Napunk

Kassai Pride: A szexuális és a nemzeti kisebbségeket is többnyire negatív sztereotípiák alapján ítéli meg a többség

Fotó - Roman Stráňai
Fotó – Roman Stráňai

Szinte minden kisebbségi csoportot érint az alapvető jogokért, az elfogadásért és a megértésért folyó harc – legyenek azok nemzetiségi vagy szexuális kisebbségek. Az LMBTQI-közösség tagjai nem érzik igazán otthon magukat Szlovákiában.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Ma kezdődött Kassán a tizedik Pride, mely sok programmal bő egy héten át várja az érdeklődőket. Ebből az alkalomból kérdeztük meg az LMBTQI-közösség Kelet-Szlovákiából származó magyar tagjait, miként látják a szexuális kisebbségek helyzetét.

A kassai Pride augusztus 20-tól 28-ig tart, s aki elmegy, sok beszélgetésen, workshopon vehet részt, lesz például radikális hímzés workshop, táncórák, est a szülőkkel, költészet, queer-kvíz, játékok, felvonulás, a hetet pedig ökumenikus Pride program zárja. A teljes program itt érhető el.

Cikkünkből kiderül, hogy:

  • van-e különbség a szexuális kisebbségek megítélésében Kelet- és Nyugat-Szlovákia között,
  • mennyire elfogadó a környezet egy LMBTQI ember számára,
  • hogy látják a szexuális és a nemzeti kisebbség közötti különbséget,
  • mit gondolnak a Pride-ról.

Kelet és Nyugat, város és falu

Minél nagyobb városról beszélünk, annál inkább elkerülhetetlen, hogy az emberek találkozzanak a „mással”, legyen az etnikai, vallási, szexuális, vagy egyéb kisebbség, ezért nehezebb is kirekeszteni a „másságot”, mondja Erik, aki ugyan Kelet-Szlovákiából származik, de már Nyitrán él, és tanárként keresi a kenyerét.

„A legészszerűbb módszer – követve a megszoksz, vagy megszöksz elvet – a nyílt konverzáció, fogalmazhatunk úgy is, hogy az »önképzés«” – ajánlja a megoldást a középiskolai tanár.

Erik szerint a különbség inkább a városok és vidéki területek és falvak között van, mintsem Kelet- vagy Nyugat-Szlovákia, vagy éppen Pozsony és Kassa között.

A már tíz éve Kassán élő Dávid a Napunk kérdésére azt feleli, hogy Nyugat- és Kelet-Szlovákiát ugyan nem tudja összehasonlítani, de mivel egy aprócska faluból származik, ezért a falu és város közötti különbségeket nagyon is érzi. Úgy gondolja, a városi légkör sokkal elfogadóbb, és a tíz év tapasztalatával azt mondja, hogy Kassa elfogadó város. „Természetesen semmiképp nem tudom összehasonlítani egy nyugatibb várossal (például Prágával), ahol tényleg szabadnak éreztem magam, akár az utcán is” – teszi hozzá.

Erik a „máshoz” való viszonyban látja a helyzet kulcsát. Úgy véli, sok ember fél tőle, de a félelem attól, hogy majd ezek a „mások” gyökerestől felforgatják az életünket, teljesen irracionális.

„Egyrészt a változást lehetetlen elkerülni, ahogy fejlődik a világ, úgy kell, hogy fejlődjenek a mi nézeteink is. Sajnos ezt sokan nem értik meg, ezért vannak olyan politikusaink is, akik nagyon szívesen visszavezetnének mindenkit a középkorba – ott érzik otthon magukat. Másrészt az is igaz, hogy legtöbbször csak addig félünk a »mástól«, amíg nem tudunk róla semmit, vagy legalábbis csak nagyon keveset” – fejti ki Erik.

A nyitrai tanár szerint a kisebb településeknek, ahol az embereknek sokszor nehezebb elfogadni a változást, és ahol többnyire kevesebb „mással” találkoznak, ezzel sokszor nehezebb megküzdeni.

Dávid szerint is nagyban eltér a falusi légkör. Bár ő pozitív változást is lát az elmúlt években, „köszönhetően a filmeknek és az internetnek, ahol bemutatják azt, hogy mi is csak ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk”.

Azonban abban mindketten egyetértenek, hogy a falusiak sokkal zártabb közösségben élnek. Dávid szerint „ezért nagyobb visszhangja van a mai napig, ha valakiről kitudódik, hogy meleg vagy leszbikus”.

Erik is arról beszél, hogy a faluban, ahol felnőtt, a családján kívül nem sokan tudnak róla. „Én többnyire meg tudok küzdeni a negatív megszólalásokkal, de a családomat ennek nem szeretném kitenni. Azt hiszem, ez tökéletesen összegzi a közhangulatot” – teszi hozzá.

Közérzet

Erik szerint nem ideális a közhangulat, ami az LMBTQI embereket illeti. „Örülnék neki, ha teljesen önfeledten tudnék élni a szülőhazámban, de sajnos ez még nagyon messze van” – válaszolja a kérdésünkre.

A Nyitrán élő tanár elmondta, hogy az ő helyzete annyiban más, hogy mindig igyekezett magát olyan személyekkel körülvenni, akik eleve nyíltabbak, mint az átlag. Ami viszont közös tapasztalat számára az LMBTQI-közösség többi tagjával, hogy idővel megtanulta figyelmen kívül hagyni a negatív gondolatokat.

Erik arról is beszámolt, hogy a családja, az ismerősei, a kollégái többsége, sőt (középiskolás) diákjai is tudják, hogy ki a párja, ami csak nagyon kevés esetben jelentett problémát, és többnyire pozitív, támogató visszajelzést kapott. Örül annak, hogy a fiatalabb generáció többnyire sokkal empatikusabb.

Dávid a falun érezhető kis javulás mellett nem gondolja, hogy változna a környezetében a helyzet. Így nyilatkozott Erik is, aki szerint az utóbbi nyolc év során, mióta Nyitrán lakik, nem sok változott. „Ahogy sokan mások, úgy én sem tudok teljesen felszabadult lenni, a párom kezét fogva járni a várost stb. – amíg nem történik lényeges változás, addig sokan lesznek ezzel így. Mindig ott lesz bennünk az az érzés, hogy »inkább ne, mert mi lesz ha…« – ezt csak azok értik meg igazán, akiknek ezzel napi szinten meg kell küzdeniük.”

Nemzeti és a szexuális kisebbségek között

„Olyan érzésem van picit, mint Magyarországon, hogy akkor kell elővenni az LMBTQI-közösség problémáját, amikor valamit szeretnének eltussolni” – fogalmaz Dávid. Egyetért ezzel Erik is, aki szerint mindenhol szükség van legalább egy olyan társadalmi csoportra, amelyik ellen mozgósítani lehet a lakosság egy részének dühét. Ez állhat Gyimesi Györgynek a szivárványos zászló középületeken való kifüggesztését megtiltó törvényjavaslata mögött is.

„Sokan tudatosan használják

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Kassa

LMBT+

Pride

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak