Kovács Ákos és Tóth Lali a dunaszerdahelyi NFG-ből: „A klub az a hely, ahol bent áll az IFA”

Az NFG Dunaszerdahely egyik legfontosabb kulturális tere évtizedek óta. A klub az igényes kultúrát közvetíti közönségének, alternatív szórakozást nyújt főleg helyi és szlovákiai magyar művészekkel.

Az NFG még a kilencvenes években alakult, s már akkor is a kommersz kultúra alternatíváját jelentette. Azóta már sok szervezőgeneráció kicserélődött, de a hely frissessége és igényessége megmaradt. A Napunk a két mostani „klubost”, Kovács Ákost és Tóth Lalit kérdezte arról, hogy:

• mit jelent a klub számára a helyiségben található IFA,
• milyen céllal végzik munkájukat,
• milyen projektek csatlakoznak a klubtevékenységhez.

Ha belépünk az NFG klubba, egy nagy sárga IFA teherautó karosszériája fogad. Mit jelent ez a számotokra?

Tóth Lali: Az NFG-ben ez a kezdetektől ott van, számomra a klub múltját jelképezi.

Csak a múltat? S a folytonosság?

TL: Ez az ikonja az egésznek. De igen, a folytonosságot is. Bár amikor öt évvel ezelőtt átvettük, szó volt róla, hogy megválunk tőle. Fölmerült, hogy modernizálunk, mert teljesen új köntöst kapott akkor a klub, lecseréltük a romkocsmadizájnt, újrafestettük, új bútorokat szereztünk be. Úgy tűnt, hogy az új látványba az IFA nem fér bele. De Németh Gergely, aki a látványterveket készítette, ragaszkodott hozzá, pont azért, mert óriási múlttal rendelkezik, illetve szerinte a beltér nagyon fontos része. Mindenkinek úgy van meg a fejében, hogy a klub az a hely, ahol bent áll az IFA.

Kovács Ákos: Akkor még abban is gondolkodtunk, hogy futurisztikusabbra csináljuk, belapítjuk, kihegesztjük, mint a Chuck Jones-os Tom és Jerryben a figurák, olyan szögletesre. De aztán maradtunk az eredeti formánál. Akkor kapta a sárga színt.

Ti hányadik generáció vagytok a klub szervezői közt?

KÁ: Ötödik vagy hatodik.

TL: Még a kilencvenes évek második felében kezdődött, Bankó Ákosékkal. Aztán sokan csinálták, de lemorzsolódtak, mással kezdtek el foglalkozni, külföldre költöztek. Mi Fekete Esztiéktől vettük át öt éve.

Ha az IFA a múlt, mi a jelen?

KÁ: A fertőtlenítő… (nevet) A Covid nagyban meghatározta a működésünket az utóbbi két évben. Amennyit a szabályok engedtek, annyit csináltunk. Miközben a minőségben és a kínálatban igyekeztünk azt nyújtani, amit azelőtt.

S mi az, amit ez a klub számotokra jelent? Mit szeretnétek vele kezdeni?

TL: Mikor még nem vittük, akkor ez volt számomra az egyetlen hely, ahová úgymond hazajártam. Hétvégente mindig olyan program várt, amiről tudtam, hogy érdekelni fog.

KÁ: Én itt lettem DJ tizenegy-két évvel ezelőtt. Az akkori vezetők, Ravasz Ábelék hívtak meg minket. Azelőtt Angliában éltem, nem nagyon ismertem a klubot. Először talán ekkor voltam itt, amikor zenéltünk, és rengeteg, 130–140 ember táncolt. Nagyot robbant a buli, és ez nekünk is ugródeszkát jelentett.

Ekkortól kezdtem ide szervezni eseményeket, és ez volt az a hely, ahol megvalósíthattam a terveimet. Elektronikus zenei bulikat csináltam, nekem akkor ezt jelentette a klub. Később, amikor már működött a Tollas Rádió, szerveztünk ide egy egész napos eseményt, és onnantól már szerettem volna mindent itt csinálni.

Nagyon jó kapcsolataim voltak zenekarokkal, akiket szerettem volna bemutatni az itteni közönségnek. S úgy éreztem, az akkori vezetés már nem tud annyi energiát belefektetni, mint korábban, hiszen már szinte csak külsősök szervezték a bulikat. Ezek közül volt, amit magam, volt, amit a barátaimmal közösen Durvacrew név alatt csináltunk.

Lalival gyerekkori barátok vagyunk, és ez számunkra egy közös tér, ahol megvalósíthatjuk az álmaink egy részét. Csinálhatunk egy olyan műhelyt, ahol formálódik a közönség is, mert mindig kap valamit. És lehet, hogy szebbé teszi majd a világot egyszer.

Tegyünk egy kis kitérőt. Ákos, te azóta meglehetősen ismert DJ lettél. Hogy történt ez? És hová jutottál el?

KÁ: A PLUSplus csapatával indult az egész tizenkét évvel ezelőtt. Ez elektronikus tánczenét játszott, a techno és a house különböző műfajait. Ezzel a formációval nagyon sok helyen voltunk, rezidensek voltunk Budapesten, Pozsonyban, egészen a pandémiáig. Bécsben, Prágában nagyon sokat játszottunk, de voltunk Cipruson is, nagyon sok helyen Csehországban, Lengyelországban is például. Szlovákia minden sarkában.

Az elején nagyon felkaptak minket, amit tartottunk egy ideig, s közben elkezdtem a szóló projektemet, aminek egy szójáték a neve: Vinnie Lonely. Itt csak bakelitről játszom világzenét, japán funktól kezdve az afrikai boogie-n keresztül egészen dél-amerikai szerelmes táncokig.

Ez a projekt hol tart most?

KÁ: Nyáron minden hétvégém foglalt. Ez inkább teraszos fíling. Nem éjjel klubban, amire rámegy két nap, hogy hajnali háromkor egy- vagy kétórás szett alatt izzasztom a népet, hanem az emberek beszélgetnek, én meg a háttérben játszom. Nekem ez jobban megfelel. Nem kommersz zenét játszom, ezzel szeretném nevelni az embereket, s ha odajönnek, mindig nagyon sokat elmondok az adott zenéről.

Te akkor nagyrészt ebből élsz már, Lali, neked hogy alakult ez a része?

TL: Mikor elkezdtük, körülbelül 30 százalékot tett ki a klubos munka, és 70-et a másik. Mostanra ez megfordult, körülbelül 70 százalékban köt ide a meló.

Többször is említettétek a közönség nevelését. A klub szervezését egyfajta népművelésként értitek? Megtalálható itt sokféle művészeti ág, nemcsak a zene, hanem a színház, a képzőművészet és néha az irodalom is.

TL: Mindenképp. Van egy népművelő része is. Például nézzük a színházat, ami a tevékenységünk egy része. Volt a komáromi színházban kamarabérletünk, s azt vettük észre, miközben sorakoztunk az előadás előtt, hogy az emberek fele dunaszerdahelyi, ismerjük is őket. Felötlött bennünk, hogy miért kell ezért Komáromba utazni, miért nem csináljuk meg a klubban?

Bár akkor még színpadtechnikánk és székünk sem volt, úgy kértünk kölcsön mindig, de azóta pályázatból pótoltuk ezt is. Elkezdtünk olyan színházi előadásokat szervezni, amelyek kis térben működnek igazán. Szerencsére mindegyik telt házzal ment.

És a többi művészeti ág?

TL: Három fő pillérünk van, a zene, a színház és a vizuális művészetek. A zenei programunkban a helyi, tehát szlovákiai magyar zenekarokat helyeztük előtérbe, nem csak ők léptek fel, de övék volt a főszerep, főleg az első két évben. Mert vannak olyan jók, mint a magyarországi zenekarok, viszont nem jutott számukra elég tér. A környéken rajtunk kívül még a somorjai Mozi nyújt nekik lehetőséget.