Napunk

Hamran István országos rendőrfőnök: Bíztam benne, hogy a magyarok mellém állnak, de ők is támadnak

Fotó - Napunk, Cséfalvay Á. András
Fotó – Napunk, Cséfalvay Á. András

Ez már nem a Fico-korszak, már nem söpörheti a szőnyeg alá a botrányokat senki – mondja Hamran István országos rendőrfőkapitány, aki a Napunk komáromi beszélgetőestjének vendége volt a Révben.

Hamran István a Lynx Commando, azaz a különleges bevetési egység parancsnokaként lett országosan ismert, s mikor jelentkezett az országos rendőrfőkapitány posztjára kiírt pályázatra, gyorsan az esélyesek között kezdték el emlegetni, annak ellenére, hogy meglehetősen nyersen és keményen fogalmazott. Végül nem nyert, ám Peter Kovařík távozása után megbízott rendőrfőkapitány lett, majd idén áprilisban „véglegesítették”.

A Napunk komáromi beszélgetőestjén, a Révben beszélt komáromi gyökereiről, magyarságáról, pályájáról, de a legfontosabb politikai ügyekről, és a rendőrség megtisztulásáról is.

Interjúnkból megtudhatják:

  • hogyan lett járőrből országos rendőrfőkapitány, miért tartja magát rendszerhibának,
  • mit gondolt, mikor házától 500 méterre csapott le az alakulata Alena Zsuzsovára,
  • hogy néz ki a mindennapos „Trónok harca” a rendőrségen,
  • milyen vastag az aranylánca, és mit gondol Zólyom városáról,
  • jutott-e szék Igor Matovičnak a titkos találkozón,
  • mit gondol az őt ért támadásokról, a politikusokról, és a legfontosabb ügyekről,
  • miért távoznak a rendőrök a testülettől,
  • s akadályozta-e bármiben magyarsága a rendőrségnél.

Rendőri pályáját 1999-ben kezdte Komáromban. Ez az időszak még a dunaszerdahelyi maffia uralkodásának ideje volt a Csallóközben, de Komárom mintha többé-kevésbé kimaradt volna ebből. hogyan emlékszik vissza erre az időszakra.

1999-ben kezdtem közrendőrként Komáromban, teljesen más pályát futottam be, mint Jaroslav Spišiak, aki a maffiakorszak idején járási vezető volt Dunaszerdahelyen. Komáromot nem annyira, de érintette a maffiakorszak, aktívak voltak ők itt is. Inkább civilként emlékszem arra, mit műveltek a városban és a járásban. Miután rendőrségi tisztségviselő lettem, mi már egészen más jellegű bűnszervezeteket oszlattunk fel itt, mint Jaroslav Spišiakék. A módszerek szofisztikáltabbak lettek, korábban a nyers erő uralkodott, később a fehérgalléros bűnözés. S mi is szakszerűbben léptünk fel, mint annak idején Spišiakék.

Apropó nyers erő: 1999-ben volt az egyetlen olyan ismert gyilkosság Komáromban, mely mögött maffiakötődést éreztek a lakosok. Dušan Rafael meggyilkolásáról van szó, ha emlékszik rá.

Arra a gyilkosságra nem lehet nem emlékezni. A módszerből is teljesen egyértelmű volt, hogy  maffialeszámolásról lehetett szó.

Az elkövetőt viszont sosem kapták el.

Nagyon sok gyilkosságnak nem kapták el az elkövetőjét, főleg az olyan gyilkosságokét, melyeket a maffia megrendelésére hajtottak végre.

Hogy vezetett az útja közrendőrből az elit bevetési alakulat, a Lynx vezetéséig, majd a rendőrfőkapitányi posztig?

Egész bonyolultan. Komáromban dolgoztam járőrként, de szerettem volna továbbtanulni a rendőrakadémián. Ez annak idején nem volt olyan egyszerű, mert kellett a járási parancsnok beleegyezése. Annak ellenére, hogy a felvételiken elsőként végeztem, nem kaptam meg a beleegyezését, ám végül elvégeztem az akadémiát – és mindig jó tanuló voltam, vörösdiplomával zártam a tanulmányaimat. Az akadémia után a határ- és idegenrendészeten folytattam az országos rendőrfőkapitányságon.

Aztán kiírtak egy pályázatot a Lynx kommandóhoz, én pedig jelentkeztem. A fizikai követelményeknek eleget tettem, hiszen birkóztam és sokat sportoltam – a felvételi napján épp beteg és lázas voltam, így nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy bejutok, ám mégis sikerült megszereznem az egyetlen helyet, amire pályázatot írtak ki. Kommandósként kezdtem, majd nemzetközi dolgokkal foglalkoztam, később a nemzetközi osztály parancsnoka, majd alakulatparancsnok lettem. Aztán nemrégiben országos rendőrfőkapitány lettem.

Ez viszonylag gyors karrier.

Ha ügyes az ember…

Fotó – Napunk, Cséfalvay Á. András

És ambiciózus. Egyszer egy interjúban rendszerhibaként utalt önmagára.

Sokszor vádoltak meg azzal, hogy Jaroslav Spišiak embere voltam. Ez azonban nem így volt. 2011-ben találkoztam először Jaroslav Spišiakkal, mikor a Lynx Commando nemzetközi osztályán dolgoztam. Akkoriban Ján Rejda volt a parancsnok, akit a Gorilla-ügyből ismerhetnek, és van politikai vetülete is a karrierjének (Rejda a Republika mozgalom jelöltjeként bukkant fel, a szerk.). Spišiaktól én kértem találkozót, el akartam mondani neki, hogy tarthatatlan, ahogy az alakulatunk működik, nem veszünk például részt a nemzetközi struktúrákban. Ekkor ültünk le először Jaroslav Spišiakkal – elég fura találkozó volt, nem kell őt bemutatni.

Azt mondta nekem, hogy ha már bátor voltam, és leírtam, amit leírtam, mindezt fel is kell tudnom vállalni – s hogy vállalnám-e a parancsnoki posztot. Én pedig azt gondoltam: fiatal vagyok, miért ne. Így kaptam bizalmat Jaroslav Spišiaktól: s később látta, hogyan, milyen módszerek szerint dolgozom, milyen erkölcsi értékek alapján rendeztem be az életem. S egyre szorosabb lett a kapcsolatunk, ma pedig már elmondhatom, hogy barátok vagyunk. Most pedig elég szorosan együtt is dolgozunk, hiszen ő a belügyminiszter főtanácsadója.

Visszatérnék még a rendszerhiba-kifejezéshez. Ez arról is szól, hogy ahol megjelent, ott elkezdte látni a problémákat, kinyitotta a száját, összeveszett mindenkivel, majd magasabb lépcsőfokra lépett?

A rendszerhiba kifejezés inkább arról szól, hogy ha az ember mögött nem állt valaki abban az időben, elképzelhetetlen volt, hogy felfelé lépjen a szakmai ranglétrán. Meg is lepődtem, hogy Jaroslav Spišiak már az első, másfél órás találkozásunk végén azt mondta, lehetőségem van elvállalni a parancsnoki posztot. Számomra érthetetlen volt, hogy van egy országos rendőrfőparancsnok, akinek az irodájába besétál egy vadidegen rendőr, s egy ilyen ajánlatot kap. Spišiak az ösztönei és megérzései alapján döntött, és emlékszem, mikor az akkori belügyminiszterhez, Daniel Lipšichez vitt. Akkor az autóban azt mondta, neki nagyon jó előérzete van ezzel kapcsolatban, talán a legjobb egész életében. Nekem fiatal rendőrként ez nagyon jólesett.

A rendszerhiba tehát erről szól: annak idején, ha az embernek nem volt háttere, nem kapott lehetőséget. Ilyen magas pozíciókat már politikai alapon osztottak, mindenki valakinek a jelöltje volt. Spišiak mégis szakmai alapon döntött. Persze utánanézett a szakmai előéletemnek, kikérte a korábbi főnökeim véleményét. Ám így lehet depolitizálni a rendőrséget, így lehet felépíteni valamit, elvágni a köteléket a politika és a rendőrség között.

