Lovasi: Az ellenzék csak addig húzta volna, mint a Tanácsköztársaság
Kapolcson visszatérő vendég, és különleges kapcsolat fűzi a Művészetek Völgye szívéhez – itt találkozott először a legendás filmrendezővel, Jancsó Miklóssal, akivel aztán évekig dolgoztak együtt. Nem zárkózik el a politikai állásfoglalások elől, de egyáltalán nincs hízelgő véleménnyel sem az egyik, sem a másik oldalról. Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontemberével Kapolcson, a Kaláka Versudvarban beszélgettünk.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
A magyar könnyűzene egyik legnagyobb idei meglepetése, hogy újra összeáll a Kispál és a Borz, egyelőre egy duplakoncert erejéig, amelyekre augusztus 26-27-én kerül sor Orfűn, egy minifesztivál keretében. A magyar alternatív zenei szcéna legismertebb és legnagyobb hatású formációja ráadásul rövidesen új albumot is kiad, az egyik új dalt már be is mutatták. Ennek apropóján is kerestük a Kossuth-díjas zenészt és dalszerzőt.
Az interjúból kiderül az is, hogy:
- a katás kegyelemdöfés után hogyan látja a szakma jövőjét;
- mit gondol Orbán „fajvédő” szövegéről;
- kezdődik-e új Kispál-korszak;
- és milyen meglepetések várnak azokra a szerencsésekre, akiknek sikerült jegyet szerezniük a Kispál on Orfűre.
A Kaláka Versudvarba az Egy az egybe, csak maga című szólóesteddel érkeztél, amely a covid szülte, kis létszámú pécsi kertkoncertek folytatása. Ritkán láthat a közönség így, egy szál gitárral fellépni.
Hagyományos értelemben vett szólókoncert ez, loopert nem használok. Ha többszólamú hangzást akarnék elérni, inkább zenekarral lépnék fel. Az a jó ebben a műfajban, hogy sokkal szabadabban alakíthatom a műsort, akkor szakítom meg spontán módon az előadást, hogy mondjak valamit, amikor akarom, nem kell hátra szólnom a dobosnak. A pillanat szülte ihlet és improvizatív előadásmód közel áll hozzám. Emellett persze van ebben némi rizikó is, de a kockázat nélküli zenélést sosem szerettem.
Visszatérő vendége vagy a Kaláka Versudvarnak. Milyen régi ez a kapcsolat a Kalákával, illetve Kapolccsal?
Mióta Lackfi Jancsival és Heidl Gyurival készítettünk egy közös albumot, amely 2007-ben jelent meg a Hangzó Helikon sorozat részeként, elég sokszor hívtak meg a versudvarba, ahol János az egyik udvargazda. Ő legalább tud erről a lemezről. Ezek a mellékprojektek inkább szakmailag érdekesek, ritkán válnak tömegproduktummá, a verslemez is a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag árnyékában maradt. Viszont Lackfi mellett Gryllus Daniékkal is ennek a koprodukciónak köszönhetően kerültem közelebbi kapcsolatba.
A Kispál és a Borzzal a 90-es évek második felében játszottunk először Kapolcson. Addig csak nézőként látogattam el olykor-olykor a Völgybe egy-két napra, de általában nem popzenét hallgattam, hanem inkább azokat a színdarabokat néztem meg, amelyek év közben kimaradtak – Bárka Színház, Krétakör -, utána persze maradtam táncházban is. Természetesen érzek némi nosztalgiát a Márta Pista-féle korszak iránt. Azt gondolom, hogy a fesztivál alapértékei továbbra is rendben vannak, ugyanakkor a régebbi „csináld magad” bája mintha eltűnt volna.
A fesztiválszervezésben bőven van tapasztalatod. Ha felajánlanák, hogy vezess egy saját udvart itt a Völgyben, elvállalnád?
Elképzelhető. Bár sok csalódás ért a művelődésszervezés terén, azért még mindig érdekel a szakmának ez a része is.
Többen is nyilatkozták, hogy a katatörvény megváltoztatása súlyos hatással lesz a szórakoztatóiparra. Ennek fényében hogyan látod a szakma jövőjét?
Ez a műfaj a covid miatt már eleve padlón volt. Azt hiszem, a Sziget menedzsmentjének vezetője nyilatkozta, hogy fekvő emberbe ekkorát még nem rúgtak bele. Nagyjából ezt gondolom én is. Persze a jövőt még nem látjuk pontosan. Attól tartok, hogy azok az idők térnek most vissza, amikor a 90-es évek elején milliók egzisztenciája került veszélybe, és az addig is meglévő szegény réteghez lecsúszott a kádárizmusból visszamaradt kispolgárság egy jelentős része – és megint hárommillió koldus országa lettünk.
Induljunk ki abból, hogy a magyar nettó átlagjövedelem háromszázvalahányezer forint. Ennek akár durván a fele is el fog menni ezután rezsire, főleg, ha a benzinen sem lesz már ársapka. Ehhez jönnek még az adóterhek, és akkor a lakbért még nem is említettem. Szóval sehogy sem jön ki a matek. Olyan „luxus” kiadásokra, mint az utazás vagy a kultúra, tehát mindarra, ami kikapcsolja az embert, aminek köszönhetően nem érzi magát egy állandóan dolgozó robotnak, ezután nem marad pénz.
Hangsúlyozom, nem a minimálbérről, hanem az átlagjövedelemről beszélek. Vagyis megint az lesz, hogy sokan a puszta megélhetésükért fognak kaparni. Ráadásul ez a válság még bőven súlyosbodhat, miközben a jobboldal dominanciája már most is a 20-as, 30-as éveket idézi. Nem véletlen, hogy a Fidesz mostanra a központi propaganda részévé tette azt, amit mondjuk tíz éve még csak a szélsőjobbtól hallhattunk. Egyre inkább tolják az összeesküvés-elméletekkel megtámogatott, egyre vállalhatatlanabb, akár rasszista kijelentéseket. Valószínűleg azért, mert erre vevő a magyar lakosság, amit én szomorúan veszek tudomásul.
De ez nem csak parasztvakítás, figyelemelterelés?
Ha az, ha nem, egy miniszterelnök nem mondhat ilyesmit. Ha azt is állítja, hogy ab ovo nem rasszista, a szóhasználata akkor is a fajelmélet kidolgozóinak szóhasználatával rokon. Bár úgy tűnik, ez már a gödör alja, de félek, lesz ez még így se.
Ugyanakkor abból, ahogy Orbánék felépítették az új kormányzatot, ahogy próbálják erősíteni a rendőri védelmet, arra következtethetünk: ők is tudják, hogy baj van, sőt már egy éve is tudták. Nyilván volt egy forgatókönyv, mi lesz a választások után, bár a katatörvény módosítása improvizációnak tűnik. A fene tudja, mi az igazság.
Az előválasztás után, de még néhány hónappal a parlamenti választások előtt azt nyilatkoztad, hogy „2010 óta most először bizakodó vagyok”.
Közvetlenül a választások előtt azért már lehetett sejteni, hogy matematikai esélye sincs az ellenzéknek.
