Napunk

Holényi Gergő: Azért utálnak a nagymegyeri képviselők, mert megakadályoztam, hogy megtömjék a zsebüket

Holényi Gergő, Nagymegyer polgármestere. Fotó - Holényi Gergő archívuma
Holényi Gergő, Nagymegyer polgármestere. Fotó – Holényi Gergő archívuma

Holényi Gergő 2018-ban meglepetésre nyerte meg a polgármester-választást Nagymegyeren. Bár komoly víziókkal indult, végül nagyon nehéz négy évet hagyott maga mögött: a képviselő-testületet ugyanis már a ciklus elején elvesztette. Ő azt mondja, azért, mert nem hagyta őket nyerészkedni.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Nagymegyer az elmúlt hetekben úgy nézett ki, mint egy diszfunkcionális, veszekedésekkel és áthidalhatatlan kommunikációs akadályokkal terhelt család. Holényi Gergő polgármester háza előtt június elején több tucatnyian tiltakoztak, és kiabálták, hogy jöjjön ki közéjük a városvezető – végül erre nem került sor, ám pár nappal később kiderült, hogy is néz ki az, ha szóba áll egymással a polgármester és a tiltakozók. Vulgarizmusok durrannak, és kölcsönös vádaskodásba fullad a kommunikáció.

Holényi Gergő azonban azt mondja, ennek az az oka, hogy megakadályozta a nyerészkedésre játszókat, és nem engedte nekik megcsapolni a városi vagyont. Önmagát ügyes polgármesternek tartja, és szerinte a számok is mellette szólnak.

Interjúnkból megtudhatják:

  • hány rendőrségi vagy bírósági eljárás zajlik most a felek között Nagymegyeren,
  • miért nem ment ki Holényi a tüntetők közé, mikor a háza előtt zajlott a szállásoltatók demonstrációja,
  • miért nevezte ki a Republika-tag, összeesküvéselmélet-hívő Lukáš Machalát a nagymegyeri termálfürdő élére,
  • melyik csúcspolitikussal ápol jó kapcsolatot,
  • s lesz-e béke Nagymegyeren.

Elindul a következő választáson?

Igen, elindulok.

Azért kérdezem, mert kívülről nézve Nagymegyert, az elmúlt négy év azért nem teljesen az lehetett, amire számított. 2018-ban teljesen újonc volt az önkormányzati politikában, azóta pedig eltelt egy nagyon viharos választási ciklus.

Abszolút nem erre számítottam. Igaz, hogy nem voltak elképzeléseim vagy elvárásaim, milyen lehet az önkormányzati munka. Fogalmazhatok úgy is, hogy rengeteg csalódás van mögöttem, ami emberekbe vetett hit vagy bizalom kérdése volt. Csalódtam. Mondjuk ki, naiv kezdőként kezdtem a polgármesteri ciklust, és menet közben kellett rájönnöm, hogy működnek a dolgok, s hogy főleg itt, Nagymegyeren mennyi a képmutatás és az üres beszéd az elmúlt 30 évben egyes emberek tevékenysége mögött.

Jóformán egy üres irodát vettem át a városi hivatalban, és két és fél évig tartott, míg az üres polcokat megtöltöttük tartalommal: előírásokkal, szabályokkal, általános vagy belső rendeletekkel, melyeket az elődömék megsemmisítettek. A hivatalban innen-onnan, másolatokként kerültek elő dolgok, ebből kezdtük felépíteni azt a szakmai munkát, ami a mai napig is folyik.

Rögtön az elején összeütközésbe került a testülettel, és ezt négy év alatt sem sikerült rendezni. Miért?

A legfőbb oka az, hogy sajnos azokról az emberekről, akikkel a választások idején egy húron pendültünk, és voltak közös céljaink, gyorsan kiderült, hogy azt szeretnék folytatni a városban, amit az elődöm tett, csak most ők szeretnének kijönni nyertesen a dologból, s ők szeretnék megtölteni a zsebeiket a város vagy a városi cégek pénzéből. Én pedig ezt egyértelműen elutasítottam.

Az első találkozásunkkor azt mondtam nekik, közös munkát képzelek el, és ezt is várom el. Ebből semmi sem lett. 13 képviselőből négy olyat találtam, aki hajlandó tenni a városért. A többiek nem. A legnagyobb feszültség abból adódik, hogy a pénzforrásokat, melyekhez bizonyos képviselők hozzájutottak az elmúlt ciklusokban, teljesen elzártam, és senki sem kapott semmit.

Fotó – Holényi Gergő archívuma

Ez meglehetősen erős vád. Pontosan mire gondol, mikor azt mondja, hogy meg akarták tömni a zsebüket?

Az előző testület és polgármester a négy év alatt körülbelül 1,5 millió és 2 millió euró körüli összeget invesztált a városba: gondolok itt mondjuk a járdákra vagy egyéb befektetések kivitelezésébe. Ezt másfél millió euró értékben hitelből tették. Én az első teljes évemben, 2019-ben 840 ezer eurót fektettem be a városban, abból több mint 600 ezer eurót saját forrásból. Itt jött a nagy pofáraesés: ha mi kezdőként, mindenféle támogatás nélkül a városi költségvetésből ennyit tudtunk befektetni a városban egy évben, akkor az előző vezetőség mit csinált ezzel a pénzzel? Befektetni ugyanis csak kölcsönből fektettek be, saját, városi forrásból minimálisat költöttek. Itt döbbentem rá, hogy a városi cégeket arra használták, hogy kiszedjék a városból a pénzt, a városi kft-ken belül pedig elosszák azt.

A nagymegyeri termálfürdő országos szinten a legjobbak között volt – és ez a fürdő, melyben évente akár 200 ezer vendég is megfordul, nem tudott saját tőkéből fejleszteni, mindenhez kölcsönt vettek fel. 2022 az első olyan év, mikor a fürdő saját tőkéből fejleszt, és nem szorul külsős pénzinjekcióra.

Sokáig tartott, míg eljutottunk odáig, hogy az addigi vezetőséget le tudtuk váltani, ki tudtuk cserélni az embereket. De rádöbbentünk, hogy bizonyos szerződéseken, számlákon keresztül több százezer eurót vettek ki évente – és senki sem ellenőrizte, hogy van-e ezek mögött teljesítés. A 2019-es év volt a vízválasztó – a fürdőben az az év rekordév volt, 5,5 millió eurós forgalomnál mégis csak 930 ezer eurós nyereséget sikerült kimutatni. És bár nem vagyok nagy gazdasági szakember, számításaim szerint 1,2–1,5 millió eurós nyereségnél kellett volna lenniük. Ekkor kezdtem el számon kérni az ügyvezetőt, aki nem tudott választ adni sok dologra.  2021-ben pedig a régi vezetőséggel szakítva saját embereket kellett betennem.

Most nem nagymegyeri, külső szakemberek próbálják rendbe tenni a fürdő gazdálkodását és technikai hátterét, amit az elmúlt évtizedekben teljes mértékben elhanyagoltak. Így egy év után ott vagyunk, hogy saját tőkéből tud fejleszteni a fürdő, több százezer eurós nagyságrendben, úgy, hogy az évi csaknem egymillió eurós kölcsönszámlákat, melyek az előző városvezetés hat és félmillió eurós kölcsönének fejében érkeznek, minden hónapban percre pontosan teljesíteni tudja a kft. Ehhez viszont le kellett cserélni a régi bútordarabokat, akik a régi rendszerrel játszottak össze.

Ilyen forrásokon keresztül jutottak képviselők vagy városi vezetők pluszvagyonhoz. Rábizonyítani ezt valakire nagyon nehéz, de akinek szeme van Nagymegyeren, és látja a gazdasági eredményeket, annak rá kell jönnie, hogy azokban a cégekben, ahová úgymond betettem a saját emberemet, nincsenek problémák, és mínuszos cégekből sikerült nyereséges cégeket csinálni – kemény munkával.

A termálfürdőt Lukáš Machala vezeti, aki körül nagyon sok a kérdőjel. Hogy jött ő képbe?

Rengeteg jó ember segíti a munkámat, nem önerőből vagyok ilyen sikeres polgármester. Ügyvédekkel, szakemberekkel dolgozom együtt, akiknek évtizedes tapasztalatuk van az önkormányzati munkával. Kassától Pozsonyig sikerült szert tennem olyan ismerősökre, akik mindig tudtak jó megoldást találni, bármilyen problémával is néztünk szembe.

Korábban egy pozsonyi ügyvéd ismerősömön keresztül jutottam el egy nagyon jó gazdasági szakemberhez, akit megkértem, hogy segítsen átvilágítani a fürdő gazdasági helyzetét. Ebbe belement, én pedig kineveztem a fürdő akkori ügyvezetője, Križan Tibor mellé második ügyvezetőnek, hogy közösen járjanak el.

Hétfőn kineveztem az úriembert, akit most nem szeretnék nevén nevezni: szerda este hazament, és egy kormányzati szerv munkatársa várta őt otthon az ajtó előtt. Leült vele szemben, és elé tett egy papírt, amin szerepelt öt állami megbízás, olyanok, ahol ennek a gazdasági szakembernek is voltak szerződései. S azt mondta neki: ha elvállalod a megyeri termálfürdő vezetését, ezt az öt szerződést bukni fogod. Másnap a gazdasági szakértő felhívott, és azt mondta: Gergő, ne haragudj, de ez az öt szerződés nekem évente 180 ezer eurómba kerülne. De hozok neked egy olyan embert, akit minél jobban ütnek, annál jobban harapja a csontot. Ő volt Lukáš Machala.

Ezt úgy értsem, hogy egy kormányzati szerv tulajdonképpen megzsarolta a kinevezettjét?

Egy NAKA-munkatárs jelent meg nála civilben. Elmondta, kicsoda, és megmutatta a papírt a szerződésekkel.

Született ezzel kapcsolatban bármilyen feljelentés?

Nem. Tudjuk mindketten, hogy működik ez Szlovákiában, hogyan használták ki egyes magasabb pozícióban lévő emberek, politikusok a rendőrséget. Nem akarok neveket mondani, hogy ne lehessen ezt az egészet konkretizálni, de az úriember azt mondta, azért nem tesz feljelentést, mert számára fontosabbak az üzleti partnerei, és az állam is a partnerei közé tartozott.

Visszatérve Lukáš Machalához: jelenleg a Republika tagja, korábban az SNS-ben politizált, oltásellenes és oroszbarát dezinformációkat terjeszt. Nem zavarták a nézetei?

2021-ben ismertem meg Machala urat, s akkor már mindegy volt. Egy olyan embert akartam hozni, aki hajlandó velem együtt dolgozni, átvilágítani a fürdő tevékenységét és a pénzügyeit. Megpróbáltam a környékről szerezni szakembert, de ebben a politikai helyzetben és milliőben, ami Nagymegyeren kialakult, senki sem akart részt venni. Senki sem akarta kockára tenni szakmai tekintélyét egy ilyen képviselő-testület ellen – mert azt tudták, hogy bárkit is nevezek ki, azt a testület támadni fogja.

Elkezdtem szélesebb körben keresni, így fonódtak össze a dolgaink Lukáš Machalával. A politikai nézetei akkor sem érdekeltek, és most sem érdekelnek. A szakmaisága érdekel, és látom, hogy rendbe tudta tenni a fürdő gazdasági és jogi helyzetét. Sok munkát tettek bele, és még sok munka áll előttünk, hogy műszakilag, gazdaságilag és jogilag is előre tudjuk vinni a termálfürdőt.

A képviselők és a fürdő környéki szállásadók egy része azonban nagyon nem elégedettek Machalával. Miért nem sikerült rendezni ezt a feszültséget?

Kilenc képviselő a testületben önös és más érdekeket tart szem előtt, nem a város érdekeit – beruházói és gazdasági érdekek állnak mögöttük, ezeket képviselik. Igyekeztem ez ellen tenni, de az elmúlt három évben arra is rá kellett jönnöm, hogy a képviselő-testület bármit megtehet, bármit leszavazhat, és bármilyen „hülyeséget” legalizálhat, és nem lehet felelősségre vonni őket érte.

Egy polgármestert viszont a legkönnyebb felelősségre vonni, vagy rásütni a bélyeget, hogy úgyis elviszi a rendőrség, vagy börtönben végzi. Akárhogy próbálkoztak az elmúlt években, semmit sem tudtak rámbizonyítani – miközben már a tizenkettedik ügyészségi határozat marasztalja el a testületet és annak munkáját. A járási és a kerületi ügyészség is csak a fejét csóválja, ha Nagymegyerről hallanak.

Igyekszem a jog útjait járni, hogy keresztülvigyem, amit képviselek. Lassan megy, ebből is adódik a sok konfliktus és kérdés – mire a jogi úton érvényt szerzek az igazamnak, eltelik fél év, abban a fél évben pedig az emberek csak azt hallják, hogy a képviselőknek van igaza. Aztán mikor kiderül, hogy nekem volt igazam, mindenki hallgat róla.

Lukáš Machala. Fotó – Aquapark Nagymegyer

Lukáš Machalát viszont ön is kiválasztási eljárás nélkül nevezte ki a fürdő élére, nem volt versenypályázat, és ez az ügy is a bíróságon van. Ez nem mond ellent a jog útjának, amit emleget?

Nagyon szeretném megvalósítani az elképzelésemet, amivel 2019-ben nekirugaszkodtam a munkának. Törvényes versenypályázaton keresztül szeretnénk kiválasztani az embereket a városi cégek élére. Azóta túl vagyunk két kinevezésen és két versenypályázaton, és látom az utóbbi buktatóit is. Bizonyos posztokat az MKP-frakció itt a városban saját berkein belül próbált megoldani, és a saját embereiket szerették volna az ügyvezetői székekbe ültetni. Őszintén szólva szerintem ez erkölcsileg elfogadhatatlanabb, mint az, hogy kiválasztási eljárás nélkül nevezek ki ügyvezetőket – és ezt az elődeim, Néveri Sándor és Lojkovič Sámuel is megtették annak idején.

Az első igazi kiválasztási eljárásokat én kezdeményeztem 2019-ben, és politikai hercehurca lett belőle, mert egyesek a saját embereiket ültették pozícióba – és mivel akkor én sem láttam jobb lehetőséget, belementem az alkuba. Utólag viszont kiderült, hogy ezek a döntések hibásak voltak, voltak a versenypályázaton olyan szakemberek is, akik jobban végezték volna a dolgukat, mint azok, akik végül odakerültek.

A képviselők és a szállásadók szerint ön és Machala érdekeltek abban, hogy a fürdő tulajdonosa megváltozzon.

Ezt cáfolni tudom. Az elmúlt két évben sokszor mondtam: a termálfürdő városi vagyon, csakis a képviselőtestület dönthet arról, mi lesz a sorsa. A polgármesternek semmilyen befolyása sincs a városi vagyonnal való kereskedésre. Ez képviselő-testületi jogkör. Emellett pedig a városnak elővételi joga van a Termál kft-vel szemben. 2012-ben pedig született egy határozat, ami mai napig érvényben van, és eszerint a termálfürdő bárminemű tulajdonosi változásával, vagy cégstruktúraváltással kapcsolatban a nagymegyeri lakosokat referendum formájában kell megkérdezni. A fürdő sorsáról a testület csak ezen referendum eredményének tudatában dönthet.

Ez a három dolog teljesen kizárja, hogy a polgármesternek bármilyen jogköre is lenne a képviselő-testület felett a fürdővel kapcsolatban. A polgármesternek egyetlen jogköre van, kinevezheti az ügyvezetőt. S az elmúlt másfél évben bebizonyítottuk, hogy pozitívak a szándékaim, és meg akarjuk őrizni a fürdőt Nagymegyernek és lakosainak, nem akarunk bevonni idegen tulajdonost.

A fürdő körül azonban nem csak emiatt forrnak az indulatok. Lukáš Machalát a beléptetőrendszer megváltoztatása miatt is támadják. A szállásadók szerint hosszú sorok alakulnak ki a fürdő előtt, mert az új rendszer rosszul működik, és így elvesznek a látogatók is.

Azok az emberek, akik ezt a kritikát megfogalmazzák, ugyanilyen kritikusak voltak a korábbi fekete karórás rendszerrel, mikor Néveri Sándor polgármester és Pongrácz Kálmán hivatalvezető idején bevezették azt Nagymegyeren.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Nagymegyer

Önkormányzatok

Szlovákiai magyar

Választások 2022

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Ausztrália 1:0-ra vezet a félidőben Tunézia ellen a katari labdarúgó-világbajnokság D csoportjának 2. fordulójában. A találatot Duke szerezte a 23. percben.

Rastislav Káčer szombaton megemlékezett az ukrajnai holodomor áldozatainak emlékéről. A külügyi tárca közleménye emlékeztet, hogy ma van az ukrajnai 1932-32-as éhínség áldozatainak emléknapja. (tasr)

A hétvégi politikai vitaműsorok vendégei:

Szombat

  • 12:10, RTVS, Sobotné dialógy: Michal Šipoš (OĽaNO), Matúš Šutaj Eštok (Hlas)

Vasárnap

  • 11:00, TA3, V politike: Mária Kolíková (SaS), Peter Pellegrini (Hlas)
  • 11:55, RTVS, O 5 minút 12: Igor Matovič (OĽaNO), Erik Tomáš (Hlas)
  • 13:00, Markíza, Na telo: Robert Fico (Smer), Peter Pčolinský (Sme rodina)