Napunk

Kitűnő iskolai eredményeimnek köszönhetően jöhettem az észak-vietnámi szülőfalumból Komáromba

Erika a barátnőjével. Fotó - Trang Nguyen Thu archívumából
Erika a barátnőjével. Fotó – Trang Nguyen Thu archívumából

Nguyen Cong Hai és lánya, Erika története arról szól, miként lehet megküzdeni a vietnámi sztereotípiákkal és hagyományokkal. Nguyen Cong Hai kezdetben a komáromi hajógyárban dolgozott, majd ruházati cikkeket árult a vásárcsarnokban, majd néhány évig egy ázsiai bisztrót vezetett. Erika építészmérnöki oklevelet szerzett.

A Komárom szélén található földszinti lakás éppen olyan, akár a többi hasonló lakás, csupán az elhunyt családtagok tiszteletére emelt oltár, valamint a vietnámi képek tűnhetnek rendhagyónak.

Ha pár évvel ezelőtt kerestük volna Nguyen Cong Hait, csütörtökönként délig megtalálhattuk volna a vásárcsarnok melletti ázsiai bisztrójában, amint ebédet főz. Gerincproblémái miatt azonban rokkantsági nyugdíjba kellett vonulnia, a bisztró vezetését pedig átadta kollégájának.

Nguyen Cong Hai már 40 éve él Komáromban. Ő is egyike azon vietnámiaknak, akik a szocialista Csehszlovákia és Vietnám együttműködése keretében az 1970-es és 1980-as években érkeztek a hajógyárba. Ennek az együttműködésnek köszönhetően él Komáromban egy viszonylag népes vietnámi közösség.

„1981-ben, 22 évesen érkeztem Komáromba” – kezdi a történetét Nguyen Cong Hai. Amint meséli, a kitűnő iskolai eredményeinek köszönhetően jöhetett Csehszlovákiába. Egy Vietnám északi részén található faluból származik, édesapja katona volt, édesanyja pedig szakácsnő.

Északon tankok, délen hajók

Csehszlovákiába nagyjából 40 fő érkezett, egy csoportot a turócszentmártoni gépgyárba küldtek, ahol akkoriban tankokat gyártottak. A turnus másik fele, akárcsak Nguyen úr, a komáromi hajógyárban kötött ki.

„Az első három évben szakközépiskolába jártunk, ahol szlovákul is tanultunk. 1985 elején az egész csoport elkezdett dolgozni a hajógyártásban. Én hegesztő voltam” – meséli Nguyen úr.

A hajógyárban szlovákokkal is dolgozott. Még ha saját bevallása szerint a munka nehéz volt is, nem panaszkodott, és állítólag dicséretet is kapott. „Igyekeztünk, hogy elérjük az elvárt eredményeket” – mondja.

Nguyen úr számos honfitársával ellentétben egészen gyorsan és jól megtanult szlovákul, ami később előnyére vált. Arra a kérdésre, hogy van-e tehetsége a nyelvekhez, nevetéssel válaszol, de beismeri, hogy már otthon elkezdett szlovákul tanulni.

Így hát másfél év múlva visszahívták a gyártásból, és ismét a szakközépiskolába került, ezúttal az újonnan érkező vietnámiak tolmácsaként. „Minden részlegen, ahol a vietnámiaknak szüksége volt rám, jöttem és tolmácsoltam” – mondja.

Munkája során számos politikussal is találkozott. „Amikor a hajógyárban dolgoztam, kezet fogtam Mečiarral. Amikor pedig már a piacon árultam, akkor Bugárral” – emlékszik vissza mosolyogva.

A felesége is Vietnámból származik. Nguyen úr a hajógyában együtt dolgozott a lány unokatestvérével, akivel megegyeztek, hogy ha eljön hozzá Csehszlovákiába, feleségül veszi. A felesége először Németországban dolgozott, majd egy évre visszautazott Vietnámba, és csak ezt követően érkezett Komáromba. Ez nem egy szokványos történet, hiszen sok vietnámi férfi szlovák vagy magyar párt talált Komáromban.

A rendszerváltást követően sokan közülük vállalkozásba kezdtek. A pozsonyi nagyraktárakból vásárolt ruhákat és cipőket piacokon és vásárokban árulták, később üzlethelyiségeket béreltek a városi vásárcsarnokban.

Nguyen Cong úr az elhunyt rokonoknak szentelt oltár alatt. Fotó N – Vladimír Šimíček

Kétnyelvű város, kétnyelvű dadusok

Nguyen úr ugyan jól beszél szlovákul, magyarul nem tud folyékonyan.

„Ha magyarok jöttek a boltba, igyekeztek szlovákul beszélni, de azok, akik egyáltalán nem tudtak, magyarul beszéltek. Mi is igyekeztünk pár szót szólni magyarul, és valahogy megértettük egymást” – mondja Nguyen.

Nguyen úr lányai – szlovák nevükön Erika és Betka – magyarul is beszélnek. Mindketten Prágában élnek.

Amikor Erikával beszéltünk, épp a munkahelyén, egy prágai grafikai stúdióban és nyomdában dolgozott, ahol könyvgyártással és könyvnyomtatással foglalkozik. Erika – vagyis Nguyen Thu Trang – 1992-ben született, és a magyart főként annak köszönhetően tanulta meg, hogy egészen pici kora óta magyar és szlovák dadusai is voltak. A vietnámi anyák gyakran röviddel a szülés után visszamennek munkába, a gyereknevelésben pedig idősebb dadusok segédkeznek.

Időnként a szülők elviszik a gyerekeket Vietnámba, és a nagyszülők gondjaira bízzák őket, ahol az általános iskola első vagy második osztályáig az ottani hagyományokat tanulják, majd visszajönnek a szülőkhöz, az új hazába.

Erika a komáromi óvodában vegyes csoportba járt, majd szülei szlovák tannyelvű alapiskolába íratták. „Úgy voltunk ezzel, hogy a szlovák az államnyelv” – magyarázza, miért nem magyar iskola mellett döntöttek.

Magyarul azonban nem felejtett el, már csak azért sem, mert gyakran segített szülei boltjában vagy a piacon, ahol aktívan használta a nyelvet.

A szlovák barátaim mindig kiálltak mellettem

Erika azt mondja, valószínűleg ő a legidősebb olyan másodgenerációs vietnámi Komáromban, akinek mindkét szülője Vietnámból származik. Elmondása szerint kiskorától voltak szlovák, magyar és vietnámi barátai is.

Apa és lánya is állítják, Komáromban nem érte őket komolyabb rasszista jellegű támadás. „Gyerekkoromban néha gúnyolódtak rajtam, de a szlovák barátaim mindig kiálltak mellettem. Az utcán időnként előfordult egy-két inzultus, de semmi komoly” – mondja Erika.

Nguyen úr is azt mondja, jól megértik egymást mind a vietnámiakkal, mind pedig a magyarokkal és a szlovákokkal. Nem volt kellemetlen tapasztalata. Egyszer kirabolták a boltját. „Ilyesmi bárhol a világon előfordul” – mondja.

Erika és az édesanyja. Fotó – Nguyen Thu Trang archívuma

A gyerekek oktatásán van a hangsúly

A másodgenerációs vietnámiakkal kapcsolatban az a sztereotípia tartja magát, hogy nagyon jól megy nekik a matematika. Erika azt mondja, ő is erősíti ezt a sztereotípiát, a középiskolában is jó jegyei voltak.

„Ami a jegyeket illeti, apu nagyon szigorú volt velünk, ez azonban sokszor más dolgok rovására történt. Nekünk például nem kellett idénymunkát keresnünk, kizárólag a tanulással  foglalkoztunk, de mivel beszéltem magyarul, minden nyáron dolgoznom kellett a szüleim boltjában, azokat az eladókat helyettesítettem, akik szabadságra mentek” – mondja Erika.

Apjának, akárcsak sok más vietnáminak nagyon fontos a gyerekek oktatása. Akkor is inkább pénzt adott a lányainak, amikor már egyetemre jártak, hogy csak a tanulásra összpontosíthassanak, és ne kelljen idénymunkát keresniük.

Erika Prágában szerzett alapfokú építész- és építőmérnöki diplomát. Szülei azt szerették volna, ha jogász vagy orvos lesz: ez a két hagyományos hivatás örvend a legnagyobb elismerésnek Vietnámban.

Amint mondja, hatalmas vita kerekedett abból, amikor az építészetre történt sikertelen felvételit követően közölte szüleivel, a gimnázium után egy év szünetet akar tartani. Végül meggyőzték, hogy iratkozzon be a főiskolára.

Haj-vita

Ugyanilyen szigorúak voltak a fiúzás terén is. 18 éves korukig nem lehetett barátjuk.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Komárom

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak