Napunk

„Nem felejtünk! Érkezünk!” „Attila the hun was gay.” Egymást hergelve készülnek a visszavágóra a Fradi és a Slovan ultrái

A Slovan ultrái a budapesti mérkőzésen. Fotó - TASR/Martin Baumann
A Slovan ultrái a budapesti mérkőzésen. Fotó – TASR/Martin Baumann

A Slovan és a Fradi ma játssza a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóját. Az első meccsen, illetve azt megelőzően parázs hangulat uralkodott Budapesten. Nincs ez másképp a pozsonyi visszavágó előtt sem.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A két csapat identitásának fontos része a harminc évvel ezelőtti összecsapás, amikor a szlovák rendőrség brutális módon avatkozott be. Akkor a pozsonyi mérkőzésen a Fradi-szurkolókat – akiknek egy része persze nem minden tekintetben volt szalonképes – a Mečiar vezette szlovák hatalom saját céljai érdekében darálta le. A mérkőzés körülményei nemcsak a visszavágó hangulatát, hanem a szlovákiai magyarok közérzetét is meghatározták hosszú időre.

„A Slovan-meccs abszolút meghatározó a Fradi identitásában. Részben azért, mert olyan nem nagyon fordult elő, hogy ilyen támadás érje nemcsak az ultrákat, (bár akkor még nem hívták magukat annak), hanem a családosokat is” – véli Huber Szebasztián, az ulloi129.hu nevű független fradista híroldal szerkesztője. Elmondása szerint a sérelem „ma is erősen jelen van még azokban is, akik nem élték át, részben mert mesélték nekik, részben mert látták a képsorokat, részben mert a felvidékiekkel különösen szoros a fradisták kapcsolata”.

Slovan is kiemelten kezeli a mérkőzést, a mai visszavágó jegyeit zárt rendszerben értékesítette, s így gyakorlatilag csak bérletes szurkolók válthattak jegyet.

„Nem szeretnénk, ha megismétlődne az 1992-es forgatókönyv, amikor a Téglamezőn a hazai szektorban a fradisták a Slovan-szurkolókkal keveredtek” – indokolta a lépést a pozsonyi klubvezetés, hangsúlyozva: azt szeretnék, hogy a hazai szektorokban csak hazai szurkolók legyenek.

Budapest, első forduló

A párharc első meccsét megelőzően este a Fradi huligánjai Slovan-drukkereket kerestek a magyar fővárosban, miközben olyan jelszavakat skandáltak, hogy „Fuck you, Slovan, fuck you!”, illetve „szar Szlovákia, utálunk szar Szlovákia”.

A Slovan drukkerei inkább csak az online szócsatában vettek részt egészen a meccs kezdetéig, ahol aztán fokozták az aktivitásukat, és kerítést bontottak, petárdát dobtak a Fradi-szurkolókra, és offline is folytatták a szócsatát.

Persze a stadionban a Fradi ultrái is kitettek magukért, könnygázzal kellett beavatkozni a rendőrségnek, hogy ne támadják meg a Slovan-drukkereket, a Slovan játékosát, Tigran Barseghyant megdobálták a szöglet elvégzése előtt mindennel, ami nem értékes, és az előző estéről megmaradt gyalázkodó molinóikat és pirotechnikai eszközeiket is felhasználták.

A meglehetősen unalmas meccset a Slovan jó erőbeosztásának és a hajrában történt formációváltásnak köszönhetően, az eredményt megfordítva 2:1 arányban megnyerte.

A Fradi szurkolóinak egy része az idegenlégiósokat szidta, amiért megszégyenültek riválisukkal szemben. A Fradi mezőnyjátékosai közt egyetlen magyar sem szerepelt, a több szlovák játokossal felálló Slovanba csereként állt be a meccs egyetlen magyar mezőnyjátékosa, az egykor a Fradiban focizó Holman Dávid.

Elmaradt a randi

A huligánok a pozsonyi visszavágó előtt is keresték egymást, hiszen régi szokás, hogy egy kijelölt küzdőhelyen megharcolnak egymással csapatuk meccse előtt. De nem sikerült az egyeztetés, pedig állítólag a fradisták megüzenték a helyszínt is. A Fradi huligánjai a Rapid Wien keménymagjával kiegészülve a Pozsonyhoz közeli Somorján várták a Slovan-drukkereket egy órán át. A Slovan keménymagja azonban nem jelent meg.

A Slovan-huligánok ugyanis, mintegy ötvenen, Pozsony belvárosában, a Štúr téren keresték a Fradi-szurkolókat kedd éjjel. A rendőrség igazoltatta őket és elkobozta a tiltott pirotechnikai eszközöket.

Mongol ellenfeleket keres a Slovan egy csoportja. Fotó: ultrasslovan_official/Instagram

A hazai szektor

„A Slovannak szurkoljunk, ne az ellenféllel foglalkozzunk” – olvasható a Slovan Bratislava klubvezetésének, valamint a Slovan szurkolói csoportjainak közös állásfoglalásában. Emellett arra kérik a szurkolókat, hogy ne üljenek fel a provokációnak a Ferencváros elleni meccsen.

De az a kérés is szerepel a kommünikében, hogy „tartózkodjanak a nacionalista rigmusoktól, ezen kívül a stadionba se vigyenek nacionalista tematikájú transzparenseket! A poharak és egyéb tárgyak játéktérre való bedobálásától is tartózkodjon mindenki! Bármilyen hasonló cselekedet vagy nacionalista sértegetés zárt kapus európai kupameccset eredményezhet.”

Felelősségteljes szurkolásra szólította fel a rajongókat Roman Mikulec belügyminiszter (OĽaNO) is. „Szeretném megkérni önöket, hogy a stadionban, de azon kívül is, a mérkőzés alatt, de előtte és utána is felelősségteljesen és emberségesen viselkedjenek” – írta a közösségi hálón. Kitért arra is, hogy nem szabad, hogy megismétlődjenek a harminc évvel ezelőtti események.

„A rendőrség felelősségteljesen készül a mérkőzésre a rend fenntartása érdekében az utcákon. A cél elsősorban az emberek életének és egészségének védelme, a közrend biztosítása” – fejtette ki Mikulec, majd arra emlékeztetett, hogy a rendőrség biztonsági intézkedésekkel készül, kiemelten figyel a közrend betartására, valamint a közúti forgalom lebonyolítására.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy adekvát módon reagálnak és minden törvényes lehetőséget igénybe vesznek majd, ha valamelyik klub szurkolói megzavarnák a közrendet vagy akadályoznák a közúti forgalmat a városban. „Ezúton is kérjük az állampolgárokat, hogy az intézkedések során tartsák tiszteletben a rendőrök minden utasítását, felszólítását, és legyenek tekintettel a többi állampolgárra” – írta közösségi oldalán a rendőrség.

A szurkolók kedd esti bemelegítése alapján nem számíthatunk ilyen békés lebonyolításra. A hangulatot próbálják gerjeszteni azzal is, hogy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Ferencváros

Labdarúgás

Slovan

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak