Dunaszerdahely vagy a Felvidék csapata? A DAC-hoz többféle identitás is kapcsolódik, az etnikai vonalra a klub is ráerősít

A DAC focicsapatról legalább két dolog biztosan kijelenthető. Az egyik: a DAC Dunaszerdahely és a Dunaszerdahelyi járás focicsapata. A másik: sokan a DAC-ot „a” magyar focicsapatnak tartják Szlovákiában, nemcsak a DAC szurkolói és a magyar kisebbség tagjai közül, hanem a rivális szlovák csapatok szurkolói közül is.

A DAC tehát nemcsak Szerdahelyen és a szűkebb környékén élők számára jelent identitásformáló tényezőt, hanem sokaknak a lakóhelyüktől függetlenül is szimbolikus szerepet játszik a magyarságuk megélésében.

Cikkünkben arról olvashatnak, hogy

• mennyire új fejlemény, hogy a DAC a nemzetiség megélésének a terepe lett, és mi az oka, hogy ez így alakult,
• tekinthető-e a DAC a szlovákiai magyarság egyik szimbólumának,
• elválasztható-e egymástól a lokális kötődés és nemzetiségi karakter, van-e olyan, hogy valaki elkötelezett DAC-drukker, de az utóbbit nem éli meg a lelátón,
• milyen hatással volt a szurkolótáborra, hogy Világi Oszkár megvette és feltőkésítette a klubot.

A dunaszerdahelyi identitásnak fontos része a DAC. A mérkőzésekre tömegek járnak ki, a szerdahelyi kötődésű média is kiemelt figyelmet fordít a focicsapatra. A Paraméternek és a dunaszerdahelyi.sk-nak is van külön DAC-aloldala, a Klikkout pedig cikksorozatban mutat be DAC-szurkolókat, és videós rovatban foglalkozik a DAC körüli eseményekkel.

Bár a focicsapat mindig is fontos szerepet játszott a város életében, a történetében voltak hullámvölgyek. A mostani népszerűség szorosan összefügg azzal, hogy a csapat a 2008-ban újra felkerült az első ligába és 2014-ben megvásárolta Világi Oszkár, Szlovákia egyik leggazdagabb embere, aki maga is dunaszerdahelyi. Ez több újdonsággal – többek között egy új stadionnal – járt a csapat és a szurkolók életében, a másik újabb jelenség pedig az, hogy a DAC az utóbbi években a nemzetiség, a magyarság intenzívebb megélésének terepévé vált.

Emiatt azonban bírálat is éri a klubot és a szurkolótábort: vannak, akik a szurkolótábor radikalizálódásától tartanak.

Közösségi élmény

„Valaki egy kulturális eseményen éli meg az etnikai identitását, valaki egy futballmeccsen. Kiviszi a magyar zászlót, elénekli a himnuszt. Amíg ehhez nem társulnak rasszista vagy kirekesztő rigmusok, addig ez teljesen rendben van. Így van ez Barcelonában a katalán, Bilbaóban pedig a baszk nemzeti szimbólumok használatával is” – magyarázza a Napunknak Gazdag József, a Vasárnap hetilap újságírója, az Egy futballfüggő naplójából című könyv szerzője.

„Sokan a focin keresztül élik meg egy közösséghez, nemzethez, szűkebb pátriájukhoz való tartozásukat, ezt jónak tartom, bár nekem sok más terep áll rendelkezésemre ehhez” – mondja a szerdahelyi Kiss Limpár Éva, aki maga nem DAC-szurkoló, de az édesapja focista volt, ő szerettette meg vele a sportot. A kézműves ékszerek készítésével foglalkozó és a csallóközi életet sajátos perspektívából szemlélő Éva 12 éve él Dunaszerdahelyen, így nála a DAC „csak később jött a képbe”, de ő sem tudja függetleníteni magát tőle.

Arról, hogy a szurkoláshoz társulnak-e kirekesztő rigmusok, megoszlanak a vélemények. Hunčík Péter pszichiáter maga is DAC-drukker volt, és korábban úgy gondolta, hogy többek között egy sikeres focicsapat is alkalmas arra, hogy megerősítse a szlovákiai magyarok identitását. Ennek megfelelően nagyon örült, amikor a DAC pályája elkezdett felfelé ívelni.

Az utóbbi években látható folyamatokat azonban nagyon aggasztónak tartja és nehezen viseli. „Kizárólagosság, csak mi és mi, a többiek alacsonyabb osztályba sorolva, ellenséges hangulatban érzi magát az ember” – sorolja a lelátón szerzett benyomásait.

