Orosz származású újságíró: Nem hiszem, hogy Oroszországból demokrácia lesz. Ez egy más értékekkel bíró civilizáció

„Propagandával sok mindent el lehet érni, arról viszont nehéz meggyőzni az embereket, hogy van elég ennivalójuk” – mondja Alexandr Mitrofanov orosz származású cseh újságíró és publicista, aki évtizedek óta foglalkozik az orosz politikával.

„A mai Oroszország kicsit olyan, mint a Titanic. A fedélzeten ugyan táncolnak, de a jéghegy már közeledik.”

Mitrofanov az interjúban arról beszél:

• szerinte gyengül-e Putyin kormánya,
• miért nem működhet a nyugati típusú demokrácia Oroszországban,
• hogyan tekint az orosz társadalom Csehországra és Szlovákiára;
• és hogyan változott az orosz társadalom a háború kezdete óta.

Ön évek óta tanulmányozza az orosz társadalmat. Hogy látja, nem hiányzik valami nálunk a közbeszédből?

Bizonyos mértékig természetes, hogy az emberek Szlovákiában, Csehországban és különösen a nyugati országokban Oroszországot hajlamosak a „mi világunk” részének tekinteni. Ez nagy tévedés. Az orosz rendszer merőben eltérő értékekre épül, amelyek a nyugatiakkal összehasonlítva szinte mindig ellentétesek. Sokakat például megdöbbentenek azok a videók, amelyek bemutatják, miket követnek el az orosz katonák Ukrajnában. Gyakran hallom tőlük, hogy nem értik, hogyan képesek erre. Az oroszoknál azonban ezek hétköznapi dolgok, amiket akár dicséretre méltónak is tartanak.

Mihamarabb tudatosítanunk kell, hogy Oroszországban egy teljesen más civilizáció él, amelyik ellenséges velünk, és mindenáron el akar minket pusztítani. Megértem, hogy ez sokak számára kellemetlen lehet, mert megzavarja az elképzelésünket a békében és barátságban való életről. Csakhogy ezt az elképzelést a mai Oroszországot elnézve egyszerűen nem lehet teljesíteni.

Konkrétan miben különböznek az orosz értékek a nyugati értékektől?

Az abszolút legfontosabb dolog az, hogy Oroszországban az ember van az államért, és nem az állam az emberért. Ez még a cári időkből származik, és az oroszok az Arany Hordától vették át. Oroszországban ugyan léteznek törvények, de azokat csak a vezető érvényesítheti az ellenségeivel szemben. Az emberélet nem számít, a néptől áldozatokat várnak az állam érdekében. És van még egy dolog, ami egy kicsit radikális, de a jelek szerint Putyin is hisz benne.

Éspedig?

Van egy olyan elképzelés, hogy Oroszország azért teremtetett, hogy leigázza a világot, és ha ez nem sikerül neki, akkor az egészet el kell pusztítania.

Tehát úgy gondolja, hogy az orosz tisztviselők hajlamosak nukleáris fegyvereket használni?

Nem léteznek semmiféle orosz tisztviselők. Oroszországban egyetlen vezető van, és igen, ennek az embernek a beszédeit elemezve arra a következtetésre jutottam, hogy képes lenne erre.

Akkor álljunk meg Putyinnál. Alig néhány nappal az ukrajnai invázió megindítása előtt közöltünk egy szöveget, amelyben Petra Procházková kollégánk azt írta, Putyin még soha nem volt ilyen magányos. Tudjuk, ki a tanácsadója, akivel konzultál akár az említett atomfegyver-használatról is?

Még Oroszországban sincs erről semmi információ, nemhogy külföldön. Az biztos, hogy rengeteg találgatás van, amikre külön csatornák jönnek létre a Telegramon. Vannak némi általános ismereteink: tudjuk például, hogy Putyin régi ismerősökkel és KGB-s kollégákkal vette körül magát. Arról is rengeteg hír jelenik meg, hogy mellékvágányra állította Szergej Sojgu védelmi minisztert vagy Valerij Geraszimov vezérkari főnököt. De ebből semmit nem tudunk megerősíteni.

Timothy Snyder történész nemrég azt írta a Twitteren, hogy Putyin uralma gyengül. Azzal is érvel, hogy az orosz állam magas rangú tisztségviselői radikalizálódnak, amivel a „Putyin utáni korszakra” készítik elő a terepet. Ön egyetért ezzel?

Snydert különösen tisztelem, de ezt az állítását korainak és kissé üresnek találom. Rengeteg ehhez hasonló „gyakorlati” értelmezést állíthatunk fel, és minden bizonnyal találunk is sok „bizonyítékot”, amik látszólag alátámasztják őket. Azonban visszajutunk oda, hogy Putyintól és környezetétől nem rendelkezünk semmilyen megerősített információval.

A jelenlegi helyzet némileg ahhoz hasonlít, amit a „kremlinológusok” tapasztaltak a Szovjetunió idején. Akkor sem jutott el hozzájuk gyakorlatilag semmilyen valós információ, így folyamatosan találgattak és többnyire tévedtek.

Mi is megengedünk magunknak egy spekulációt. El tudja képzelni, hogy valaki leváltsa Putyint vagy merényletet kövessen el ellene?

Elméletben ezt nem lehet kizárni, de a gyakorlatban nagyon nehéz lenne megvalósítani. Két okból gondolom így.

Először is, Putyin a KGB volt munatársaként nagyon jól tudja, mi a személyes biztonság, és úgy gondolom, ezt tudja is biztosítani. Kívülről tűnhet úgy, hogy Putyin furcsa jeleket küld, viccelődhetünk például a hosszú tárgyalóasztalán. Az azonban nagyon nehezen elképzelhető, hogy beengedjen magához egy helyiségbe valakit, aki merényletet tudna elkövetni ellene. Másodszor, semmi nem utal arra, hogy lenne a környezetében valaki, aki képes erre.

Ebben az összefüggésben gyakran emlegetik a párhuzamot Nyikita Hruscsovval, akit Sztálin halála előtt egyfajta bohócnak tartottak. Sztálin halála után viszont kemény és pragmatikus zsarnoknak bizonyult, aki minden riválisát legyőzte a belső pártharcokban.

Csakhogy ezúttal tényleg semmi jel nem utal hasonló forgatókönyvre. Ebben a kontextusban kulcsfontosságúnak tartom azt a Biztonsági Tanács ülésén készült – igaz, előre rögzített – videót, amelyben Putyin szinte minden beosztottját leszidta, és megmutatta, hogy ő az igazi „cár”. A körülötte lévő emberek borzalmasan néztek ki, önállóan cselekvő férfiak helyett inkább ijedt diákoknak tűntek.

Ön hisz abban, hogy Putyin után jöhet egy demokratikusan gondolkodó vezető?

Senki ilyet nem látok. Általában véve nem hiszem, hogy Oroszország valaha is a nyugati típusú demokrácia útjára lépne. Különösen azután nem, hogy tömegesen hagyták el az országot azok az emberek, akik képesek voltak úgy-ahogy demokráciában gondolkodni.

Miért van ez így?

Ennek a témának tavaly egy egész, közepesen hosszú könyvet szenteltem, de megpróbálok néhány mondatban válaszolni. Az orosz társadalomnak összehasonlítva a nyugatiakkal – és egyébként az ukránnal is – más alapjai vannak. Az orosz társadalom a mongol-tatár Arany Horda örököse, a többség mentalitása ezért megváltoztathatatlanul egy erős vezetőre támaszkodik.

Mindegy, hogy a cárról, a főtitkárról vagy az elnökről van szó, mindig ő az, aki egyedül dönt mindenről az országban. Ezt az alárendeltjein keresztül teszi, emellett kihasználja az úgynevezett hatalmi vertikumot is – ezt a kifejezést maga Putyin találta ki. Minél közelebb vannak az alárendeltek a cárhoz, annál magasabb a társadalmi rangjuk. A hierarchia legalján lévő embereknek lényegében nincsenek jogaik.

Pontosan ez a valósághoz való hozzáállás gyökerezik erősen az orosz lakosság többségében. Ez egy történelmi konfiguráció, aminek semmi köze a demokráciához.

Ez az olyan nagyvárosokra is érvényes, mint Moszkva vagy Szentpétervár, amelyek sokkal erősebb nyugati hatásoknak vannak kitéve?

Kevésbé érvényes, mint vidéken, de ne feledkezzünk meg a tömeges kivándorlásról. Azokból a városokból, ahol érezhetőbb a nyugati típusú demokrácia hatása, rengeteg ember ment el. Sokan kerültek börtönbe, és néhányukat, mint Borisz Nyemcovot, meggyilkolták. Ezért is mondhatnám azt, hogy mára az emberek többsége