Napunk

Ha a gyereknek nem kell semmiért megdolgoznia, nem tanulja meg, mi a felelősség, mondja a dunaszerdahelyi Kobak Tanoda vezetője

Jefferies Makki Márta gyógypedagógus. Fotó - Jefferies Makki Márta archívuma
Jefferies Makki Márta gyógypedagógus. Fotó – Jefferies Makki Márta archívuma

Jefferies Makki Márta tapasztalatai szerint a klasszikus tanulási zavarral küzdő gyerekek mellett már az alsó tagozaton egyre több a szorongó, a hiperaktív és az agresszív gyerek. Sok kicsinek van problémája a kommunikációval is.

Jefferies Makki Márta évekig pedagógusként dolgozott, később a dunaszerdahelyi Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ (CPPPaP) munkatársa volt. 2018-ban nyitotta meg a Kobak Tanodát Dunaszerdahelyen, ahol művészetterápiás és meseterápiás módszerekkel a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek fejlesztésével, illetve a személyiség- és képesség-, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozik.

A szakember tapasztalatai szerint míg 2004-ben a gyerekek mintegy 3,5 százaléka küzdött valamilyen tanulási nehézséggel, addig  napjainkban ez az arány már 10-16 százalék között mozog.

Korábban a klasszikus „diszes” nehézségekkel vagyis a diszlexiával és a diszgráfiával találkoztak, ma viszont egyre több a beszédproblémás, a szorongó, a pszichoszomatikus tüneteket produkáló, az étkezési zavarral küzdő gyerek.

Bár korábban ezek a problémák a tiniknél jelentkeztek, ma már az alsó tagozatos diákokra jellemzőek. Sőt, már az óvodában sok az agresszív kicsi. Ráadásul a problémák egy része a családon belüli viszonyokra vezethető vissza, de sokat ártanak a szülők azzal is, ha mindent meg akarnak csinálni a gyermek helyett.

Beszélgetésünkből kiderül, hogy

  • milyen nehézséggel küzdöttek bő tíz évvel ezelőtt a gyerekek és milyen problémákkal szembesül napjainkban a szakember
  • a mozgás hiánya gátolja a részképességek és a képességek kialakulását a legkisebbeknél,
  • a digitális eszközök túlzott használata figyelemzavart okozhat, és egyre fiatalabb korban válnak játékfüggővé a gyerekek.

Miért döntött úgy, hogy feladja a Pedagógiai-pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központbeli állását és a tanoda keretében fog fejlesztéssel foglalkozni?

Már a 2000-es években, a gyógypedagógiai tanulmányaim alatt megfogalmazódott bennem, hogy magánúton szeretném fejleszteni a gyerekeket. Úgy terveztem, hogy a tanácsadó központból egy év után átlépek az akkoriban induló magyar speciális tanácsadó központba. Végül maradtam, és 12 évig dolgoztam a CPPPaP-ben.

Egy idő után viszont világossá vált számomra, hogy nem igazán tudok a gyerekek fejlesztésére fókuszálni a központban, mert nagy a járás, és sok a problémás gyermek, ezért a diagnosztikára terelődött a hangsúly.

Valójában szinte csak tűzoltást végeztünk a központban. Egy-egy felmérés majdnem félnapos munkát jelentett, ezekről jelentést kellett készíteni, az óvodai prevenció, az iskolára felkészítő foglalkozások mellett jelentős terhet jelentett az adminisztratív feladatok ellátása is, és így hetente 1-2 fejlesztőórára volt csak lehetőség.

Milyen elképzelésekkel vágott a tanoda megalapításába?

2017-ben munka mellett kezdtem el meseterápiával és művészetterápiával foglalkozni, a visszajelzések hatására döntöttem úgy, hogy teljesen önállósodom, s távozom a központból. Mivel tudtam, hogy nagyon sok a tanulási zavarral küzdő gyermek, hogy szükség van iskolai felkészítésre, az óvodásoknál nagyon gyakoriak a képességproblémák, ezért elsősorban rájuk, a velük való foglalkozásokra gondoltam.

A részképességek fejlesztésével foglalkozom, például a vizuális percepció, a hallási percepció, a memória, a figyelem, a finommotorika és a verbális területeken diagnosztizált lemaradásokat fejlesztem.

Az iskolai felkészítő ugródeszka a kicsiknek. Fotó – Jefferies Makki Márta archívuma

14 évig dolgozott pedagógusként, milyen problémákkal küzdöttek korábban a gyerekek, és melyek a leggyakoribb nehézségek ma?

2004-ben a gyógypedagógiai tanulmányaim alatt azt sulykolták belénk, hogy a gyerekek 3,5 százaléka küzd tanulási zavarral, most viszont 10–16 százalékos arányokról beszélnek a szakemberek. Majdnem minden ötödik gyermek küzd valamilyen tanulási nehézséggel.

Amikor tanítottam, leginkább olvasási, számolási és az írással kapcsolatos, tehát a klasszikus „diszes” nehézségek jelentkeztek, és csak akkortájt, a 90-es években kezdtek ezekkel a nehézségekkel intézményesen foglalkozni. Most egyre több a beszédproblémás gyermek az óvodákban és az iskolákban. Az iskolaérettségi tesztek során figyeltük meg, hogy a gyerekek körülbelül egyharmada beszédproblémás, nem tudják tisztán kiejteni a hangokat.

Emelkedett a kommunikációs nehézségekkel küzdő gyerekek száma. Sok gyereknek gyenge a szókincse, nehezen fejezik ki magukat, Vannak gyerekek, akik tudnak, de nem mernek beszélni, illetve olyanok, akik például othhon beszélnek, de az óvódában és az iskolában akár évekig egyáltalán nem szólalnak meg  – ez a szelektív mutizmus.

Nagyon sok a szorongó, a pszichoszomatikus tüneteket produkáló gyerek. Egyre többen küzdenek evéssel kapcsolatos problémákkal. Míg korábban ez a tinikre volt jellemző, most egyre több alsó tagozatos diáknál fordul ez elő. Már az óvodákban sok az agresszív, a hiperaktív, magatartási problémával küzdő gyerek.

A tanulási zavar kiváltó okait még kutatják a szakemberek, más problémák eredetét vissza lehet vezetni valahová?

Egy részük eredhet fejlődési rendellenességből, a szülés során, de a megszületés után is előfordulhatnak olyan problémák, melyek organikus sérülést okoznak, például az oxigénhiány.

Van már olyan szinten a diagnosztika, hogy ezeket a problémákat korán vagy legalábbis időben azonosítani tudják?

Ha a magyar gyerekek felmérésére gondolok, vannak még hiányosságok, mert a tanácsadókban a standardizált tesztek nagy része szlovák vagy cseh nyelvű, ahogy a szakirodalom egy része is. Magyarországon sokkal több teszt érhető el.

Az lenne az ideális, ha egyfajta teammunkában diagnosztizálnák a problémás gyerekeket. Ha a felmérésbe a pszichológus, a speciális pedagógus és a gyógypedagógus mellett a gyerekorvost, esetleg valamilyen szakorvost, neurológust is be lehetne vonni, mert mindig a felmérés a legnehezebb feladat.

Milyen intő jeleknél érdemes a szülőknek szakemberhez fordulni?

Intő jel, ha a mozgásfejlődésben eltérés, lemaradás van, ha kimarad a kúszás és a mászás, ha megmaradnak a gyerekeknél a csecsemőkori primitív reflexek, ezeknek ugyanis gátló hatásuk lehet az idegpályák működésére, olyan gondokat okozhatnak, mint például a járástanulás nehezítettsége, egyensúlyproblémák, finommotoros és írási nehézségek, a testközépvonal keresztezésének nehézségei vagy a látási érzékelés problémái.

Óvodáskorban ilyenek a mozgáskoordinációs gondok, az egyensúlytartás, ha a gyermek nem tud váltott lábbal menni a lépcsőn, ha nem tanul meg biciklizni. Érdemes figyelni a finommotorikát, a beszédproblémákat, a beszédhang hallását. Az óvodásoknál végzett preventív vizsgálatok tulajdonképpen ezek kiszűrésére szolgálnak. Vannak szenzitív időszakok, ha ezekben kezdődik el a gyerekek fejlesztése, sokkal jobb eredményeket lehet elérni.

Például hatéves korban már tisztán kellene beszélnie a gyermeknek. Alig van olyan óvoda, ahová jár logopédus, és foglalkozik a gyerekekkel. Van, hogy hiába jelzik a szülőnek, vigye logopédushoz a gyereket, mivel otthon is foglalkozni kell a kicsivel, és esetleg pénzbe is kerül, tehernek tekinti, és nem lép a gyerek érdekében.

Egyre több kicsi küzd valamilyen tanulási nehézséggel, ám ha időben kezdődik el a fejlesztésük, jó eredményeket lehet elérni. Fotó – Jefferies Makki Márta archívuma

Milyen jellegű problémákkal fordulnak önhöz az utóbbi időben?

Ez minden évben változó. Tavaly például több olyan másodikos diákkal foglalkoztam, akiknek olvasási nehézségeik voltak. Nem voltak diszlexiásként diagnosztizálva, de hosszabb fejlesztésre volt szükség náluk.

Valószínűleg ők voltak a „karantén elsősök”, akik a járvány alatt online vagyis távoktatásban végezték el az első osztályt.

Nyilván ez is közrejátszott, mert a szülők nem tudnak szakszerűen segíteni a gyerekeknek az olvasás elsajátításában. Egy év alatt négy betűt tévesztő gyereknél is sikerült kiküszöbölni a problémákat. Sokat tesz az is, hogy az általam végzett fejlesztés mellett mennyit foglalkoznak otthon a gyerekkel.

Volt olyan gyermek, akinél a grafomotoros képességet kellett fejleszteni, többen iskolai felkészítésre járnak. Óvodásoktól a harmadik évfolyamig minden korosztályból volt csoport a játékos szlovák órára.

Sok szülő fontosnak tartja, hogy gyermeke már iskolába lépés előtt tanuljon szlovákul, mert ha csak passzívan sajátít is el néhány szót, ha hallja és érzi a nyelv dallamát egy kicsit, egy magyar környezetből érkező gyereknek ezek a foglalkozások kis ugródeszkát jelentenek ahhoz, hogy jobban teljesítsen az iskolában.

Szeptembertől idegen nyelvként fogják tanítják a szlovák nyelvet a magyar iskolákban, mit gondol erről a változásról?

Főleg a mi régiónkban idegen nyelv a szlovák a magyar gyerekeknek. Jó, hogy idegen nyelvként fogják tanítani, viszont pedagógusa válogatja, hogyan tudja átadni a tananyagot a gyerekeknek.

Én egyébként nem zárnám ki a sokat bírált szlovák verseket, mondókákat és a dalokat, ezeket most is beépítem a foglalkozásaimba, mert az óvodások nagyon szeretik. Nekik a ritmus, a dallam megkönnyíti az ismeretek elsajátítását. Természetesen ezeknek a mondókáknak a gyerekek mindennapjairól kell szólniuk. Használom Bakos Adri könyveit és Borbély Diána módszertani ajánlásait.

Milyen negatív hatása lehet a gyerekek további fejlődésére annak, ha egy-egy problémát nem azonosítanak időben és nem kezdik el fejleszteni?

Lehet, hogy egy ideig a gyerek tud kompenzálni, és így sem a szülő, sem a pedagógus nem veszi észre, hogy a háttérben baj van. De szorongás, magatartási problémák, pszichoszomatikus tünetek vagy a társas kapcsolatok terén jelentkező nehézségek léphetnek fel. A negatív tapasztalatok rögzülhetnek és felnőttkorban is megmaradhatnak.

Nem állítom, hogy minden nehézséget ki lehet küszöbölni, de ha a szülők együttműködnek a pedagógussal és a szakemberekkel, időt áldoznak a fejlesztésre, egyéni terv segítségével, integrációval ezek a gyerekek is képesek jól működni. Viszont az integrációtól gyakran a szülők és a pedagógusok is ódzkodnak, utóbbiak azért, mert rengeteg papírmunkával jár, illetve mert nem tudnak az integrációhoz szükséges feltételekről gondoskodni.

Jellemző még, hogy a szülők nem szeretnék, hogy „felcímkézzék” vagy „másnak” minősítsék a gyereküket, és a probléma kezelése helyett az eltussolást választják?

Egyre több az olyan szülő, aki magától keresi fel a szakembert, de olyanok is vannak bőven, akik még mindig szégyenlik, ha gond van. Ők nem akarják, hogy dokumentum készüljön a felmérésről, és az iskola előtt is titkolni szeretnék a nehézségeket. Még nem minden szülő tartja szem előtt a gyereke érdekeit.

A gyóygpedagógus  Bakos Adrienn könyveit és Borbély Diána módszertani ajánlásait is használja a foglalkozásain. Fotó – Jefferies Makki Márta archívuma

A legkisebbek fejlesztésével foglalkozik, tapasztalatai szerint hogyan hat rájuk a digitális világ, hogy már óvodás, alsó tagozatos kicsik telefont, táblagépet használnak?

Nincs jó hatással. Mivel sok időt töltenek a gépek előtt, hiányoznak azok az ingerek, azok a mozgásfajták, melyek az idegrendszert fejlesztenék és segítik, hogy egészséges képességek, részképességek alakuljanak ki. Gyakori a figyelemzavar, gond van a látással, a szókinccsel, kommunikációval, hiszen nem olvasnak annyit, nincs fantáziájuk, mert készen kapják a képeket.

Nem tudnak várakozni, mert egy-egy ingerre azonnali választ kapnak a számítógépes játékokban. Egy hagyományos társasjáték más elven és idősíkon, más ritmusban működik. A számítógépen minden annyira gyorsan történik, annyira fel vannak tőle pörögve a gyerekek, hogy nem tudnak visszalassulni és normál tempóban működni, a valós élettempó túl lassú, unalmas lesz számukra. A számítógépes játékok világa elrugaszkodott a valóságtól és tele van agresszióval. Van olyan gyerek, aki már „kockásodott” ezektől a játékoktól.

Mit ért ez alatt?

Azt, hogy csak a számítógépes játékokban gondolkodik, ezekben létezik. Nem tud kapcsolódni a külső környezetéhez, a társaihoz, a tanító nénihez. Van gyerek, aki olyan szinten játékfüggő, hogy nem eszik, nem akar iskolába járni.

Milyen korosztályról beszélünk?

Már az alsó tagozatosoknál is előfordulnak ilyen problémák, egyre kisebb gyerekeknél tapasztalható. A szülők a kisgyermekeket a telefonnal csitítják, nem ritka az sem, hogy még evés közben is a telefont nézik a gyerekek. Ráadásul nem is ismerek olyan szakembert a környékünkön, aki játékfüggő gyerekekkel foglalkozik. Korábban az idősebbeket Győrbe küldtük. Esetleg pszichológus, gyermekpszichiáter foglalkozhat velük, bár magyar ajkú szakemberből nagyon kevés van, ráadásul úgy tudom, terápia helyett gyakran a gyógyszereket részesítik előnyben.

Amikor a mesecsoportokban az érzelmekről beszélgetünk a gyerekekkel, sokszor kiderül, hogy a számítógépes játékokban szereplő alakok a félelmeik tárgyává válnak,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Dunaszerdahely

Egészség

Gyermeknevelés

Iskolák

Lélek

Lelki egészség

Oktatás

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak