Napunk

Összehasonlítottuk az árakat: az áram nem, de a gáz már olcsóbb lehet Szlovákiában, mint Magyarországon

Illusztrációs felvétel. Fotó – Freepik.com/fanjianhua
Illusztrációs felvétel. Fotó – Freepik.com/fanjianhua

A rezsicsökkentés átalakítása durván megdobhatja a magyarországi háztartások költségeit.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Augusztus elsejétől életbe léptek Magyarországon az új rezsiszabályok. Mint ismert, a „rezsicsökkentés”-nek nevezett intézkedéssel a magyar kormány 2010-es évek elejétől csökkentette a közműszolgáltatások árát. Az elektromos energia és a gáz ára 2014 óta lényegében nem változtak: nem követték sem az inflációt, sem a forint árfolyamának alakulását, ami jellemzően gyengülés volt.

Ez idő alatt előfordult olyan is, hogy az energia piaci ára alacsonyabb volt, mint a rezsicsökkentett ár, vagyis ilyenkor a fogyasztók fizethettek volna kevesebbet is. Amikor azonban a piaci ár magasabb volt a rezsicsökkentett árnál, az energiaszolgáltatók tulajdonképpen veszteségesen adták az energiát a fogyasztóknak.

Bár máshol nincs ilyen hangzatos neve, mint a rezsicsökkentés, az energia árának hatósági szabályozása teljesen bevett módszer más országokban, így Szlovákiában is.

Az energiaárak nálunk sem követik azonnal a piaci ár változásait. Az irányadó árat, amihez az egyes szolgáltatók igazítják a saját áraikat, mindig előre meghatározza az Árszabályozási Hivatalként emlegetett Úrad pre reguláciu sieťových odvetví (ÚRSO) a következő évre. Az ÚRSO ekkor veszi figyelembe az előző év alatt történt piaci árváltozásokat és a következő évi várakozásokat is. Most egy ideig ez sem lesz, a Covid után, majd pedig az ukrajnai háború miatt megugró energiaárak miatt Szlovákiában is rögzítették az elektromos energia irányadó árát 2023 végéig.

Magyarországon vagy Szlovákiában olcsóbb az energia?

Az energia árának nemzetközi összehasonlítása rendkívül nehéz több okból is. Ha két ország – mint Szlovákia és Magyarország – más pénznemet használ, akkor az árfolyam változása bonyolítja a helyzetet.

De ha van is két számunk, azok összevetésével sem feltétlenül leszünk okosabbak: ha az egyik országban drágább is az energia, lehet, hogy sokkal magasabb az életszínvonal, az emberek többet keresnek és a fizetésük kisebb részét költik energiára, mint a másik országban.

A GfK piackutató cég tanulmánya szerint 2021-ben Magyarországon az átlagos vásárlóerő az európai átlag 50 százaléka volt, vagyis egy magyarországi lakos feleannyi pénzből tudott gazdálkodni, mint az európai átlag. Szlovákia esetében ez az arány 68 százalék volt.

Tehát ezeket a tényezőket is figyelembe kell vennünk, ha meg akarjuk vizsgálni, a két ország közül melyikben olcsóbb a villamos energia és a gáz, illetve hogy hogyan változik a két ország közötti különbség, miután Magyarországon részben elengedték a rezsicsökkentést.

Nemzetközi összehasonlítás

Magyarországon az ÚRSO-nak nagyjából a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal felel meg. Az MEKH havonta közöl nemzetközi összehasonlítási adatokat az energiaárakról, méghozzá olyan módon, hogy korrigálja a valutaárfolyamok miatti ingadozásokat (a módszertanról itt lehet olvasni), igaz, csak az európai fővárosok adatait hasonlítja össze.

Eszerint 2022 júniusában Budapesten átlag 9,92 eurócentbe került 1 kilowattóra villamos energia, Pozsonyban viszont majdnem kétszer annyiba: 19,03 eurócentbe.

A gáz átlagára Budapesten 2,68 eurócent/kWh volt, Pozsonyban 5,28 eurócent/kWh, ez is körülbelül kétszeres ár.

A különbség azon is látszik, hogy a háztartások a bevételeik mekkora részét költötték villamos energiára és gázra. Ennek megállapításában a fogyasztói kosarak lehetnek a segítségünkre, amiket az egyes országok statisztikai hivatalai állítanak össze egységes módszertan alapján.

A fogyasztói kosarak alapvetően az árak változását, vagyis az inflációt teszik nemzetközi szinten összehasonlíthatóvá. A kosarakban a statisztikai hivatalok az egyes kiadásokat is típusonként súlyozzák, vagyis megbecsülik, hogy az egyes tételek mekkora részét veszik el a háztartások kiadásának, és ezeket évente felülvizsgálják a fogyasztói szokások változásától függően.

A 2022-es magyarországi fogyasztói kosárban a „villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok” 4,993 százalékos súllyal jelentek meg, vagyis a Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint a háztartások kiadásainak átlagosan ekkora részét költik villanyra, gázra, tüzelőanyagra és távhőre.

Ugyanezek a tételek a 2022-es szlovák fogyasztói kosárnak a 10,699 százalékát tették ki.

Vagyis a nemzetközi árösszehasonlítás és a két ország statisztikai hivatalának becslései is azt mutatják, hogy Magyarországon 2022-ben eddig a háztartások a jövedelmük körülbelül egyhuszadát, Szlovákiában ennek a dupláját, a jövedelem egytizedét költötték energiára.

A rezsicsökkentés felülbírálása új helyzetet teremt

A magyar háztartásoknak ez a kedvező helyzete változik meg augusztus elsejétől.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Földgáz

Magyarország

Szlovákia

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak