Tényleg a Harmadik Birodalomra cserélné a V4-et Orbán Viktor, vagy csak elfogytak az ötletei?

Már-már azt hittük, változóban vannak a dolgok. A kalandozó magyarok belefutottak egy globális Augsburgba, ami ellehetetlenítette további hadjárataikat. A tegezekből kifogyóban a nyílvesszők, és lassacskán nem maradt mit puhítani a nyereg alatt. Azt hihettük, a kalandozó törzsek kénytelenek lesznek hátat fordítani pogány isteneiknek, és felvenni a nyugatiak békés hitét, amely szelídséget és mindenkivel szembeni elfogadást hirdet.

Ekkor viszont kiállt a törzsek (a törzsközönség) elé a habzó szájú Koppány, és szóra nyitotta ajkát.

Snitt.

A választások után nem sokkal azt kérték a fideszesek, legyünk irántuk türelemmel Ukrajna kapcsán. Azt is beszélték, változni fog az ukránellenes retorika, de egy anyahajóval irányt változtatni macerás dolog, nem megy egyik pillanatról a másikra.

Türelemmel vártunk, amíg a múlt héten meg nem kaptuk, milyen lesz a Fidesz-elit új kommunikációja.

Röviden: zavaros. Orbán szavai a fajkeveredésről felháborítóak és elítélendőek, ám valójában nem jeleznek új irányt. Sokkal inkább azt jelzik, hogy a Fidesz beleragadt a saját mocsarába, amelyet tizenkét évig gondozgatott, most pedig nem tudja csak úgy lecsapolni, hiszen milliók dagonyáznak benne vidáman. Így aztán inkább beleöntött még egy jó nagy szippantós autónyi mocskot.

Tudta-e Orbán, hogy háború lesz?

Két lehetőség van: vagy közölte Putyin Orbánnal már február 24. előtt, hogy lerohanja Ukrajnát, vagy nem. Ha időben közölte volna, nehéz elhinni, hogy Orbán így is belement volna ilyen mértékű költekezésbe a választások előtt – érdemes felidézni, hogy nagyjából 5 milliárd eurónyi összeget szórt szét különböző választói csoportok között anélkül, hogy ennek a pénznek meglett volna a fedezete. Robert Fico ehhez képest igazán kispályás volt, az ő sokat bírált „szociális csomagjai” meg sem közelítették az orbáni nagyságrendet, a 2020-as választások előtt egy kb. 500 millió eurós tervezet miatt állt a bál Szlovákiában.

Orbán ennek a tízszeresét szórta szét úgy, hogy a szeme sem rebbent.

Ha tudta volna, hogy világméretű gazdasági válság jön, alighanem visszafogja magát, hiszen azt nem lett volna olyan nehéz kiszámolnia, hogy a kulcsfontosságú rezsicsökkentést megmenteni így szinte lehetetlen. Ahogy Tusnádfürdőn ki is mondta: az eddigi tempót nem bírja tovább a magyar gazdaság.

Így aztán valószínűbb az, amit ő sosem fog kimondani: az oroszok őt is elég rendesen behúzták a csőbe.

Bizonytalan lépések a jó irányba

A háború nyomán fellépő gazdasági nehézségek közepette Orbánék számára létfontosságúvá vált a Helyreállítási Alapból származó pénzek mielőbbi lehívása. Ahogy az unióval való megegyezés egyre csak kitolódott, úgy csúszott lefelé a lejtőn a forint is, amit többé a miniszterelnök sem nézhetett tétlenül: kénytelen volt nyilvánosan bejelenteni a tűzszünetet.

Július 7-én ezt Gulyás Gergely szájával meg is tette: ekkor hangzott el a kormányinfón, hogy négy pontban megegyezés született „Brüsszellel”.

A megegyezésnek egész biztosan volt egy olyan része is, amelyet a kormány nyilvánosan nem hangoztatott: ez pedig Ukrajnáról szólt. Nehéz elhinni ugyanis, hogy júliusban önként lépte volna meg Orbán azt a fordulatot, amelyet nyilvánosan sehol nem vállalt fel.

Egy nappal Gulyás Gergely bejelentése után derült ki, hogy Ruszin-Szendi Rumulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka Ukrajnában járt az ottani katonai vezetéssel egyeztetni. A látogatásról az ukrán fél tájékoztatott, a magyar kormány titokban tartotta volna a hírt.

Egy héttel később Nagy István agrárminiszter első magyar kormánytagként utazott Ukrajnába, hogy a gabonakivitelről tárgyaljon – túl nagy publicitást ez a látogatás sem kapott.

Megint egy hétre rá Magyar Levente külügyi államtitkár a Kijev melletti Bucsából jelentkezett be, és közölte, Magyarország iskolát és kórházat épít az oroszok kegyetlenkedései nyomán elhíresült településen. Ekkor már úgy tűnhetett, ha lassú és bizonytalan lépésekkel is, de az ötödik Orbán-kormány megindult a civilizált világ felé, és felhagy a hőbörgő kicsapongásokkal.

Vissza Keletre

Még ugyanaznap robbant viszont a bomba: míg államtitkára Canossát járt Bucsában, Szijjártó Péter egyenesen régi jó barátját, Szergej Lavrov orosz külügyminisztert kereste fel Moszkvában.

Járt már uniós vezető a háború kitörése óta az orosz fővárosban: az osztrák kancellár – meglehetősen homályos körülmények közepette – magával Putyinnak tárgyalt, de annak a látogatásnak nem volt túl baráti a légköre, legalábbis az alapján, ami az egészből kiszivárgott. Karl Nehammer nem állt ki Putyinnal közös sajtótájékoztatóra, és nem hangoztatta, hogy üzletet akar vele kötni.

Szijjártó viszont nagyjából úgy tett, mintha Oroszország nem borította volna lángba Európát, és Szergej Lavrovval nem inkább egy új nürnbergi törvényszék előtt kellene tárgyalni. Szijjártó egy csapásra visszatért a korábbi „pávatánc-politikához”, amelyben a NER Keletnek és Nyugatnak is pajtása igyekszik lenni, mindebből nem kis hasznot húzva.

Erre tett rá egy jó nagy lapáttal szombaton Orbán, aki nemcsak az orosz propaganda paneljeit visszhangozta (Amerika tehet a háborúról, Amerika jár jól a háborúval, az oroszokat nem lehet legyőzni stb.), hanem mindezt még egy fajelméleti gyorstalpalóval is tetézte.

Miért volt erre szükség?

Több magyarázat is kínálkozik. Az egyik, hogy