Napunk

Spórolásra késztet az infláció? Van, aki kevesebbet autózik, van, aki nagyobb kiadást halaszt el, és felértékelődik a tudatos vásárlás

Fotó – TASR
Fotó – TASR

Miniankétunkban dél-szlovákiai emberek mondják el, hogyan érinti őket az árak rég látott emelkedése, és mivel igyekszenek visszafogni a kiadásaikat.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A 40 az új 30, írtuk pár hete az extrém hőség kapcsán, amikor arról kérdeztük néhány Dél-Szlovákiában élő olvasónkat, hogyan viselik a hőséget, és hogyan védekeznek ellene.

Nemcsak az átlaghőmérséklet emelkedett meg, hanem az utóbbi hónapokban az árak is nagyot nőttek. Júniusban az éves infláció 13,2 százalék volt Szlovákiában, azaz ilyen mértékben nőttek az árak az előző év júniusához képest.

Ez azonban csak az átlag: júniusban a Statisztikai Hivatal adatai szerint az élelmiszerek ára 17,9 százalékkal, a lakhatás költségei az energiaárakat is beleértve 15,5 százalékkal, a közlekedés költségei 23,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban.

Spórolásra készteti-e mindez az embereket? Arról kérdeztünk néhány Dél-Szlovákiában élő lakost, hogy

  • van-e olyan termék vagy szolgáltatás, amiről lemondanak, amiből kevesebbet fogyasztanak,
  • kevesebbet autóznak-e a magas üzemanyagárak miatt,
  • és van-e valamilyen spórolási stratégiájuk.

A Magyarországra tartó bevásárlóturizmuson is lendített az üzemanyag és néhány élelmiszer hatósági ára – az előbbi azóta lényegesen szűkebb körben elérhető, a külföldi rendszámú autókat már május végén kizárta a kefdvezméynezettek köréből a magyar kormány –, így sokan jártak át a kedvezőbb árak miatt vásárolni, bár mostanában túl sokat már nem lehet így spórolni.

Emellett a magyarországi bevásárlóturizmus évek óta megszokott dolog, így ebben a cikkben nem térünk ki rá.

Kevesebb autózás

Az üzemanyag ára produkálta a leglátványosabb növekedést az utóbbi hónapokban, így a Napunk által megkérdezettek, ha nem is drasztikusan, kevesebbet járnak autóval, igyekeznek odafigyelni rá, hogy ha nem feltétlenül muszáj, ne használják az autót.

Mi az autózást picit visszafogtuk és átgondoljuk, hogy elinduljunk-e valahova, ahogy azt is, hogy valóban szükségünk van-e arra, amit meg akarunk venni, mondja a harmincas évei elején járó Adri, aki egy galántai járásbeli faluban él a férjével.

A vele egykorú Zsolti is azt mondja, jobban odafigyel a kiadásaival. Ők is ugyanebben a faluban laknak, a barátnőjével rendszeresen jártak be Sellyére étterembe: mindennapos dolog volt, hogy ha kedvük támadt, autóba ültek és mentek. Viszont az üzemanyag és az élelmiszer ára is megemelkedett, az étterem is drágább lett. „Most már nem olyan magától értetődő, hogy bármikor beülünk az autóba, és átmegyünk a városba” – mondja.

Timi, a Csallóközben élő harmincas anyuka azzal csökkentette az üzemanyagfogyasztást, hogy elkezdett extra lassan vezetni, a települések között 75 kilométer per órás sebességgel megy. Mint mondja, levillogják-ledudálják, főleg a kamionosok, ami elég ijesztő tud lenni. „De így három liter alatt a fogyasztás, szóval indulás előtt beveszek egy leszarom-tablettát” – fogalmaz.

Spórolási tanácsok, elhalasztott kiadások, átgondoltabb vásárlások

Balázs, aki szintén egy dél-szlovákiai faluban él a családjával, ugyanannyit használja az autót, mint korábban, már csak a munkája miatt sem tud kevesebbet vezetni. Az infláció hatása náluk úgy jelentkezett, hogy elhalasztottak egy tervezett nagyobb kiadást.

Tavaly fejezték be az építkezést, idén az udvart szerették volna rendbe tenni, erre kölcsönt is vettek fel. A pénzhez azonban egyelőre nem mernek hozzányúlni, vésztartalék lett belőle. Az udvart meg a fiatalember egyedül rendezgeti apránként, munka után.

Timi azt mondja, az interneten keres inspirációt a spóroláshoz, vannak erre szakosodott influenszerek. Az egyiküket rendszeresen követi, még az anyagaira is előfizetett, és amit tud, azt átültet a gyakorlatba is.

Más viszont pont az előfizetéseken spórol. Gedeon, a csallóközi származású negyvenes kommunikációs szakember például lemondta a Netflix- és a Youtube Premium-előfizetését is.

Adriék a vásárláson igyekeznek megfogni a kiadásokat, de mint mondja, ez számukra nem újdonság. Korábban is tudatosan álltak hozzá a vásárláshoz, és ez most is így van. „Ha valamilyen tartós cikk akciós, akkor abból többet veszünk, ez korábban is bevált” – fogalmaz.

Nem biztos, hogy mindenki érzi a helyzet súlyát

Adri egyébként úgy gondolja, sokan még nem nagyon akarják elhinni vagy tudatosítani, hogy komoly gondot jelenthet az árak növekedése. Még egy ideig a jól megszokott életüket élik, és egyelőre nem akarnak semmit megvonni maguktól.

Timi azonban biztosan nem tartozik közéjük, ő már a téli magas energiárakra készül. Mint mondja, beszereztek még egy kazánt, igaz, még be kell kötniük. Emellett egyeztetett szakemberrel a tető hőszigeteléséről, és az üvegezett erkélyre is szereltetnek redőnyt. Összességében a házuk már most is elég jól szigetelt, de Timi szeretne rajta tökéletesíteni. Azt tervezi, hogy ha majd lehűl az idő, hőkamerával is ellenőrzi, hol vannak hőhidak a házukon, hogy hatékonyabban tudjanak spórolni az energiával.

Infláció

Szlovákiai magyar

Üzemanyagárak

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak