdetben Kollár barátai csatlakoztak, de volt példa arra is, hogy magától jelentkezett és társult a segítőkhöz valaki.

„Novemberben meleg ruhát gyűjtünk, kérem a vásárlókat, hogy a még használható, tiszta, meleg ruhákat adják le nálunk. Már most is van egy helyiségem, ahol az őszi gyűjtést le tudom vezényelni. Több üzletben helyezünk el sárga segélyládákat, ezekbe gyűjtjük a tartós élelmiszert, melyeket elosztunk a rászorulók között”- részletezte a téli segítségnyújtást a koordinátor. Általában heti három alkalommal hordanak ki meleg ételt és élelmiszercsomagot is adnak, nagyobb ünnepekkor igyekeznek jobban figyelni rájuk.

Számos rendszerhiba van

Kollár Zoltán jó ideje fontolgatja, hogy átadja a koordinátor szerepét, 68 évesen egyre inkább úgy érzi, a téli időszakban megszervezni a segítségnyújtást már nem neki való feladat. „Ilyenkor, nyár végén viszont már azon gondolkodom, hogyan lehetne elérni, hogy kevesebben legyenek az utcán,