Napunk

Nagyanyáink abortusza – mi változott a terhesség megszakításának felfogásában több mint 100 év alatt?

Andrej Kováčik: Egészséges gyerek a családban..., 1940. Fotó – Állami Archívum, Banská Bystrica; Gejza Angyal: Háborús anya, 1939. Fotó – Ivan Čillík, NBS – Múzeum, Kremnica
Andrej Kováčik: Egészséges gyerek a családban…, 1940. Fotó – Állami Archívum, Banská Bystrica; Gejza Angyal: Háborús anya, 1939. Fotó – Ivan Čillík, NBS – Múzeum, Kremnica

Nincs semmi új abban, hogy az abortuszról társadalmi vita folyik. És az érvek is kísértetiesen hasonlítanak azokhoz, amiket száz évvel ezelőtt használtak. Van viszont különbség a jogi környezetben.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Nagyanyáink is mehettek már abortuszra, ha nem vagyunk túl öregek. A női emancipációs mozgalmak, igaz, kissé megkésve, de Közép-Európára is hatással voltak, és 1957-től lett joga minden nőnek, hogy bizonyos esetekben kérhesse terhessége megszakítását. Korlátlan, csak a terhes nő döntésétől függő abortusz nincs érvényben Európában, csak Észak-Amerika egy részén, illetve Ausztrália fővárosa, Canberra területén.

Cikkünkből megtudható:

  • hogy alakult az abortusz jogi szabályozása (Cseh)Szlovákiában,
  • milyen érvekkel és kik küzdöttek az abortuszért az első köztársaság idején,
  • milyen változások történtek a totalitárius rendszerben,
  • milyen jogi szabályozás van érvényben napjainkban.

Az abortusz lényegében annak joga, hogy egy nő rendelkezhet a saját teste felett. Érthető, hogy az egyház által uralt légkörben nem nézték jó szemmel, és ez a jog csak az állam és az egyház szétválasztása után válhatott elérhetővé. Az élet isteni eredetére hivatkozó felfogás késztette V. Szixtusz pápát 1588-ban, hogy megfogalmazza álláspontját, mely szerint az abortuszt a gyilkosságnak járó büntetéssel kell büntetni. Ez a pápai bulla lényegét tekintve azóta is érvényben van.

A nők társadalmi helyzetéből kifolyólag azonban nem tartozott a szekuláris állam első vívmányai közé az abortuszjog, sok lépést kellett ahhoz megtenni az emancipáció útján, hogy megjelenjen a törvényekben.

Hisztéria és neurózis – Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia

Az abortuszról a Habsburg Birodalom 1852-ben született büntető törvénykönyve tesz említést, mely aztán a Monarchia bukásáig, sőt, még azon is túl érvényben maradt. Öt paragrafus tárgyalja ezt a témát keményen, és az egyáltalán nem szekularizált birodalom eszmeiségét tükrözve gyilkosságként értelmezi az abortuszt. Emellett minden halva született csecsemő esetében vizsgálatok is zajlottak, hogy nem művi terhességmegszakításról volt-e szó.

De nem csupán a nő bűnösségét tárgyalta a törvény, hanem a segédkező „apa” és más személyek is büntetendők voltak. A sikertelen abortuszért féltől egy évig terjedő börtönbüntetés járt a nőnek, a sikeresért egytől öt évig terjedő szigorított.

A törvénykönyv által előírt kemény büntetések mellett azonban sok esetben vettek tekintetbe enyhítő körülményeket. A korra jellemzően ezek a nőknek tulajdonított „betegségek” voltak, mint például a terhesség maga, a hisztéria vagy a neurózis. Ráadásul az abortusz tilalma már ekkor sem vonatkozott az anya életét veszélyeztető esetekre.

Hasonlóan kemény volt az 1878-as magyarországi törvénykönyv is: „A teherben levő nő, a ki méhmagzatát szándékosan elhajtja, megöli, vagy azt más által eszközölteti, ha házasságon kivül esett teherbe: két évig terjedhető börtönnel, ellenkező esetben pedig három évig terjedhető börtönnel büntetendő.”

A megesett lányokkal szembeni kis engedmény ellenére az abortuszban segédkezők, azt lebonyolítók szintén kemény büntetésben részesültek, öt évet is kaphattak, ha pénzért vagy épp a nő beleegyezése nélkül tették.

Amikor a nemzetiszocialisták egy követ fújtak a kommunistákkal – az első Csehszlovák Köztársaság jogi viszonyai

Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után idő hiányában az említett osztrák törvénykönyvet vették át Cseh- és Morvaországban, Szlovákia és Kárpátalja pedig a magyar 1878-as törvényeket.

Bár már 1918-ban női képviselők is részt vettek az első Forradalmi Nemzetgyűlésben, csak 1920-ban szerettek volna hozzányúlni az abortuszt szabályozó törvényekhez. S ekkor vált lehetővé a nők számára a szabad választás lehetősége is. A módosító indítványok azonban rendre fennakadtak az újításnak ellenálló parlamenten.

Az első módosítást Luisa Landová-Štychová nyújtotta be 1920. október 26-án, aki más mellett az állam és az egyház szétválasztásával kapcsolatban is beadott egy törvényjavaslatot. Az akkor még nemzetiszocialista képviselő – öt év múlva már a kommunista párt tagjaként kerül a parlamentbe –, meglehetősen liberális elképzelését az orvosok és 19 képviselő támogatta. Természetesen nem fogadták el, még csak nem is tárgyaltak róla.

A módosítás törölte volna az addig érvényes paragrafusokat, és a terhesség első három hónapjában büntetlenné tette volna a művi terhességmegszakítást. Büntette volna viszont azokat, akik orvosi jogosultság nélkül, vagy a nő tudta nélkül (leszámítva az orvosi vészhelyzetet) végeznek ilyen tevékenységet.

A módosítás indoklásában elutasították az abortusz negatív hatását a népesedés alakulására. Fő érvük az volt, hogy az abortusz főként az alsóbb rétegekbe tartozó nőket érinti, akik körülményei nem teszik lehetővé, hogy újabb gyereket vállaljanak, ezért gyakran folyamodnak törvénytelen, életet is veszélyeztető eszközökhöz.

A módosítási javaslatot élénk vita követte, főleg a néppárt és az egyházak részéről érték kritikák. 1922. november 8-án azonban más formában, de újra beadták a módosító indítványt, megint csak sikertelenül.

Luisa Landová-Štychová. Fotó – A cseh anarchizmus története

Az új változat már tartalmazta volna, hogy a nő milyen esetben kérheti az abortuszt: a „magzat elhajtása” egészségügyi, eugenikus vagy szociális okok miatt lehetett volna indokolt, illetve akkor, ha nemi erőszak vagy 16 év alattiak félrevezetése miatt következik be a terhesség. Ugyanakkor nem szüntette volna meg a korábbi osztrák törvénykönyv rendelkezéseit, hanem kijelölte volna, mely esetekben lépnek érvénybe.

A következő módosítást már a német szociáldemokraták kezdeményezték – sikertelenül ismét – 1925. június 25-én, majd változatlan formában egy évvel később. Ez a javaslat minden döntést egy bizottság kezébe helyezett volna, még azokat az eseteket is, amikor nemi erőszak történt. Ezt a bizottságot a járási politikai hivatal nevezte volna ki, tagja lett volna elnökként egy hivatali orvos, egy, a közegészségügyben szolgáló orvos és egy ülnöki jogkörökkel rendelkező nő.

A módosítás része az is, hogy a fogamzásgátló eszközök használatát is tárgyalja, illetve az általuk fellépő esetleges népességfogyást nem szankciókkal, hanem a gazdasági és szociális környezet javításával szeretné megakadályozni. A szociáldemokrata álláspont kidolgozásában nagy szerepe volt Božena „Betty” Karpíškovának.

Landová-Štychová következő módosítása tért ki a Szlovákiában érvényben lévő egykori magyar törvényekre először. És arról is szó volt benne, hogy büntessék azokat az orvosokat, akik nem tartják be az állami tarifát. Ám ahogy a korábbi próbálkozások, ez sem ment át a parlamenten.

1932-ben Alfréd Meissner igazságügyi miniszter jelentkezett egy törvényjavaslattal, mely részben legalizálta volna az abortuszt, például akkor, ha veszélyben van az anya élete, ha a magzat súlyosan sérült, ha a terhesség nemi erőszak következménye, vagy ha az anya bizonyíthatóan képtelen eltartani a gyerekét. A katolikus pártok és szervezetek elutasították a javaslatot, mely végül nem ment át a miniszteri tanácson, így a parlamentbe sem került.

A helyzetet bonyolította, hogy az első világháború után nem voltak kedvezőek a népességre vonatkozó adatok. A háború következményeképpen csökkent a lélekszám, és az évek során nem sikerült elérni a kívánt növekedést.

A törvényt ugyan nem sikerült liberalizálni, de a bírósági gyakorlat tett lépéseket a helyzet könnyítése érdekében. A legfelsőbb bíróság a húszas években úgy határozott, hogy ha az anya életének közvetlen védelméről van szó, nem lehet szó magzatelhajtásról. A harmincas években pedig a végszükség intézményét kezdték el használni a weimari Németország példájára.

Szociális problémák a „romlatlan vidéken”

A sajtó végigkíséri a törvénymódosítási kísérleteket. A cikkekből tudható meg például, hogy a felsőbb társadalmi rétegek, illetve az itt szolgáló nők esetében sokkal kevesebb gyerek születik, ami feltételezi, hogy a törvény ellenében pénzért megvehető az abortusz – vakbélműtét címkéje alatt. A kevesebb gyerek, illetve a törvényszegés büntetlen elkövetése tehát társadalmi státusz kérdése – az alsóbb rétegek számára elérhetetlen a biztonságos abortusz.

A helyzet paradoxona: akiknek van pénzük a gyereknevelésre, azoknak az abortuszra is, és ezzel kisajátítják annak jogát, akiknek pedig nincs pénzük, nem csak a törvénynek, de az olcsó és életveszélyes angyalcsinálásnak is ki vannak téve. Lényegében ez a korabeli szociáldemokrácia és kommunizmus legfőbb érve, kiterjedt érvrendszerük bemutatására sajnos most nincs lehetőség.

A kommunista sajtó, egyébként a nemzetiszocialista állásponttal összhangban, szintén ezzel érvelt az abortusz legalizálása mellett, és teljesen elfogadta azt az irányelvet, amit még Vlagyimir Iljics Lenin 1913-ban fogalmazott meg, mely szerint az anyákat egyáltalán nem kellene büntetni az abortusz miatt, és az orvosokat is csak abban az esetben, ha nyereségvágyból avatkoznak be.

Minden egyes állomás a törvénymódosítások sorában, vagy épp a témában rendezett konferenciák alapot szolgáltattak, hogy a téma bekerüljön a sajtóba.

Nem történt ez másképp a katolikus sajtóban sem, mely természetesen minden, az abortusztilalmat eltörölni szándékozó javaslat ellen állást foglalt. A művi terhességmegszakítást gyilkosságként fogták fel, és nem fogadták el abban az esetben sem, ha az anya élete veszélyben volt. Nem voltak tekintettel az érintettek egészségi állapotára, az életkorra, az anya alkalmasságára, és egyáltalán nem érdekelte őket az anya vagy a család anyagi helyzete.

„Sok nő esetében arról van szó, hogy nem értik meg a házasság célját, az önfeláldozásra való képtelenségről, az élet könnyelmű felfogásáról, a szélsőséges individualizmus következményéről, a kényelemvágyról, az élvhajhász életről, a szépség, a frissesség, az egészség stb. idő előtti elvesztéséről vagy csökkenéséről. Másoknál pedig […] az attól való rettegésről, hogy a mai szörnyen szűkös gazdasági helyzetben nem tudják ellátni a gyerekeiket… […] De mind esetében érvényes, hogy nem rendelkeznek elegendő hittel.”

Írja Em. Žák. 1920-ban. A szerző természetesen ezeket a „kifogásokat” elégtelennek tartja ahhoz, hogy az abortusz elvégezhető legyen.

Az 1930-as években megnövekedett a témával kapcsolatos írások száma. Érdekesség, hogy a szlovák sajtó jóval kevesebb helyet szentelt az abortusz problémájának. Másik változás, hogy változott a célpont, már nem Luisa Landová-Štychová volt az első számú ellenség, hanem Božena „Betty” Karpíšková.

Božena „Betty” Karpíšková, 1936. Fotó – ismeretlen szerző, a Cseh Rádió Archívuma

A katolikus sajtó ebben a kérdésben szorosan a fasiszta, szélsőjobbos Hlinka Szlovák Néppártja mellett állt. A párt riportere például csúsztatott annak érdekében, hogy Karpíškovát rossz színben tüntesse fel, olyan szavakat adott a szájába, melyek szerint „hitvány testrésznek” nevezte volna az embriót.

Nem mellesleg az antiszemitizmus is megjelent az abortusz tárgyalása során, a zsidókat a családok szétverésével vádolták, és elterjedt volt a művi terhességmegszakítást végző zsidó orvos sztereotípiája, amit azzal támasztottak alá, hogy a praxisuktól megfosztott zsidó orvosok így állnak bosszút.

Meissner javaslatára pedig a következő reakció született Ludmila Blanická tollából: „A benyújtott brutális törvény – hitetlen, élvhajhász, materialista korunk gyümölcse – az ártatlan vér patakjait indítaná el. A kereszténység által olyannyira becsült női méltóságot ezzel a törvénnyel sárba tipornák.”

Ugyanez a gondolatiság szolgált alapul más elképzeléseknek is. Ilyen például Alojz J. Churáé, aki a népszaporulat csökkenését a jólét emelkedésével magyarázta, melynek oka szerinte a kapitalizmus és a liberális ideológia. Chura a női emancipációt is kritizálta, mely az anyai kötelességektől való „elemancipálódás” az értelmezésében. Mindamellett a születések csökkenését nem csak családi, hanem nemzeti kérdésként fogta fel, és magasztalta a „romlatlan vidéket” a nagyvárossal szemben.

A család egyébként is fontos helyen állt a ľudák (Hlinka Szlovák Néppártja követőinek) elképzelés szerint. Az állam alapsejtjeként tekintettek rá, amit az alkotmány is védett az anyaság és a házasság mellett. Támogatták az anya kultuszát, megtartották az anyák napját, helyét 1940-től a Szlovák Család Napja vette át. A tíz gyereknél többet nevelő anyákat Jozef Tiso államelnök is díjazta. Ugyanakkor megtiltották a nőknek, hogy tanárként vagy nevelőnőként dolgozzanak, nehogy elforduljanak a családtól.

Természetes fogamzásgátlás”, anya a haza oltárán – a háború

A Szlovák Köztársaság kikiáltásával a szlovák törvényhozás is kézbe vette az abortusz ügyét. Hogy milyen irányban? Láttuk az ország irányát meghatározó

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Abortusz

Egészségügy

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak