Napunk newsfilter: A semmi ágán ül a koalíció szíve
1. Egy fikarcnyit sem közeledett egymáshoz az SaS és az OĽaNO, és láthatóan nem is izgulnak emiatt. 2. Jófejségből vagy politikai ambícióból szelfizik Maroš Žilinka? 3. Jakab Péternek nem megy a hitelesség és az önazonosság.
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
1. Koalíciós lebegés a semmiben
Két hónap után ültek le egymással a koalíciós pártok a sokat látott Bôrik hotelben, hogy megoldják a válságot, elássák a csatabárdot, és működőképessé tegyék a koalíciót. Ennek normális esetben valamiféle izgalmat kellene okoznia az egyszeri hírfogyasztóban. Csak hát nem okoz.
A koalíciós válság minden egyes tagja úgy viselkedik, mint az a néptáncos srác, aki csak úgy tessék-lássék táncol, és ezt már senki se rója fel neki, mert mindenki tudja, hogy kizárólag a csajozás miatt csapódott a csoporthoz.
Boris Kollár arra se méltatta az újságírókat, hogy odaböffentsen valamit, Richard Sulíknak mozgott ugyan a szája, de nem mondott semmi újat, és Igor Matovičéktól sem láttunk még ilyen borzalmasan enervált sajtótájékoztatót.
Órákon át ücsörögtek a semmiért. Eduard Heger kormányfőtől – aki elismerte, az SaS nélkül kormánya működésképtelen lesz – mindössze annyira futotta, hogy nagyjából két és fél percben beszámoljon arról, mennyire konstruktív volt ez a semmi, milyen nyugodt és tárgyilagos. S hogy egy hét múlva folytatódik ez a nyárvégi lebegés.
„Nyugi, megoldjuk” – üzeni minden mondatával a kormányfő, és talán van, aki ezt az édes kis semmiséget elhiszi neki egy orgonaillattól terhes májusi éjszakán. De most augusztus van, forróság, na meg válság.
Nincs közeledés. S az teljesen egyértelmű, hogy a felek álláspontjai egy milimétert sem közeledtek egymáshoz. Sulík továbbra sem hajlandó egy kormányban ülni Matovičcsal, Matovičnak pedig esze ágában sincs távozni. Láthatóan minden más teljesen mellékes, hiszen ez egy úgynevezett gyávanyúl-játék, a két egymással szemben száguldó autó esete.
Mivel zárt ajtók mögött zajlott a tárgyalás, nem tudjuk, mi hangzott el a felek között. Az viszont látszik, hogy nem tettek fel egymásnak alapkérdéseket: például azt, miért fontosabb egy pénzügyminisztert a posztján tartani, mint az, hogy a koalíció egységesen küzdjön meg az őszi válsággal, melyről egyébként mindannyian beszélnek. Miért olyan fontos Matovič maradása ahhoz, hogy folytatódjon a maffia elleni harc, amire állandóan hivatkoznak az OĽaNO-ban. Valóban létezik-e az a nagyobb jó, aminek ők elvileg a zászlóhordozói.
S az SaS felé hasonló kérdések állnak: vajon hányszor lehet kérni új leosztást, ha nem úgy járnak a lapok, ahogy azt Richard Sulík elképzeli. Vajon valóban annyira kezelhetetlen-e a helyzet a koalícióban, hogy ne lehessen egyértelmű és kompromisszumos szabályrendszert felállítani, és valóban fontosabb-e Matovič távozása, mint az, hogy ez a kormány legalább megpróbálkozzon azzal, hogy két év után belefognak a kormányzásba a személyes érdekek helyett.
Ezek a kérdések szinte már közhelyesnek hatnak, de láthatóan senki sem igyekszik megválaszolni őket.
Továbbra is áll: semmi másról nincs szó, csak a politikai túlélésről. A felek pedig láthatóan belenyugodtak abba, hogy ennek érdekében maradék méltóságukat is feláldozzák.
2. Lehet-e államfő egy szelfikéző főügyészből?
Míg Dobroslav Trnka leginkább a felső-csallóközi kocsmákban és horgászhelyeken pofavizitelt, Jaromír Čižnár pedig az elszabadított pokol ígéretén kívül gyakorlatilag láthatatlan volt, Maroš Žilinka főügyész nem fogja vissza magát, ha imidzsépítésről van szó.
Bár az újságírókat és a kemény kérdéseket kerüli, és leginkább csak kinyilatkoztat, Facebook-oldalát egy Instagram-sztár is megirigyelhetné. Több mint negyvenezres követőtáborának betekintést enged a szikár, paragrafusoktól (leginkább a mágikus 363-astól) edzett külső mögé, az emberi belsőbe.
Bringatúra napraforgókkal, lazulás a Hungaroringen. Ha lőni kell egy szelfit, Žilinka sosem rest, és meg is osztja ezt a nagyvilággal, lájkok ezreit begyűjtve. Hogy ez kicsit szokatlan egy főügyésztől, aki gyakorlatilag az állam és a jogállamiság egyik alapköve, és imidzsének elsősorban szakmai hozzáértésén és integritásán kellene alapulnia? Talán szokatlan. Akiktől azonban nem szokatlan ez a szelfimánia, azok a politikusok.
S mint ilyenkor lenni szokott, felreppent a pletyka: Maroš Žilinka bizony nem mást fontolgat a fejében, mint hogy politikai pályába kezd, és elindul a 2024-es elnökválasztáson. A szóbeszéd már februárban közszájon forgott, mikor a főügyész – szintén szokatlan módon – a parlamentben akart beszélni az Egyesült Államokkal kötött védelmi szerződésről. A dolgot Jaroslav Naď védelmi miniszter vetette fel, és talán nagyobb találgatásba is torkollott volna a sztori, ha nem robban be az orosz–ukrán háború.
Nem állt le. Most azonban újra felbukkant ez a szóbeszéd – nem véletlenül, hiszen Žilinka nem állt le, folytatta a főügyészi szaloncukorpapírba csomagolt politikai megnyilvánulásait, szükségét érezte például, hogy közölje, nem támogatja a Pride-ot.
A Denník N Mária Kolíková igazságügyi miniszterrel készített egy tanulságos interjút, és rákérdeztek arra is, mit gondol a tárcavezető annak lehetőségéről, hogy Žilinka beszáll az államfői székért folytatott harcba.
Kolíková erre elmondta, hogy bár ő nem Žilinka, így nem tudja megmondani, elindul-e a főügyész, vagy sem, az azonban biztos, hogy lehetősége van rá, a törvény ezt lehetővé teszi számára. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis abszolút elképzelhető, hogy egy ügyész fogja magát, elindul a választáson, és ha netán elbukna, egy kis pihenő után ott folytatja, ahol abbahagyja. Ez pedig számtalan kérdést vetne fel a főügyész elfogulatlanságáról.
A főügyész és a politika. A törvény a politikai tevékenységet tiltja, de érdekes lenne a vita arról, mi is tulajdonképpen a politikai tevékenység – így Kolíková. Ezen pedig érdemes elgondolkodni, már csak azért is, mert a főügyész kizárólagos kompetenciái között olyanok is vannak, melyek alapvetően befolyásolják, hogy néz ki a politikai paletta Szlovákiában. Ilyen például az az apróság, miszerint kizárólag a főügyész nyújthat be javaslatot egy politikai párt feloszlatására.
Žilinka pedig épp most nem nyújtott be egy ilyet a ĽSNS ellen, mondván, már nincs elég politikai potenciáljuk – holott ennek épp ellenkezője igaz, hiszen a mostani kormányválságban is főszerepet játszik, hogy ki üzletelhet velük a parlamentben, és ki nem.
Žilinka azonban nem érezte szükségét, hogy részletekbe menően megmagyarázza, mi alapján döntött úgy, ahogy döntött. Ez mondjuk nem újdonság, a 363-as paragrafus alkalmazásánál sem töri kezét-lábát, hogy eloszlasson minden kétséget. A rosszmájúaknak pedig marad a gyanú, hogy a főügyész olykor nem ódzkodik politikai túlmunkát végezni, ha a szükség úgy hozza.
Nem tudni, hogy Žilinka végül belevág-e az elnöki kalandba – hiszen Kolíkováék elvileg már gondolkodnak azon, hogy lehet teljesen letiltani az igazságügy kulcsembereit a politizálástól és a kampánygulyás kábítóan ható illatától.
Esetleg az érhet meg egy gondolatkísérletet, vajon milyen elnök is lenne, ha mégis elindulna, és nyerne is. Annyit valószínűsíthetünk, hogy nem olyan lenne, mint amit a kampányban ígért, már ha abból indulunk ki, mit mondott főügyészi meghallgatásán, és mi lett aztán az eredménye a tevékenységének.
3. Jakab Péter esete a hitelességgel
Egyre látványosabban következik be az, amit a magyar ellenzék Holdról is látszó választási veresége után jósoltak a szakértők: a belharcok és az egymásra mutogatás végül totális széthullásba torkollik majd. S ha van állatorvosi ló, az a Jobbik: a párt, amely feladta a náculást, de új arcot nem tudott magának találni.
Talán a saját választói sem tudják, tulajdonképpen mi is ma a Jobbik, és mi volt az elmúlt pár évben, miután Toroczkai László becsomagoltatta a régi gárdistaegyenruhákat, és áttalicskázta az egészet a Mi Hazánk főhadiszállására.
A néppártosodás elbukott, a jobbközép, konzervatív politikai projektnek sosem lett értelmezhető formája. A párt infrastruktúrája szétesett, holdudvara köddé vált, médiája gyakorlatilag megszűnt.
A Jobbik legnagyobb eredménye az elmúlt néhány évben az, hogy még van, és el tudta érni, hogy valaki komolyan vegye. Na meg talán az, hogy politikai Bajkonurként (vagy Cape Canaveralként, kinek mire áll rá a szája) szolgált Jakab Péternek, a párt már csak volt elnökének.
A nyár egyik szappanoperája épp Jakab Péter távozása volt a Jobbik éléről, de sokak szájával szólunk, ha azt mondjuk, ennél még az Éjjel-nappal Budapest is tartalmasabb szórakozást nyújt. Jakab alig titkolja, hogy új politikai kezdeményezésbe fog: ha minden igaz, ez lesz A Nép Pártján elnevezésű formáció, amivel majd igyekszik jobbról előzni a Fideszt, valószínűleg pártként.
Magyarországon pártot alapítani már lassan néphagyomány. A baj csak az vele, hogy ezek a pártok nem úgy jönnek létre, hogy hasonló gondolkodású emberek előállnak egy vízióval, és megteremtik mögé az azt képviselő infrastruktúrát. Ezek a formációk egy adott politikus köré épülnek fel, egy olyan köré, aki Orbán Viktor akar lenni. Ez az egyik legnagyobb gátja annak, hogy értelmezhető, olvasható alternatíva jöjjön létre a Fidesszel szemben.
Jakab Péter pedig ma azzal került be a hírekbe, hogy esze ágában sincs visszaadni parlamenti mandátumát a Jobbikból való távozása után. Ezen nem kell csodálkozni: rendkívül élvezi, ha felszólalhat és beszólhat, szereplési vágya korlátlan.
Emellett pedig nyilván nyom a latban az is, hogy az új márkáját parlamenti szinten prezentálhatja, némi komolyságot szerezve neki.
A probléma ott van, hogy mikor 2020-ban Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea hagyta ott a Jobbikot – aminek Jakab történetesen az elnöke volt –, a politikus hevesen tiltakozott amiatt, mert Sneiderék nem távoztak a parlamentből. Vérzett a szíve a mandátumok miatt, legalábbis így mondta.
Most azonban azt mondja, ő nem a Jobbik listáján, hanem az ellenzéki összefogás listáján szerzett mandátumot, így esze ágában sincs visszaadni azt.
Márpedig az egyetlen dakota közmondás szerint se jó ómen, ha valaki ilyen látványosan szembe megy korábbi állításaival, és nem hajlandó vállalni a nehezebb utat. A hitelességhez ugyanis ezen keresztül vezetne a politikai El Camino.
Persze ha valaki annyira beleszokott már abba, hogy a hatékonyság és önazonosság helyett inkább a lájkok és szócséplés útját járja, nehéz váltani. Csak hát így minden marad úgy, ahogy volt.
Orbán Viktor legnagyobb örömére.
Hírek egy mondatban:
4. Egy nyilvános előadáson megtámadták Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai írót New Yorkban.
5. Szeptembertől megszűnnek a járványügyi intézkedések az iskolákban.
8. Joe Biden amerikai elnök megméretteti magát a 2024-es elnökválasztáson.
9. Európai bank bonyolíthatja az orosz tranzitdíj-átutalásokat Ukrajnának.
A nap idézete:
Biztosíthatom önöket, hogy szeptember elsején is pénzügyminiszter leszek.
Igor Matovič a mai koalíciós tanácskozás után
A nap videója:
A 24.hu a Szigeten kérdezte a külföldi turistákat Orbán Viktor és Semjén Zsolt mondatairól.
Olvasásra ajánljuk:
Az élelmiszer-infláció, a forintgyengülés, az energiaár-robbanás és a megszorítócsomagok nyomása akkora mély ütés a lábadozó vendéglátásnak, hogy félő: leépül az, ami Magyarországon a gasztroforradalom évtizedében létrejött.
Előd Fruzsina arról, hogyan omolhat össze a magyar gasztroforradalom (telex.hu)
Orbán Viktor egymás utáni negyedik kétharmadának első évében ezzel együtt felmerül a kérdés: reális lehet, amit az ezt megelőző három ciklusban mindenki röhejes képtelenségnek tartott,miszerint a Gyurcsány-kör valahogy mégis visszatér a hatalomba?
Gazda Albert arról, vajon visszatér-e Gyurcsány Ferenc fehér lovon (444.hu)
Még több cikk előfizetőinknek:
Világos, hogy ez a beszéd még élesebb volt, mint az eddigiek, de azok az alapvető minták, amelyek korábban is megvoltak, többek között az ő megszólalásaiban is, azok elég mélyre nyúlnak. Ilyen a felvilágosodás, azaz a globális kapitalizmus megjelenése óta jelen lévő Európa-központúság, a kapcsolódó kirekesztő civilizációs hierarchiák, illetve a népességcserétől való félelem, ami nem Magyarországról indult, hanem az utóbbi időben Franciaországban jelent meg élesen.
Melegh Attila szociológus Orbán Viktor tusványosi beszédéről Szalay Zoltánnak adott interjújában
A világ közvéleménye előtt nehezen védhető a civilekkel teli épületek bombázása, legyen az szándékos vagy sem. Ezért aztán a támadó számára könnyebb információs káoszt előidézni, hogy semmiképp se legyen egyértelmű, ki a felelős a támadásokért.
Vladimír Šnídl az Ukrajnával kapcsolatos álhírekről
Mi az autózást picit visszafogtuk és átgondoljuk, hogy elinduljunk-e valahova, ahogy azt is, hogy valóban szükségünk van-e arra, amit meg akarunk venni, mondja a harmincas évei elején járó Adri, aki egy galántai járásbeli faluban él a férjével.
Renczes Ágoston arról, hogyan takarékoskodnak a dél-szlovákiaiak
