„Magyar testvérek! Nemzetünk és fajunk iránti kötelességetek ránk szavazni!” 99 éve tartották az első önkormányzati választásokat Szlovákiában

Cikkünkből kiderül, hogy:

• a centralizáció, az önkormányzatiság felszámolása már jóval Masarykék előtt elindult a mai Szlovákia területén;
• miben különböztek a dualizmus kori és a csehszlovák választások;
• hogyan került csődközeli állapotba Komárom már az 1920-as évek elején;
• miért voltak olyan népszerűek a szociáldemokraták, majd a kommunisták Komáromban és környékén;
• akkoriban éppen miért utálták és mivel vádolták egymást a szlovákiai magyar politikusok;
• miért kiáltották ki a magyarság ellenségének a Zsidó Pártot;
• történtek-e visszaélések a választások során;
• miért nem a győztes magyar polgári pártok állítottak városbírót Komárom élére.

Mielőtt rátérnénk az 1923-as községi választások eseményeire és az eredmények ismertetésére, a jobb megértés végett röviden összefoglaljuk, hogyan is nézett ki Csehszlovákiában a közigazgatási és a választási rendszer, és hogyan végződtek az 1920-as országos választások. Felvázoljuk azt is, milyen helyzetbe került Komárom és a régió Trianon után, és milyen volt a városban a közhangulat az önkormányzati választások előestéjén.

A erős önkormányzatokat már a dualista Magyarországon felszámolták

A későbbi Csehszlovákiát olyannyira jellemző centralizáció, az erős központi hatalom és az önkormányzatiság elvének gyengülése valójában már a dualista Magyarországra is jellemző volt. A központi kormány már 1870-ben jelentősen megnyirbálta az addig széleskörű autonómiát élvező vármegyék és a városi önkormányzatok hatáskörét. A törvényhatóságok többé nem tagadhatták meg a törvények és kormányrendeletek végrehajtását, ahogy az korábban, a nemesi vármegyék és a szabad királyi városok időszakában általános volt.

A törvényhatóság kifejezés összességében a vármegyéket, a törvényhatósági jogú városokat (a korábbi szabad királyi városok), illetve Budapest székesfővárost fedte.

Komárom a dualizmus korában, illetve az államfordulat után is még néhány évig egyszerre volt megyeszékhely és törvényhatósági jogú város. Az 1923. január 1-jén életbe lépő közigazgatási átszervezés azonban megfosztotta törvényhatósági jogától. Az új jogszabály értelmében Szlovákiában ún. nagymegyék alakultak; Komárom Pozsony megyébe került, megyeszékhely helyett járási székhely, ún. nagyközség lett.

A nagymegyék élére a kormány által kinevezett zsupánnak hasonlóan széles mozgástere volt, mint korábban a főispánnak. Az önkormányzatisággal szemben sokkal nagyobb szerep jutott a központilag irányított állami bürokráciának. Ez minden olyan állam jellemzője, amely nemzetállami törekvéseket kíván megvalósítani.

Ennek ellenére az országos választások mellett rendszeresen tartottak községi, megyei, sőt járási választásokat is. Igaz, az első csehszlovák helyhatósági választásokat 1919 júniusában a statárium miatt csak a cseh országrészekben tartották meg. Így Komáromnak és a többi szlovákiai városnak, községnek 1923 szeptemberéig, a következő községi választásokig csupán a zsupán által kinevezett elöljárósága volt.

Korteshadjáratok helyett szesztilalom

Az első csehszlovák köztársaság forradalmi újítása volt az általános választójog és a titkos szavazás bevezetése, ráadásul a nők számára is. Ez európai viszonylatban is rendkívül haladó intézkedésnek számított akkoriban.

Magyarországon a dualizmus korában általános választójog nem létezett, csak a vagyonosabb (legtöbbet adózó) polgárok, illetve az értelmiség tagjai voksolhattak az adócenzus és a műveltségi cenzus alapján. Közülük is csak a férfiak, ami azt jelentette, hogy az ország lakosságának mindössze valamivel több mint 6 százaléka élhetett a választójogával. Ráadásul a törvényhatósági bizottságok tagjainak csupán a felét választották, a testület másik felét a legtöbb adót fizető, jómódú polgárok és földbirtokosok alkották.

A szavazás nyílt volt, amelynek köszönhetően burjánzott a választási korrupció, mindennapos volt a szavazatvásárlás. Talán a hírhedt korteshadjáratok, a választók „etetésének-itatásának” emléke is közrejátszott abban, hogy a csehszlovák törvényhozók úgy határoztak: a választások előtti napon és a választások napján szesztilalmat vezetnek be. Aki megszegte, akár egytől hat hónapig tartó fogházbüntetéssel is sújthatták.

Kevésbé ismert, hogy Csehszlovákiában a választásokon való részvétel kötelező volt, távol maradni csak kivételes esetekben lehetett. Az indokolatlanul távolmaradókat pénzbüntetéssel vagy egyhavi elzárással sújthatták. Ennek ellenére nem volt ritka a magyarlakta járásokban sem, hogy a választók mintegy 10 százaléka távol maradt az urnáktól.

A két háború között még csak pártokra lehetett voksolni, konkrét jelölteket nem lehetett karikázni. A képviselőjelöltek sorrendjét a listán maga a párt határozta meg. A polgármestert, illetve városbírót sem közvetlenül a polgárok választották, hanem a választások után megalakuló képviselőtestület.

Komárom a csőd szélén

Tény, hogy az első Csehszlovák Köztársaság a közép-kelet-európai térség legdemokratikusabb és gazdaságilag legfejlettebb állama volt, a cseh országrészek, valamint Szlovákia és Kárpátalja között azonban óriási különbségek mutatkoztak.

Az egykor Magyarországhoz tartozó országrészeket súlyosan érintette a Monarchia piacainak elvesztése, és az iparuk nem bírta a konkurenciát a fejlettebb cseh iparral szemben. Különösképpen igaz volt ez Komáromra, hiszen az államfordulat nem pusztán a város területét szelte ketté, hanem szétválasztotta azt a gazdasági egységet is, amelyet a várossal mint központtal együtt a volt vármegye alkotott.

Szlovákia egészében mezőgazdasági jellegű maradt, magasabb volt a munkanélküliség, nagyobbak a szociális problémák, mint a cseh országrészekben. A háború után ugrásszerűen nőtt meg a munkanélküliség Komáromban is, elsősorban a lőszergyár 1919-ben történt bezárása, valamint a volt Komárom vármegye iparosítottabb déli részétől való elszakadás miatt. A háborús üzem felszámolását követően mintegy ötezer munkás került az utcára. A legszegényebbek könyöradományokból vagy a csekély állami segélyből tengették életüket.

Az alkalmazottak és a hajógyár munkásai sem voltak sokkal jobb helyzetben. Bérük olyan alacsony volt, hogy alig voltak képesek eltartani a családjukat. A háború után ráadásul a mainál is brutálisabb volt az infláció, az élelmiszerárak Komáromban még a húszas évek közepén is az egekben voltak.

Az igen kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére a város lakosainak száma növekedésnek indult. Részben az állami hivatalnokok letelepedése, részben a földreformmal felszámolt egykori nagybirtokok munka nélkül maradt mezőgazdasági munkásainak, cselédjeinek, vagyis az ún. agrárproletariátus beáramlása miatt.

1921-ben 17 715, 1930-ban már 21 158 lakosa volt Komáromnak. Míg a magukat magyarnak valló lakosok száma a húszas években mérsékelten csökkent, a cseh és szlovák nemzetiségűeké megduplázódott.

A lakosság nemzetiségi összetételének megváltozása, a gazdasági nehézségek és a súlyos szociális problémák ellenére a két háború közötti Komáromban rendkívül pezsgő politikai, társadalmi és kulturális élet zajlott, a város a csehszlovákiai magyarság talán legfontosabb szellemi központjává vált. Számos magyar egyesület működött, gyakran látogattak a városba magyarországi színtársulatok, a moziban magyar filmeket is vetítettek, a Jókai Egyesület keretében tovább működött a múzeum, a város nyomdáiban több tucatnyi magyar nyelvű folyóiratot nyomtak.

Népszerű volt a baloldal a magyarlakta régiókban is

A háború utáni rossz gazdasági helyzet és a szociális problémák következtében az első, 1920-as képviselőházi választásokon nemcsak országosan, hanem a magyarlakta járásokban is taroltak a szociáldemokraták, a magyar szavazatok csaknem felét zsebelték be (a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt mellett akkor még létezett külön Magyar és Német Szociáldemokrata Párt is, később ezek beolvadtak az előbbibe).

A hat „legmagyarabb” járás közül négyben, a Komáromiban, Párkányiban, Zselíziben és a Tornaljaiban a szociáldemokraták több szavazatot szereztek, mint a magyar polgári pártok együttvéve.

A szociáldemokraták azonban a kapitalista gazdasági rendszert támogató csehszlovák centralista pártokkal léptek szövetségre, ezt pedig sok szimpatizánsuk árulásnak vélte. A párt marxista balszárnya 1921 májusában kivált, és megalakította Csehszlovákia Kommunista Pártját (CSKP). Ez utóbbi a polgári Csehszlovákiában soha nem kényszerült illegalitásba, szemben kelet-közép-európai testvérpártjaival. A szélsőbal nagyon gyorsan tömeges támogatottságra tett szert, miután elszívta a szavazókat a szociáldemokratáktól.

Közvetlenül a CSKP alakuló kongresszusa után a komáromi baloldali szocialisták is aktivizálódtak, és Steiner Gábor vezetésével megalakították a kommunista párt helyi szervezetét.

A komáromi születésű Steiner a Magyar Tanácsköztársaság tisztviselője volt, harcolt a Vörös Hadseregben is. A bukás után halálra ítélték, de sikerült átszöknie Csehszlovákiába. A húszas évek végén már a CSKP Központi Bizottságának tagja, parlamenti képviselő és szenátor. A német megszállás után, 1939-ben Prágában letartóztatták, a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg.

Nacionalizmus és „elnemzetietlenítés”

Szlovákiában az első községi választásokat hosszas várakozás után végül 1923. szeptember 16-ra írták ki. Komáromban a legesélyesebbek egyértelműen az ellenzéki magyar pártok voltak: az Országos Keresztényszocialista Párt, az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt, valamint a nem sokkal a községi választások előtt alakult, kisebb Szlovenszkói Magyar Jogpárt. Programjuk legfontosabb eleme a kisebbségvédelem, a magyar érdekek érvényesítése volt, ezen belül főleg a törvény által garantált oktatási, nyelvi és egyéb kisebbségi jogok betartatása.

Emellett megoldást ígértek a város kétségbeejtő gazdasági helyzetére: jobb, gyorsabb, takarékosabb közigazgatást, szociális és népjóléti szervezetek létesítését. A csődközeli állapotért a centralista pártokkal lepaktáló magyar szociáldemokratákat tették felelőssé, a választások előtt néhány hónappal ugyanis ők kerültek többségbe a testületben.

A magyar polgári pártok leginkább a város vagyonát képező Duna-rakpart áron aluli eladását rótták fel nekik. Az állam az így megszerzett telkeken a kikötő nagyarányú bővítését ígérte, de a munkálatok rettentő lassan haladtak, és nem valósult meg a beígért tömeges munkahelyteremtés sem. Az objektum városképre gyakorolt negatív hatása pedig a mai napig érzékelhető.

A propaganda legfőbb eszköze természetesen már akkor is a sajtó volt.