Az uniós szolidaritás új próbája
Az unió kohézióját fenyegető korábbi veszélyekhez képest most az a lényegi különbség, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyében olyan külső ellenséggel néz szembe Európa, aki ki akarja használni és el akarja mélyíteni az európai országok közötti és az országokon belüli megosztottságot.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
A közös érdekek fenntarthatják a szövetségeket békeidőben. De olyan szövetségekhez, amelyek alkalmasak háborúk megnyerésére és válságok leküzdésére ennél többre van szükség: hajlandóság a jólét csökkentésére és áldozatok meghozatalára. Ezt nevezik szolidaritásnak, és ez az egyik alapelv, amelyen az Európai Unió alapul.
A szolidaritás Európában sokáig beszédek tárgya volt. A 2010-es euróválság azonban próbára tette – Görögország, Írország és Portugália elvesztette a hozzáférést a tőkepiachoz, és arra kényszerült, hogy pénzügyi segítséget kérjen. Észak-Európában többeket sokként ért a hír: a közös valuta szabályait ignoráló államok megsegítése felhívás volt a szabályok újabb áthágására. Ez a küzdelem öt évig tartott, sok fordulat és gazdasági gond kísérte, mígnem 2015-ben azzal a döntéssel zárult le, hogy Görögország az euróövezet tagja marad.
Ezt a leckét még nem felejtették el, amikor 2020-ban a koronavírus-járvány elérte Európát. Az Európai Központi Bank (EKB) gyorsan elindított egy eszközvásárlási programot, az Európai Unió pedig két kezdeményezéssel állt elő néhány hónap alatt. Közös tervet dolgozott ki a vakcinák beszerzésére és elosztására, így a gazdag tagállamok nem tudták túllicitálni a szegényebb tagállamokat; továbbá létrehozta a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközt (RRF), amelyen keresztül a tagállamoknak nyújtott támogatásokat és kölcsönöket uniós hitelekből finanszírozzák. Mindkettőt joggal üdvözölték a cselekvő európai szolidaritás megnyilvánulásaként.
Az ukrajnai háború és annak gazdasági következményei azonban új és bonyolult helyzet elé állították az uniót. A sokk nyilvánvalóan nagyon aszimmetrikus. Lengyelországban jelenleg 1,2 millió ukrán menekült van, Spanyolországban viszont csak 130 ezer – az arány tíz az egyhez két hasonló népességű ország esetében. A függés az orosz földgáztól is rendkívül egyenlőtlen. Az Oroszországból érkező szállítás a teljes energiaszükséglet kb. negyedét teszi ki Magyarországon, Lettországban és Szlovákiában, és kb. az egynyolcadát Németországban és Olaszországban, de Spanyolországban és Portugáliában ez az arány elhanyagolható.
Normális körülmények között is nagy kihívást jelentene az EU-nak, hogy kezdjen valamit ezzel az aszimmetriával. Az unió kohézióját fenyegető korábbi veszélyekhez képest most az a lényegi különbség, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyében olyan külső ellenséggel néz szembe Európa, aki ki akarja használni és el akarja mélyíteni az európai országok közötti és az országokon belüli megosztottságot. Putyin végső célja az EU szétverése.
Oroszország ellenfeleit a gázszállítás leállításával bünteti, Oroszország európai szövetségeseit pedig megjutalmazza hűségükért. Az utóbbiak közé tartozik Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, aki mostanra teljesen az orosz narratívát támogatja, kijelentette, hogy az EU „tüdőn lőtte magát” az Oroszország ellen bevezetett szankciókkal, és Moszkvába küldte külügyminiszterét, hogy további gázvásárlásokról tárgyaljon.
