Napunk

Harcsa Veronika: Túl sok mindent szeretek itthon ahhoz, hogy csak úgy lelépjek egy másik országba

Harcsa Veronika. Fotó - Napunk/Kacsinecz Krisztián
Harcsa Veronika. Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

Nem bánta meg, hogy sok évi ingázás után végül Magyarországon kötött ki, de nem titkolja, hogy sok minden zavarja ebben az országban, és fel is emeli a hangját a számára fontos ügyek mellett. Harcsa Veronika énekes-dalszerzővel a Műveszetek Völgyében beszélgettünk.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Harcsa Veronika dzsesszénekesként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban végzett el egy kétéves mesterképzést. Intenzív kapcsolatot épített ki az itteni zenei szcénával, a mai napig több belga zenei produkcióval működik együtt. Emellett Gyémánt Bálinttal közösen rendszeresen turnéznak német nyelvterületen is, de olyan egzotikus országokba is meghívták már őket, mint Vietnám, Kazahsztán vagy Japán.

Az egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb európai dzsesszénekesnő páratlan karrierrel büszkélkedhet, a szakma a világon szinte mindenhol ismeri és elismeri a munkásságát, ő mégis Magyarországon telepedett le. Ennek okáról is kérdeztük a művésznőt, aki Kapolcson már kilencedik éve vezet saját udvart, amely a minőségi zene egyik legizgalmasabb oázisa a Völgyben.

Az interjúban szó lesz arról is, hogy:

  •  miért kihívás jódlizni és morva népdalt énekelni;
  •  miért tartja egyfajta missziónak a Völggyel való együttműködést;
  •  miért aggódik a magyarok mentális egészségéért;
  •  bár nem érzi feladatának a magyar „nemzeti dzsessz” megteremtését, azért a világ minden sarkába elvisz legalább egy magyar nyelvű dalt.

Sebestyén Márta régizene-koncertjéről érkeztem most ide a Harcsa Veronika Udvarba. Jól tudom, hogy ő komoly hatással volt rád?

Mindenképpen. Gyerekkoromban őt szinte sztárkultusz övezte. Kamaszként sokat jártam a Vujicsics és a Söndörgő koncertjeire, velük többször is fellépett vendégelőadóként. Ennyi idősen különösen erősen megérintett a művésznő kisugárzása. Fantasztikus élmény volt, azt mondtam magamban, hogy ilyet én még soha életemben nem hallottam.

Léptetek fel már közösen?

Olyan volt már, hogy egy műsorban mindketten szerepeltünk, de közös projektünk eddig még nem volt.

Viszont az utóbbi időben nem egy hasonlóan neves hazai művésszel dolgoztál együtt.

Igen, az utóbbi években úgy alakult a pályám, hogy a saját projektjeim mellett több kortárs zeneszerző keresett meg, hogy közösen alkossunk valami izgalmasat. Ezek a projektek rendszerint a kortárs klasszikus zene és a dzsessz határán mozognak.

Idén tavasszal Gadó Gábor gitárművésszel vettünk fel egy közös lemezt, illetve fel is léptünk a quintetjével együtt az Opus Jazz Clubban. A zenekarban klasszikus és dzsesszzenészek is helyet kaptak. Aki hallotta már Gadót játszani, az tudja, hogy a zenéje mindkét stílusirányból táplálkozik. Rendkívül izgalmas munka volt, és számomra énekesként nagy kihívás is.

Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

Májusban pedig a Győri Filharmonikus Zenekarral adtam elő a győri zsinagógában Luciano Berio Folk Songs című, 1964-ben komponált sorozatát, illetve Balogh Máté kortárs zeneszerző Folk Songs 1913 című dalciklusát, ez utóbbinak itt volt az ősbemutatója. Az előbbi mű gerincét a különféle európai és közel-keleti népek dalai adják, Berio sajátos stílusában feldolgozva. Egy nagyon közkedvelt alkotásról van szó, melyet a klasszikus énekesek mellett gyakran népdal-, dzsessz- vagy akár popénekesek adnak elő.

 A Balogh Máté-féle darabnak hasonló a koncepciója, ő a Kárpát-medencében, illetve a szomszédos régiókban élő népek zenéit, dalait dolgozta fel és olvasztotta egybe ebben a dalciklusban, amely tartalmaz többek között morva és jiddis népdalt, szerb kólót, de például jódliznom is kellett a tiroli énekekben. A címben azért szerepel 1913, mert ez volt az utolsó békeév ebben a nagyon sokszínű népdalkinccsel büszkélkedő régióban.

 Melyik nyelven a legnehezebb énekelni?

A jiddis siratódalt nagyon szerettem a lágy hangzók miatt. Németül ugyan beszélek, de ettől még nem volt könnyű tiroli dalokat énekelni. Rajna Martin karmester a próbák alatt leültetett, és mutatott a YouTube-on egy felvételt, amin tiroli emberek beszélgetnek egymással. Ezután együtt begyakoroltuk a szinte követhetetlen tiroli akcentust. Ugyanakkor ez egy szép kihívás volt, hiszen nem csak arra kellett figyelnem, hogy hogyan képzem az egyes hangokat, hanem arra is, hogy az ének prozódiailag rendben legyen.

 Láthatjuk még valamikor ezt az előadást?

 Igen, tervezzük még játszani, és ha minden jól megy, fel is vesszük.

Idén jelenik meg a Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartet második lemeze. Úgy tudom, az anyag már évekkel ezelőtt elkészült.

Két évvel ezelőtt vettük fel, és eredetileg 2021 tavaszán szerettük volna bemutatni, a terveinket azonban keresztülhúzta a pandémia.

Az albumon Gyémánt Bálint mellett ugyanaz a belga ritmusszekció – Nicolas Thys bőgős és Antoine Pierre dobos – működik közre, mint az előző lemezen. Annyi változott, hogy egy új német kiadóval dolgoztunk együtt, aminek köszönhetően remélhetőleg kicsit szélesebb közönséghez jutnak majd el a dalaink.

A teljes quartettel Magyarországon a Művészetek Palotájában lépünk fel novemberben. Ez több szempontból is különleges alkalom lesz. Négy vendéget is hívtunk – Dresch Mihályt, László Attilát, a fiatalok közül pedig Nagy Emmát és Cseh Pétert. További lemezbemutató koncertek is lesznek itthon, de azok már duóban.

Bízom benne, hogy idén ősszel már nem lesznek lezárások, illetve korlátozások, és a novemberi, Müpa-beli bemutatón túl külföldön is turnézhatunk majd a lemezzel. Jó néhány koncertet ütemeztünk be, ha minden jól megy, a turné 2023 tavaszán Nyugat-Európában folytatódik.

A pandémia előtti időszakhoz képest az utóbbi három évben nagyon kevés külföldi vendégelőadó fordult meg az udvarodban Kapolcson, a belga zenésztársakkal is csak elvétve koncerteztek Magyarországon. Ez még mindig a pandémia miatt van így?

Igen, tavaly kifejezetten kérték is a szervezők, hogy ne hívjunk külföldi előadókat Kapolcsra, mert annyira bizonytalan volt a helyzet, főleg ami az utazást illeti. Idén már felkértem egy-két külföldi zenészt, eljött hozzánk például Varga Dániel magyar-lengyel-szlovén quartetje, illetve az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával Golnar Shahyar iráni-kanadai multiinstrumentalista énekesnő is.

Ínyencségekből tehát idén sem volt hiány, de való igaz, hogy tavaly ősszel, amikor elkezdtük szervezni az idei fesztivált, még elég óvatosak voltunk. Én azonban amellett, hogy teret nyújtok a hazai dzsessz legizgalmasabb képviselőinek, szeretnék fokozatosan egyre több külföldi előadót is visszacsábítani a kapolcsi udvaromba.

Persze az is fontos szempont, hogy a külföldi produkciók többe kerülnek, ezért mindig egyfajta dilemma, hogy a rendelkezésre álló büdzséből inkább több hazai fellépőnek adjunk teret, vagy pedig külföldi vendégművészeket fizessünk meg. Ezen a téren korábban is az egyensúlyra törekedtem.

Egyrészt fontosnak tartom, hogy egy-egy olyan gyöngyszemre, amelyet Magyarországon nem biztos, hogy ismernek, rácsodálkozhasson az itteni közönség is. A keret nagyobb részét azonban mindig a hazai dzsesszformációk fellépéseire fordítjuk, hiszen nagyon kevés olyan nyári fesztivál van, ahol lehetőséget kapnak megfelelő körülmények között játszani.

Még mindig akkora kihívás vezetni ezt az udvart, mint kezdetben volt?

Igen, még mindig nagyon élvezem. Kapolcs számomra egyedülálló találkozási és kapcsolódási pont a közönséggel, hiszen messze nem csak énekesként vagyok itt jelen. Udvargazdaként sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülhetek a völgylakókkal.

Ez a kapcsolódás a közönséggel talán az interaktív énekes workshopokon a legerősebb. Az ilyen közös foglalkozások alkalmával mutatkozik meg leginkább a zene gyógyító, megmozgató és felszabadító ereje. Ilyenkor bebizonyosodik az is, hogy a zene olyan öröm- és erőforrás, amely mindenki számára adott, és amelyből mindenki meríthet energiát.

Énekes workshop Kapolcson. A zongoránál Cseke Gábor. Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

Sokáig kétlaki életet éltél, de néhány éve úgy döntöttél, hogy Magyarországon maradsz, Budapesten telepedtetek le a férjeddel. Nem bántad meg ezt a döntést?

Nem mondanám. Három éve jöttünk haza, előtte hét évig ingáztam részben a brüsszeli tanulmányaim, részben egy berlini kiadóval való együttműködés, később pedig a férjem munkája miatt. Azért telepedtünk le, hogy a sok ingázás után egy nyugodtabb életet élhessünk.

Nagyon hosszan tudnám sorolni azokat a dolgokat, amelyek miatt szeretek itt élni: a barátok, a család mellett például a lakókörnyezetünk, illetve egész Budapest, a Művészetek Völgye vagy éppen a vidéki biciklitúrák miatt is.

Persze sok minden zavar, és vannak olyan ügyek, amelyek mellett énekesként is kiállok, ilyen például a Pride. Nem hagyom szó nélkül az olyan intézkedéseket sem, amelyek erősen sértik az értékrendemet.

Sokat tartózkodtam olyan országokban, ahol mindenki az lehet, aminek érzi magát, és úgy öltözködhet, ahogy akar. Engem még mindig sokkol, hogy Magyarországon ez nem így működik, hogy sokan nem vállalhatják fel önmagukat a propaganda miatt. A sajtóból sok másról is értesülök, ami miatt borzasztóan érzem magam, és ez bizony sok energiát felemészt.

Emellett azonban van bennem egyfajta dac is, hiszen túl sok mindent szeretek itthon ahhoz, hogy csak úgy lelépjek egy másik országba, ahol esetleg közelebb áll az általános értékrend az enyémhez. Szóval most úgy vagyok vele, hogy amíg csinálhatom a dolgomat Magyarországon, addig biztosan maradok, és folyamatosan keresem az egyensúlyt.

És csinálhatod? Sokan azt mondják, hogy a katatörtvény módosítása a zenészeket is ellehetetleníti.

Egyelőre még én is katás vagyok. Nyilván jóval többet fogok adózni szeptember 1-től, bár én még egy nagyon szerencsés helyzetben lévő, kivételezett zenei elit tagjának mondhatom magam, mert nagyon sok fellépésem van, sokszor keresnek meg külföldről is, tehát nem vagyok kiszolgáltatva ennek az országnak. Nagyjából fele-fele arányban koncertezünk itthon és a határokon túl, vagyis több irányból vannak bevételeim.

Persze sokan vannak, akik még mindig nem tudják, hogy mi lesz velük szeptember 1-jétől.  Abban biztos vagyok, hogy akinek a zene az élete és a szenvedélye, az nem fogja abbahagyni, de ennek ára lesz. Lesz, aki ki fog költözni, és lesz, aki kénytelen lesz másodállást vállalni.

Engem leginkább az szomorít el, hogy az anyagi bizonytalanságnak milyen mentális következményei lesznek az emberekre nézve, hogy mekkora frusztrációt fog ez eredményezni. És nem is csak az anyagi kiszolgáltatottság, hanem az a kollektív élmény, hogy ez egyáltalán megtörténhet velünk, hogy egyik napról a másikra, minden előzetes egyeztetés nélkül átmegy egy olyan intézkedés, amely ennyi ember megélhetésére van negatív hatással.

Értem én, hogy nagyon nagy gazdasági bajok vannak, és emiatt drasztikus lépéseket kell hozni, de biztos vagyok benne, hogy ezeket úgy is lehetett volna kommunikálni, hogy az emberek értsék, mi miért történik, miért van szükség ilyesféle intézkedésekre, tehát hogy úgy érezzék, partnerként kezelik őket.

Hiányolom továbbá a fokozatosságot és főleg a szociális védőhálót, amely legalább valamiféle biztonságérzetet nyújthatna. Hiszen az adókat többek között azért fizetjük, hogy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Fesztivál

Kata

Kultúra

Magyarország

Művészet

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Az angol válogatott gól nélküli döntetlent játszott az amerikai csapattal a katari labdarúgó-világbajnokság péntek esti mérkőzésén, a B csoport második fordulójában. (mti)

Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány minden kétséget kizáróan önkezűleg vetett véget az életének – mondta ki ma Pavel Matija, az Eperjesi Kerületi Ügyészség ügyésze. Az ügyészség megállapításai remélhetőleg legalább a családnak nyújthatnak valamiféle lezárást, mert az kétséges, hogy az eddig keselyű módjára Lučanský halálán élősködő politikusok véleménye változni fog, írja a legfrissebb Napunk newsfilterben Hegedűs Norbert.

Péntek délután az ország nagy kórházai egymás után jelentették be, hogy decembertől elhalasztják a tervezett műtéteket, és csak alapellátást fognak biztosítani. Aki fiatal és egészséges, az hajlamos lehet erre a hírre csak legyinteni, hiszen a halasztás még nem a világ vége, de aki már maga is átesett műtéten, vagy ismer valakit, akinek egy hasonló eset meghosszabbította a szenvedéseit, az képes értékelni a helyzet súlyosságát, írja Hegedűs Norbert a pénteki Napunk newsfilterben.

Az orvosok felmondása miatt a Besztercebányai Gyermekkórház is kénytelen lemondani a november 30-a után tervezett műtéteket. Jana Petríková szóvivő elmondta, hogy egyelőre csak a december első hetére tervezett beavatkozásokat mondják vissza. (tasr)