Mielőtt felhagyott volna a meccsek látogatásával, egy alkalommal egy nem magyar származású barátjával ment ki a mérkőzésre. Mikor elkezdődött a Nélküled, Hunčík épp nem volt a lelátón. Mikor visszatért, azt látta, hogy a barátja – akit felszólítottak, hogy álljon fel – szorongva és nagyon sápadtan állt az éneklő szurkolók között.

Egy vérből valók vagyunk

A Nélküled, az Ismerős Arcok nemzetirock-zenekar dala 2014-ben lett a DAC nem hivatalos himnusza. A dal fontos szerepet játszik a politikailag elkötelezett jobboldali magyarok szimbólumrendszerében, és ez jelentős részben a DAC-nak is köszönhető. Ugyanis a csapat szurkolótábora hozta újra divatba és tette széles körben népszerűvé a régebbi dalt, ami innen indulva lett határokat átívelő lelátói magyarság-élmény. A Nélküledet azóta a magyar válogatott és a Fradi meccsei előtt is eléneklik a szurkolók, így volt ez a legutóbbi budapesti Ferencváros-Slovan mérkőzésen is.

A Nélküled szövegében szereplő „egy vérből vagyunk”-sor a zenekar által is bevallottan a Dzsungel könyvéből kölcsönzött összetartozás-motívum – bár ez nem feltétlenül köztudott –, Hunčík Péter szerint azonban ez a sor nagyon rossz történelmi tapasztalatokat idéz meg. Vannak, akiket a dal kimondottan irritál: „A falra tudnék mászni, ha felhangzik a Nélküled” – fogalmazott egy a DAC-jelenséget távolról szemlélő kelet-szlovákiai fiatalember.

A DAC B-közép vezérszurkolója, Domonkos Roli azonban visszautasítja, hogy a B-közép nacionalista vagy kirekesztő lenne. „Nem utálom én Szlovákiát meg a szlovákokat sem, csak épp a magyart szeretem” – mondja a Napunknak.

Domonkos úgy emlékszik, a magyarérzelműség 2008-tól erősödött meg a szurkolók körében, amikor a DAC újra felkerült az első ligába. Azt mondja, korábban voltak a lelátóról a DAC-ot bíztató szlovák bekiabálások is, azóta viszont nem nagyon vannak. Egyébként a B-középben is van pár szlovák, akikkel semmi gond nincs, de Domonkosék azt nem szeretnék, hogy külön csoportosuljanak és szlovákul kezdjenek szurkolni.

Hozzá tartozik

„Ha kitárom a teraszajtót, hallgathatom a Nélküledet meg a gólörömöt. Nem vagyok szurkoló, de ha ők játszanak, sokkal jobban bevonódom érzelmileg” – mondja Kiss Limpár Éva. Így aztán átérzi, hogy az apósát, aki régen minden meccsen kint volt, eltiltották, hogy kijárjon, mert árt a szívének.

Gazdag József elképzelhetőnek tartja, hogy a DAC-drukkerek egy része egyáltalán nem hallgat otthon Ismerős Arcokat vagy nemzeti rockot, de elfogadják, hogy a stadionban a Nélküled hozzátartozik a meccsek felvezetéséhez.

Hunčík Péter is meg van győződve róla, hogy a meccsekre kijáró 7-8 ezer ember többsége nem azonosul a radikálisabban nemzeti irányvonallal. Mint mondja, ezt csak egy kisebbség képviseli a lelátón, de a tapasztalatok nem azt mutatják, hogy az ilyen kisebbségek idővel kikopnak, hanem azt, hogy folyamatosan terjeszkednek; „a verbális agresszió egyre vulgárisabb, egyre támadóbb lesz, ellentétet talál a mi és az ők között, ez végül átmegy fizikai agresszióba is”.

Szerdahelyen ez egyelőre nem történt meg, és Hunčík sem azt mondja, hogy feltétlenül ebbe az irányba mennek a dolgok, de látja a jelenségben a potenciált. Az, hogy a szurkolók a nemzeti identitást valami ellenében tudják csak megfogalmazni, főleg Közép-Európában lehet látni, Horvátországban, Szerbiában, Magyarországon és Szlovákiában is – mondja a pszichiáter, hozzátéve, hogy Nyugaton is vannak erőszakos szurkolói csoportok, „de nálunk nem az etnikai specifikum jön ki belőle”.

A DAC esetében viszont a radikálisabb szurkolói csoportok