Napunk newsfilter: Sikerült túllépni az 1992-es Slovan–Fradi árnyékán
1. Fradi-Slovan harminc év után: megvolt az elégtétel, a balhé elmaradt. 2. Krúpa: A fasiszta az fasiszta.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
A híreket válogatta és kommentálta Sánta Szilárd
1. Fradi–Slovan harminc év után: megvolt az elégtétel, a balhé elmaradt
Kétségtelen, hogy az 1992-es Slovan-Fradin történtek létrehoztak egy sokszínű közösséget – az áldozatokét. Sokan érezték úgy, hogy súlyos igazságtalanság történt, a vad nacionalizmus nyers erőt mutatott fel, és ártatlanokon csattant az ostor.
Nemcsak a Fradi-szurkolókat verték meg: a futball szimbolikus funkciója révén egy nacionalista hatalom mutatta meg egy kisebbségnek, a magyarnak azt, hogy hol van a helye, és mire számíthat. A botütések azokat is elérték, akik nem voltak jelen a ’92-es meccsen.
Harminc évvel később a a Fradi-drukkerek mellett a legkülönbözőbb hátterű, beágyazottságú szurkolói csoportok szorítottak annak, hogy a magyar csapat jusson tovább. A Slovan és a Ferencváros összecsapásának szimbolikus tétje jóval túlnőtt a szokásos szlovák–magyar párharcok tétjén.
E különleges meccsen annak is szurkoltak tehát a magyarok, hogy a korábbi erőszakos rendőri fellépésért elégtételt kapjanak. Mindenki, szlovák és magyar drukker is örülhet, hogy rendbontás nélkül került sor az oda- és visszavágóra.
A verbális üzengetés, sértegetés azonban mutatja, mennyire feszült volt a légkör. Egyetlen meggondolatlan cselekedet alkalmas lett volna arra, hogy megvaduljon a tömeg.
Alibista hozzáállás azzal érvelni, hogy a primitív szurkolás – pl. „Szar Szlovákia!” és „Üsd a magyart!” – csupán a kapuk mögött helyet foglaló fanatikusokra korlátozódik. A stadionban néhány ezer torokból feltörő prosztóság és gyűlölet több millió háztartásba jut el a tévéből, és rezonál, fodrozódik, kórusba vegyül.
A kanapén vagy fotelből szurkoló otthon dudorássza a gyalázkodó szurkolói rigmust, rakódik le a méreganyag – a kommentátor vagy a stúdióban ülő szakértő, a meccs után nyilatkozó játékos és edző pedig nem ítéli el, nem mondja azt, hogy ezt a fajta szurkolást száműzni kellene a stadionokból.
A stadionokban, a globális kapitalizmus amfiteátrumaiban vagy katedrálisaiban az üzleti szempont – a spektákulum, a szórakoztatás, a fogyasztás stb. jegyében – egyre jobban megakadályozza, hogy a „küzdőtér” az ellenségeskedés nyílt terepe legyen. Tehát nem a humánum vagy erkölcsi fölháborodás miatt, hanem azért, hogy meglegyen a biztonsági garancia a bérlet, mez és sál megvásárlásához.
Természetesen korunkban sem lehet alábecsülni a futball identitásképző erejét, a „szoft” nacionalizmus továbbra is jelen van, de a fő üzenet ma így hangzik: Jó szórakozást!
2. Krúpa: A fasiszta az fasiszta
Juraj Krúpa parlamenti képviselő bejelentette, hogy elhagyja az OĽaNO-frakciót. Egy ilyen bejelentésre valamivel a parlamenti ciklus felén túl, a nyár közepén úgy reagálnánk, hogy na és, egy fecske nem csinál nyarat.
Az SaS-ultimátum és a kormányválság kontextusában viszont, amikor a kisebbségi kormányzás reális forgatókönyv,