A politikai összefonódások a mai napig itt vannak, Spišiak idején is ott voltak. Ám ez tarthatatlan egy jogállamban. S ezt Spišiak sem tudta szétválasztani, ehhez kell egyfajta politikai háttér, és egy olyan belügyminiszter, aki bevállalja. Most van egy ilyen belügyminiszter, és van egy olyan országos rendőrfőkapitány, aki azt mondja, becsukjuk a kapukat, és kizárjuk a politikai hatásokat. Ezzel sokan nem bírnak megbirkózni: sokak számára érthetetlen, hogy ez így működhet, és elég sok vád és támadás ér minket.

Ezek a vádak azonban pont arról szólnak, hogy ön az egyik legpolitikusabb országos rendőrfőkapitány, hiszen beleáll a politikai csörtékbe például az ellenzékkel. Mint két hete egy sajtótájékoztatón.

Azért álltam bele, mert folyamatosan támadják a Nemzeti Nyomozóiroda nyomozótisztjeit, ami egy jogállamban tarthatatlan. Nincs még egy olyan miniszterelnök, legyen az volt vagy hivatalban lévő, aki ilyen hevesen támadná az ügyészeket, aki megkérdőjelezi a bírósági döntéseket, aki nyíltan megfélemlíti a nyomozótiszteket. Ki álljon ki mellettük? Elvárnám, hogy ezt a politika végezze el helyettem, ám ha ez nem történik meg, nekem kell kiállnom. Azért állok ki bátran mellettük, mert ismerem őket, tudom, hogy tisztességes rendőrök, akik úgy végzik a feladatukat, ahogy kell, és csakis a bizonyítékok alapján dolgoznak.

Nem kell megijedni a politikusoktól azért, mert úgy képzelték, szakmai szinten is ők osztják a lapokat ebben az országban. A belügyminiszternek azt mondtam, hajlandó vagyok elvállalni a posztot, de az egyes posztokat én fogom betölteni. Az lesz például a kerületi rendőrparancsnok, akit én választok ki, mert ő a közvetlen beosztottam, és így kell, hogy legyen.

Régen nem így volt, és ebből rengeteg vita volt. Az országos rendőrfőkapitány az egyik párt jelöltje volt, a helyettese a másiké, a második helyettese egy harmadik párté. Ők pedig állandóan vitatkoztak, rengeteg feszültség alakult ki. Ez ma nincs, ma harmónia van az országos rendőrfőkapitányságon, mert azok az emberek vannak ott, akiket én választottam ki. Ez persze nem tetszik mindenkinek, de így lesz.

Fotó – Napunk, Cséfalvay Á. András

Ehhez még visszatérünk, de beszéljünk még egy kicsit Komáromról. Ön akkor vált országosan ismertté, mikor a Lynx begyűjtötte a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjait Gútán és Komáromban. Hogyan élte ezt meg komáromiként?

Számomra nagyon fura volt. Elég sokat jártam Gútára, mindkét barátnőm onnan származott. Ott tartóztattuk le az elkövetőket. Hetényen Andruskó Zoltánt tartóztattuk le – a szüleim a szomszéd faluból, Marcelházáról származnak. Aztán jött az információ, hogy valószínűleg az egyik megrendelőt tartóztatjuk majd le Komáromban. Kérdeztem, hol lesz az akció, azt mondták, a Belső körúton – ez meglepett, hiszen én is ott lakom. Megkérdeztem, ki a gyanúsított – erre azt mondták, egy hölgy, aki Mercedesszel jár, és beszél olaszul. Ezen még jobban meglepődtem, hiszen ez tökéletesen ráillik a szomszédomra. Végül kiderült, nem róla van szó, a gyanúsított viszont légvonalban 500 méterre lakott tőlem.

Van valami összefüggés, előzmény vagy kontextus amögött, hogy épp innen származtak az elkövetők? Dél-Szlovákia ezen része annyira gyakran nem szerepelt a nagy horderejű rendőrségi hírekben az elmúlt másfél évtizedben, mint bűnözési gócpont. Kiépült itt valamilyen hálózat?

Szerintem ez meglepő, egyedi eset volt a nyomozótisztek számára is. Roppantul összetett ügyről van szó, és le a kalappal Martin Juhás és csapata előtt, hogy a végére jártak. Nagyjából tudom, hogy zajlott a nyomozás, és azt hiszem, Szlovákia történelmében ez volt az egyik legkomplikáltabb eset.

Az Europol bevonásánál jöttünk rá például arra, hogy az analitika nálunk gyerekcipőben jár – az Europol rengeteget segített nekünk ezzel kapcsolatosan, olyan dolgokat tanultunk, melyekről nem hittük volna, hogy egyáltalán lehetségesek. Ez az ügy rávilágított arra, hogy ilyen komoly bűntényeket is fel lehet göngyölíteni Szlovákiában, és bíróság elé tudjuk állítani a tetteseket.

Térjünk vissza az országos rendőrfőkapitányi kinevezéséhez. Nagyobb feladatnak bizonyult, mint amire számított?

Számítottam arra, hogy ez nagyon rossz lesz, hogy igényes lesz, de nem számítottam arra, hogy ennyire rossznak bizonyul. Folyamatosan támadások érnek. A rendőrségnek szabad keze van, a nyomozótisztek szabadon nyomozhatnak, senki sem félemlítheti meg őket – bár egyes sajtótájékoztatókon elhangozhatnak olyan dolgok, melyeket megfélemlítésnek értékelhetünk, ezekre próbálok is reagálni.

A Nemzeti Nyomozóirodában azonban jó a hangulat – annak ellenére, hogy négy nyomozótiszt is előzetesben ült, koholt vádak alapján. A bíróság nyíltan kimondta, hogy az ellenük zajló eljárás nem volt indokolt. Ennek ellenére még ma is eljárás folyik ellenük – épp ezzel foglalkozom majd a jövő heti sajtótájékoztatón, ahol részletesen bemutatjuk, mi történt Ján Čurilla és csapata körül. Fel kell nyitni az állampolgárok szemét, milyen dezinformációkkal próbálják őket befolyásolni.

Robert Fico most nyújtott be egy terjedelmes beadványt a főügyészségen, melyben szabotázzsal vádol több fontos állami tisztségviselőt, mások mellett Ján Čurilláékat is. Bizonyítékként az ő lehallgatásukról készült átiratot hozza fel. Mire számít, foglalkozni fog ezzel a főügyészség?

Már foglalkozhattak vele, de egyelőre nem látom, hogy hatékonyan tennék. Én találkoztam a főügyésszel is, még azelőtt, hogy eljárást indítottak volna Čurilláék ellen. Teljesen egyértelmű volt, hogy eltérő az álláspontunk. Maroš Žilinkát ismerem még abból az időből, mikor államtitkár volt, bár különösképpen nem regisztráltam őt, mert láthatatlan volt. Žilinka azt követően a különleges ügyészségen dolgozott, és pont ezekkel a nyomozótisztekkel volt szoros munkakapcsolata. Ők jelezték is, hogy szakemberként tekintenek rá, aki úgy teszi a dolgát, ahogy kell.

Utána valami megváltozott, csavar került a sztoriba. Teljesen érthetetlen számunkra, amit ma művel a főügyészségen, teljesen eltérnek a nézőpontjaink. A jövő heti sajtótájékoztatón megpróbálunk rávilágítani pár részletkérdésre, amelyeket bővebben ki kell fejteni a nyilvánosság számára is. Ezek a nyomozótisztek húsz éve vannak a rendszerben, Fico alatt is dolgoztak, jóformán teljesen felszámolták a szervezett bűnözést az országban. Ma toxikusnak, maffiának nevezik őket egyes politikusok csak azért, mert elkezdték felszámolni a korrupciót a legfelsőbb szinteken – ami eddig láthatatlan volt, egyes politikusok szerint azért, mert nem is létezik. Mi ma úgy látjuk, hogy van.

Fico a főügyészség előtt arról is beszélt, hogy a Čurilláékat vizsgáló Denisa Santusová nyomozótisztet, a belső ellenőrzés Oblúk elnevezésű csoportjának vezetőjét „tönkretették”. Mi volt az oka, hogy feloszlatták az Oblúkot?

Én oszlattam fel. Nem volt értelme, hogy a csoport tovább folytassa a tevékenységét. Bizonyos ügyeket befejeztek, egy munkacsoportot pedig akkor tartunk életben, ha szükségszerű. Ma az az ügyirat, mely Čurilláékkal kapcsolatos, egyetlenegy nyomozónál van a belső ügyosztályon. Az, hogy mit gondol Robert Fico, irreleváns. Az a lényeg, hogy mit gondol a bíróság, az ügyészség és a nyomozótisztek. A Büntető Törvénykönyv szerint ők számítanak, ők hajtják végre a büntetőeljárást, az ő hatáskörükbe tartozik, hogy ezzel kapcsolatban állást foglaljanak. Egy politikus ebbe nem nyúlhat bele.

Fico felolvasott azokból a lehallgatásokból, melyeket Čurilláék ellen végeztek a NAKA egyik irodájában. A törvény szerint az egész lehallgatási anyagnak benne kellene lennie az ügyiratban – ám nincs benne. A mieink kérték, hogy egyáltalán belenézhessenek, hogy jogilag védekezni tudjanak a vádakkal szemben. Megkeresték a nyomozótisztet, hogy beletekintessenek az ügyiratba, ám a lehallgatások nem voltak benne. Mikor kérdezték, hol van a feljátszott anyag, a nyomozótiszt azt mondta, nála nincs. Mi ezt nem értjük, és erre rá is fogunk világítani. Úgy tűnik, hogy a feljátszott anyagban egyébként történtek változtatások, ahogy az átírt anyagban is.

Fico emlegette a Pozsonyi III. Járásbíróságot is – a NAKA nyomozói egy ügyirat titkosított részét szerették volna megszerezni a bíróságtól, ám a bíróság nem adta át a NAKA-nak, hanem továbbította  a pozsonyi kerületi ügyészségnek, amit a NAKA szeretett volna elkerülni. Fico szerint a nyomozóknak semmi keresnivalójuk sem volt a bíróságon, ráadásul egy bíró azzal is megvádolta őket, hogy a nyomozók fenyegetőztek: feltúrják a bíróságot, és „ki tudja, mit találnak majd ott”. Mi történt a bíróságon? Hogyan látja ezt a történetet?

Az történt, aminek történnie kellett. Sőt, a Nemzeti Nyomozóiroda nyomozói bizalmat szavaztak annak a konkrét bíróságnak. Pontosan azt akartuk elkerülni, amiről ön beszél. A nyomozótisztek meg voltak róla győződve, hogy manipulálni fogják az iratot, és szükségszerű volt, hogy azt a titkosított anyagot, mely hozzátartozott az ügyirathoz, lefoglalják. Jogilag helyesen, ügyészi engedéllyel jártak el, tényleg feltúrhatták volna az egész bíróságot, de ezt el akarták kerülni. Ezért odamentek, ezt jelezték, és megegyeztek a bíróval, hogy másnap reggel lefoglalhatják az anyagot.

A mieink reggel hétkor már ott voltak, de mire odaértek, az ügyirat már nem volt ott, azt állították a bíróságon, hogy elkerülték egymást. Az irat visszakerült az ügyészségre, majd pontosan ahhoz a nyomozótiszthez, ahová nem szabadott volna kerülnie. A sztorival kapcsolatban elég sok a tisztázatlan részlet, a parlamentben is meghallgattak emiatt. Végül az igazságügyi miniszter le is váltotta a járási bíróság elnökét.

Fotó – Napunk, Cséfalvay Á. András

Ez az egész ügyirat-történet Vladimír Pčolinský, a titkosszolgálat korábbi igazgatójának ügyével kapcsolatos. Hogyan befolyásolja ez a momentum az egész ügyet?

Pčolinský bíróság előtt áll, annak ellenére, hogy Maroš Žilinka belenyúlt az ügybe, és a 363-as paragrafus alapján leállította az eljárást. A nyomozótisztnek viszont nem volt más választása: a bizonyítékok ott vannak az asztalon, eltávolította a hibákat, melyeket Žilinka annak nevezett, de a bizonyítási eljárás nem változott. A nyomozónak két lehetősége volt: vagy újból eljárást indít, vagy ejti az eljárást.  De jogellenes lett volna, ha leállítja: ha ott vannak a bizonyítékok, ezt nem teheti meg. Újból eljárást indított  tehát, s ma, mint tudjuk, Pčolinský bíróság elé kerül.

Ezek a sakkjátszmák mindennaposak a szlovákiai igazságszolgáltatásban? Kicsempészett ügyiratok, 363-as paragrafus, kiskapuk és versenyfutás az idővel – ez az egész tiszta Trónok harca.

Igen, olyasmi, és mindennapos. Minden nap meg kell küzdenünk ezzel. Nekem teljesen egyértelmű volt, mit követelt a nép, mikor Fico megbukott. Ott voltam az utcán, láttam, mi zajlott ott. Az emberek jogállamot követeltek. Számomra a jogállam az, mikor az állam elismeri és be is tartja a nemzetközi és hazai jogot, és a működését is teljes mértékben ennek rendeli alá. Ez alapkövetelmény az Európai Unióban. Ha egy ilyen államot akarunk kialakítani, nagyon fontos, hogy ezeket az ügyeket végig vigyük. Ezek ugyanis soha sem vitték végig.

Most látjuk, milyen támadás éri azokat a nyomozótiszteket, akiket azelőtt sosem ért ilyen. Sőt, nem csak megkérdőjelezik szakmai képességeiket, nem csak megfélemlítik őket, hanem eljárást is indítanak ellenük. Előzetes letartóztatásban voltak. Elég komoly erőkkel állunk tehát szemben, sötét erőknek szoktuk őket nevezni. Meglátjuk, hogy most merre billen a mérleg nyelve. Én mindig azt mondom, hogy a végén jó lesz. Ha nem jó, akkor még nincs vége. Bízom benne, hogy sikerül létrehoznunk a jogállamot. Egy olyan államot, ahol az ember biztonságban érezheti magát. Pontosan tudja, mit vár el tőle az állam, és azt is, mit várhat ő el az államtól.

Ön tökéletesen és feltétel nélkül megbízik Čurilláékban?

Tökéletesen. Kommunikáltam velük. Ľubomír Daňkóval, a NAKA igazgatójával egy évfolyamba jártam. Pontosan tudom, milyenek. Becsületes rendőrök, akiket most megkérdőjeleznek. S meg kell nézni, ki kérdőjelezi meg őket: Robert Fico vádolja azt a Ján Čurilla nyomozótisztet, akit korábban megtapsoltak, kitüntettek, mikor felszámolta a szervezett bűnözést Szlovákiában. Most maffiának nevezik.

Robert Fico az ön számlájára is nagyon gyakran kemény és személyeskedő megjegyzéseket tesz. Firtatja, hová jár szabadságolni, milyen autót használ, milyen aranyláncot hord. Hogyan viseli ezeket a támadásokat?

Nem tudom már őt komolyan venni. Megnéztem néhány sajtótájékoztatóját, és nemrégiben jártam az egyik televízióban egy interjún, ahol elárulták nekem, hogy Ficót már nem is adják élőben, mert néha olyanokat mond, amiket nem ildomos lehozni. Körbe-körbe ugyanazokkal a vádakkal támadja a nyomozótiszteket, s ha ez így folytatódik, védekeznünk kell, ez így nem maradhat.

Az újságírók megkérdőjelezték, vajon az én feladatom-e kiállni, és megvédeni a nyomozótiszteket. De hát ki védje meg őket?

A belügyminiszter.

Igen, neki is oda kéne állnia.

S Roman Mikulec ezt nem teszi meg?

Egyelőre ilyen jellegű sajtótájékoztatói nem voltak, de természetesen teljes mértékben támogatja a nyomozótiszteket. Ő húzza ezt a politikai vonalat, hisz belügyminiszter.

De az a helyzet, hogy Ficóék megkérdőjelezik a büntetőeljárást, melyet a mieink hajtanak végre, holott az kontroll alatt van, az ügyészség felügyeli. Robert Fico támadja a rendőröket, az ügyészeket, a bírósági döntéseket. Ha megkérdőjelezzük a bírósági döntéseket egy 21. századi, európai, demokratikus országban, akkor nem beszélhetünk jogállamról. Egy jogállamban elképzelhetetlen, hogy egy volt miniszterelnök megkérdőjelezze a bírósági döntést.

Itt volt például a vadászház ügye: folyamatosan támadták a rendőröket, szerintük jogellenes volt, hogy felvétel készült Robert Ficóról és társairól. A Legfelsőbb Bíróság viszont kimondta, hogy jogszerű volt.

Martin Juhás, a NAKA nyomozótisztje, akit azzal vádolnak, hogy „megrendezte” a vadászházas nyomozást, továbbra is vádlott marad. Az ügyészség elutasította a panaszait.

Nem vagyunk meglepve. Ezek azok a mindennapos harcok, amiről beszéltünk. Mindig azt mondtam, hogy bíróság elé kell vinni az ügyeket. Mi is eljárást indítottunk Fico, Kaliňák vagy Bödör ellen, és próbáljuk minél hamarabb bíróság elé vinni az ügyet, ha van bizonyíték. S azt állítjuk, hogy a Čurilla-ügy sosem kerül bíróság elé. Soha. Számukra elég az, hogy Čurilláék ellen eljárás folyik, és ezt sajtótájékoztatókon körbe-körbe ragozhatják, bűnözőnek nevezhetik őket. A bíróság másodfokon mondta ki, hogy nem indokolt az eljárás ellenük, ennek ellenére a legfőbb ügyész továbbra is fenntartja azt a helyzetet, hogy az eljárás zajlik tovább.

Fotó – Napunk, Cséfalvay Á. András

Kicsit térjünk vissza Mikulechez. Az átlagember perspektívájából úgy tűnik, hogy míg Mikulec nem áll ki teljes mellszélességgel a rendőrség mellett, addig Robert Kaliňák annak idején sosem volt rest automatikusan megvédeni a rendőröket. Ez nem okoz zavart a testületen belül, ahol Kaliňáknak bizonyos körökben kultusza volt?

Mikulec is kiáll a rendőrök mellett, de ő teljesen más karakterű politikus. Ő volt az, aki azt mondta, hogy a rendőrség teljesen szabad kezet kap. Ezt Kaliňák sosem tette meg. Kaliňák mindig a sajátjai mögé állt be, látjuk, hogy milyen jelöltjei voltak. Magas beosztású rendőrtisztek vannak megvádolva. Ján Kuciak utolsó cikke arról szólt, hogyan épült be a n´drangheta a szlovák kormányhivatalba. Ezek nagyon komoly vádak.

Azt is tudjuk, hogy Kuciakot meggyilkolták, meggyilkolták a barátnőjét is – holott ő a rendőrséghez fordult, hogy védelmet kérjen. Ezt pedig megtagadták tőle, sőt, nevetség tárgyává tették. Milan Lučanský annak idején azt mondta, hogy Kuciak kicsit alábecsülte a helyzetet. Pedig nem arról van szó, hogy alábecsülte volna, hiszen a rendőrséghez fordult. De a rendőrséget elrabolták. Képtelen volt úgy működni, ahogy egy jogállamban elvárható lenne. A legmagasabb posztokon csak politikai jelölések voltak – és ezt nem csak mi, vagy Roman Mikulec állítjuk. Magas beosztású rendőrségi tisztviselők vallanak így, akik akkor aktívak voltak a legmagasabb posztokon.

Beszéljünk akkor Ficóék ügyéről, az Alkonyat-ügyről. Nem voltak eljárási hibák? Elég erős lesz a vád az ügyben, aminek nyomozati szakasza elvileg hamarosan lezárul?

A nyomozótisztek és a felügyelő ügyész azt állítja, hogy a bizonyítékok megkérdőjelezhetetlenek. Mi amondók vagyunk, hogy ezt a bíróság döntse el, a mi dolgunk a bizonyítékok felhalmozása az eljárás során. S nem is a főügyész dolga eldönteni a bizonyítékok erejét, hanem valóban kizárólag a bíróságé. Ott kell helytállnunk, és Ficóéknak is ott kell védekezniük.

Előhúzza Žilinka a 363-as paragrafust az ügyben?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Hamran István

Komárom

Maroš Žilinka

Rendőrség

Robert Fico

Vladimír Pčolinský

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak