Napunk newsfilter: 80 éves Szlovákia egyik szégyene

A híreket válogatta és kommentálta Hegedűs Norbert

1. 80 éves lett Vladimír Mečiar, a szlovák állam egykori alapító atyja

Gazdag, ám nem túl dicsőséges politikai pályafutást mondhat magáénak. Egykor élet-halál ura volt ebben a kis országban, és majdnem sikerült kivezetnie minket a nyugati szövetségi rendszerekből, de ezt a törekvését szerencsére az ország józanabbik része elutasította.

Ezt követően Mečiar és pártja hosszasan vegetált, amit csak azért nem tudunk szánakozva nézni, mert kevés ember tett olyan sok rosszat ennek az országnak, mint ő.

Dicsőség. Vladimír Mečiar 1942. július 26-án látta meg a napvilágot Zólyomban, és a rendszerváltás után üstökösszerű karriert futott be a VPN-ben: szinte ismeretlen ügyvédből hamarosan belügyminiszterré és környezetvédelmi miniszterré vált, és hamarosan ő lett az, aki Václav Klausszal (a legenda szerint egy fa árnyékában) felosztotta Csehszlovákiát. Hogy ez a jobb vagy a rosszabb döntései közé tartozik, arról máig megoszlanak a vélemények.

Az 1994 és 1998 közötti időszakban Mečiar már az HZDS vezetőjeként teljhatalommal, gyakorlatilag maffiamódszerekkel irányította az országot. Ez volt az az időszak, amikor Madeleine Albright amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy „Európa térképén jelenleg van egy fekete folt, amit Szlovákiának hívnak.”

Mečiar nem válogatott az eszközökben, az ellenszegülni próbáló Michal Kováč államfő fiát titkosszolgálati segítséggel elraboltatta, az ügyben koronatanúként szereplő Róber Remiášt meggyilkolták.  Az STV ebben az időszakban propagandacsatornává silányult, de egyre több embernek lett elege a balkáni állapotokból, főleg, mivel Szlovákia ekkoriban nagyon közel került ahhoz, hogy kimaradjon az európai integrációból.

Lecsúszás. A döntő változás az 1998-as választásokkal érkezett el. Bár Mečiar és pártja hatalmas összegeket költött a kampányra (az egyik autópálya-szakaszt például Claudia Schiffer adta át), és meg is nyerte a választást, nem tudtak kormányt alakítani. Ekkor került sor a híres búcsúénekre, mellyel a HZDS vezetője elköszönt a nemzettől.

Persze hazugság volt ez is, mint olyan sok minden, amit Mečiar a politikai pályája során mondott. Maradt ugyanis az aktív politikában, sőt, Robert Fico 2006 és 2010 közötti regnálása során ismét kormánytényezővé vált. Igaz, ekkor már egy jelentősen megfáradt és lényegesen alacsonyabb támogatottságú párttal, mellyel Fico néhány alkalommal elég durván feltörölte a padlót.

Mečiarban azonban még ekkor is maradt annyi szufla, hogy ártani tudjon az országnak, és megtette Štefan Harabint igazságügyi miniszternek. 2010-ben viszont már a parlamentbe sem jutott be, az aktív politikától azóta távol tartja magát.

Tanulságok. Vladimír Mečiar politikai pályafutásáról azért is érdemes időről időre megemlékezni, mert számos tanulsággal szolgál, sajnos azonban ezek közül kevés hízelgő Szlovákiára nézve.

A leglátványosabb talán az, hogy Mečiart eddig soha semmiért nem vonták felelősségre. Békésen tengeti nyugdíjas napjait, és láthatóan különösebben nem tart attól, hogy valaha lecsapna rá Damoklész kardja.

2017-ben egy pillanatra úgy tűnt, hogy megszorulhat a nyaka körül a hurok, mikor a parlament 19 év után eltörölte az amnesztiáit. De ez csalfa remény volt az igazságszolgáltatásban reménykedőknek: az ügy azóta is áll.

A másik szomorú tanulság, hogy ebben az országban még a legsötétebb napokban is, az 1998-as választások során a szavazók 28 százaléka gondolta azt, hogy jól van ez így. Nem volt gondjuk a nemzetközi izolációval, azzal, hogy embereket robbantanak fel az utcán, hogy az állami vagyon potom összegekért vándorol gyanús „vállalkozók” zsebeibe. Ne gondoljuk, hogy ők eltűntek. Ma nagyon elégedetlenek lehetnek, és feltehetően egy olyan vezetőre vágynak, aki visszahozza nekik a mečiari hősi időket. Jelentkező pedig sajnos akad egy pár.

Másrészt viszont – hogy pozitív hangon fejezzük be ezt a visszatekintést – a Mečiar-érának az is fontos tanulsága, hogy mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ország nagyon rossz nyomvonalon halad, akadt elég politikus és szavazó ahhoz, hogy fordítsanak egyet a történelem menetén. Ez azért ad okot némi reményre ma is.

---

2. Kollár megmentheti Matovičot, de ez nem lesz sem egyszerű, sem olcsó

Mai hír, hogy Tomáš Taraba, valamint Štefan és Filip Kuffa független parlamenti képviselők kijelentették: nem terveznek belépni a Sme rodina frakciójába a mostani parlamenti ciklusban. Ez az aprócska információ azért fontos, mert így homokszem kerülhet abba a nagyszabású tervbe, melynek segítségével Boris Kollár az SaS távozása után is megőrizhetné a maradék kormánypártok – vagyis a Sme rodina, az OĽaNO és a Za ľudí – számára a parlamenti többséget.

Az ördög a részletekben rejlik.  A koalíciós agónia valószínűleg meg fogja határozni az egész nyarat, de a helyzet jelenleg úgy áll, hogy mind az SaS, mind az OĽaNO patthelyzetbe manőverezték magukat a kijelentéseikkel: az SaS nem enged Matovič távozásából, az OĽaNO pedig kiáll Matovič mellett. Ennek a vége – ha senki nem akarja elveszíteni az arcát – a nyár végén csak az lehet, hogy az SaS távozik a kormányból, ami kisebbségi kormányzást vagy előrehozott választásokat jelent.

Eduard Heger kormányfő ugyan többször kijelentette, hogy ő a négyes koalícióval folytatná, és elképzelhető, hogy a háttérben nagyon komoly munkát végez ennek fenntartásáért, de ebből semmit sem látni, és ez a szokásos színtelen-szagtalan hozzáállás olyan, mint a halottnak a csók.

Van azonban egy másik játékos is, aki a háttérben valószínűleg nekilátott a probléma megoldásának, mivel kiszámolta, hogy neki is az lenne a legjobb, ha ez a kormány még húzná egy ideig. Úgy tűnik, Boris Kollár, a Sme rodina elnöke elkezdett lépéseket tenni annak érdekében, hogy a kormánynak meglegyen a parlamenti többsége akkor is, ha az SaS távozna a nyár végén.