Miért nincs etnopolitika ökopolitika nélkül?
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
A Sajó halott folyó – figyelmeztett Zuzana Čaputová a legutóbbi végzetes következményekkel járó nehézfémszennyezés után. Drámai események zajlottak a Sajó folyása mentén, drámai az ezekre vonatkozó nyilatkozat, pedig a helyzet valódi tragikumát az érti igazán, aki az utóbbi évtizedekben tudatosan követte a Kárpát-medencei környezeti katasztrófákat.
Több mint két évtizede történt a román–magyar határ övezetében bekövetkezett, és a teljes Tiszát érintő ciánkatasztrófa. Akkor úgy tűnt: olyan mértékű volt a természeti kár, hogy hasonló felelőtlenségre, pusztításra többé már nem kerülhet sor. Azóta tudjuk: kisebb-nagyobb léptékben folyamatosan ismétlődnek hasonló katasztrófák.
Sokat emlegetik a Kárpát-medencét mint a nemzeti összetartozás terét, de ugyanennek a térnek a folyói állandó rombolásnak, szennyezésnek vannak kitéve. A Sajó csak egy újabb állomása egy régóta tartó, beláthatóan végzetes folyamatnak. Elhagyott döglött bányák, működő, de szakszerűtlenül működtetett bányák, a folyók mentére telepített ipartelepek, vállalkozások, amelyek gátlástalanul engedik a szennyvizet a folyóvizekbe. Vagy egyszerű, ipari mennyiségben folyókba dobált háztartási szemét. Erre ment rá a Tisza, a Szamos (sokszor), és ennek az áldozata most a Sajó is.
Amikor a helyzet tarthatatlanná válik, akkor következik néhány, a fentihez hasonló drámai politikai nyilatkozat, mozgolódnak a civilszervezetek. De alapvetően nem történik semmi, ami hosszú távú garanciát, biztonságot jelentene. Miért?
A zöld pártok itt Közép-Kelet-Európában messze nem bírnak olyan befolyással, hogy tenni tudnának. A klasszikus bal- és jobboldali pártok a környezeti kérdéseket lehetőleg hárítják. Vagy azért, mert ezek az ügyek reménytelennek tűnnek. Vagy azért, mert képviseletük nem hoz elegendő mennyiségű szavazatot. Vagy azért, mert hatalmi szempontból kontraproduktívak. Szintén a tiszai ciánszennyezés vagy a nemzetközi figyelemmel kísért verespataki beruházás óta tudjuk: környezetszennyezés és a korrupció testvérek. Kisebb-nagyobb léptékben, hol egyértelmű, hol rejtett módon. Nagyon gyakran kifizetődőbb nem figyelni a környezetszennyezésre, vagy elfordítani a tekintetet, mint politikai eszközökkel tenni ellene.
Különös, hogy a korrupcióellenes politika (ahogy eufemisztikusan a köztudatba került: harc) mégiscsak legitimitást nyert, figyelmet érdemelt. Szlovákiában tragiédia kellett ehhez, a Kuciak-gyilkosság. Romániában tragédia nélkül is kormányok buktak bele a korrupcióba, de a hatvanöt áldozatot követelő tűzkatasztrófa, a Colectiv-tűzvész sajnos itt is demonstrálta: a korrupció konkrétan és nem csak szimbolikus értelemben, öl.
Bár a korrupció okozta veszélyt felismerte a társadalom (legalábbis Romániában és Szlovákiában – Magyarországon sajnos sokkal kevésbé), azt a tényt, hogy a környezeti katasztrófák és a korrupció összefüggenek, és így megsokszorozódik a veszteség, a mai napig kevesen értik. A többségi pártok tehetetlenségének, közömbösségének okait lehet találgatni. A kisebbségi (magyar) szervezetek passzivitására általában rövid magyarázatot szoktak adni az elemzők. Azért nem foglalkoznak a kisebbségi szervezetek a helyzet súlyosságának megfelelő léptékben környezeti ügyekkel, mert ezek nem etnikai ügyek.
Ezek az ügyek nem (csak) a kisebbségi, etnikai közösségeket érintenek, a kisebbségi etnikai közösségeknek eszközeik, erőforrásaik sincsenek a megoldásra. Általában ez a magyarázat. Holott mindennek pont az ellenkezője az igaz. A kisebbségi közösségek Kárpát-medence szerte fokozottan kitettek a környezeti katasztrófáknak. Vagy azért, mert földrajzilag is elkülönülő tájegységeken élnek (mint például a székelyföldi vagy a csallóközi magyarok), vagy azért, mert az etnikailag vegyes vidékeken a környezeti katasztrófák kulturális veszteségekkel és a szociális feltételek romlásával is járnak.
Melyek azok a közösségek, amelyek fokozottan kitettek ezeknek a kulturális és szociális romlási folyamatoknak? A szórványban élő magyar közösségek. Szóval, ha nem lenne elég a tény, hogy a környezeti katasztrófa emberi ügy, és feltétlenül arra keresné a választ valaki, tekinthetőek-e magyar (etnikai) ügyként is, a válasz egyértelmű:
